A mostoha apám büszke lenne rám, ha tudná, mit tettem, annak ellenére, senki sincs elragadtatva a megcsalás gondolatától, de őt ez most pont nem érdekelné, mivel ki nem állhatja a jelenlegi páromat…
Nem fogom elmondani senkinek, még Amienek sem, nem volt arcom szembenézni az emberekkel és bevallani: nem vagyok már többé makulátlan. Mellesleg... ki kérte, hogy az legyek?! És egyébként is, egy ártatlan csók megcsalásnak számít?! Mindegy… magammal szemben mindig is nagyon szigorú voltam, megkértem Nathant is, ha lehet, csináljon úgy, mintha ez a kis "semmiség" meg sem történt volna.
Amie betett egy DVD-t a lejátszóba és hármasban nevettünk nagyokat a TV-ben látott baromságokon. Nate mellettem ült, a lába az én lábamon, kitakarva ezzel, hogy szorosan fogja a kezem.
Már lassan hajnali 4-et ütött az óra, ideje lett volna mennem, otthon nem szóltam, hogy máshol alszom. Amie próbált rábeszélni, hogy maradjak, nem lesz semmi gond, de ismerem a szülőket, nem akartam balhét. Mivel nekem kocsim nem volt, Amienek kellett volna hazavinnie, de ódzkodott az ötlettől, Nate pedig kapva az alkalmon felajánlotta, hogy hazavisz. Remek...
Amie 100-as vigyorral engedett el minket, gondoltam, már megint mire megy ki a játék. Valószínűleg, ha ő nem lenne, soha nem is beszéltem volna többet Nathannel, de ő annyira rámenősen akarta, hogy jól érezzem magam, (meg persze látta, hogy odáig vagyok érte), hogy mindig úgy alakította az eseményeket, hogy történjen valami. Hálás vagyok és értékelem a jó indulatát, de ha ő nincs én még mindig önelégülten és magabiztosan tudom, nekem újat ilyen téren az élet már nem tud mutatni... kis naiv.
Elindultunk. Annyira már ismertem a várost, hogy tudjam, Nathan a leghosszabb utat választotta hazafelé. Beszélgettünk, így utólag, minden cselekedetében és minden szavában kételkedem, rájöttem, nem a legőszintébb ember. Egy mondata, ami kifejezetten jól esett, nagyon megragadt bennem, szerintem az kivételesen őszinte volt.
- Tudod mit szeretek benned a legjobban? - kérdezte.
- Mit?
- Hogy természetesen gyönyörű vagy, nincs szükséged vakolatra, hogy szép legyél. - A fellegekig szálltam és vissza, kb. 1000-szer!
- Köszönöm!.. én azért mindig kételkedem benne, hogy az emberek, akik csak képeket látnak rólam, és aztán találkoznak velem, ugyanazt gondolják-e, mint te.
- Te sokkal szebb vagy a valóságban, mint a képeken…
- Köszönöm! Megnyugtat, hogy így gondolod…
Megnyugtat?! Legszívesebben ugráltam volna örömömben. Ez volt az első alkalom, hogy hétköznapi öltözetben, smink nélkül látott, mivel eddig mindig csak buliban találkoztunk, és az események bizonyítják, valóban igazat mond…
A folyópart a belváros közepén van, úgy, mint a Duna Pesten, vagy a Temze Londonban, a Szajna Párizsban, csak sokkal, de sokkal szebb... és tisztább... és nem büdös... Említettem, hogy a leghosszabb utat választotta, nos, annyira hosszút, hogy fogalmam sincs, hogy jutottunk oda, mivel abszolút nem esik útba, de örültem neki, hogy még velem akar lenni egy kicsit. Mivel az estét úgyis a folyóparton szerettük volna tölteni Amievel, hirtelen ötletként mondtam Natenek, álljunk meg egy kicsit. Hiba volt...
