Szilveszter

1.
A nagy ház legtöbb helyiségében még félhomály derengett de a cselédszobába már élesen besütött a reggeli napsugár, hogy az év utolsó napján is korán ébressze Margitot. A nő engedelmesen kikászálódott szegényes fekhelyéből, a fáradságot legyűrte magában. A korai kelések miatt nem szokott panaszkodni. Igazi parasztasszony, akit keményfából faragtak és inkább a nemesebbik fajtából. Dolgozik naphosszat, dacol a nyomorúsága ellen, a ház asszonyához pedig hűséges. Idestova tizenöt éve szolgálja a ház úrnőjét, Baloghyné nagyságos úrasszonyt. Talán a jó tulajdonságai miatt kedvelte meg az úrnő, mert igaz ami igaz, házi nőcseléd életében a tizenöt esztendei belső szolgálat bizony ritkaságszámba megy.
Miután rendbe szedte magát, a konyhában kávét készített, kenyeret pirított majd megkente finom szilvalekvárral. Előzetes kopogtatás után tálcával a kezében belépett asszonya hálószobájába.

Baloghy Annamária hálóköntösében fogadta szolgálóját. Csupán néhány évvel lehetett idősebb Margitnál. Szikár, kiegyenesedett alakja volt. Magasra emelte a fejét, arcáról némi gőg tetszhetett a szemlélődőre. Egész lénye, ahogy beszélt és a testtartása zárkózottságot árult el, amit nemcsak cselédje irányában mutatott ki, hanem a társaságbeli embereknek is. Mintha valamivel ott bent végleg leszámolt volna, és nem lenne szívében érzelem, ami lelkesedésbe hozza, de ahhoz mégis túl büszke, hogy kimutassa valakinek a fájdalmát, csak szenved csendesen, méltóságát megtartva.

Egyébként egyszerű lélek volt, cselédje életét nem keserítette meg még jobban, a jó munkát megbecsülte olykor meg is jutalmazta Margitot, emellett minden hónapban háromszor hazaengedte a falujába. Az ura magas rangú tisztviselőként dolgozott a vármegyénél. Feleségével igyekezett mindig figyelmes lenni, 22 éve éltek együtt boldognak mondott házasságban még akkor is, ha a férj minden külsőség és kedvesség ellenére kéthetente csak egyszer jött haza arra hivatkozván, hogy a sok elintéznivaló miatt az egykori legénylakásán kell megszállnia…
Annamária valaha igazi rózsaszálnak számított a városi bálokon, mára teste és lelke is megöregedett Margit mellett már lassan öregasszonynak tűnt.
- Hogy kíván ma rendelkezni velem nagyságos asszony? -tette fel a szokásos reggeli kérdést Margit.

Baloghyné most kissé elmélázott, nem azonnal felelt cselédjének
- Különösebb feladata nincs mára. Mossa fel, a padlót a konyhában. Estére egy kis szerény összejövetelt terveztem -
- Szeretné, ha felszolgálnék? -
Baloghyné most egy árnyalattal kedvesebben válaszolt:
- Nem köszönöm, ma este én szervírozok mindent. Nyugodtan menjen haza a délutáni vonattal, nekem még fel kell adnom egy anzixot a postán. A kamrában talál két rúd kolbászt, vigye csak haza, és itt van, adok két koronát, ezzel toldom meg a januári bérét -
Ezzel az erszényéhez nyúlt s kivette a pénzt. Margit hálás kézcsókkal köszönte meg asszonya kedvességét. Baloghyné is elmosolyodott.

Kora délután felvette meleg prémbundáját, elindult a belvárosba. Kint szürke, hideg időjárás fogadta, miközben a havas utcákat járta. A postahivatalban hamar végzett mikor haza ért, Margit még nem készült el cókmókja összecsomagolásával. Tíz perc múlva aztán felcihelődött, még egyszer kezet csókolt asszonyának.
- Isten áldja nagyságos asszonyom, a nagyságos úrnak szintén kezét csókolom. Minden jót önöknek! -
- Viszont jókat Margit. Igen, este biztosan hazajön az uram is, hisz Szilveszterkor nem kell dolgozni a hivatalban… -

Miután Margit eltávozott, leült egy karosszékbe. Elbóbiskolt, mikor újra kinyitotta a szemét már teljesen beesteledett. Alig látott valamit, de nem bánta. Hagyta, hogy a csend és sötétség mindinkább körülölelje. Hat óra elmúlott, de a vendégek nem jelentkeztek. Annamária se igen készülődött a fogadással. Egykedvűen üldögélt székében.
Ez a nagy, öreg ház a maga hangtalan sötétségével szinte kriptaként zárt magába egy elhagyott lelket.
- Talán mégis emberek közé kellene mennem… De minek, akikkel boldog lehetnék meghaltak vagy nem szeretnek. Kiüresedtem, nem vágyom semmire és senkire. Elmúltam, igaz tartom még az embereknek a szokásos pózokat. De csak azért, mert nem kérek senki szánalmából. Az ifjúság szép volt, de tudatlan talán ezért is dönthettem rosszul. Kitudja, azt mondják, egyszer mindenki számára eljön a feloldozás. Egyszer talán számomra is -
Kezébe temette az arcát és hangosan sírt.
Most legalább szabadon törhetett ki belőle szíve minden bánata, úgysem halhatta senki a zokogását… és szintúgy nem volt senki a közelben, aki megvigasztalta volna…


2.
A kicsiny állomáson, ahol Margit leszállt a vonatról alig lézengett valaki a bakteren kívül. Innen negyedórai járásra feküdt a falu, ahonnét Margit elszegődött a városba szolgálónak.
Körös-körül vastag, fehér hótakaró borította a tájat. Az asszony kissé nehézkesen tudott előrébb jutni, mivel az útról nemigen hányták el a havat, ráadásul hamar elbúcsúzott a nappali világosság a környéktől még mielőtt a vonat az állomásra ért volna. Batyuját vállra vetve sétált hazafelé.

