Szexjárat 1. (hétfő - kedd)

- Kiragaszthatnánk egy piros karikát a kocsi oldalára!
- Mint „szexjárat”?
- Aha. Mind a két oldalra, sőt előre-hátulra is, a tetejére is, a repülők is vigyázzanak! Jó nagy, pirosat, mint a hulahopp karika…
- Hulla vagyok már, mire odaérünk, minden nap!

Reggel, 6.58. – mondaná a narrátor egy régi filmsorozatban.
Bármelyik reggel, mondhatnám én, hiszen már egy hete tartanak ezek a különös utazások, mindig ugyanabban az időpontban. Az pedig, hogy alig egy hét alatt sikerült kitalálnom egy ilyen kézenfekvő – és lényeglátó – elnevezést, mint a SZEXJÁRAT, nem valami szikrázó fantáziára vallott. Remélem, ez nem általánosítható a fantáziám mindenkori állapotára, hiszen eddig büszke voltam rá, és nem csupán színesnek tartom, hanem tiri-tarkának. Inkább az a tény befolyásolhatta képzelőerőmet, hogy más irányú elfoglaltságokat talált mostanában, nem tartotta a legfontosabb feladatnak egy blikkfangos elnevezés kiötlését a már pornóba hajló, érzékeket próbára tevő utazásaink számára.

Az első napon még alig beszélgettünk. Állt - abban a buszmegállóban, melyben máskor több tucatnyian várakoznak – magányosan. Inkább vékony, hosszú lábú, ám a cicije nőies, és úgy tűnt a gyors leltár során, hogy a popsija sem egy marok, az is vonzó. Furcsa volt látni, megszoktam már a tömeget, amint naponta menetrendszerűen elhaladtam itt. Csakhogy pár perccel korábban szoktam erre járni! Tehát lekéste!– ismertem fel a helyzetet, már fékeztem is, és visszatolattam néhány métert.
Hálás tekintettel lépett mellém:
- Merre mész? – kérdezte, résnyire nyitva az ajtót.
- Bárhová!
- Akkor egy darabon elvinnél? Suliba megyek, nem várt meg a busz.
- Gyere csak, én is K-ra megyek! – Ebből a megállóból csakis abba az irányba szállították a dolgozni és tanulni vágyókat reggelente az álmos járművek.
Beült, hátizsákját a lábához tette, és bemutatkozott:
- Mariann.

Morogtam én is a nevemet, s ezzel úgy tűnt be is fejeződött a beszélgetés. Hallgattunk perceken keresztül. Én az éppen kezdődő híreket figyeltem a rádióban, ő pedig nem akart zavarni.
Néhány mondatra azért emlékszem, de nem tulajdonítottam jelentőséget ezeknek. Megszoktam a magányos utazást, naponta ingázva A és B pont között, ismerve minden kanyart és traffipax-lelő helyet, a reggeli oda utat arra használtam általában, hogy végiggondoljam aznapi teendőimet.
Most néha oldat pillantgattam – nézett ki az ablakon -, finom arcvonásokat láttam, kedves mosolyt. Hosszú combokat kopott farmerba rejtve.
Útba esett az iskolája, ami tulajdonképpen egy továbbképző intézet. A kapu előtt álltunk meg, megköszönés, elköszönés.
Azt gondoltam, ha egyáltalán vesztegettem egy másodpercet is erre, hogy ennyi volt. Még utána szóltam:
- Jó tanulást!
Hogyan kerekedett egy szimpla szívességből alig 1 hét leforgása alatt, menthetetlenül és letagadhatatlanul SZEXJÁRAT? A következő napon kezdett kibontakozni. Ahogy kibújik a bábból a pillangó, hunyorog, körültekint a világban, kortyol a harmatcseppből, megrebbenti szárnyait, és tudtára adja mindazoknak, akiket illet: megérkezett. Valahogy így döbbentünk rá, egyik pillanatról a másikra, hogy jólesik ez a talán húszperces együttlét. Engedtük kedvére – vagy kedvünkre? - szárnyalni a pillangót.

