Polipológia: A Bonbon-enigma

Néha apró véletleneken múlik az emberiség sorsa; jelen esetben erről szó sem volt, az emberiség elfelejtett tudomást venni a készülődő bolygóközi invázióról.
Minden azzal kezdődött, hogy Ben meglátogatni készült egyik hölgyismerősét és annak gyermekét. A fantáziátlan férfiak szokása szerint virágot és bonbont vitt nekik. A virág a legselymesebb műanyagból, a bonbon pedig a legfinomabb adalékanyagokból készült, de egy úriember soha nem sajnálja a pénzt, ha egy hölgyhöz készült, különben is, az orientalista üzletekben minden fillérekből kijön.
Vacsora után Freya, a szép özvegyasszony kibontotta a bonbont és szétosztotta mind a 11 darabot; négyet-négyet magának és a fiának, hármat Bennek. A férfi ezt csendben tudomásul vette, hisz amióta az Úristen megalkotta Évát, a férfiakat egy kedves mosollyal mindenre rá lehet venni, mindenbe beletörődnek, csak a NŐ foglalkozzon vele. Így történt most is.
Azonban elhatározta, hogy legközelebb bölcsebb lesz és az üzletben odafordult az eladóhoz:
- Milyen kiszerelésben vannak a bonbonok?
- Amilyet csak parancsol uraságod.
- Akkor, egy tucatosat kérek.
- Mit, kérem?
- Tizenkettes kiszerelésben.
- Sajnos olyanunk nincs.
- Akkor tizenhatos?
- Sajnos majd egy éve egyikből sem kaptunk.
- Akkor milyet tud kínálni?
- Ötös, hetes, tizenegyes, tizenhármas, tizenhetes és tizenkilences csomagolásban. Megrendelésre még huszonhármasat vagy huszonkilenceset is tudunk hozatni.
- De hát ez… Őrültség. Hiszen ezek mind oszthatatlanok.
- Kérem, amióta globalizálták az édességgyártást, azóta csak ezek kaphatók. Talán szíveskedjék írni az Ügyfélszolgálatnak.
Ben, mint öntudatos állampolgár így is tett. Nem sokkal később válasz e-mailt kapott, amiben a Világcsokoládé Rt. tájékoztatta, hogy számítógépes optimalizálással dolgozták ki az új termékstratégiájukat. Sőt, még nagylelkűen azt is hozzátették, hogy amennyiben a Kedves Ügyfél kívánja, az optimalizálási eljárás publikus függvényeit lekérheti a központi szerverről.
Ezt az estét újra Freyanál töltötte. Kicsit szórakozottan négy bonbont evett meg, Freya megvetéssel nézte rá, s a búcsúzásnál se puszit, se újabb látogatási időpontot nem adott a férfinak. Egy illúzióval kevesebb, gondolta Ben, s mivel az éjszakája szabad lett, ráért lekérni a függvényeket. Mármint altató helyett, hogy levezesse fölös szellemi és egyéb energiáit…
Ennél pocsékabb ötlete kevés volt… Másfél óra múlva rájött arra, hogy ezek a függvények az égvilágon semmilyen optimumpontot sem adnak meg, csak azt, hogy a sok műveleti hókuszpókusz ellenére a prímszámokat határozza meg végeredményként.
Ben kiment a teraszra és rágyújtott egy e-cigire. Vajon kinek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy oszthatatlan számú édesség legyen a dobozokban? Kikapcsolta az e-cigit és visszamerült a virtuális térbe. A függvényeket megtisztította a hurkoktól és a maradékra ráeresztett egy korlátlan dimenziójú korrelációszámítást; azaz minden lehetséges értéksorral összevetette függvények kimenő értékeit, megállapítva, hogy a különböző adatsorok közül melyek vannak egymásra hatással… A gép közölte, hogy ehhez legalább egy napra lesz majd szüksége… Ben magára hagyta és az éjszaka maradék három órájára lefeküdt aludni és természetesen elfelejtette az egészet. Nem is gondolt rá egészen addig, amíg másnap hajnalban a gép hangos csengéssel nem jelezte, hogy a számítások végére ért.
A gép szerint a kooperatív együttműködéssel mérve -1 a korreláció értéke… Azaz minél gyakoribbak a prímszámok a bonbonok között, annál kevésbé működnek egymással együtt az emberek. Ben már semmit sem értett. Vajon kinek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy az emberek közti együttműködést lehetetlenné tegye? Hogy pár szem csoki miatt összevesszenek?
Kiment a teraszra és nézte a várost. Milyen nagy és erős: ezernyi fény, milliónyi lakos… Erős. Azonban ha sikerül a közel tízmillió lakost egymás ellen hangolni, akkor bárki könnyen átvenné felette az uralmat.
Vajon… Vajon, nem lehetséges-e, hogy valaki felhasználva azt, hogy már csak egyetlen konszern gyárthat csokoládét a földön, amely ezért nem is vigyáz a gyártási titkaira, egy trójai programot telepítsen a központi számítógépre?  Hol lehetne máshol jobban befolyásolni az emberi kapcsolatokat, mint a bonbonoknál? Hiszen mindenki annak vesz bonbont, akit a legjobban szeret, akivel a legfontosabb a kapcsolata. Ha ezeket a kapcsolatokat sikerül lazítani, az egész emberi társadalom gyengébb lesz. Persze, ez kinek lenne az érdeke? Legfeljebb egy idegen civilizációnak, amely a Föld megszállására készül…
Ben megrázta a fejét és nagyot szippantott az e-cigiből. Felesleges okoskodás, nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen más értelmes lény is lenne a világmindenségben, mint az ember. Igaz, ha valóban ellenséges szándékaik lennének, akkor titkolnák a létezésüket. Lehet, hogy egy galaktikus összeesküvés nyomára sikerült akadnia?
Megrántotta a vállát. Eszébe jutott a főnöke, amikor egy olyan újítást nyújtott be, amivel az anyagfelhasználást 15,5%-kal csökkenteni lehetett volna – visszafokozták és csökkentették a fizetését. Vajon, ha azzal állna elő, hogy a korreláció-számítás szerint, az idegenek a Föld megszállására készülnek?
A válasz egyértelmű: mielőtt sikerülne elmagyarázni a korreláció lényegét, máris diliházba csukják.
Egy hangos sóhajtással kikapcsolta a számítógépet. Vannak fontosabb dolgok is az életben, mint az emberiség jövője: pl. az, hogy a dús keblű Freyának új barátja van, így esélytelen egy újabb randevú. Hm. Talán valamit lehetne ezzel mégiscsak kezdeni…
Másnap Freya a legfinomabb pótcsokiból készült bonbont kapott egy „ismeretlentől”. Mivel feltételezte, hogy ez nem lehetett más, mint az új udvarlója, este a jelenlétében bontotta ki, a prímszámú csokikat szokás szerint osztva el…
És harmadnap este Ben látogatta meg, aki, biztos, ami biztos, három doboz bonbont is vitt magával.
Közben a Hold túloldalán, egy idegen elégedetten nézte a jelentését arról, hogy a földlakók társadalma teljesen atomizált, így az invázió megkezdhető.