Otthon legelőször a kisfia futott eléje. Boldogan, csillogó szemmel borult az anyja nyakába:
- Isten hozta itthon kedves édesanyám! Olyan jó, hogy ma haza tudtál jönni! -
- Bizony, én is örülök, hogy köztetek lehetek – mondta derűsen Margit.
A hangokra kiszaladt a nagylány is:
- Hozta Isten édesanyámat! -
- Köszönöm, Juli. Hát apátok hol van? -
- Délután itt járt a Sándor bácsi és elhívta édesapámat mulatni a kocsmába- felelte gyorsan a fiúcska.
Margit sóhajtott, beletörődve a szomorú helyzetbe, aztán levette nagykendőjét, kibontotta csomagját.
- Legalább ebből a két koronából kifizethetem azt az istentelen kocsmárost, persze ha Józsi nem iszik többet. Ajándék volt ez a kis pénz de nem volt rajta áldás. -gondolta magában.
Megmutatta a két rúd kolbászt is a két gyerek legnagyobb örömére. Később Juli elkéredzkedett anyjától.

- Tudja édesanyám Mariskáéknál ott lesz még néhány lány, meg az öreg Saski néne. Ővele fogjuk megjósoltatni, hogy ki lesz a jövendőbelink. Beszélgetünk, kicsit nevetgélünk is -
A lány nagyon szépen kérte az édesanyját, ezért Margit elengedte. Tudta, Juli egy-két éven belül eladósorba kerül, meg aztán jobb, ha vidámságban búcsúztathatja el ezt az évet.
Így csupán anya és fia maradt otthon. Az asszony odaült az asztalhoz, a lámpa világánál varrogatott. Baloghyné néhány hazahozott fehérneműjét javítgatta, hogy kapjon ezekért is néhány fillért. Jánoska vele szemben helyezkedett el. Sokmindent csacsogott, a nő félig-meddig odafigyelve, szórakozottan hallgatta.
- Ha én nagy leszek, engem is meghív Sándor bácsi a kocsmába? -
- Igen, akkor már nagy legény leszel… -
- És én is olyan furán dülöngélve és énekelgetve jövök haza, mint apám? –
- Meglehet… -
- Édesapám nagyon szeretheti édesanyámat, mert mindig csak ilyenféle szerelmes dalokat énekel, és nagyon hiányzik neki édesanyám. Bánatos, amiért ilyen sokat van távol. Karácsonykor se tudott hazajönni a városból… De lássa milyen jó az én édesapám: Faragott nekem kismadarat fából, Julinak pedig keresztet fabrikált.
- Énekelni mindig szépen tudott, ezért is tetszett meg mindjárt a Laczkóék lakodalmán…. - merengett Margit.
- De ez már régen volt, ugye megköszöntétek neki az ajándékokat? -
- Hogyne, mindketten megcsókoltuk -
A gyerek most kicsit közelebb hajolva, halkabban folytatta:
- Tudja édesanyám, egy hideg éjszakán, nem tudtam aludni és nagyon sírtam, mert te nem voltál sehol. Akkor édesapám magához vont, megsimogatta a hajam és csitított:
- Ne pityeregj kisfiam, édesanyádnak muszáj távol lenni, hogy kereshessen pénzt, amiből megélünk. Én szeretnék értetek küzdeni, de sajnos nem vagyok jó földmíves, dalolni és faragni tudok csupán. Azonban énekelhetek én bármennyire szépen, van kántorunk a templomban, aki ezt a tisztet betölti, a fát meg csak tüzelésre használják ezen a vidéken, így aztán csak napszámba mehetek el, ha felvesznek…-

- Ezt így mondta neked?- kérdezte meghatottan az asszony -
- Igen, és még neki is eleredtek a könnyei -
- Jó ember a te apád belül, Jánoska csak szegénynek sanyarú életet rendelt a Jóisten, amit nagyon nehezen tud elviselni -
- Értem, anyám –felelt rá komoly hangsúllyal a fiú.
Hallgattak. Már nem sokkal jártak éjfél előtt, mikor Jánoska újból megszólalt:
- Mi hogyan ünnepeljük az újévet? -
- Azt hiszem csak kettecskén, fiam. Hozzánk nem jönnek gazdag vendégek, mint Baloghynéhoz… -

Kis idő múlva elkezdtek harangozni. Margit most abbahagyta a munkát és hosszan megölelte a kisfiát, majd egy kis kockacukrot adott neki, amit még a reggeli készítése közben tett félre.
- Gyermekem, mi úgy fejezzük be az óévet, ahogy a következőt elkezdjük: munkával -
Azzal visszaült a helyére és folytatta a varrást.