Szerdáink

Sok férfi volt az életemben, sokféleképpen. Volt, amelyikkel csak pár órát töltöttem együtt, volt, amelyikkel az egész életünk rövid lett volna. Volt, amelyik többet akart tőlem, volt, amelyik kevesebbet, de volt olyan is, aki pont annyit adott, amennyit kapott. Igyekeztem mindegyikkel tisztességes lenni, tisztázni, mit várhatnak el, és én mit várok el. Ha nem volt szó érzelemről, azt is elmondtam, de nem féltem bevallani a szerelmet, ha arra került a sor.

Ő azonban más volt, mint az összes férfi, akivel dolgom volt. Hat éves korunk óta ismertük egymást. Az első nap találkoztunk az iskolában. Kis megilletődött elsősként egy padba –a legelsőbe- ültünk egymás mellett. Emlékszem, egész nap csipkedett, húzta a hajamat, böködött a ceruzájával. Délutánra már nem bírtam tovább, elsírtam magam, ő pedig utánam szaladt, elvette a táskámat és hazakísért. Onnantól kezdve nyolc éven keresztül együtt mentünk és jöttünk az iskolából. Sokat csúfoltak minket, de mi csak legyintettük a hülyékre. Nem voltunk szerelmesek, csak nagyon jó barátok. Aztán egy középiskolába is jártunk, igaz, már nem egy osztályba, de továbbra is állandóan együtt voltunk. Végigasszisztáltuk egymás összes szerelmét, az első csókokat és az első szeretkezéseket is, de soha, egyszer sem értünk egymáshoz. Aztán amikor elkerültünk otthonról egyetemre, ő is abba a városba jött, ahova én, igaz már másik karra. Ugyan már nem találkoztunk minden nap, de telefonon keresztül állandóan tartottuk a kapcsolatot. Volt egy nap –a szerdai, ami a miénk volt: kettőnké.

Semmi nem lehetett fontosabb, mint az aznapi együttlét. Csak egyszer mondta le: amikor a nagymamája kórházba került. Ilyenkor beültünk egy füstös kiskocsmába, kávéztunk vagy söröztünk. Az épp aktuális partnereim vagy megértették ezt a barátságot, vagy mehettek isten hírével. Aki el tudta fogadni, azt érdemesnek találtam a közelebbi ismeretségre, de persze ő volt az első, aki tudomást szerzett róla.

Már végzősök voltunk, amikor az egyik szerdai találkánkon azzal állt elő, hogy új barátnője van. Nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak, mivel sok kapcsolata volt, néha egyszerre több is, de soha nem tartotta érdemesnek azokat a lányokat arra, hogy hosszasan meséljen róluk. Mindig azon viccelt, hogy én szerelmes típus vagyok, ő pedig szenvtelen, csajozós. Tény, még sosem mondta, hogy szerelmes lenne valakibe. Most sem veséztük ki a témát, hamar másra váltottunk. Csak a következő héten került szóba újra a dolog, érdeklődtem, megvan-e még a lány. Gondoltam, elmeséli, hogy igen, megvan, túlestek az első szexen, de nem volt valami nagy szám. Ehelyett csak egy fejbólintás volt a válasz, látszott, hogy nem nagyon akar róla beszélni. Na, nekem sem kellett több, faggatni kezdtem.
- Zora, te ismersz, tudod, hogy nekem eddig senki nem jelentett sokat, –kezdte- de ez a lány, ő más. Szép, mondjuk, az egy dolog, okos, mondjuk az is, mert ilyennel már sokkal találkoztam, de van benne valami.
- Mi? Kapanyél? –kérdeztem poénkodva, bár nagyon rosszkor. Látszott is rajta, hogy rosszul esett neki.
- Jó, ha elvicceled, nem mondom el! –sütötte le a szemét. Bocsánatot kértem, mire ő folytatta.
- Tudod, először érzek felelősséget valaki iránt. Már nem akarom csak megdugni, szeretkezni akarok vele. Tudod, én még sosem szeretkeztem senkivel sem. Nem akarom megcsalni sem, észre sem veszek más lányokat. Azt hiszem, szerelmes vagyok!

