Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
kortárs, epika, próza, novella, elbeszélés
Érezte meleg testét jeges mellkasához csapódni, a most már élettelen tekintet rámeredt. Édes...
Nem tartotta magát prűdnek vagy régimódinak, de ez az elementáris vonzás, amit Elektra váltott...
Amikor megépítették az épületet, a legelső darab rejtélyes halálesettel kezdődött. A színház...
kortárs, epika, próza, elbeszélés, novella
Friss hozzászólások
AnnaRia: Óóó... csak tudnám, hogy hová...
2018-05-22 11:28
JuS: Jól érezted, ez valóban az erő...
2018-05-21 18:07
Mordred12: Végülis jó volt. Maga a nyelve...
2018-05-21 13:40
Mordred12: Nem rossz, de a nőnek lehetne...
2018-05-21 13:16
astone: Az, hogy halad a történet! Töl...
2018-05-20 23:59
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Pokoli nász - III. rész

Enna szemhéja riadtan pattant fel. A lány nem tudta, hol van, sötét volt körülötte, ő pedig a hűvös földön ült és a háta mögött is kellemetlen hideg áradt a csempékből. Lassan megmozdította elgémberedett tagjait, majd a falnak támaszkodva feltápászkodott. Mire kitisztult a feje, rájött, hogy az egyetem egyik mosdójában tért magához. Nem emlékezett rá, hogyan került oda, talán rosszul lett az órák után, talán Lathrnál járt és azután. Az ablakon bejutó kevéske fényben megkereste a villanykapcsolót az ajtó mellett, és pillanatokon belül sárga fényben úszott a helyiség. Így már tökéletesen tudta, hol is van. Azon az átkozott első emeleten, ahol Lathr szobája is található. Talán tényleg nála járt. Úgy nem is lenne meglepő, ha utána rosszul lett, ki tudja, mi történt vele. Előszedte a telefonját a zsebéből, hogy megnézze hány óra lehet, azonban a készülék képernyője sötét volt, nem reagált semmire, még az újraindítás billentyűkombinációjára sem. Enna megtörten vette tudomásul, hogy biztosan lemerült a nyamvadt akkumulátor. De hogyan történhetett, hiszen mindig figyelt rá, hogy ilyen ne essen meg vele?! Megborzongott, amikor arra gondolt, hogy mióta kellett ehhez ott ülnie a földön eszméletlenül. Aztán kinyitotta az ajtót és kilesett a folyosóra. Odakint is sötét és kihalt csend fogadta. Szóval egyedül maradt, minden valószínűség szerint már éjszaka lehetett és az épület is tök üres. De Lathr pókjai bizonyosan a szobájában vannak. Vagy egy másik világba vonulnak vissza? Honnan jöttek egyáltalán? Enna a folyosón is felkapcsolta a villanyt, majd elnézett a tanár szobája felé. Nem! Eszébe sem jutott a közelébe menni! Inkább nekiindult lefelé a lépcsőn és a földszinten is villanykapcsolót keresett. Fogalma sem volt, merre találja, de addig ment körbe a fal mentén, mire a bejárat közelében rá nem lelt.
Tanácstalanul állt meg az üvegajtóval szemben. Vajon hogyan jut ki? A termek mindegyikét kulcsra zárják, a bejárat is zárva, a folyosók ablakai nem nyithatók, a mosdóké pedig túlságosan kicsi és magasan is van. Kezdett körvonalazódni benne, hogy kénytelen lesz megvárni, amíg valaki kulccsal kinyitja azt az átkozott ajtót. Ahogy aztán megfordult, észrevett az előtér túlvégében valakit. Elsőre azt hitte, csak hallucinál, de a lány tényleg ott kuporgott halálra vált arccal a sarokban. Enna meg akarta szólítani, mire ő kétségbeesetten rázta meg a fejét. Fél – nyugtázta magában, és rettentően remélte, hogy nem Lathr pókjaitól. De mégis mi más rémíthette volna meg ennyire? Elméjének racionálisabb fele biztosra vette, hogy ráhibázott a dologra. Ki kell jusson! Akár az üvegen át! Csak sikerül kitörnie valamivel... valahol. Talán nem a bejárat a legjobb választás. Enna nem szólt, inkább csendben elindult a lány felé. Ő minden lehetséges hangtalan módon igyekezett a tudtára adni, hogy maradjon csendben és ne menjen a közelébe. Enna rájött, hogy elég zajt csapott már eddig is. Ha odakint járnak a pókok, már rég tudják, merre keressék őket. Talán őt magát nem bántják, hiszen ismerik... Ahogy aztán a lányra nézett, már tudta, hogy rájuk találtak.
