szerelem = szenvedés?

Nos tavaly történt az eset, ami még mindig hatással van az életemre. Már régóta próbálkoztam egy csajszinál, végül nagy kínlódások árán összejöttem vele. Az elején nagyon jó volt élveztem, ha vele vagyok. Azután a hónapok elteltével (ez pontosan kettő) mintha megváltozott volna minden, elhanyagoltuk egymást és már csak a testi együttlét maradt meg, eltávolodtunk. Én többet voltam a haverokkal és nem törődtem vele. viszont jött valaki az életembe, akit nem tudtam hova tenni. Az osztálytársa volt, emellett a legjobb barátom exe, tabu. Az elején csak szívattuk egymást, nem igazán kapcsolat volt, hanem inkább egy beszélgetőtárs.

Kezdett új fordulatot venni a kapcsolatom az újdonsült „barátommal”, mivel nem tudtam, hogy minek is nevezzem. Ő legidősebb testvérként nagyon vágyott egy bátyra, s mivel velem el tudott beszélgetni alkalmassá válta erre a pozícióra. A napok múlásával, akkori barátnőmmel alig találkoztam, viszont akkorra már fogadott „húgom”-mal mindennap legalább fél órát beszéltem. Nagyon jól esett ez a fajta kapcsolat, mert néha nekem is csak beszélgetésre van szükségem, de lehet, hogy én vagyok a hülye. Na mind egy.

Mivel már valamennyire ismertem a húgom, észrevettem rajta néhány változást, másképpen beszél, csillog a szeme, de nem volt beteg csak szerelmes (ez csak utólag tudtam meg). Az elején csak naivan elkezdtem érdeklődni a srácról, de mindig kitérő választ adott, míg egy nap elkezdett mesélni. Három óra és kb. fél liter kávé után már kezdett körvonalazódni a srác, hogy mégis ki lehet. Elég furcsának tűnt, hogy valamennyire még rám is hasonlít, de ennek nem tulajdonítottam különös jelentőséget. Teltek a napok és egyre többet tudtam meg róla, - Mégis milyen ember lehet? – nem tudtam rá normális választ adni. Egyik nap suli után leültem vele egy parkban, s újra beszélgetni kezdtünk, idióta dolgokat kérdezgettem tőle, ami rám jellemző de nem tudtam, hogy a srácra is, próba szerencse. És bejött teljesen összezavarodott. Csak ebből tudtam, hogy kehet, hogy már hetek óta róla beszélt. Furdalt a kíváncsiság. Nagyon szemétnek éreztem magam, mivel egyre csak kérdezgettem, és nem hagytam kibontakozni. Végül egy verőfényes októberi délután rákérdeztem, nagyon megijedt, de helyeslő választ adott. Meg kell, hogy mondjam számítottam rá, de nem hittem hogy ilyen lesz, az idő kezdett elmosódni és tényleg csak őt láttam, végül pár perces csend után megcsókoltam őt. Selymesen lágy ajkaihoz hajolva egyre közelebb és közelebb, mígnem összeforrtak ajkaink, csak ölelni és csókolni akartam őt, semmi más nem számított. Elbúcsúzás előtt még a lelkére kötöttem, hogy nem mondja senkinek, mert még nem szakítottam a másik csajjal.

A problémák ott kezdődtek, hogy nemsokára szülinapos volt, és az akkori barátnőm Julcsi mindenképpen rendbe szerette volna hozni ezt a kapcsolatot. Ezért mindent meg is tett. Aznap hegyi bulit szerveztem néhány közeli barát és egy-egy ismerős közt. Nem sikerült rosszul egy cseppet sem. Hihetetlen szarul éreztem magam. Miután már csak 4-en maradtunk. Felmerült bennem, hogy haza kéne menni, mert nem volt kedven fenn aludni a hegyen. Végül haza indultunk kocsival. Szerencsére hogy nem ivott egy cseppet sem, hazadobott mindenkit, Julcsi nálunk aludt. Alig hogy beléptünk a házba rám vetette magát, s a legrosszabb, hogy nem ellenkeztem. Felmentünk a szobámba, gyertyát gyújtott, full romantika amire semmi szükségem nem volt abban a helyzetben. Vetkőztetni kezdett, ő irányított. Nem volt kedved semmi máshoz, csak összebújni és aludni, de csak erősködött. Végül összejött. Az utolsó együttlét nem sikerült valami fényesen, ő csak lovagolt én meg majdnem elaludtam. Nem kívántam, de mit lehet tenni. Ő elélvezett én meg csak ott maradtam felizgatva hiába kértem, hogy legalább fejezze be, pár pillanat múlva elaludt. Semmi értelme nem volt az egésznek.

Másnap reggel felébredve kivittem az állomásra elbúcsúztunk felszállt a vonatra és elment. Utána már hívtam is a „húgom” mert látni akartam. Találkoztunk, délután beszélgettünk nagyon jól esett, hogy ott van mellettem. Boldognak éreztem magam jó ideje először. Már el is szaladt a hétvége Hétfő van. Nem találkoztam Julcsival, elkerültem. Majd suli után felhívtam és szakítottunk. Tudom, hogy bunkó voltam, de nem akartam személyesen elmondani, mert már nem jelentett semmi. A szívem már majd két hete másért dobogott, ő volt az, Lilla. Gyönyörű szemeivel minden egyes pillanatban rabul ejtett, csókjai szenvedélyesek, öleléséből inkább nem akartam szabadulni nehogy elmúljon a varázs. Szerelmes lettem nem vitás, s nagyon örültem, hogy ő is viszonozta. Pár hét múlva beütött a balhé, mivel még nem mondtam el Lillának mi is történet a bulin. Sajnálatos módon megtudta, szörnyen éreztem magam. Tudtam, hogy emiatt akár el is veszíthetem őt, aki a legfontosabb a számomra. Végül csak egy elég intenzív veszekedés lett belőle, amit sikerült normális módon elzárni, s nem lett nem semmi probléma.

Teltek múltak a hetek, hónapok, míg el nem érkezett a három hónapos randi. Izgatott voltam előtte már 4 napja nem is láttam. Végre megpillantom madarat lehetett, volna fogatni velem. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk jégkorozni. Nem is volt rossz, de én nagyon hamar elfáradtam, leültem pár percre. Neki nem tartott sokáig az egyedülléte, mert egy ottani edzővel kezdett beszélgetni s korozni. Ennek láttán felment bennem a pumpa, azt hittem mindjárt megüt a guta. Megkértem, hogy had beszéljek vele öt percet. Tettünk egy kört s közben teret engedtem féltékenységemnek, szinte porig aláztam, utána meg ott hagyta egyedül, mert úgyis talál magának valaki mást.

Már hazafelé utaztam buszon mire le, tudtam nyugodni, s rá jöttem, hogy egyrészt alaptalanul vádoltam, másrészt pedig, hogy mekkora idióta voltam. Este hiába hívtam, nem vette fel. Nem volt semmi életkedvem. Utána elgodolkoztam, hogy miért is kell ez nekem, de nem jutottam semmire. Szakítottunk pedig tudtam, hogy szeretem és reméltem, hogy ő is szeret még. De nem voltam elég erős bocsánatot kérni és megalázkodni. Végül maradt nekem a magány, amihez már szinte hozzászokta, szerencsére ott voltak a barátaim, akikre mindig számíthattam.

Folyt. köv.