Szexuális fejlődésem - a kezdet (infantil)

Kamaszkoromnak nem a legszebb nyara volt, de kétségtelenül abban az évben is volt nyár.
Két órát bicajoztam, mikor először éreztem azt a különleges bizsergést a lábam között, amely később döntően befolyásolta az életemet.

Törtek rám hasonló érzések korábban is, egészen pontosan emlékszem például az óvodáskori bugyihúzósdikra. Kérem szépen abban az időszakban nem csak a lányok, hanem a fiúcskák is bugyikát hordanak, mert így nevezi a mamájuk, ezért ők sem mondják alsónacinak, mint később, mikor öntudatra neveli őket valami hülye uralkodhatnék hormon. Halkan sutyorogva érdeklődtünk egymás iránt:
- A tiedbe mi van? – majd ezt kukucska és bizonyos esetekben fogócska is követte, csupán természettanilag. A természet okosan kezdi mindezt adagolni fiainak, lányainak, ha figyelnek rá, rendben is alakulnak a dolgok.

Tehát a kétkerekű nyerge különös hatást gyakorolt rám, azok a valamik, amik nemileg olykor piszkálgattak, létező, megfogható irányt mutattak. Minél jobban tekertem, annál ingerlőbb és idegesítőbb lett. Kiérve a peremkerület peremére, az érdekes tárgyaktól színes szemetes kiserdőbe, a pataknak nevezett szennyvízelvezető árok partján guggolva elmélkedtem azon: MI EZ? Kis fekete benzingőzös fikákat túrtam az orromból, melyek a kocsikat követve, légcsere közben tapadtak orrcsillócskáimra. És mert ez a tevékenység nem csak öntisztító, hanem gondolatébresztő is, minden jel a pisikélőm felé mutatott, bizony ottan nem stimmelnek a dolgok. Kellemesen nem. A gondot az okozta, hogy nem tudtam mit kezdeni a felismeréssel, csak azt tudtam, hogy ez valamiképpen a járgányommal és a nővé válásommal függ össze, és bizarrsága miatt úgy döntöttem, diszkréten kezelem. Hazafelé kegyetlen mód meghajtottam a bringát, hol jött a valami, hol múlt, nem voltam ura a testemnek és ez dühített.

A suliban én voltam a legszebb lány mindenki szerint. A legszebbség odaítélésében nem játszott szerepet göndör, égővörös hajam, kerekded szeplőkkel napsminkelt pofim, sem tündöklő személyiségem, sem elmém hatalma, csupán nekem nőtt meg először jó nagyra a cicim. Vagy a rím kedvéért a keblem halma. Na, azért ez nem ment ilyen egyszerűen. Két kemény évszakot éltem át, mikor az addig kedves tornatrikó helyett kénytelen voltam gusztustalan mell leszorító dreszt húzni, arra még valami bő pólót is, hogy takarja azokat a felemásan duzzadó, leginkább össze-vissza nyomorgatott, puha pehelycukorhoz hasonlatos, ráadásul nem is egyforma izéket, amik helyén később helyes kis csecsbimbók értek, ahogy a terjeszkedő bőrt kitöltötte a természet. A kis törpe spicc csáveszok sokat gyakorolták, hogyan futkorásszanak el mellettem, hogy hozzáérjenek büszkeségeimhez anélkül, hogy kapjanak egy jókora fülest. Eleinte idegesítettek, később rájöttem, mindez hatalom felettük. Kérhettem tőlük bármit, nyálcsorgatva engedelmeskedtek. Noha azt hiszem, ők maguk sem voltak tisztában azzal, valójában ez nekik miért jó?

Ezek a puncim köré csoportosuló ingerlő ingerek egyre gyakrabban kísértettek. Tapogattam, nyomkodtam magam itt-ott, zuhanyozás közben aggódva lestem micsoda husika terpeszkedik egyre nagyobbra odalent és nem, és nem értettem.

Egy éjszaka csodaszépre ébredtem, kellemes lüktető, zsibbasztó és lihegtető, a kezem a combjaim közt, csak néztem bele a sötétbe, hogy EZ MEGINT MI LEHET? Persze hogy figyeltem a tévét, olvastam mindenfélét, de egészen más, amikor a test üzen olyat, amit leírni sem lehet.