Hevesen kalapáló szívvel fordult meg, és nyomban földbe gyökerezett a lába. Nem arra a látványra számított, ami a szeme elé tárult. Majd pillanatok múlva ösztönösen hátrálni kezdett, megfeledkezve a mögötte sorakozó székekről. Az elsőben hanyatt is esett, óriási zajt csapva, mire a másik lány fojtott zokogásban tört ki. Enna sejtette, hogy legszívesebben puszta kézzel fojtaná meg, amiért a nyakára hozta azt az óriási bestiát. Az embermagas, fekete, vaskoslábú pók ott magasodott előtte. Vöröses fényű szemeinek látóterébe mindketten könnyedén belefértek. A vadállat pedig Enna felé indult. Ő menekülni próbált, de alig állt fel a székek közül, a pók addigra el is érte őt, és erős, ragadós szálakat szőtt a lába köré, majd egészen a dereka magasságáig, amiket több helyen is rögzített. Az asztalokhoz, a falhoz, a padlóhoz, aztán mikor a másik lány már majdnem elslisszolt mellette, a dög hirtelen előtte termett. Szerencsétlen felsikoltott, de a pók nem várta meg, hogy hátrahőköljön, nem várt semmire. Fölé magasodott, és csáprágóit a nyakába mélyesztette. A lány ajkait még élesebb sikoly hagyta el. Enna összerándult a hangtól, és rosszul lett, ahogy meglátta a méregtől többször megránduló, végül teljesen elernyedő testet. Reszketett a látványtól, ahogy aztán az orra előtt szőtte körbe az a rohadt pók. Tudta, hogy ő lesz a következő. El kell ájuljon! Nem akarja érezni a marást, nem akarja megtapasztalni, milyen így meghalni! Ha nincs magánál, úgy nem fog fájni. De miért nem megy? Hiszen úgy zihál, hogy majd kiszakad a tüdeje, mégsem történik semmi. Nem zsibbadnak a végtagjai, nem szédül, nem hat már ez sem. Bármire képes lett volna, akár felvágni az ereit, vagy elvágni a saját torkát, csak az az átkozott pók ne marja meg, amíg még bármit is érzékel a világból. Ám ott volt egymagában, semmi használható nem volt nála, és még csak elájulni sem sikerült neki, a pók pedig felé indult.
– Nem! Ne! Ne gyere közelebb! Tűnj innen!
De képtelen volt mozdulni, a fekete bestia meg centiről centire közelebb ért hozzá, mígnem újból fölé magasodott.
– Neeeem! – sikította. – Nem akarom! Nem teheted! Hagyj békén! Edd meg őt! – mutogatott a másik lány felé.
– Fogja már be! – csattant ekkor hirtelen egy óriási pofon az arcán.
Enna alig fogta fel, hogy Lathr áll előtte félmeztelenül azzal az undorító szürke bőrével, rajta a fekete mintákkal. Aztán pedig elöntötte a remény, hogy a férfi azért jött, hogy megmentse. Hiszen ez idáig sosem bántotta. Mi az a pár pofon a pókmaráshoz képest?!
– Segítsen! – nézett a vörös derengéssel körbevett óriási pupillájába.
– Kussoljon már! Szörnyű, mennyit vergődik. Engedje el magát, úgy kevésbé fog fájni.
– Ne! Kérem! Bármit megteszek magának, csak segítsen!
