Selyemkendő

Meleg kezek simítanak végig a nyakamon, egy apró csókot érzek, a szemem lecsukódik, és többet már nem látok. Selyemkendő kerül az arcomra, simogatja a bőrömet. A kéz finoman megköti a kendőt, épp’ csak annyira, hogy én ne lássak.
Érdes tenyér simul a nyakamra, mely később lejjebb indul. Kulcscsontomat simítja, mellbimbóm felett húzza el ujjait, épp csak egy kicsit megkavarva a levegőt. A bimbók megmerevednek, és ő továbbhalad. Szinte meg sem érinti a hasamat, mégis tudom, hogy ott van, és beleborzongok az érzésbe. Finoman helyezi kezét a csípőmre, hátulról hozzám simul, érzem őt. Mindenhol. Lehelete a fülemet cirógatja, meztelen bőre hozzám tapad, férfiassága a hátamnak feszül. Valami megérinti a combjaimat, és én felnyögök, amikor visszaindul.
Tenyere érinti a bimbókat, én pedig megmerevedek. Borzongás fut végig rajtam, jóleső sóhaj hagyja el ajkam. Ujjai köröznek a bimbóudvaron, közben néha meg-megérinti velük a csúcsot is, én pedig egyre hevesebben vonaglok. Úgy érzem, elveszek a világban, és csak a gyönyör marad, meg persze ő. Ő, aki mögöttem áll. Ő, aki figyelemmel kíséri minden mozdulatom. Ő, aki ezt teszi velem. Ő, aki megtart, amikor én már nem vagyok képes ügyelni magamra. Ő, aki most engem kényeztet.
Megkerül, közben végigsimít a vállamon. A kéj alábbhagy, de a borzongás nem. Kezei megsimítják arcomat, majd érzem, hogy szemügyre veszi azt, mintha eszébe akarná vésni a vonásaimat, majd ujjai áttérnek a nyakamra. Ujja az apró mélyedésbe téved, keze a mellemet simítja, és újra visszatér a bimbókhoz. Szája a homlokomhoz ér. Nyomást érzek a szemhéjamon. Meleget az orrom hegyén. Ajkakat az ajkaimon.
Óvatos, gyengéd, mintha porcelánból lennék. Utána kapok, de ő eltávolodik. Visszatér, újra megpróbálkozik a csókkal, és én hagyom magam. Nyelvét egy apró érintéssel invitálom beljebb, bizonytalan vagyok, nem ismerem a reakcióit. De ő újra elhúzódik, és minden kezdődik elölről. Kitárom a számat, nyelvem érzéki játékba bocsátkozik, miután végre megengedi, hogy hozzáérjek. Felemelem a kezem, ujjaim a hajába túrnak, miközben tovább csókolom, de ő megfogja a csuklóimat, és visszahelyezi őket az oldalam mellé.



Szája elszakad az enyémtől, feljebb emeli az államat, majd nyelvével húz rajta nedves vonalat, le, egészen a melleimig. Elemelkedik, és én nyögve kapok utána, de megfogja kezeimet. Megint. Halkan felkuncog, és én ismét megborzongok, ám ezúttal nem a testi kontaktustól, hanem a mély hangtól, mely pillangóként röppen be elmémbe, ahol tesz egy kört, szárnyaival megbontja gondolataimat, majd távozik. Jobb csuklómat áthelyezi a balt tartó kezébe. Anyag súrlódik anyaghoz, majd selyem a bőrhöz. Egy újabb kendő.
Végigsimítja vele a hasam, az alkarom, a csuklóm, majd az ujjaim. Az anyag hűvös érintése visszavezet a sötétségbe, ahol csak az érintések léteznek. Felnyögök, ő pedig megköti a kezeimet. Nem akarja, hogy hozzáérjek.
Ajka visszatér a nyakamhoz, apró csókokat hint a meztelen bőrre, míg én nyögdécselve, mellkasomat domborítva adom át magam a gyönyörnek, amit ő okoz. Ő, ki uralja a testemet és a lelkemet. Nyelve a meredező bimbóhoz ér, én pedig borzongok és nyögök tovább, hiszen mást nem tehetek. Mozdítanám a kezem, de nem megy. Ki vagyok szolgáltatva neki. Azt tesz, amit akar. És ez a gondolat felizgat.
Hátrahúzza a fejét, hideg levegőt fúj az idő közben megnedvesedett, kényes testrészekre. A sikoltás kicsúszik a számon, nem tehetek róla. Vergődök, feszítem a kötelet, de nincs menekvés. Fogai közép kapja jobb mellbimbómat, míg másik mellemet kezével kezdi el gyúrni, formázni, masszírozni.
Átadom magam neki, a fájdalomnak, melyet egy-egy erősebb harapás okoz, az édes kínnak, amit érzek, a kendő feszülésének, a bársonyos sötétségnek…
Felrobbanok. Felrobbanok, felrobbanok, felrobbanok! A hűvös éjszaka helyét valami izzó, valami forró veszi át, én pedig üvöltve adom meg magam a gyönyörnek.
Mikor legközelebb kinyitom a szemem, már nem a jól megszokott feketeséget látom. Valami különleges néz velem farkasszemet. Valami szürke. Valami kék. Valami zöld. Valami, amit, bár órákon át csodáltam már, még most sem tudok megnevezni. Valami, amit mások jobb híján szemnek mondanak. De én tudom, hogy több annál. Egy ablak a lelkére. Ablak a lelkére annak, akit szeretek.