Nem kellene ilyen korán indulnom, de kisebb a forgalom és könnyebb parkolóhelyet találni. Ettől a naptól kezdve még egy érv támasztotta alá a menetrendemet: Mariann.
A találkozásunkat követő reggelen megint ott állt és megint magányosan a buszmegállóban, már messziről észrevettem. Ismételten lekéste a buszt, ő úgy fogalmazott inkább: nem várta meg a járat. Mintha a sofőrök dolga lenne észrevenni, valaki hiányzik még a létszámból.
- Pontos voltál! – nevetett. Vékony, szigorú ajkai lennének, ha nem villantaná elő hófehér gyöngy-fogait.
- Egy randiról elkésni?...
- Jön ilyenkor a következő is, 10-15 percen belül, de az már nem jó nekem.
- De itt vagyok én, ne foglalkozz a buszokkal!
- Ha tudná anyukám, hogy stoppal megyek át!
- Olyan veszélyes vagyok?
- Ne már! Kedves vagy, nem nyomulsz…
- Ez most jó vagy rossz?
- Kis nyomulás nem baj, mert akkor érzi a nő, hogy tetszik, és kell a sikerélmény, de a nyomulásnak tudni kell a határát, Nem minden pasi érzi, mikortól tolakodás, s az már kellemetlen.
- Ezek szerint te egy illedelmes, kevéssé nyomulós pasit választottál? Ilyet tartasz.
- Mármint otthon? Nem. Kicsit sem nyomulós, úgy kell provokálni. – válaszolt minden szót külön mérlegelve.
- Hogy csinálod? Szexi bugyi, illegés-billegés? – kérdeztem. Kezdtünk jól belekeveredni.
- Valahogy úgy… Lehajolok előtte, hozzáérek, ha tudom, hogy jön, kedvenc csokiját odakészítem a párnámra, ebből is láthatja, hol a helye…
- Elmondjam, melyik a kedvenc csokim? A nagyon-fekete!
- Akkor te olyan élvhajhász vagy?
- Ki nem szereti az élvezeteket? – kérdeztem vissza.
- Igaz is. De csak akkor jó, ha mindketten élvezik.
- A csoki is élvezi? Remélem. Majd megkérdezem tőle.
- Biztos szereti, hogy te szereted. Adni is jó érzés. A simogatás… - Kis szünetet tartott, talán azt mérte fel, mennyire menjen bele a témába. - A simogatás is nagyon érzéki lehet, de simogatónak is jó lenni.
- A csokit nem simogatom. A csokievés még messze áll a szextől – terelgettem megfelelő irányba a beszélgetést, kíváncsian vártam, mit fog kihozni ebből a simogatásból.
- Persze. A simogatás még ismerkedés. Felfedezem a testedet…
- De jó!
- Mit mondtam? Ja… - nevetett. – Felfedezem a másik testét, és ez neki jó. Élvezem, hogy jó neki, és szándékosan élvezetet akarok okozni.
- Szavakkal is lehet simogatni, és lehet nagyon felhúzni a másikat!
- Jó játék: beszélgetni valami izgalmasról. – Látszott, ez is kedvére van, nemcsak a simogatás.
- Szexről? – vágtam közbe.
- Felkelteni szavakkal a vágyat… hm.
- Ártatlan játék, de biztos izgató! – Egyre jobban érdekelt, hová is jutunk.
- Nem próbáltad még? Mesélünk kölcsönösen valamit, akár igaz, akár nem.
- Tényleg! Én nagyon szeretem a kamaszkori sztorikat, olyan ártatlanok még, de nagyon is szexisek. Ki kezdi?
- Úgy illik, hogy először te mondd, nehogy zavarban legyek az elsőségtől! – jelölte ki a beszélgetés iránya után annak menetét is.
- Nekem óvodáskori az első… - kezdtem.
- Szinte gondoltam, mert nekem is! Mesélj…
- Ebéd utáni pihenő alatt a mellettem fekvő kiscsaj átnyúlt, és … ő mondta így: gyurmázott.
Ez ismétlődött több alkalommal.
- Érdeklődött… Én is kíváncsi voltam, mijük van a srácoknak, ők meg szívesen mutogatták, ha bekukucskálhattak a bugyimba. Volt, amikor csokit is kaptam!
- Holnap én is hozok csokit!
- Kukucskálni akarsz? Én is hozok neked – feketét, nagyon-feketét.
- Te is kukucskálsz?
- Vagy gyurmázok.
- Micsoda kéjutazás lesz!
- Elhozol holnap is? Majd szándékosan lekésem a buszt.
- Akciós ugyan, de azért ára van a fuvarnak.
- A csoki elég lesz, vagy még ki kell találnom valamit? Vegyek bérletet, amit te majd ellenőrzöl beszállásnál?
- Lyukasztom… - csillogtattam meg vállalkozó kedvem.
- Nincs már lyukasztás, az mááás, az nem buszozás, hanem szex.
Hosszú idők óta ez volt az első olyan reggel, amikor nem hallottam a rádióban a híreket. Nem is vettem észre, hogy a világban valahol vannak még hírek rajtunk kívül is. Hallottam viszont csicsergően érzéki hangtól izgató szavakat.
Csoda, hogy máris elkezdtem várni a következő reggelt?