Lathr azonban nevetett.
– Éhes – mutatott a pók felé. – És maga sokkal jobban kell neki, mint az a másik. Persze, ő is jó lesz utána, ha még nem lakott jól, de maga az igazi csemege.
Enna lábaiból kiszállt az erő, és tehetetlenül csúszott le a fal mentén, ám ültében mégis elkapta Lathr szürke kezét.
– Devan, könyörgöm! Ne engedje neki! Nem vagyok már jó magának?
– Ugyan, Enna... – guggolt mellé a férfi, majd végigsimított az arcán – sosem akart tőlem semmit. Bármikor találok maga helyett mást, aki szívesebben elégít ki.
– Devan, adjon még egy esélyt! Egy utolsót! Ígérem, bármit megteszek! Szeretni fogom magát, ha azt kívánja! A magáé leszek – folytak patakokban a lány könnyei – csak mentsen meg... kérem... könyörgöm... Devan... hallja?!
A férfi azonban utálatos vigyorral az arcán állt fel mellőle, majd intett a póknak.
Jeges rémület kúszott végig Enna csontjai mentén. Rádöbbent, hogy vége, nincs tovább. Ő is úgy végzi, mint az a másik, ismeretlen lány. Ám az életösztöne ezúttal nem hagyta el, és bár röhejesnek hatott, mégis megpróbált az egyik asztal mögé kúszni. Lábait szorosan egymáshoz láncolta az erős pókfonal, és alig bírta lerángatni a falról azt a szálat, ami a leginkább akadályozta a mozgásban. Mikor már épp az asztalhoz ért volna, Lathr megragadta őt, felrántotta a földről és háttal magához szorította.
– Ne küzdjön.
– Engedjen el!
– Értse meg, hogy vége.
Ám a lány veszettül vergődött a férfi erős karjai közt, szabadulni akart mindenáron. A pók viszont újból ott volt előttük. Csáprágói egyre közelebb értek hozzá. Enna teljesen elveszítette az eszét. Úgy rángatta magát a férfi szorításából, ahogy csak tudta, próbálta taposni, rúgni, harapni őt, de hasztalan, Lathr túl erősen tartotta. 
– Enna! – fogta le ekkor hirtelen valaki a vállát.
– Engedjen el! Kérem! Engedjen már! – kiabálta teljes önkívületben.
– Enna! – rázta meg durvábban az, aki a vállát fogta.
A lány pedig riadtan nyitotta ki a szemét a halovány fényben. Zavartan pislogott, fogalma sem volt, hol van. Aztán a pillantása Nishára esett. Hát, hazajött... Bár ne tette volna!
– Enna, jól vagy? – hajolt fölé a lány, és a haja Enna arcába hullott.
– Jól – nyögte ő válaszul, majd elsöpörte a platinaszőke tincseket a szeme elől. – Csak rosszat álmodtam.
– Szarul nézel ki.
– Nem alszom jól egy ideje – ült fel, és az órára nézett. Épp csak elmúlt éjfél.
– Mit használtatok? – szegezte neki a kérdést Nisha.
– Mi van?!
– Hát, Kreddel.
– Semmit!
Nisha rosszallóan nézett rá a szinte világító kék szemével. Enna gyűlölte a hideg pillantását, hiába tudta, hogy annak a színét nem a lány választotta.
– Tényleg semmit! Szakítottam vele.
– Mi?! – ült ki őszinte csodálkozás a szőke lány arcára. – Hogyhogy?
– Nem akarok róla beszélni.
– Szóval ez a baj?
– Nem.
– Hanem? – emelte igazán magasra a vékonyra szedett szemöldökét.
– Maradj ki belőle – rázta meg a fejét Enna.
– Mibe keveredtél?
– Nem tudsz segíteni. És ne is akarj!
– Enna...
– Nem! Komolyan mondom! Oké?
– Még a nyugtatómat is lenyúltad.
– Én... ne haragudj! Tudom, hogy haragszol érte, ha...