Nem nagyon tudtam szóhoz jutni a vallomás után, de elment a kedvem mindenféle beszélgetéstől. Igazság szerint nem értettem, miért érzem rosszul magam, örülnöm kellett volna neki, ha a barátom boldog. Alig szóltunk egymáshoz, amíg elkísért a kollégiumig. A kapuban aztán szokás szerint adott két puszit.
- Figyelj, remélem nem haragszol, de szeretném, ha megismernétek egymást. Már nagyon sokat meséltem neki rólad. Jó lesz, ha jövő szerdán ő is jön?
Meglepetésemben csak bólogatni tudtam. Eddig a szerda csak a miénk volt! Soha nem volt ott más, most meg megosztaná ezt egy IDEGENNEL? Furcsa görcs volt a gyomromban, amikor beléptem a kollégiumba.

Következő héten végig a szerdai találkozó járt az eszemben. Amikor felhívott, ugyan nem került szóba a barátnő, vagy a hármas randink, de felettem végig ott volt az esemény, mindenhová elkísért, akár órán ültem, akár szeretkeztem. Szerdán aztán szokatlanul nagy gonddal készültem: alaposabban sminkeltem, órákig válogattam a ruháim között, ötször lőttem be a hajamat, de a végeredménnyel végül is elégedett voltam. A megbeszélt időpontban azonban csak ő volt ott, az üdvözlő puszi után elmesélte, hogy a barátnője csak félórára ér rá, majd beugrik később. Kicsit fellélegeztem, és úgy belemerültünk a beszélgetésbe, hogy el is feledkeztünk a várva várt harmadikról. Egyszer csak egy miniszoknyás láb állt meg az asztal mellett. Olyan hosszú combok indultak ki a szoknya alól, hogy óráknak tűnt, mire felért a tekintetem rajtuk keresztül a karcsú derékig, és a formás mellekig, melyeket egy sötétkék pamut garbó takart. Jól állt a lány hosszú világosbarna hajához és a kék szeméhez.

Az arc mosolygott: őrá. Leesett: ez A barátnő. Még leggonoszabb pillanatomban sem tudtam volna rá azt mondani, hogy csúnya, de aztán később a beszélgetés során kiderült, hogy azt sem, hogy buta, vagy hogy nem kedves. Ez a lány tökéletes volt, legalább is sokkal tökéletesebb, mint én. Mégsem lett mellette kisebbségi komplexusom, mert nagyon jót beszélgettünk, bár neki hamar el kellett mennie. Amikor egy utolsó csókot dobva a barátom felé kilépett a kocsma ajtaján, ő az asztal fölé hajolva kérdezte:
- Na, milyen?
- Szép, kedves, okos. Mit mondjak még? –feleltem enyhe keserűséggel a hangomban. Nagyon szerettem volna, ha egy kiállhatatlan hárpia ez a nő, bár az okát magam sem értettem, hogy miért.
- Jaj, nagyon örülök, hogy tetszik! –huppant vissza a székére.

Nem tudom, mi történt velem, de az est további részében kiállhatatlan lettem, hisztis, mint egy kislány, akinek semmi nem elég jó, úgyhogy azt hiszem, megkönnyebbült, amikor már a kollégium kapujában álltunk. Elcuppant a szokásos két puszi, bár én inkább csak sértődötten odatartottam az arcomat, sem minthogy megcsókoltam volna az övét. Ekkor már világossá vált bennem is, hogy féltékeny vagyok rá, mert már nem én vagyok az első számú nő az életében, mert fenyegetve éreztem a pozíciómat. Amikor megfordult, és elindult hazafelé, én nem mentem be, hanem figyeltem, ahogy szép lassan kisétál az életemből. „Nem hagyhatom elmenni!” – futott át az agyamon, ezért a nevét kiabáltam, és utánaszaladtam.
- Ne menj el! – mondtam lehajtott fejjel, nem nézve a szemébe. – Ne így váljunk el! Gyere fel hozzám, csinálok neked egy teát.

A liftben nagy volt a tömeg, ezért szorosan mellém kellett állnia. Éreztem, ahogy a kabátján keresztül a karomhoz simul a karja, ahogy összeér a vállunk, és a lift egyik rázkódásánál a combja a fenekemhez dörzsölődött. Amikor mindenki kiszállt és csak mi ketten maradtunk, nem állt messzebb.
- Tudod, Zora, miért szeretem őt? –kérdezte minden átmenet nélkül. –Mert annyira hasonlít rád! – suttogta, megfogta a kezem (ez volt az első alkalom, hogy a bőröm a bőréhez ért), magához húzott és megcsókolt. Minden olyan gyorsan történt, hogy gondolkodni, vagy tiltakozni sem volt időm, csak azt vettem észre, hogy a nyelvét dugja le a torkomon, hogy ölel, szorít magához, hogy a keze valahol a kabátom alatt matat, hogy megáll a lift, és mi továbbra is egymásra tapadva próbáltunk eljutni a szobámig. Hogy ki volt a folyosón, és látott meg minket, nem tudom, akárcsak azt, hogyan nyitottam ki az ajtót csókolózva, de miután valahogy beestünk a kis helységbe, pár pillanat múlva már csak egy bugyi volt rajtam, rajta pedig egy boxeralsó, és a melleimet szopogatta.

