Rockerek: Félelem az erdőben 1. fejezet

„Voltam néha bajban volt úgy, hogy én akartam és volt úgy, hogy más akarta, hogy én akarjam úgy…”
Ezt a számot énekeltük miközben gyalogoltunk be az erdőbe. A haverokkal úgy döntöttünk bemegyünk és szórakázunk, mint az Ideglelés című filmben. Felszerelésnek vittünk egy kamerát, sátrakat némi kaját, piát dögivel, na és még pár dolgot… Filmet próbáltunk forgatni, hiszen most nyár volt. „Szabadság és Anarchia”!
Kezdett szürkülni az ég, olyan este 9 óra körül jártunk. Egy tisztáshoz értünk és úgy gondoltuk ma már nem megyünk tovább, letelepszünk ezen a helyen.
Laci, aki ma Slayer-es pulcsiba jött felállította az egyik kétszemélyes sátrat. Persze némi horrort próbáltunk belevinni az estébe, így nem maradhatott ki a tűzrakás sem. Én, Children of Bodom-os pulcsiban elmentem keresni valami gyújtóst. Gábor és Peti a két Junkies-os a kamerát állítgatta.

Találtam néhány ágat, de nem volt elég ezért kinéztem magamnak egy fát. Jó vastag ágai voltak, s a reccsenés mikor az egyiket letörtem végigjárta az erdő zugait. Nagy csend volt. Nem törődtünk vele, hisz ez a hatás pont megfelelt nekünk. Visszamentem…
- Azt hittem már elmentél az egyik boszorkánnyal egy körre- gúnyolódott Gábor.
- Hé Balázs! - szólt Laci. Sátorban vagy itt kint alszotok-kérdezte.
Gáborra néztem majd megvontam a vállamat.
- Passz!

Épp pakoltam mikor a zsebemben a telefonom hangot adott ki. Már akkor éreztem ez nem, lehet más csak az, hogy lemerültem.
A kurva életbe! - bosszankodtam magamba
Pedig fel akartam tölteni, de elfelejtettem.
Közben Peti berakta a Depressziónak az Amíg tart albumát. A cd-s magnó eléggé megtörte az erdő csendjét.
Én végeztem a tűz megrakásával. Elővettük a piát és leültünk a tűz köré. Ekkor már halkítottunk a zenén.
Próbáltuk feldobni a hangulatot. A péntek 13-ból merítettünk energiát. Jason legjobb részeiből meséltünk egymásnak.

A tűz pattogó hangja és a száraz levelek reccsenése horrorfilmbe illő hangulatot varázsolt.
Eléggé elrepült az idő. Korán tovább akartunk állni. Nem volt célunk, csak minél mélyebben legyünk az erdőben…
Az éjszaka, amit végül is Én és Peti töltöttünk kint, nem volt valami leányálom számomra.
Mintha mászkált volna valaki a száraz gallyakon. Még nem tudtam elaludni. A többiek már mélyálomban voltak, de én nem. Mindig is későn szoktam elaludni.
A tűz halványan pislákolt.
Azt figyeltem miközben szemeim egyre csak csukódtak le…

Másnap reggel mikor felébredtem, a földön heverve felpillantottam, és láttam hogy a többiek háttal állnak nekem. Mikor megláttam, mit néznek visszagondoltam az esti hangokra… Egy kizsigerelt patkány lógott az egyik öreg fa ágáról. Alatta eltörött gallyak hevertek. Eszembe jutott Blair Witch… á ez hülyeség… tök messze van… ezt valami állat kaphatta el… gondoltam magamban miközben sápadt arccal figyeltem az állat tetemét. Én sem hittem el, amit gondoltam. A többiek szerint valaki közülünk szórakozik csak nem, vallja be…
Összeszedtük dolgainkat és elindultunk.
-Laci, tudod mennyi az idő -kérdeztem.
-Mindjárt… mi… ez elég fura.
-Mi -érdeklődtem.
-A telefonom 00:00 mutat-válaszolta meghökkenve.
-A tied Gábor?
-Az enyém is -mondta.