– Ne törődj vele – vágott a szavába. – De te sosem szedtél ilyesmiket. Enna, mi történt?
A lány azonban szótlanul elfordította a fejét. Hiába örült annak, hogy végre nem lesz egyedül a lakásban, mégis tudta, hogy nehéz lesz titkolózni. Hiszen a vak is látta rajta, hogy nincs jól. Nisha pedig valóban aggódott érte.
– Gyere, igyunk valamit! – állt fel ő ekkor mellőle.
– Ne! Inkább maradj itt – nyúlt Enna a keze után.
Látta, hogy Nisha megütközve bámul rá, hiszen mindig ő, Enna, volt a bátrabb kettejük közül, mindig ő oldotta meg a problémákat.
– Amíg a takarómért megyek, itt hagyhatlak? – nevetett aztán halkan a szőke lány.
***
Enna a terem legvégében ült. Kedveszegetten figyelte, ahogy a többiek unottan ásítoznak és az óra végét várják. Kevesen voltak, nem sokan éreztek kedvet az első hetek után, hogy előadásokra járjanak, de akadtak azért páran, akik becsületesen minden órán megjelentek. Akárcsak a többség, úgy Enna sem lett volna most itt, ha Lathr nem ezt várta volna tőle. A lány ezúttal sem érkezett pontosan kezdésre, de nagyjából félidőben csak beosont a terembe. Gwylnek szerencsére eszébe sem jutott már bejárni, így nem kellett megjátszania magát előtte, hogy minden rendben van. Mert nem volt. Nagyon nem. Lathr újból és újból a lány felé pillantott. Enna utálta a szája szegletében bujkáló elégedett mosolyt. Eleinte azt hitte, talán megszabadulhat idővel tőle, ha teljesíti a kívánságait, a férfi azonban egyre jobban magához akarta láncolni. Hiszen még a barátjával is szakított, mert a tanár ezt kérte tőle. Mert megfenyegette, hogy baja esik a fiúnak, ha nem teszi. Bár Enna nem volt fülig beleesve Kredbe, de kedvelte a srácot, nem szívesen küldte el. Még csak meg sem indokolta neki rendesen a dolgot. Haragban váltak el. Talán jobb is így, hátha nem keresi többé.
Az előadást aztán Lathr hamarabb fejezte be, mint szokta. Senki sem ellenezte a dolgot, egyedül Enna érezte tőle szörnyen magát. Hova siet? Ennyire meg akarja már kapni? Miután mindannyian szétszéledtek, ő a folyosón bevárta a férfit.
– Tíz perc múlva jöjjön a szobámba – mondta neki Lathr halkan. – Nem akarom, hogy sokat lássanak minket együtt.
Enna bólintott, és ahogy a tanár továbbsétált, ő a másik irányba indult neki. A főbejáraton ment ki, majd megkerülte az épületet, és a szokásos útvonalon végül Lathr szobája előtt kötött ki. Halkan kopogott be, de még be sem fejezte, az ajtó már nyílt is.
– Jöjjön! – tessékelte be a lányt a tanár.
Enna alig tette le a táskáját és vette le a kabátját, a férfi már magához is vonta és az ajkaira tapadt.
– Vártam már magát – mondta aztán neki mélyen a szemébe nézve.
A lány elkapta róla a tekintetét, de Lathr az állánál fogva visszafordította a fejét.
– Jól tette, hogy szakított azzal a fiúval.
A férfi aztán hagyta eltűnni az emberi külsejét, majd megszabadult a pólójától, és Enna kezét az övcsatjához húzta.
– Gyerünk, csinálja – súgta a fülébe.
A lány mély levegőt vett, aztán kioldotta a tanár övét, kigombolta a nadrágját és lehúzta a sliccét. Lathr hímtagja addigra már keményen feszült az alsójában. Enna lejjebb tolta a férfiról a szürke farmert, majd végigsimított anyagon keresztül a meredező farkán. Szívesebben elégítette volna ki így, de ezzel Lathr nem érte volna be. Kiszabadította hát a szürke férfiasságot és megmarkolta. Ütemesen húzogatta rajta a bőrt, miközben a férfi mellkasát bámulta. Valójában egyetlen fekete csíkra meredt rajta, hogy ne kelljen mást látnia. És bár Lathr testalkata egészen átlagos volt – sem vézna, sem kövér, sem túl izmos –, a bőre látványától a hideg futkosott a hátán.
