Szép

„Kvdees gykeerek! Ez a msee eszgyrét ulamans(röhögőgép), mrlsészát lsasan is fgoom ovsalni mret reslmén eevsznelk a bűetk a hetátrébn és mdejeanm kfiolyik a szmeem.”
(röhögőgép)

- Milyen hülyeséget nézel már megint?! - kérdezte nővérem, szokásos kedves stílusában.
- Valami ratyi sorozat.
- Nem mész ma el? – váltott a hangja lágyabb színre.
- Nem. – böktem vissza. (Sajnos elhívja az egyik idegesítő, nagyon-csúnya-de-magát-szépnek-és-okosnak-tartó-ezért-nekem-köszönni-alig-akaró barátnőjét. Ez már biztos.)
- Felugrik egy barátnőm hétre. – (Hát úgy tűnik nincs mit tenni.)
- Szuper. – morogtam, miközben orvul elővett egy rudit a hűtőből és kibontotta.
- Nem mész ma el? – kérdezte újra enyhén megnyomva az ’el’-t.
- Itt alszik?
- Ja. – szűrte a választ a fogai között, miközben szokása szerint elkezdte a túrórudiról lerágcsálni a csokit.
- Nem tudok. Feri nincs itthon, pénzem meg nincs átbulizni az éjszakát.
- (sóhaj) És mennyiből tudnád átbulizni? – kérdezte fáradt hangon, mint mindig, ha üzleti kérdésre terelődött a téma.
- Legalább öt. – vájtam karvaly körmeimet a szívébe, mikor megszólalt a kapucsengő, macskám pedig lefordult a kanapé támlájáról. A barátnő volt. Amellett, hogy nagyon-csúnya-de-magát-szépnek-és-okosnak-tartó-ezért-nekem-köszönni-alig-akaró, még egy órával korábban is jött.
- Bevonulok a szobába, aztán eltűzök. – mondtam rosszkedvűen. - Addig tartsd a rémet a nappaliban.

A „rém” hamarosan megérkezett, a szobán át hallgattam, ahogy belépve keresztül húzta az estémet és (egyébként meglepően kedves, csivitelő hangon) a nővéremnek mesélt valamit. Elcsacsogta, hogy beragadt a hóba és most mi lesz, meg jajj-hú nem-e ismer valakit, aki segíthetne. A nővérem kedvesen felhívta a figyelmét, hogy a nála egy évvel fiatalabb fiútestvére egy gyökér, de azért, azt mondta, megkéri, hogy segítsen. Nem pofátlan.
- Te ke! – nézett be egy fej az ajtón. - Tudod az történt, hogy …bla-bla… segítesz kitolni?
Épp bele akartam kezdeni egy egymondatos, megindokolt ’NEM’-be, mikor egy virítóan kék szempár bekúszott a nővérem válla mellett és hótól vizes, csapzott hajú arcocskává teljesedett. A legkedvesebb arc, amit valaha is kigondolt a természet, legalábbis én máig így gondolom.
- Persze. – lihegtem igyekezve megtartani egyensúlyomat a széken, mire az eddig aggódó arc bájos, boldog mosollyá virult. Szerencsére a nővérem jelenléte visszavitte a vért az agyamba, így viszonylag higgadtan be tudtam mutatkozni.

Az autó, egy zöld Rönó, az út szélén várakozott, jelentős méretű hóbuckában állva. Eltűnődtem, hogy sikerült ebbe a hegybe belevezetni, mert bár igaz, hogy nagyon esik (és lefagy a fülem) egy ilyen hórakást az út szélén ki lehet kerülni.
- Hát… - kezdett szabadkozni, hol rám, hol a nővéremre meresztve nagy bocsánatkérő szemeit. - …elég béna voltam.
- Simán kitolom! – nyugtattam meg, könnyed, bátorító mosoly kíséretében, majd nekigyürkőztem.
(három óra elteltével)
- Ok, Niki. – irányította nővérem ezt az elázott angyalkát a fürdőszoba felé. – Szárítkozz meg és öltözz át, én addig főzök teát.

Megnézem, ahogy formás feneke bevonul a fürdőbe, majd újra elfoglaltam a szobámat. Én is eláztam, így egyetlen szárazon maradt ruhadarabomig (szaknyelven: alsónadrág) levetkőzve elkezdtem hajat törölni, azon gondolkozva milyen indokkal maradhatnék itthon, küldhetném el a nővéremet és szeretkezhetném át az éjszakát Nikivel.
Ekkor hirtelen benyitott ő. A haja még mindig csapzott volt, de ezúttal nővérem fehér kötösébe burkolta bizonyára álomszép testét. Iszonyatosan aranyos, rémült arcot vágott, mint a kardinálispinty a tévében, ha megrázzák alatta az ágat. (Nekem ez a kép villant be, lehet, hogy a sok természetfilm helyett inkább erotikus műsorokat nézésével kellene művelődnöm.) Szegénykém kopogni akart, csakhogy az ajtónk természetéből fakadóan kinyílik, ha megérintik.
- Jajj. – szólalt meg.
- Semmi baj, gyere csak be. – köhintettem, kelletlenül magamra húzva egy pólót. (Ez megnyugtatta, mert bejött.)
- Szóval csak meg akartam köszönni. – csipogta. – Tudod most lett meg a jogsim…ezért nem is szoktam hóesésben elindulni, csak be kellett mennem anyuhoz és idefelé elkapott…
- Áh… mindenkivel előfordul. – hazudtam. – Velem is csak azért nem, mert nem tudok vezetni. (hatásszünet, enyhe mosolyokkal megszakítva) Viszont, azt hiszem nem megyek már el, mert eléggé eláztam…szóval nincs sok kedvem. (Máshoz van, csak ne nézz így mert nem tudom kinyögni)
- Úgy volt, hogy elmész? – lepődött meg. Aztán, mikor már éppen elkezdett bizseregni a tarkóm mosolyra nyíltak ajkai.
- Ez tök jó. – mondta halkan és kék tekintetét az enyémhez forrasztotta. A hőmérséklet megemelkedett, a légnyomás lecsökkent, az idő megpróbált lelassulni.