Az első csoda kötélmászás közben lepett meg. Már majdnem elértem a csúcsra, amikor tényleg. Szorítottam lábam közt a durva, dörzsölős darócot és egy pillanatra eltűnt a világ. Mire eszmélhettem volna honnan ered, beborította egész testemet, és mikor elmúlt, kimerülten ereszkedtem alá. Szégyenlősen pillantottam körbe, hogy mennyire vált nyilvánossá az intimszférám, de senki ügyet sem vetett rám. Viszont villámcsapásként ért a felismerés, DÖRZSÖLNI KELL!

Életem azon szakasza következett, amikor kipróbáltam mindenfélét, amit erre alkalmasnak ítéltem. Fotelkarfát, tűzoltócsapot, de a legjobb a vidámparkban a lovacskás körhinta volt, az az előre-hátra ringatható paci. Hát az valami isteni! Harminc-negyven kört is mentem rajta, a szünetekben kilihegtem a fenomenális kétperceket, amíg egy menet tartott. A pár emígyen töltött órácskát követően én is, és a gyomrom tartalma is az épület elé toccsant, de megérte.

Szép türelmesen megtanultam bánni magammal magam. Arra is lassanként rájöttem nem kell feltétlen fárasztó és később kellemetlen égést, sajgást okozó bútor molesztálással, vagy véget nem érő kötélerőlködéssel (amit egyébként a tornatanár egyre gyanúsabban szemlélt) fáradnom, ügyes kézimunkával is célhoz érhet az ember lánya, ha akar, anélkül, hogy a családi kasszát kiürítené a vidámparkban.

Amire ugye legkevésbé vágyik egy erotikusnak ítélt történet olvasója, az a fika meg a hányás, nem de?

Térjünk rá akkor a csoportszexre! A csoport az, ami nálam több. A csoportos ismerkedést jobb elkezdeni egy hozzánk hasonló szinten tétovázó, ellenkező nemű egyeddel. Erre velünk azonos korú, vagy maximum egy-két évvel idősebb, ha szellemileg nem is, de testileg mindenképpen kifejlett példányt kell választani. Nekem a Zoli megfelelt. Szolidan játszottunk a rojtosra porszívózott szőnyegpadlón kocog és kidob-ot, amíg anyám elhúzott végre éjszakai műszakra. Ezt követően igen kifinomult érzékkel folyton a Zoli lábai közé gurítottam a dobókockát, aztán villámgyorsan, megelőzve elkapási szándékát, hosszan matattam a tréninggatyája mentén. Kissé feljebb találtam az enyémtől eltérően a célt, de megtaláltam! Zoli eleinte ilyenkor répa-cékla fejet produkált, később halkan nyögdösött.
- Mér nem húzod le? – kuncogtam bájosan.
- Höh – volt a válasz.

Nem értem rá foglalkozni a lelki problémáival, hanyatt döntöttem és el helyette a témát. Bevallom a látvány inkább az újdonság erejével hatott. A fütyije már a kiszabadítás pillanatában szépen a plafon felé kacsintgatott.
- Hú Laciii – sutyorogtam megbűvölten. Meg is vizsgáltam rajta mindent, amit csak láttam már képen, és olvastam az összes fellelhető betűhelyen.
Lüktetett az eleven hús a kezemben. Cserébe én is adni vágytam, szép teremtő pucérra vetkőztem és a még mindig csak –höh- szókincsre szorítkozó Laci kezét vezetgettem kincseimen körbe, mint rendes idegenvezető tájékoztató szöveggel.

- Itt a cicimen, nézd az érintéstől milyen kis kemény a vége hm hm? Az nagyon finom, ha ezt csinálod… - benyálaztam az ujját és köröztettem a cickókon, főleg a hegyén, amíg magától rá nem érzett a lényegre. Egész jól csinálta. A puncimmal már nem volt annyira egyszerű a dolog, lévén ott még én sem tudtam igazán mitől, merre a legjobb, Laci el is veszett a sok mindenben, viszont önálló lett teljesen. Nyálzott és tapizott megzavarodva, én pedig hagytam. Néha még jól is esett. Folytatni akartam az ismerkedés kölcsönösségét, megmarkoltam a farkát, közelebb kúsztam hozzá, erre összerándult és teletrutyizta a képem, aztán rám zuhant. Alig tudtam kimászni alóla.
- Hú de jó volt – motyogta – hú de jó…
Zolinak tehát jó volt, én is tanultam belőle, mindazonáltal nem vele képzeltem el a további fejlődésem.