A tanár aztán megfogta a lány kezét és megállította. Ledobálta magáról a ruháit, elhelyezkedett a fotelban és Ennára nézett a vörösen derengő szemével.
– Jöjjön, és vegye a szájába! – fogott rá a farkára.
A lány a sorsába beletörődve elé telepedett, majd megállt a mozdulatban, ahogy a fura színű hímtaghoz hajolt volna. Lathr tekintetét kereste.
– Mondja! – szólt rá a férfi, mikor csak bámult a szemébe, de túl lassan szánta rá magát, hogy megszólaljon.
– A pókok... honnan jöttek?
– Hogy magát még mindig ezek a dögök foglalkoztatják! – nevetett fel a férfi. – Nem hazudok nagyot, ha azt mondom: a pokolból – vigyorodott el aztán.
A lány összevont szemöldökkel meredt rá, egyértelmű volt, hogy ezt nem hiszi el. Lathr azonban csak nevetett.
– Nem fog többet mondani, igaz? – kérdezte ekkor Enna.
– Jól látja. Nem tartozik magára.
– És maga? Maga is...?
– Nem – rázta meg a fejét –, én ember vagyok.
Erre tágra nyílt a lány szeme.
– Ne nézzen így – intette le Lathr. – Még mindig ember vagyok. Nagyrészt. De fejezze be a kérdezősködést, és inkább kapja be!
Enna megtörten a férfi hímtagjához hajolt, majd ajkai közé vette. Ahogy undorral mozgatni kezdte a szájában, újra és újra eszébe jutott, amit álmában mondott neki a tanár. Hogy bármikor talál helyette mást, aki szívesebben elégíti ki. Őt pedig könnyedén odadobta eleségként annak a rohadt dögnek. A lányt kirázta a hideg. Rájött, hogy muszáj jobban Lathr kedvében járnia ahhoz, hogy a férfi nélkülözhetetlennek érezze őt, és se bántani, se a pókjaival feletetni ne akarja. Igyekezett aztán kitenni magáért. Már nemcsak gépiesen csinálta, hanem a nyelvével is masszírozta a szürke férfiasságot, olykor erősebben meg is szívta, sőt még ki is engedte a szájából, hogy végignyalhassa teljes hosszában. Enna odabent ugyanúgy undorodott a férfitól, mint a kezdetekkor, ám arcára már nem ült ki olyan egyértelműen a dolog. Csendben figyelte, mi esik jól a tanárnak és próbálta mihamarabb a csúcsra juttatni.
– Ah, ez az... jól csinálja! Szívja erősebben! – túrt a hajába a férfi.
Enna engedelmesen teljesítette, amit Lathr kért, ő pedig megmarkolta a haját.
– Mélyebbre... – húzta egyre jobban magára a lány fejét a tanár.
Ő meg mindent megtett, hogy ne látszódjon az arcán a kínlódás. Nem esett jól neki, ahogy a hímtag a torkára ért. Akárhogy is próbálkozott megakadályozni, a könnyei csak kicsordultak az erőlködéstől, ám a férfi ezúttal nem vette észre, annyira belefeledkezett a lány nyújtotta élvezetbe.
– Nyelje le! – szorította aztán hirtelen a fejét a farkára.
Enna rettenetesen érezte magát. Nem mert mozdulni, a férfi spermája pedig a torkára lövellt. Köhögnie kellett volna, de nem tudott rendesen abban a testhelyzetben. Úgy érezte, egy örökkévalóságig tartja ott a fejét Lathr. Végül nem bírta tovább és szabadulni próbált. A férfi engedte, majd mikor meglátta arcán a könnyeket, odanyúlt, hogy letörölje őket. Enna megfeszült az érintésétől.