Mielőtt megkérdeztük volna, már Peti mondta is.
- Én meg nem hoztam el a telefonomat.
- Órája valakinek…- kérdeztem.
- Hagyjál már hova férne el, amikor így is tele van a csuklóm minden szarral.
Többnyire ez a válasz érkezett mindenkitől.
- Kurva jó. - hangoztattam.
Én is hiába kapcsoltam be a telefonomat, mert mire a két biztonsági záron átjutok, ugyanúgy lemerül.
Most már nem volt felhőtlen az út. Legalábbis számomra, mert a többiek tovább hülyültek az úton

Nem sokkal később egy frissen letaposott ösvényhez érkeztünk.
- Te állat, idáig eljöttél fáért – szólt Laci
- Aha - válaszoltam valamit, ami nem is úgy történt.
Csak bámultam az ösvényt…
Percek teltek el, mikor egy összeeszkábált kis házszerűségre bukkantuk.
Elég halott volt körülette a levegő. Nyomasztó bűz keringett a levegőben. Felmerült bennem a tudat, hogy valami brutális sorozatgyilkos lakik erre és minket is, ki fog belezni, mint egy kis disznót.
- Benézünk-kérdezte Gábor.
- Miért szerinted találunk valami értékes és számunkra hasznos dolgot-tettem fel a kérdést.
- Nem tom, de elég para a hely és ez állat-mondta széles mosollyal.
Végül Gábor és Peti benézett az „építménybe”. Szanaszét szórt ruhák, borzasztó szag és még kellemetlennél kellemetlenebb dolgok voltak bent.

Mi beszélgettünk Lacival, amikor Peti kikiabált, hogy ezt látnunk kell.
Bementünk. Egy emberi kar volt az egyik kis asztalra helyezve. Kézfejéről lehúzta valaki a bőrt, s a mellette lévő vízzel teli edényben forralta.
- Ez nekem nem tetszik. El kéne a picsába tűnni -remegő kézzel mutattam az ajtóra. Bármikor visszajöhet az a valaki. Takarodjunk!
Majd mintha kilőttek volna minket rohantunk ki a házból és futottunk minél távolabb. Egy idő után megálltunk, hogy felfogjuk, mit láttunk.
Fogalmunk sem volt hogy hol vagyunk. Nem tudtuk mennyi az idő. A telefonokon nem volt térerő így segítségre nem számíthattunk. Gábor felvette a „házban” látottakat… visszanéztük és az egyik edényen látszódott, hogy valaki áll a „ház” háta mögötti kis ablaknál. Nem lehettet látni az arcát, csak az alakzatát. Nagydarab az biztos…
Miközben beszéltük, hogy merre kéne menni egy autó hangja hallatszott a távolban. Elbújtunk az egyik sűrű bokorban, s megvártuk, míg az autó elmegy. Egy régi rozzant rendőrautó haladt el az úton.

Gábor nagyon kíváncsi volt és mindenáron követni akarta a lassan haladó járművet. Persze én ellenkeztem, de Laci és Peti is Gábort támogatta. Én nem akartam egyedül itt maradni, s velem együtt lassan követtük az autót. A vityilló felé vette az irányt. A „háznál” megállt. A vezetője, aki egy fekete hosszú hajú, izmosnak tűnő férfi volt a csomagtartóhoz ment. Kinyitotta, majd egy zacskóba tekert embert dobott a száraz porba. Mi ezt látván óvatosan lépkedve távolodtunk a kocsi közeléből. Amikor tisztes távolságban voltunk, azon az úton kezdünk el rohanni, amelyen a kocsi érkezett… Bízván, abban hogy kijutunk az erdőből.
Sokra nem mentünk vele, mert egy idő után egy elágazáshoz jutottunk. Gyorsan kellett döntenünk és a bal oldali utat választottuk. Fáradtan, a tüdőnket a torkunkban érezve meneteltünk a száraz úton.

Nem sokára egy kicsike ösvény keresztezte utunkat.
Peti szerint le kellene mennünk itt. Előrenéztem az úton, s látván, hogy semmi jel nem mutat, arra hogy ez bármerre is vezet, ezért én is az ösvény mellet voksoltam. Laci és Gábor sem ellenkeztek, jöttek ők is.
Egy autótónak a hangját hallottuk közeledni, ezért rohanni kezdtünk… ennek eredményeképpen egy eltakart csúszdaszerűségbe zuhantunk… Egyszerűen leomlott alattunk a föld, s utána egy alagút vagy inkább barlangszerűségben rekedtünk…