Erre még várnom kellett és sok ilyen matatósdit átélnem, amit esetenként élveztem.
Egy nyárvégi, szalmaszagú napon láttam meg a nagy Ő-t, a döglesztőt, a tökéletesen férfias férfit. A Balaton partján, egy szál farmerben, kicsiny köténykében újságot árult a strandon. Hősiesen cipelte a napi hírekkel terhelt hátizsákot. Beesett mellkasa, görbe háta, ropi lábai és a fekete keretes tejüveg szemüveg súgta, ő egy intellektuel, akinek rengeteg tudás rejtőzik a belsejében, mert kívülre nem jutott szép egy sem.

Természetesen vettem egy tökfelesleges újságot tőle, és meghívtam egy fincsi limcsire. Együtt szürcsiztünk (brrr jó kis szavak, kinek nem áll a hátán ettől a szőr?). Bronzbarna lábacskáimmal finoman cirógattam őt, én a szexszimbólum, 90 C-és mellbőséggel, 60-as derékkal, méteres combokkal, és vérpezsdítő vörös hajzuhataggal.
Igen, ezek mind vannak nekem, de továbbra is a lábikáimmal matattam egyre feljebb az övén, míg el nem értem az öv vonal alatti érzékeny részt. Ahogy reagált, rögtön láttam, valóban profival van dolgom. Ő az a típus, akit sokan kipróbálnak, bár a látszat ellene szól, így van, viszont utána dobják, ezért lesz tapasztalt.
Ez persze csak most, évekkel később tudatosult bennem, akkor csak megéreztem.

Szó szótlan követett, a nagy Ő pedig engem. Strandidőben üresen állt a szoba, amin két barátnőmmel osztoztam. Átkarolt a csoda, a cigijét lezserül leejtette a padlóra, rátaposott. A szája az enyémre tapadt. Isteni volt az íze, olyan természetes. Nikotinnal kevert, sok kaját és kevés civilizációs terméket: fogkrémet, fogkefét látott, helyenként nyelvvel érezhetően foghíjas barlang reális létét éreztem. Szelíden az ágyra lökött, kicsit bevertem a fejem a támlába. Csillagokat láttam mikor végigcsókolta a borotvától pattanásos, gyönyörű testem… hmm beleborzongtam.
Előhalászta a nadrág szárából, és a hasamra csapta hatalmas, démoni vesszejét (itt helyén való lenne a ló nemi szervének vulgáris megnevezése, de nem illik egy romantikus lányregénybe). Pusztán attól, hogy eme súlyt magamon tudhattam, az első orgazmus hullámzó ereje rögvest letarolt. Mire eszméltem a szüzességem elveszett a történelem ritkán követhető útvesztőiben. Ennek megfelelően későn hagyta el az ilyentájt illendő sikoly rózsás ajkaimat. Széttártam inkább még jobban a combjaimat, hogy heves lökéseit melyet szinte a négy méterre lévő ajtóból indított útjára, mélyen és még mélyebben magamba fogadjam. A távolság dacára, és mert azért valamennyit elnyeltem ennek az istennek a gigantjából, nyelve játékosan táncolt festményi kebleimen. Nyögtem és pulzáltam vagy lüktettem, végül is mindegy a kifejezések közül melyikkel cifrázom lenyűgöző történetem, ő pedig hörgött és üvöltött és úgy szólított hogy:
- Te Dög!
(Erről persze eszembe jutott egy remek vers… na nem, mégsem írom bele, azért mindennek van helye.)

Mozgása ingerelte az A, B, C pontjaimat és a G-t valamint a csiklómat, gyönyörből gyönyörbe zuhantam. Addig addig, míg könyörögtem, így akarok meghalni és fogok, hittem.
Úgy negyed kettő körül elindult belőle az éltető nedű… telepumpálta a hüvelyem, a méhem, jókorákat kortyoltam belőle mikor a számba fröccsent, valóságos proteinbombaitalként nyeltem, a többit testápolóként simogattam szerteszét mindkettőnkön.
Fél négykor apadt el a forrás. Mennyei volt. Ott is jártunk játékos kis ördögökként látogatóba. És az én szerelmem búcsúcsókokat lehelt a fülecskéimbe és a szájában, abban az édes büdösben, magával vitte emlékül a fülbevalóimat.

Sosem fogom őt elfelejteni.
Nekem is maradt szuvenír tőle. Az ikrek, Tas, Huba, Töhötöm, Álmos, Előd, Ond, Kond örökre emlékeztetnek rá.
Bárcsak megkérdeztem volna a nevét, így csak remélem a hét közül egy legalább viseli az Övét.