Suingille(2)

3.

Nagyon megijedt, és hirtelen hátrakapta a fejét. Egy fiú állt mögötte. Ugyanolyan fényáradat vette körül hirtelenjött „vendégét”, mint amilyen körülötte volt. Szőkésbarna, hosszabb haja volt, és elképesztően kék szemei. Furcsa vonásai voltak arcának, de jól állt neki. De ő ezzel nem törődött. Gyorsan felpattant, és meghátrált. Hátrafelé lépegetett, de szemét nem vette le a fiúról. Ekkor vette észre, hogy mezítláb van, s feltűnt neki, hogy ruhái szárazak. S mi több, nem az ő ruhája volt rajta. Egy égszínkék kényelmesen lenge ruha. De ez most nem érdekelte. Csak a fiú, és hogy mit akarhat tőle.
- Ne félj tőlem, én nem bántalak! -mondta a fiú, és a kezét nyújtotta.
Erre ő még egyet hátralépett.
- Igazán nincs mitől tartanod. Itt már nem eshet semmi bajod. Tudom, min mentél keresztül, és megértelek, de erre most igazán nincs időnk! Kérlek, bízz bennem, és gyere velem!
De ő csak állt. Már nem ment hátrafele, de nem mozdult. Szótlanul nézett a fiúra.
- Figyelj! Látom, nem hiszel nekem. De kérlek, hidd el, vége! Mind annak, ami a 22-es lakosztályban történt, mind annak, ami az egész életedben. Csak fogd meg a kezem, és gyere velem..sietnünk kell!
Ekkor benne ezer meg ezer kérdés fogalmazódott meg, és nem tudta, mit kérdezzen először. Sőt, hogy egyáltalán megszólaljon-e. Végül is csak ennyi jött ki a torkán:
- Te…te…honnan, és miért…és..
Nem értett semmit. Érezte, még lábai mindig gyöngék voltak. Térddel a földre rogyott. A fiú odament hozzá, és letérdelt mellé.
- Hogy hívnak?
Egyenesen a szemébe nézett, mélyen a szemébe. Valami nagyon furcsát érzett, de nem tudta volna leírni.
- Kiara..
Mondta ki végül, még egészen erőtlen hangon.
- Üdvözüllek Suingillben Kiara! Én Shielson vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. És most gyere, állj fel! Indulnunk kell.
Kiara most már rendkívül kíváncsi volt, s egyszerre csak felpattant.
- De mégis hol vagyok? És különben is előttem még hosszú út áll, nekem indulnom kell! És te ki vagy? És mi ez rajtam? Mi ez az egész?
- Ejha, mint akibe áramot vezettek! Egy perccel ezelőtt, még szórabírni sem lehetett. Elhiszem, hogy most nagyon kíváncsi vagy, de útközben mindent elmagyarázok.
- De mégis hova megyünk?
Azt is elmondom neked. Csak induljunk. Hosszú az út.
Shielson kinyújtotta a lány felé a kezét. Kiara egy pillanatig tétovázott, másodpercek töredéke alatt, milliónyi gondolat játszódott le a fejében, majd végül is bizonytalanul bár, de megfogta a fiú karját…


4.

Ekkor hirtelen valami leírhatatlan érzés fogta el, vakította a fény, és zúgott az egész füle. Abban a pillanatban azonban vége is szakadt. Olyan csend lett, mintha egyszeriben mindent kikapcsoltak volna. Amikor a szemét is kinyitotta, nagyon meglepődött. Egy megintcsak más, furcsa tájra került. Az út, mint a tükör. Az ég, mintha behavazták volna az egészet. Hófehér volt, és foltokban gomolyogott rajta valami fehér, amit Kiara egyszerűen füstfelhőnek ítélt volna meg.
- Mik ezek Shielson?
- Azt is megtudod idővel, ne aggódj! De ezzel még várnod kell!
- Na idefigyelj, elegem van az örökös titkokból! Legalább azt áruld el, amire választ ígértél indulásunk előtt!
- Hát jól van. Legyen. Kérdezd csak.
- Tehát: Hol vagyok? Mi ez a hely? És hogy kerültem ide?
- Nos, hát ülj le! Elmagyarázom, hiszen azért vagyok itt melletted, és ez a dolgom.
- Akkor rajta!
- Ez itt Suingille. Sokan kérdezték már, mi Suingille. Mennyország? Édenkert? De nem egyik sem. Suingille, egy olyan váróterem. Igen. Ez a megfelelő szó rá. Váróterem. Egy többdimenziós, elvarázsolt váróteremnek mondanám. Lehet ez elsőre kicsit mesebelinek hangzik…de ez a valóság.
- Ezek szerint én…én..meg..
- Nem Kiara, még nem teljesen. Nem ez a halál. Illetve aki meghal, mind Suingillebe kerül, de csak egy időre. Amíg ítélet születik. És ha halálának tényleg eljött az ideje, hát továbbáll. Ezek a normális esetek. De mint mindenhol itt is vannak kivételek…nem is kevés. Ilyen vagy te is.
- Hát persze…kivétel…más mint a többi…ezt már odahaza is megszokhattam. Gondolhattam volna, hogy itt se különb..
- Ugyan! Kiara, nem teljesen. Majd idővel te is meglátod, hogy nem ilyen itt az élet.
- Idővel? Mégis meddig maradok itt?
-Nem tudhatni. Mindig más az itt letöltendő időszak mindenkinek. De ahogy elnéztem, mire lezáródnak az ügyes-bajos dolgaid, egy jó darabig itt maradsz. Ez gond? Nem szeretnél?
- Dehogynem! Tetszik ez a hely, és nagyon rendes vagy velem…ami azért..
- Tudom …azért furcsa, és ne is folytasd tovább. Ismerem a történetedet. És borzasztó. De annak már vége. Örökre. Meglátod, majd minden megváltozik.
- És te mi vagy? Valami angyal?
- Angyal…ez jól esik tőled meg kell mondjam, hogy angyalnak nézel. Tudod itt az angyal, a legmagasabb elismertségbe tartozik. Én csak affajta segítő volnék. Az olyanokat igazítom útba, és maradok vele ittléte alatt, mint te.
- És hogyan kerültél ide?
- Ugyanúgy, mint te, vagy bárki más. Elég csúnya baleset során, meg kell hogy mondjam. Annyi idős voltam, mint te. Ennek már négy éve.
- És te azóta itt?
- Azóta. De már megszoktam, és szeretek itt lenni. De elég volt belőlem, és egyenlőre mindenből. Sok lesz ez neked mára. Induljunk. Itt van már nem messze a Kheishyn-torony. Megszállunk, és kipihenjük magunkat…

(Folyt.köv.)