Leparkolt, szemünk előtt a város panorámája, gyönyörű és csendes… hajnali fél 5-kor nem is lehet más. Nate leállította a kocsit és ahelyett, hogy kiszállt volna, míg én lelkesen mondtam neki a monológomat, ő fogta, hátrahajtotta az ülésem és átült hozzám. Elég nevetséges helyzet volt az anyósülésen kettecskén. Próbáltam szóval tartani, de ő egyre csak csókolgatott, én meg persze szintén nem tudtam leállni. Eszméletlen érzékeny volt mindenütt. Simogattam a karját, a nyakát, őt pedig rázta a hideg. Ez nagyon tetszett, bátorkodtam bebújni a pólója alá is. Imádom megőrjíteni a pasikat, ez esetben kicsit elszámoltam magam. A csókjai most már eszméletlen finomak voltak, puha, érzéki, évődő. Hátradöntött és miközben egyre mohóbban falta az ajkam a kezei felfedező útra indultak. Leggings volt rajtam, magyarul semmi, a simogatás olyan hatást keltett, mintha meztelen lennék. Simogatta a combom, félénken néha a fenekem felé tévedt, bár nagy meglepődöttségemre nem fogta meg, nem markolt bele… pedig kifejezetten jól esett volna.
Eleinte, csak ruhán keresztül ért hozzám, aztán mikor már a simogatásom által gerjesztett tűz erőteljesebben fellángolt benne, a pólóm alá tévedt. Mennyei érzés volt. Simogatta a hasam, az oldalam, a mellkasom, kikerülve a mellemet. Egy darabig. Mikor érezte, hogy bennem fokozódik a feszültség minden egyes alkalommal mikor a mellemhez közelít, már nem habozott tovább. Visszatért a keze, lassan, finoman benyúlt a melltartóm alá, lágyan megmarkolta, még jobban magához húzott és vadabbul csókolt. Egyre gyorsabban és hangosabban vettem a levegőt, kezdtem veszíteni az önuralmamat.. Azt akartam, hogy mindenütt érintsen. Minden porcikám sóvárgott utána. Ha nem egy kocsiban lettünk volna, már rég letéptem volna róla az összes ruhát.
- Akarlak!... Nagyon akarlak!
Fájt kimondani, de ez volt az igazság.
Annyira jó lett volna, ha rám mászik, leteper, érezhetném vágya bizonyítékát a lábam között, megmarkolná a fenekem, levetkőztetne, és egyértelműen tudtomra adná: ma este az övé vagyok.
Már megint az a fránya hang: Nem szabad, gondolj a férfira, aki otthon vár Téged!, aztán tovább folytatta: Szégyelld magad, a párod majd megvész a hiányodtól, te meg egy szoknyapecérrel mulatod az időt, aki épp a melltartódban turkál?! Igaza van, le kell állni.
Nate észrevette, hogy valami nem stimmt, és leállt. Sok rosszat tudok rá mondani, de mellette szóljon, hogy bár irányított, soha nem erőltetett dolgokra, és ha azt mondtam, elég, nem vergődött... vagy csak nem mutatta ki.
- Vágyom Rád, de nem helyes, amit csinálunk! Nem tudom teljesen elengedni magam…
(És amúgy sem egy kocsiban tervezném, ha egyáltalán tervezném. Az már tényleg igazi lotyós lenne.)
- Tudom, rendben van, csak szórakozunk…
Csókolóztunk még egy kicsit, feszegettük egymás idegeit, aztán mikor kezdett világosodni, idejét éreztem a távozásnak.
Fájt a szívem és egyben megkönnyebbülést éreztem. Szégyelltem magam és azt kívántam, bárcsak nem itt lennék. Ez már túl sok volt, túl privát, megérintett szinte mindenhol, ez már nem szimpla csókcsata, ez már sokkal több volt annál. Eddig mindenki számára érinthetetlen voltam, soha senkit nem engedtem közel magamhoz, ha nem voltak komolyabbak a szándékaim, és most… az önbecsülésem romokban hever.
Az ajtó előtt leheltem egy csókot az édes ajkaira, és ezzel búcsúztam:
- Erről kérlek senkinek egy szót sem... és ha kérhetlek, ne találkozzunk többé.
- Már nem akarsz látni soha többé?
- Nem tudom mi lenne a jó, de jelenleg az a legésszerűbb, ha távol maradok tőled, addig is kordában tudom tartani magam, és nem történhet semmi baj!
- Rendben! Hát akkor... jó éjt!
- Jó éjt, köszi a fuvart!
Az ajtóból még visszaintegettem neki, felmentem, átöltöztem, befeküdtem az ágyba, és nyugodt szívvel vártam a lelkiismeret furdalással teli másnapot!
(folytatás hamarosan)