– Folytassa még – kérte ekkor Lathr. – De csak finoman.
Erre a lány teljesen magába roskadt. Nem számított rá, hogy ennyire telhetetlen lesz, ha rendesen belead neki mindent.
– Jöjjön már! Olyan jól csinálta az előbb. Most elég, ha csak a nyelvét használja.
Enna megadta magát. Újból a férfiassághoz hajolt, majd megmarkolta a tövénél és nyelvét végigfuttatta rajta. Óvatosan a szájába vette a makkot, azután körkörösen nyalogatta, ám Lathr ekkor megállította.
– Inkább vetkőzzön le.
A lány megkönnyebbült, hogy elengedhette a szürke hímtagot. A földet bámulta, miközben megszabadult a ruháitól.
– Jöjjön ide! – hívta magához a férfi.
Ahogy Enna megállt előtte, ő a köldökébe csókolt, majd távolabb tolta, hogy az öléhez hajolhasson. Kezét a lány csípőjére szorította és hirtelen végignyalt a csiklóján. Enna megrándult és el akart húzódni, de Lathr erősen fogta, nem eresztette. Inkább újra nagyajkai közé férkőzött nyelvével, mire a lány kétségbeesetten próbált ellenállni. Nem volt rossz érzés, amit tett vele a férfi, ő azonban nem akarta élvezni.
– Miért ellenkezik? – kérdezte ekkor tőle.
– Hagyjon. Kérem...
Lathr pár pillanatig a szemébe nézett, majd bosszúsan eltolta magától.
– Így jó lesz? – lökte aztán hirtelen arccal előre az asztalra.
Enna nem szólt, csak hagyta, hogy a férfi durván belevágja az újfent ágaskodó farkát és dugni kezdje. Igen, így már jó volt. Nem akart élvezni vele semmit. Ez pedig eléggé fájt ahhoz, hogy elmossa az előbb éledező izgalmát. Hiszen ezúttal is erőszakot tett rajta a tanár, ahogyan minden eddigi alkalommal. A pókok is ugyanúgy bámulták, csak Enna már inkább megkönnyebbülést érzett, amikor rájuk nézett. Egyik sem volt igazán nagy. Annyira nem, mint álmában. Talán ők tényleg nem bántanák. Hiszen eddig sem tették. Lathr közben egyre kíméletlenebbül vágta belé a hímtagját, a hajába is erősen markolt, a fejét hátrarántotta és a füléhez hajolt.
– Következőleg élvezni fogja!
Enna tehetetlenül felnyögött.
– Most is élvezné, ha nem tenném meg magának azt a szívességet, hogy fájdalmat okozok.
– Csinálja már! Élvezzen el és hagyjon!
Lathr erre elengedte a haját, megtámaszkodott mellette az asztalon és tiszta erejéből hágta. Enna tehetetlenül nyögött és igyekezett megtartani magát. Hangosan csattant össze a bőrük újra és újra. A lány teljesen elveszítette az időérzékét, csak a gyors ütemben ki-be járó, és minden lökésnél a méhszájának ütköző férfiasságot érezte, azon kívül megszűnt számára a külvilág. Hiába esett rosszul neki, amit a férfi tett vele, a csiklójában ott maradt megfoghatatlanul az a rohadt bizsergés, és ahogy abban a testhelyzetben feszítette a farok a hüvelybemenetének hátsó ívét, az is élvezetet kevert a fájdalomba. Enna kétségbeesetten várta, hogy újra elsüljön a férfi. Lathr aztán visszavett a lendületből, majd lassú mozdulatokkal, egészen mélyen nyomakodott belé. Annyira, hogy a lány méhszája megint nyilallni kezdett, de akkor a férfi egyszer csak felhördült és spermája szinte kirobbant hímtagjából.
Enna mozdult volna, Lathr azonban még benne maradt. Az asztalon támaszkodva zihált felette, majd ernyedő farkát beljebb tolta a lányba. Végigsimított a gerince mentén, azután mindkét tenyerével finoman haladt hátának puha bőrén.