„Kééész a teaa!” bőgött fel a konyha, olyan rossz pillanatban, hogy mérgesnek is elfelejtettem lenni. Felhúztam a nadrágot, majd követtem Nikit a konyhába, ahol a nővérem prezentálta esti tervét, gyümölcs teája összetevőit, és a macskám családfáját. Estére a Forest Gumpot fogjuk (mi már sokadszorra, Niki először) megnézni, a tea röviden egyszerű ribizli filterből készült, a macskám vérében valóban van perzsa, ezért nagyobb a szőre. Niki lányról lévén szó, rögtön neki ugrott és a „de éédes”-től (ezt én is mondtam a teára) a „hát milyen királynői cicák vagyunk”-ig mindennek elmondta, jelentősen növelve háziállatom nem csekély egóját.

A nappaliban a TV-t három módon lehet nézni. Az első, hogy a kihúzott kanapén hason fekve öt centiről bámuljuk a képernyőt fel-fel kacarászva a filmen. (nővérem) A második, mókus módjára összegömbölyödve hátul. (Niki) A harmadik, a túl messzi fotelen gubbasztva, ez lennék én, ha nem pakoltam volna tele ágyneművel, hogy a kanapéra fekhessek.
A film egyébként vitán felül nagyon jó, a Vietnámi résztől, ahonnan Niki az ölembe hajtotta a fejét, még jobb, az utolsó negyed órától pedig, ahol már a vállamra, szinte remekmű. A dallamos záró mennek-fel-a-betűk-zenére meghatódva szipogni kezdett, én pedig boldogan konstatáltam, hogy idősebb tesómat elnyomta az álom. Úgy értékeltem, hogy még a zene vége előtt muszáj megcsókolnom, így hát 1-2-3 után megfogtam a kezét és az arcomat az övéhet hajtva hozzáértem ajkaihoz. Egy pillanatig megpihent egymáson a szánk, majd túlesve a kezdeti bódulat okozta szüneten, forró csókban olvadtunk össze. Mire teljesen elfelejtettem hol vagyok és miért, és csak a meleg leheletét és a nyakamat átkaroló puha ujjait éreztem, a távoli valóság kattant egyet, majd kiadta a kazettát a videóból. Nem igazán tudom, mondtunk-e valamit; kissé szédelegve, kézen fogva átmentünk a szobámba, miután betakartam a nővérem, és leültünk az ágyra.
- Alszol velem?
- Igen.

Lassan levette köntösét, én a pólóm és a nadrágom, majd bemásztunk az ágyba magunkra húzva a két és fél kilós dunyhámat.
- Hideg a lábad. – kacagott, mire válaszképp egy puszit nyomtam a vállára, majd a nyakára, az arcára végül a szájára. Gyönyörű, bársonyos volt a bőre, kissé libabőrös a hűvös paplan érintésétől.
- Még mindig hideg? – érdeklődtem, combomat az övéi közé simítva és lábfejemet újra az övéihez érintve.
- Már nem. – dorombolta vissza, majd egyre felhevülő testét az enyémhez szorítva megcsókolt.

Kezdetben kissé bátortalan, óvatos tapogatózásokkal indultam ajkaimmal lefelé vándorolni lágy ívű nyakán, aztán mélyülő sóhajtásait kedvező jelként értékelvén a leheletemtől megkeményedett mellbimbóival kezdtem el játszani. Eleinte gondolkodóba ejtett milyen simogatással, csókkal okozhatnék nagyobb élvezetet, oldalamon végigfutó ujjbegyei azonban hamarosan háttérbe szorították töprengésemet. Kezem önkéntelenül is arcára vándorolt, ajkaim és nyelvem pedig a ködökéig süllyedtek. Szája körbefonta az ujjamat, szinte ezzel egy időben az enyém forró dombjára tapadt. Ahogy nyelvem egyre lejjebb tapogatózott, centiről centire érzékenyebb pontokat felfedezve, úgy feszült és emelkedett ívbe csodálatos alakja, majd rándult hirtelen egyetlen elnyújtott sóhajba. Combjai előbb görcsösen körbeöleltek, majd elernyedve, elhagyva minden erőtől visszaernyedtek. Meglepődve az elért hatástól, följebb csúsztam az épp magát összeszedni próbáló lány felhevült testén és megsimogatva az arcát puszit nyomtam az állára.

Kék szemei azt súgták egyelőre elégedjek meg ennyivel, így hát átöleltem és a vállamra hajtottam a fejét. Magától érthetődően az átélt élményektől elkerült az álom, így mosolyogva bámulva a mennyezeten át a csillagokat, és hallgatva a rajtam szuszogó angyalkát átvirrasztottam az éjszakát.
- Hát ez szép! – rökönyödött meg reggel a nővérem benyitva a szobába.
- Szerintem is az…