A következő percben már az ágyon feküdtem, és ő továbbra is a melleimre tapadva a bugyimat tépte le rólam. Felsóhajtottam, ahogy hozzá ért a szeméremtestemhez, nem akartam semmire gondolni, csak érezni a kezeit magamban, de kéretlenül is feltörtek bennem az érzések. „Mit csinálok én itt?” –futott át rajtam, -„És mit tesz ő velem?” Eltoltam magamtól, ő meglepődve nézett rám, olyan tűzzel a szemében, amit még sosem láttam azelőtt férfiban.
- Kérlek, Zora, érezni akarlak! –mondta, és már hajolt volna vissza a testemre, de megint megállítottam.
- Mit akarunk mi egymástól? –kérdeztem, sokkal kisebb önfegyelemmel a hangomban, mint szerettem volna.
- Nem tudom… –súgta és a nyakamba csókolt. Felsóhajtottam. Vannak helyzetek, amikor nem tudok nemet mondani, védekeztem magamban, de ha igazán őszinte akarok lenni, ez az a pillanat volt, amikor nem is akartam. –Nagyon finom vagy! Érezni akarlak! –ismételte, és a lábam közé nyúlt.

Bizsergett az egész testem az érintésétől, mintha áramütés ért volna, a hüvelyem pedig szinte könyörgött az ujjainak, hogy hatoljanak belé. Meg is érezte, mert szinte azon nyomban becsúszott a barlangba: belülről simogatott. Mélyebbre és mélyebbre akart nyúlni, én pedig, hogy segítsem ebben, kicsit előre toltam a csípőmet, még ha ez azt is jelentette, hogy távolodnom kell a szájától. Ütemes ringva próbáltam egyre jobban rácsúszni az ujjára, amit ő élvezettel figyelt. Szinte tudattalanul húztam le róla a boxert és vettem kezembe a farkát. Ő az élvezettől még hevesebben csúszkált bennem, de a szemébe nézve láttam, hogy igazából mást szeretne. Az igazság az, hogy a hosszú évek alatt sokszor beszéltünk a szexről, tudtam, hogy imád franciázni, ezért oldalt fekve megfordultam, hogy a szemérmem a fejénél legyen. Apró puszikkal borítottam el az alhasát, egyre lejjebb haladva a férfiassága felé, de óvatos voltam, hogy ne érjek hozzá az érzékeny részekhez.

Láttam, hogy nagyon izgatja ez a játék, ezért az ujjaimat óvatosan végighúztam a heréin. Felsóhajtott. Majd újra és újra, végül az ujjaim útját követve végignyaltam a zacskót. Ő közben széttárta a lábam, simogatta a csiklómat, majd amikor hirtelen beszoptam a farkát, ő is a lábaim közé bukott, bedugta az ujját és őrületes tempóban nyalni kezdett. Nem tudom, hogy járhat valakinek ilyen gyorsan a nyelve, én nem tudtam követni, mikor mit lefetyel éppen, teljesen elmerültem a bizsergésben, meg abban, hogy minél nagyobb élvezetet okozzak neki a számmal.

Féltem, hogy ha sokáig húzzuk a szeretkezést, időközben valamelyikünk meggondolja magát, ezért siettem abbahagyni a pettinget. Fölé kerültem, ő hanyatt feküdt, én beigazítottam a farkát a vagina bejárathoz, és finoman, nagyon lassan rácsúsztam. Mindig az a legjobb része a szexnek, amikor először hatol belém egy pénisz, ahogy szép lassan kitölt, ahogy egyre mélyebbre túrja magát a hüvelyemben, ahogy izomról izomra érzem a bőr dörzsölését… nos, szinte a gondolattól orgazmus közeli állapotba kerülök, így akkor is, amikor már teljesen bennem volt, amikor szinte a méhemet simogatta a makkja, megálltam egy örökkévalóságnak tűnő pillanatra, hogy tovább érezhessem ezt a csodát. Ő megfogta a csípőmet, úgy akart irányítani, de be kellett látnia, hogy tehetetlen ebben a pózban. Nagyon lassan előre-hátra kezdtem hintázni rajta, ő pedig ösztönösen kicsit kinyomta a hasát, ami azért volt jó, mert így a mozgás közben a csiklóm folyamatosan hozzádörzsölődött.

Ahogy egyre magasabb fokra hágott bennünk az izgalom, én is egyre gyorsabban ringatóztam rajta, ő a melleimet és a dekoltázsomat simogatta. Ha arra a tekintetre gondolok, ahogy rám nézett, még ma is –évekkel a történtek után- kiver a víz. Rátámaszkodtam a mellkasára, és fel-le mozogtam a rúdon, de ebben a pozitúrában hamar elfáradtam, ezért helyet cserétünk: engem az ágyra fektetett keresztben, ő pedig elém térdelt és így hatolt belém. A lábaimat a nyakába tette és fölém hajolt: soha nem gondoltam, hogy egy ilyen nyakatekert pózban élvezhetem a szexet, de annyira mélyre tudta dugni bennem a péniszét, hogy nem is éreztem kényelmetlennek a helyzetet.

Széles mozdulatokkal lökött, szinte minden alkalommal majdnem teljesen kihúzta a farkát, hogy aztán annál erőteljesebben nyomja vissza, én pedig minden alkalommal ösztönösen nyögtem egyet. Amikor már mindegy volt, hogy lassan mozog, vagy gyorsan, elengedte a lábaimat, teljes testével rám feküdt, és nagyon lassan folytatta a táncot, amibe én is könnyebben részt tudtam venni: köröztem a csípőmmel, hogy a mély még mélyebb legyen, hullámoztam a hüvelyizmokkal, és szinte könyörögtem, hogy gyorsítson, mert nem bírom tovább, és el fogok élvezni. Ő szorosan magához ölelt, de inkább még lassabban csinálta, és én már azt sem tudtam, hogy hol vagyok, hogy ki van éppen fölöttem, mert a nagyon lassan érkező orgazmuson olyan magasságokig szállt föl, hogy felemelt tíz centivel a föld fölé, minden elsötétült, és amikor azt hittem, hogy nincs már tovább, ennél jobb már nem lehet, akkor még tízszer jobb lett. A hüvelyem összerándult, szorította a farkát, szinte éreztem, ahogy csúszkál a péniszén a bőr. Már csak a fájó altestem lüktetését fogtam fel, amikor ránéztem elpilledt tekintettel: őt nagyon felizgatta az én nem épp halk élvezésem, csak egy nagyon kicsit gyorsított, de úgy lüktetett a farka, hogy nem csodálkoztam volna, ha szétrobban bennem, és artikulálatlan nyögések közepette telelövellt.

Ahogy elöntött a meleg sperma, eszembe jutott, hogy kivel is vagyok én itt, mit is tettünk. Ő fáradtan zuhant rám, de nem hagytam pihenni, mert lelöktem magamról, felkaptam a ruháimat, odadobtam az övéit.
- Menned kell! –szóltam rá.
Csodálkozva nézett rám, majd egy szó nélkül felöltözött. Búcsúzásként meg akart csókolni, de félúton meggondolta magát és csak egy puszit adott, majd megsimogatta a hajamat. Amikor elment, tudtam, hogy nem fogom soha többet látni. A következő szerdán elmentem e kocsmához, láttam, hogy ott vár, de nem volt erőm odamenni hozzá. Még két hónapig jártam minden héten oda, és ő is várt, de én sosem mentem oda hozzá. Egészen addig, míg egyszer már nem állt ott többet.

Ahogy ezeket a sorokat írom, hatéves fiam itt szaladgál körülöttem a kis barátnőjével. Elnézem, ahogy játszanak, és arra gondolok, hogy Máté mennyire hasonlít az apjára. Majd ha nagyobb lesz, elmesélem neki, hogy a férfi, aki nemzette, milyen különleges ember volt. Azt is elmesélem neki, hogy vele hat éves korunk óta ismertük egymást, hogy az első nap találkoztunk az iskolában, és egy padban ültünk. Elmesélem, hogy a papája egész nap csipkedett, húzta a hajamat, böködött a ceruzájával…