Róbert

Elegem volt abból az átkozott napból. Életemben nem késtem még el sehonnan, tudom, hogy ez manapság nem sikk, de nem játszom mások idejével. Ehhez képest ma nem is akárhogy estem át a tűzkeresztségen: 33 perccel kezdés után estem be a tárgyalásra. Pierre üvöltött, én vissza - csak nem gondolja ez marha, hogy a legkedvesebb passzióm a Saint Michelen csücsülni a dugóban, és irigykedni az Őszre, aki ugyebár suhan nesztelen, és valószínűleg nem csak 10 km/h-val. Olyan lendülettel penderített ki a teremből, hogy a forró café au lait az utolsó cseppig a blúzomon landolt. Ezek után persze eszébe jutott, hogy kettőnk közül csak én tudok magyarul- tolmács lennék, amikor épp nem megszégyenülve bámulok a dühöngő főnököm után-, tehát még röpke három és fél óra érdekfeszítő üzleti megbeszélés után, még mindig pecsétes felsővel kulloghattam haza. (És számolgathattam, hogy mennyi levonást kapok ezért a malőrért.)

Talán nem meglepő, hogy nem éreztem kitörő örömet, mikor az öcsémet találtam az ágyamon. Nem nagyon bírták elviselni egymást az anyám új szeretőjével, így kénytelen voltam számolni azzal, hogy az éjszaka közepén beállít egy fogkefével meg egy tiszta alsógatyával, és egy szívet melengetően otthonos mozdulattal megágyaz magának a konyha asztal alatt. Na de azzal még nekem is meglepetést tudott szerezni, hogy az ezeregyéjszakába is beillő, hatalmas, gyönyörű ágyamon heverészik egy langaléta szőke leányzóval (aki mellesleg volt nem túl nőies, figyelembe véve a számomra is látható testrészeit). Túl fáradt voltam ahhoz, hogy reprodukáljam azt az őrjöngést, amit Pierrel szemben többé-kevésbé bevált, de azért magamhoz képest elismerésre méltó hangerővel mennydörögtem öcsikémnek:
- Vas-tu á l’enfer!- szavaimat nyomatékosítva, feléjük hajítottam a lakáskulcsot, ami aztán a szőke szirént vágta hátba.
- Még véletlenül se próbálom megérteni, ha franciául gajdolsz, ma chére soeur.- vigyorgott felém a kis pimasz, a szirén pedig gyanúsan mély hangon kezdett nevetni, majd lassan hátrafordult. Férfi volt. De nem is akármilyen, majd’ leesett az állam. Vékony, karakteres arc, lágyan összeszűkülő, acélkék szemek. A dühöm egy perc alatt elpárolgott, amit utóbb igazán sajnáltam, mert felállt, elegánsan felém sétált, és megtette azt, amit az öcsémnek kellett volna: elnézést kért a zavarásért, azért pláne, hogy így behatoltak intim szférámba (itt túl nagyot nyeltem). Hozzátette, hogy ő egyébként Róbert, kebelbarátja volt otthon az öcsémnek (és én még fintorogtam, ha hazahozta a taknyos kis barátait), érkezése előre meg volt beszélve, de felelőtlen testvérkém nem tisztázott mennyiségű vodkával való hazárdírozása miatt ő is száműzve lett. Ha nem zavar, itt lenne egy hétig Péterrel (ugyebár az öcsém), amúgy meg áztassam be gyorsan a blúzom, mert nem fog kijönni a kávéfolt. Egyszerűen nem tudtam morcosnak tűnni, megadóan a fürdőszoba felé vettem az utam.

Péter még utánam kiáltott, hogy adjak nekik ebédet. Nem tudtam elég gúnyosan kacagni. Mire fél órával később előbújtam, immár frissen és fitten, egyből éreztem, hogy nem csak nekem van jó illatom. A tűzhely előtt Róbert állt, átszellemülten forgatva a héjában sült krumplit. Látta kéjessé fokozódó tekintetem, és kacagva csapott a kalandozni készülő kezemre:
-Vigyázzon, kedves, forró.
A székhez irányított, finoman alám igazította, és biztosított arról, hogy legalább 150 féle ételt készít kiválóan, 10 ujjamat fogom nyalogatni ebéd után, 7 nap múlva pedig könyörögni fogok, hogy maradjon. Azt hiszem, az öcsém felvilágosíthatta, hogy rám is érvényes az örök szabály: amelyik kutya ugat, nem harap. Apropó öcsi, épp akkor csörtetett be, nagy lendülettel levágta magát a mellettem lévő székre, és a villájával dobolva követelte az ebédet. Rob cinkosan rámkacsintott, majd szedett mindkettőnknek. Aztán már csak elégedett mormogások és az evőeszköz koccanásai törték meg a csendet. Nem csak a nem remélt ebéd töltött el elégedettséggel, éreztem, hogy a Róbert végig engem figyelt. Olykor el is kaptam a tekintetét, de a legkevésbé sem volt szemérmes: kitartóan, hunyorogva figyelt. Élveztem a játékot, de Peti túl hamar lakott jól, még le se nyelte az utolsó falatot, máris rikkantott:
- Na Rob, meg kell hálálnom az isteni kaját, lépjünk, várnak a legendás francia nők.
- Engem már nem érhet meglepetés a nővéred után- villant felém a szeme. Az öcsém gúnyosan nevetett.
- Ennél bénábbat rég hallottam, mellesleg Szof nem is francia. De ne túráztasd magad, már nem fog kidobni.

Halvány mosoly cikázott át az arcán, elegánsan meghajolt, és megérdeklődte, vajon elnézem-e, ha kivételesen eltekint a mosogatástól. Három tányér nem nagy kunszt, épp csak picit zsörtölődtem, az is inkább csak a csapongó gondolataimnak szólt. Én se vagyok normális, ha az öcsém osztálytársa volt otthon, most alig 18 lehet. Vitán felül liliomtiprás. Morcosan a mosogatóba vágtam a szivacsot, felöltöztem, és próbáltam nem arra gondolni, hogy még ott az ágyamon a teste nyoma. Úgy döntöttem, barátnémhoz menekülök.

Későn értem haza. Bár ez relatív, Peti biztos az orrom alá dörgölné, hogy öregszem, normális ember másnap dél előtt nem ér haza. Koppant az előszoba falán a topánkám, a harisnyám is követte őt egyhamar. Az ágyamat most egy nyitott könyv bitorolta, de nem volt kedvem azon gondolkodni, hogy került oda –az öcsém inkább anyám részletes beszámolóját hallgatná a változatos kapcsolatairól, minthogy olvasson. Már épp készültem a sarokba vágni- ha jól láttam, a Les fleurs du mal volt- amikor hozzám simult egy forró test.
-Már vártalak- miközben a fülembe súgta Rob, éreztem, ahogy ajkai végigsiklanak a fülcimpámon.
- Ki van zárva- nyögtem nem túl meggyőzően- lecsuknak megrontásért. Legalább vagy már tizennyolc?
- Csak 14 alatt büntetik. Tizennyolc meg még nem vagyok, de ne félj, feltalálom magam. -játékosan beleharapott a nyakamba, és úgy ölelt, mintha soha nem akarna elengedni. Körülbelül 3 másodpercbe került eldöntenem, hogy bármit akar velem csinálni, hagyni fogom. Az ajkai lassan rátaláltak a számra, de csak egy röpke pillanat volt a rendez-vous, máris újra a nyakamnál járt. Felszisszentem, ahogy a fogai túl hevesen ismerkedtek a bőrömmel. Ezt láván egészen szelíden folytatta, bizonytalansága vészesen felizgatott, de hiába fészkelődtem, kezei csak hátamon kergetőztek, nem törődött vele, hogy a mellbimbóim már fájdalmasan kemények. A számban barangolt, hol lassan, hol hevesen végigtapintotta a nyelvem, a fogaim, a szájpadlásom, akár egy kíváncsi kiscserkész. Nem bírtam tovább, remegő kézzel gomboltam ki az ingét, villámgyorsan megszabadultam a felsőmtől, és egyre homályosuló tudattal reménykedtem, hogy nem ijesztem meg.

Ő csak a megerősítésre várt. Egyikünk se tudta, hogy kerültünk az ágyra, de aztán pillanatok alatt eltűnt ajkai közt a mellbimbóm, hol harapdált, hol csillámló köröket rajzolt a kebleimre. Úgy ziláltam a gyönyörtől, akár egy kamaszlány az első éjszakán. Róbert élvezte a sikert, felszabadultan mosolygott, miközben ujjai akadály nélkül siklottak belém. A hasamon keresztül követte szája a kezét. Kis habozás után megtalálta a csiklómat, nyelve felvette ujjai egyre gyorsuló ritmusát. Ilyen hamar még sosem kapott el az orgazmus.

Mire feleszméltem, már meztelenül térdelt előttem, lábamat a nyakához vonta, és könnyedén megemelte a csípőmet. Csukott szemmel élveztem, ahogy beljebb és beljebb hatol. Szeméremdombom egyre mohóbban simult hozzá, követelve a gyorsabb ritmust. Az ágy megadóan nyöszörgött. Mielőtt ismét elkapott volna a gyönyör, egy heves lökéssel elélvezett, és óvatosan ráborult a mellkasomra. Mosolyogva hallgattam a pihegését, magja lassan kicsordult a hüvelyemből, végig a szeméremajkaimon. Ujjaival rátalált a csordogáló patakra, megnedvesítette vele a csiklómat, és finoman körözgetett. Ki akarta köszörülni a csorbát, pedig egy cseppet sem érdekelt, hogy hamarabb elment, mint én. Egy hirtelen mozdulattal fölé kerültem, játékosan ijedezett. Gyönyörű, friss, erős teste volt, izmain-hajlatain sokáig üldöztem még az utcai lámpa betévedt fényét, de azon az éjjelen már nem szeretkeztünk többet.

Az öcsém másnap délelőtt ért haza, persze már külön ágyban talált minket. Dúlt-fúlt, hogy sehol a reggeli. Rob cinkosan hunyorgott, majd tettetett felháborodással csatlakozott az öcsémhez.
- Taknyos kölykök, csendet, a napirend: én megyek dolgozni, ti maradtok főzni, ebéd nekem is jusson. Aznap valahogy mindenkivel kedves voltam, még Pierre-t is meghívtam egy kávéra, aki hálából megjegyezte, hogy biztos a mennybe jutok. Nem is sejtette, mennyire ráérzett.