– Olyan jó magával. Csak ne lenne ilyen makacs... – és azzal ellépett tőle.
A lány megkönnyebbült. Vége volt, nem ingerelte tovább az a rohadt farok, nem kellett már ellenálljon az alattomosan éledező vágyának. Gyorsan megtörölte magát, amíg Lathr felöltözött, aztán ő is nekiállt felvenni a ruháit. Ahogy belebújt a bugyijába, majd a nadrágját is felhúzta, a pókok hirtelen körbevették. Enna zavartan bámult rájuk, ők pedig egyre csak közelítettek felé.
– Mit akarnak? – kérdezte rémülten a férfitól.
– Kíváncsiak.
– Mire?
– Hát, magára!
– Ne! Kérem, küldje el őket!
A férfi azonban elmosolyodott és megrázta a fejét.
– Tűnjetek innen! – próbálta elzavarni a pókokat a lány, ők viszont nem törődtek vele.
Könnyedén felszaladtak vagy tízen a lábára, majd meg sem álltak, amíg a válláig nem értek. Enna szorosan lehunyt szemmel, rettegve állt.
– Tanár úr, kérem... szedje le rólam őket – kérte elcsukló hangon. – Azt ígérte, nem fognak bántani...
– Nem is bántják.
– Segítsen már – kezdtek potyogni Enna könnyei a csukott szeméből.
Érezte, ahogy körbejárják a nyakát, a hátán is mászott egy, akárcsak a mellei között. Nem bírt tovább mozdulatlanul állni. Reszketett mindene, és megpróbálta lerázni a karjáról azt a dögöt, amelyik lefelé mászott rajta.
– Ne mozogjon – szólt rá a férfi.
– Szedje le rólam őket! Kérem! Segítsen már!! – fakadt ki aztán remegve a lány, és kétségbeesetten pattant fel a szemhéja.
– Nyugodjon le! Hallja?! – nézett Lathr a szemébe. – Hadd ismerkedjenek magával.
– Nem! Ne! Szedje már le! Könyörgöm!
– Sss... fejezze be... ha sokat vergődik, még megijednek, és komolyan megmarják.
Enna reszketett, mégis próbált mozdulatlan maradni. Az egész testében görcsösen feszültek az izmok, közben úgy érezte, elméje menten feladja a harcot és örökre lekapcsol. Nem is vágyott másra, csak megszűnni. A fekete bestiák újra és újra érdeklődve járták be a testét utálatos lábaikkal. Aztán hirtelen éles fájdalom hasított a bal vállába. Megmarták. Enna nyüszítve szorította össze a fogait, könnyei újra patakokban folytak az arcán és azért imádkozott, hogy a halál gyorsan érje utol.
– Semmi baj – simított végig Lathr az arcán. – Csak megjelölték, nem fog belehalni. – Aztán a lányon kényelmesen trónoló ízeltlábúakra nézett. – Tűnés! Szálljatok le róla! – intett nekik, mire az állatok lassan odébbálltak a remegő testéről.
Enna lábaiból kiszállt az erő és a földre rogyott volna, ha a férfi nem kapja el.
– Ugyan, ne csinálja már... – fogta erősen a karját. – Kellemetlen érzés, tudom, de ennyire azért ne hagyja el magát.
– Rosszul vagyok – suttogta alig hallhatóan a lány.
– Csak épp szökik fel a láza – tette a tenyerét Enna homlokára. – De el fog múlni. És eszébe ne jusson orvoshoz menni! Úgysem tudnának mit kezdeni magával. Inkább menjen haza, és pihenjen.
Aztán Lathr segített neki felöltözni és a folyosóra is kinézett, hogy jár-e valaki odakint. Mikor megbizonyosodott róla, hogy az emeleten csend honol, akkor kitessékelte a lányt a szobából.
Előző részek
Hozzászólások
Deakjanika ·
Folytazsd.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: