Téli mese

Sétált az utcán. Néha felnézett, hátha az ég küld neki valami szépet, de ma minden olyan borult és sötét volt odafenn. Körülnézett, szeme beleveszett a gomolygó szürkeségbe. Néha megpillantott egy-egy színes pontot, vagy csak képzelődött volna? A színeket az ember ritkán veszi észre első ránézésre, nehezen sejlenek át a szürke fátylakon. Meglátta a tükörképét egy kirakatüvegben, és megnyugodott a színektől. Néha ugyan elbizonytalanodott, hogy ez számit-e egyáltalán, de a Hit meggyőzte, hogy bár sokan állnak át a másik oldalra, mégis övé az Igazság.

Továbbment és rágyújtott egy cigarettára. Szerette ezt az érzést, szerette ahogy a kezében tartja a füstrudat, olyan különleges hangulata volt annak a pár percnek amig szivta.
Hirtelen megállt előtte valaki és tüzet kért. Tekintete egy fekete szempárral találkozott. A Bizalmatlanság érintette meg figyelmeztetően, de a Hit elhessegette a kezeket. Elővette öngyújtóját és odanyújtotta a cigányasszonynak egy mosollyal együtt. Elöntötte a Büszkeség, mialatt az Előítélet vesztesen somfordált tova.
-Köszönöm- mondta az asszony, és Ő hálát látott a szemekben. A Büszkeség meg vígan falatozott benne.
-Szívesen- mondta Ő és indult volna tovább, de a másik megszorította karját.
-Mondok neked valamit... Látom a szemedben, hogy...
Mit láthat a szememben?- gondolta Ő. A Büszkeség és a Hit egyszerre válaszoltak: \\\’\\\’ A színeket!\\\’\\\’.
-...valaki rontást küldött rád, ezért már tiz éve kerül a szerencse...
Nem erre számitott. Meg is lepődött és nem értette igazán a fordulatot. A Büszkeség pedig kicsit kókadtan várta a folytatást.
-...de én leveszem rólad a rontást, amiért ilyen kedves voltál hozzám...
A Büszkeség fellelkesülve hallgatózott, Ő pedig arra gondolt, hogy tényleg soha sem volt szerencsés tipus.
- Itt van egy papírzsebkendő, ebbe beleteszek egy kis megáldott fadarabot. Ha hazamész öntsél rá egy kis sót, majd taposs rá mezítláb háromszor, én pedig fohászkodom érted és újra visszatér hozzád a Szerencse.

Miközben beszélt, Ő belenézett a szemébe és hitt neki. Nem tudta volna megmagyarázni miért. Talán a Hit sugalma a hála mindenható erejéről. Igy hát csak megköszönte és újra indulni készült, de a cigányasszony még nem fejezte be.
- Mondok neked még valamit...
A Büszkeség nem engedte, hogy tovább álljon pedig a Kétely már lopakodva közeledett.
- Itt van egy lottószelvény. Rajta van öt szám, tedd meg ezeket a számokat és nyerni fogsz. Majd meglátod.
A Kétely tiltakozott, de megjelent a Kapzsiság és túlharsogva biztatta Őt a maradásra. Eközben a cigányasszony beletette az összehajtogatott szelvényt is a papírzsebkendőbe.
- Van pénzed? - kérdezte az asszony, de mielőtt Ő válaszolni tudott volna folytatta.
- Adok neked ezer forintot- Ő tiltakozott.
- Fogadd csak el, van pénzem!

Őt újra szólongatta a Kétely: \\\’\\\’Menj el..\\\’\\\’, de most a Hit vágott közbe: \\\’\\\’ Tényleg lehet pénze! Nézd meg milyen jól öltözött! Nézz a szemébe! Szerinted hazudik? Higgy neki!\\\’\\\’. Ő még mindig nem tudta melyiknek higgyen. Ekkor megszólalt a Büszkeség:\\\’\\\’Miért csapna be? Hiszen jó voltál hozzá!\\\’\\\’. Ez meggyőzte Őt.
- Fogadd el! Ez a pénz szerencsét hoz! Ezen vedd meg a szelvényt.- és beletette a pénzt is a zsebkendőbe, majd összehajtogatta, és a kis csomagot odanyújtotta Őnek.
Ő bizonytalanul elvette és erőtlenül tett egy utolsó kisérletet.
- Ezt tényleg nem fogadhatom el.....
- Dehogynem! Ha nyersz, én itt leszek és meghálálhatod.
Őt ez végképp legyőzte. A Büszkeség megörült a Bizalomnak, majd belecsapott a Kapzsiság tenyerébe.
- Most pedig adj te nekem egy ezrest, cserébe az enyémért.
- De nincs nálam annyi pénz - válaszolta Ő kétségbeesve.
- Nem baj, mennyi van nálad?- kérdezte az asszony.
Ő elővette a pénztárcáját. Ekkor egy középkorú férfi szólította meg:
- Nem akarok beleszólni, de ne higgyen neki! Hogy lehet olyan könnyelmű, hogy egy Ilyen előtt előveszi a tárcáját?! És ha kikapják a kezéből?!
Ő nem vett róla tudomást. Mit tud egy szürke a színesek lelkéről? \\\’\\\’ Egy Ilyen csak tele van előítélettel\\\’\\\’ legyintett a Büszkeség. \\\’\\\’De mi most bebizonyítjuk, hogy igenis hinni kell a jóságban!\\\’\\\’ helyeselt a Hit.
- Nincs nálam csak kilencszáz forint- mondta Ő bizonytalanul. A Kapzsiság megszeppenve várakozott.
- Nem baj, add csak ide - válaszolt a cigányasszony miközben elvette a pénzt. Ő hálásan mosolygott, majd elköszönt és megindult a Szerencse felé...

Amint megtette az első pár lépést, elöntötte a Bizonyosság. Tudta, érezte, hogy most nagyon szerencsétlen üzletet csinált. Meg sem kellett néznie a táskájába gyömöszölt papírzsebkendőt biztos volt benne, hogy üres. Elnevette magát...Na nem mintha mulatságosnak találta volna, hogy elszedték az utolsó fillérjét is, hanem ahogy csinálta az a nő, az fantasztikus volt. Méghogy ezentúl mellészegődik a Szerencse... nem történt más, minthogy megint cserbenhagyta.

Mindegy, gondolta magában, talán még maradt annyi pénzem, hogy vegyek egy csomag cigarettát. Belekotort a táskájába, pedig tudta, hogy az a kilencszáz forint volt az egész vagyona. Kétkedve megrázta, hátha elbujt valamelyik sarokban valamennyi aprópénz, de a kulcsok zörgésén kívül semmi bíztató hangot sem hallott. A köd egyre sűrűbb lett, fázósan összehúzta magán télikabátját, melyet ma vett fel először, hiába, az idén korán jött a tél. Maga se tudta, miért sétál tovább a hidegben, de úgy érezte, nem mehet még haza. Kell valaminek történnie, nem múlhat úgy el ez a nap, hogy a Csalódással a vállán kelljen lefeküdnie.

Bizonytalan lépteket, és egy bot kopogását hallotta a háta mögött. Egy világtalan férfi közeledett, láthatóan nélkülözte azt az egyfajta magabiztosságot, mellyel a vakok a számukra ismerős környezetben mozognak. A férfi elvétette a lépést, és megbotlott. Szerencsére nem esett el, az utolsó pillanatban visszanyerte egyensúlyát, és a falnak támaszkodott. Bár alapvetően nem taszították a sérült emberek, de az épek természetes, sajnálattal vegyes tartózkodásával figyelte eddig őket. Most felébredt benne a Szánalom. Odalépett a férfihez, és megszólította.
- Jó estét kívánok, ne értsen félre, de látom, bizonytalan ezen a környéken. Segíthetek valamit?

A férfi sötét szemüvege alatt megkönnyebbülten elmosolyodott. - Nagyon kedves, igen, kérem, segítsen. Keresek egy házat, de nem tudom pontosan, merre is vagyok. A 46-os számhoz szeretnék eljutni. Az isten tudja mikor mosott házszámtáblákat nem volt könnyű elolvasni. Annyi azonban kiderült, hogy a keresett cím nincs messze, mindössze néhány méterre.
-Kérem, karoljon belém, - mondta a férfinak - pár lépés csupán.
-Igazán nem szeretnék kellemetlenséget okozni ,- válaszolta a férfi - ha nem megterhelő,
köszönettel elfogadom a segítségét.

Karonfogta a férfit, és lassan elindultak a néptelen utcán. Rövidesen elérték uticéljukat.
-Megérkeztünk - mondta. Segíthetek még valamit?
-Köszönöm, itt már várnak engem. Annyit kérek még, hogy szíveskedjék megnyomni
felülről a harmadik kaputelefon-gombot.
A sötétben a kis táblácskára írt név nem volt olvasható. Ez megkönnyebbüléssel töltötte el, mert úgy érezte, idegen emberek életébe avatkozik - kéretlenül. Megnyomta a gombot, majd sietve elköszönt, nem várva meg a férfi köszönő szavait.

Elindult visszafelé, a hideg szél egyre metszőbben fújt. Ujjai elgémberedtek. Miért nem vettem kesztyűt? - gondolta.
Kezeit védekezésképpen a zsebébe süllyesztette. Jobb keze a zseb bélésén kis lyukat tapintott ki. Ujjával belekotort a lyukba, és egy papirdarab akadt a kezébe. Vigyázva, hogy tovább ne tágítsa a lyukat, óvatosan, lassan kihalászta a papírdarabkát.
Egy apróra hajtogatott ezerforintost.