Pizza - Pro

Na, szép kis nap! A főnök egész nap az azzal szórakozott, hogy a munkámat pocskondiázta, az a beképzelt hólyag a másodikról megint teletömte az emilem gusztustalanabbnál gusztustalanabb üzenetekkel – nem értem, azt hiszi, hogy ettől majd bukni fogok rá? – és akkor még a postás is csak számlákat hoz. És persze megint üres a hűtő.

Na nem! Inkább veszek egy forró fürdőt, finom fürdőolajokkal, gyertyafényben, az mindig megnyugtat. Jó lenne egy pár szál rózsa is, szirmaikat gonoszul letépném, s saját bőröm kényeztetésére a fürdővízbe szórnám őket. De most lemondok erről a luxusról, megelégszem az illatokkal és a gyertyákkal. Gyorsan felteszek egy kis teavizet meg keresek valami finom, nyugtató gyümölcsteát. Már kicsit jobban érzem magam, de meg mindig ingerülten tépem le magamról a kiskosztüm felső részét, csak egy melltartó van alatta. Nem túl szexis, a munkahelyem nem igazán inspirál rá, de azért nem is aggszüzeknek való. Útban a fürdő felé elrohanok a nagy állótükör előtt, épp csak annyira állok meg, hogy meglátva benne magamat konstatáljam: Szörnyű! Nem igazan érzem magam vonzónak… mióta is?

Hát persze. Úgy két hónapja. Mióta rá nyitottam, amint a hálóban egy vörös piszkafával… mindig is gondban voltam az alkatommal, mert nem vékony, inkább a töltött galamb kategóriába illek, de ő azt mondta, hogy éppen ezért szeret. A dús mellemért, a telt csípőmért, s a gömbölyded, de feszes popsimért. És erre mire jövök haza egy nap? Hogy egy anorexiás vörös lovagol rajta az ÉN lakásomban az ÉN ágyamon. Kicsit fejbevágott a dolog. Ráadásul az a lenező tekintettel kísért diadalittas mosoly a vöröske arcán, amint a lovagló ülésből hátrafordul, s rám néz… azt hittem, ott fojtom meg mindkettőt. De valami csoda folytán sikerült visszafognom magam, s csak hűvösen ennyit mondtam: “ Ha végeztetek, tünés a kurváddal és az ággyal együtt!” Láttam, hogy kicsit értetlenül néz rám, ezért hozzátettem:” Igen, az ággyal. Csak nem gondolod, hogy ezek után alszom benne??” Majd bevágtam magam mögött az ajtót, és elmentem… nem is tudom már hová, azt hiszem a kétsaroknyira levő pizzériába, rendeltem egy nagy üveg bort, meg még valamit, de arra nem emlékszem, hogy mit. S rémlik, mintha valaki nagyon vigasztalt volna, de még csak azt se tudom, férfi vagy nő volt-e az illető. Mindenesetre mire hazakeveredtem, nem voltak ott sem ők, sem az ágy. Másnap összeszedtem minden erőmet, és a szokásos szakítás utáni rituálékon kívül felmostam hypoval az egész szobát, hatalmas huzatot csináltam, és elmentem venni egy új ágyat.

De most nem hagyom magam ilyen gondolatok által zavartatni, volt épp elég bosszúság a mai napon. Belépek a fürdőbe, s megnyitom a csapot, elhelyezem a gyertyákat, s behozom a konyhából a finom, gőzölgő teát. Szoknyám hamarosan a bokámhoz omlik, kipattintom a harisnyatartóból a finom kis csipkés harisnyavégeket, s hihetetlenül egyszerűen, már-már kiábrándítóan veszem le őket. Pedig nagy gyakorlatom van a “hogyan vegyünk le végtelenül szexisen egy harisnyát?” című játékban – el is játszottam neki, de hányszor, s mindig tetszett neki a látvány. De most nincs itt. Nem kell senkinek előadást csinálni, én meg csak arra vágyom, hogy testemet befogadja végre az illatos forró víz.　Pedig szeretem magam vetkőztetni, lassan végigsimítani a testemen, kőrözgetni a mellbimbóim körül, belemarkolni a combjaimba…de nem most. Gyorsan kibújok a melltartómból és a bugyimból, feltűzöm a hajam, es becsüccsenek a kádba. Égnek a gyertyák, lassan kortyolgatom a teát, s élvezem a levegőben szálló illatokat. Imádom, ahogy a víz körülöleli a testemet, s a legkisebb mozdulatra is csiklandozni kezdi a bőröm. Mindenhol. Kezem játékosan terelgeti a vizet, s én halkan kuncogok, ahogy az áramlatok testemhez érnek, s végigsimítják azt. De valami hiányzik. Ó, igen, hát persze. Reggel óta nem ettem egy falatot sem. Kénytelen kelletlen kimászom a kádból, a pizzériából rendelek egy pizzát, s boldogan ülök vissza Paradicsomomba.

Nem tudom, mennyi idő telt el, egyszer csak arra eszmélek, hogy valaki pont úgy nyomja a csengőt, mint az a bizonyos süket. Ki a fene lehet? – dohogok magamban, de hangosan kiáltom, hogy “Megyek már!”Gyorsan magamra kapom az első köntöst, ami a kezembe kerül – ej, miért pont ez a rövid vörös selyem van legfelül, de hát most nincs időm válogatni. A csengő továbbra is szól, mintha beragadt volna. Feltépem az ajtót, már kezdeném morcosan, hogy na, mi van, mikor meglátom a srácot, kezében a pizzás dobozzal. Hát igen. Nagy boldogságomban a fürdőben el is feledkeztem róla. Zavartan invitálom beljebb, egy pillanat, hozom a pénztárcám… miért olyan ismerős? Nem lehet a pizzériából, ott még sosem láttam. Vagy igen? Viszem a pénzt, s mar adnám neki, mikor megszólal:” Te vagy az? Tényleg? Lehetséges ez?” Én meg csak nézek rá, nagy értetlen szemekkel, hogy igen, én vagyok, de ez miért olyan nagy szám?? S elkezd dúdolni egy dallamot. Minden megvilágosodik. Hát persze!! Viktor!! Két évvel fölöttem járt a gimiben, s egy evezőstábor alkalmával nagyon jól összebarátkoztunk. Sajnos neki az az utolsó éve volt, felvételi, egyebek, ráadásul még egy külföldi ösztöndíj is összejött neki, így a közelebbi kapcsolat idő és érdeklődés hiányában elmaradt. Persze nem az én részemről álltak fenn ezek a hiányok, de akárhogy is volt, azt a két hetet nem feledem, amíg élek. S ez a dal, amit a tábortűznél énekeltünk, az utolsó estén. Csak áll ott az ajtóban hitetlenül, én meg vigyorgok, mint a vadalma az exportládában.

- Nem változtál. - jegyzi meg, mire én a szokásos “Dehogynem” meg “Ugyanmar” válaszokat mormogom az orrom alól.
- Na jó, igazad van, megváltoztál. - mondja, és én döbbenettől kerek szemekkel már mondanám, hogy hát te sem lettel fiatalabb, de szerencsére folytatja:
- Abból a vadóc kislányból gyönyörű nő lett.

Na, én erre a teljesen váratlan bókra fülig elvörösödöm, hajamhoz kapok, rejteném zavarom, de csak hogy véletlenül se kerüljek könnyebb helyzetbe, a hanyagul megkötött köntös is épp ekkor dönt úgy, hogy megbosszulja magát, és kissé szétcsúszik. Egyre vörösebb vagyok, zavaromban megkérem, hogy hozza be a pizzát, mindjárt jövök, egy pillanat, és persze, örülök hogy látlak, meg minden.

Míg előremegy a nappaliba gyorsan szorosabbra húzom a köntöst. Már azon töröm a fejem, hogy mondjam meg neki, hogy igazán szívesen látom, de kicsit kényelmetlenül érzem magam, meg neki is biztos mennie kell, de jöjjön vissza munka után dumálni, mikor megszólal:”Mit csinálsz ma este? Nekem már vége a munkaidőmnek, ez volt az utolsó fuvar. Ha nem zavarok…” Hat most mit lehet erre mondani? Csak állok egy szál köntösben, és kerekednek a szemeim, végül kinyögöm:

- Hát, végül is…nem terveztem semmi különösebbet…csak magamra kapok valamit…
- Ugyan már, láttalak én már ennél kevesebben is. – mondja, s huncutul kacsint hozzá.

Elfut a méreg. Persze, mikor taknyos kölykök módjára leselkedtek a fürdősátornál, míg a lányokon volt a sor. Hogy abból milyen balhé lett! De ez most már csak egy emlék, és te jó isten, milyen régen is volt! Végül teljesen elpárolog a mérgem, s felkacagok:

- Na jó, igazad van. Viszont tényleg ez a pizza minden, ami itthon van.
-Meg ez itt! – s elővarázsol egy üveg bort.

Csak nézek, mint aki azt se tudja hol van, de nem kérdezősködöm. Poharakat, hozok, s leülök vele szemben. Sok minden szóba kerül. Hogy két évet töltött Japánban ösztöndíjjal, és ekkor vesztette el a nyomom. Hazajött, szerzett egy-két diplomát, de már három hónapja dolgozik pizza futárként. Meg hogy látott kb. két hónapja a pizzériában, de nem volt biztos, és akkor amúgy is őrült nap volt. De mikor meglátta a nevem a rendelés mellett, tudta, hogy csak én lehetek az, es kikunyerálta, hagy hozhassa ő a pizzát. Mikor megkérdem, hogy hogy pizza futár, csak titokzatosan mosolyog és annyit mond:

-Adventure, adventure.

Fogalmam sincs, mi lehet “adventure” a pizza kihordásban, de hát ő mindig is érdekes fazon volt, így nem firtatom. Most én jövök. Mesélek a munkámról, a hülye főnökről, a bunkóról a másodikon…és végül a két hónappal ezelőtti eseményekről. Mikor az ágyas részhez érek, elkezd kacagni:

- Mondom én, hogy nem változtál! Ilyet is csak te tudsz kitalálni! És legalább szép új ágyat vettél?

Ekkor már jócskán eljárt az idő, ennek megfelelően a bor kellemesen melegített belülről. És az is nagyon feldobott, hogy most először tudtam igazán felszabadultan beszélni erről az egészről. Úgyhogy évődve kérdeztem:

- Nem hiszed? Megmutassam?

Kézen fogva elvezetem a hálószobához. Rekonstruálom neki a történteket, ő is segít, s a végen úgy kacagunk mind a ketten, hogy a könnyünk is kicsordul.

Nagy nevetéssel indulunk vissza a bor maradékához, de az ajtóban megállok. Valahogy nem akaródzik most kimenni innen. Olyan jó lenne hozzábújni és…na, ezt verd is ki a fejedből. Esélyed sincs rá. Soha egy fél gesztussal sem mutatta, hogy esetleg érdekelnéd őt. Haló, hallasz te egyáltalán? Hát, igen. Rá kellett jönnöm, hogy úgy néz ki, megint igaza van a belső hangnak. Nagyot sóhajtva megrázom a fejem, s már indulnék újra, de ő nem jön. Megragadja a kezem, s maga felé fordít. Tiltakoznék, hogy he, mit csinálsz, de csak arra futja, hogy egy párszor jelzésképp megrántom a kezem, hogy engedj már el, de ő is érzi, hogy ezt a mozdulatot én sem gondolom komolyan.

- A vadóc lányból nagyon gyönyörű nő lett. – mondja, s magához húz.
– És még milyen kívánatos! – súgja lágyan a fülembe, egy pici puszival a fülcimpámon.

Egész testem beleborzong, s ezt ő is érzi. Szája már a nyakamon jár, finoman becézgeti, aprókat harap belé, s újra meg újra visszatéved a fülemhez. Én kezdem elveszíteni lábam alól a talajt, ám egy kósza gondolat a felszínre tör, és kijózanít. De még mielőtt meg tudnék szólalni – nem könnyű megtalálni a hangom – beletúr a hajamba, megcsókolja a tövét a tarkómon, majd hirtelen, s nagyon komolyan a szemembe néz, és így szól:

-Maradj velem. Kérlek! Hülye kölyök voltam, bocsáss meg… - s újra elveszik a nyakamban.

Mindig is tudta, hogy győzze meg az embereket a saját igazáról – most sem mondott csődöt. Nem mondom, hogy hú de nagy volt az ellenállásom, de ő még egy acélfalat is lazán ledöntött volna bennem. Nem tudván, mit is mondjak, csak sóhajtok, és beletúrok a hajába. Ezen felbátorodva lejjebb is elbóklászik, kezei közben a hátamat simogatják, s lassan, végtelenül lassan elkezdi fejét befúrni melleim közé. Még mielőtt célhoz érne, lecibálom valahogy a pólóját. Egyszerre forró és feszes a bőre, s ahogy finoman végigsimítom a hátát, érzem, hogy ő is megremeg. Az előző lassúságot megcáfolva hirtelen mozdulattal nyitja szét a köntöst, de az övet nem oldozza ki. Melleim előbukkannak, s ő élvezettel veszi birtokba őket. Vadul csókolja, markolja, majd kissé megkeményedett bimbóimat finoman ujjai köze veszi, és morzsolgatni kezdi. Hogy ez mennyire jó! Majd nyelvével is játszik velük, felváltva, hogy egyik se érezze magát elhanyagolva.

Egyik keze elindul lefelé, köldököm körül kőröz, de én már sürgetném, hogy lejjebb, lejjebb. Végre eléri a kis bozótost, élvezettel tévelyeg benne, de nem lépi át a határt. Mikor már nem bírom tovább, kicsit meglököm a kezét, hogy biztosan értse, mit is szeretnék. Erre rám néz, s huncut mosoly játszik az ajka szélén. S a kezét nem hogy lejjebb vinné, de elindul felfelé, újra végigfut a melleim közt, a hajamba túr, megcsókol. Erre kicsit mérges leszek. “A vadóc kislány vadóc kislány maradt” súgom neki, s elkezdem csókolni a nyakát, a vállait, és eközben szép lassan irányítom hátrafelé, mígnem elérjük az ágyat. Ott a szemébe nézek, villantok egy mosolyt, és az ágyra lököm. Látom a meglepetést az arcán. Felé térdelek, s lassan, igéző mozdulatokkal kikötöm a köntös övét, és a teljesen feleslegessé vált ruhadarab az ágy mellett landol.

Ülne fel, hogy ismét közelebbről találkozhasson melleimmel, de visszalököm. Kigombolom a nadrágot, közben nyelvem a köldökénél kőröz. Fogaimmal leemelem a boxert is meredező férfiasságáról, majd egy hirtelen mozdulattal letépem a nadrágját a boxerrel együtt. Mire feleszmélne, már ismét felette térdelek úgy, hogy farkát pont a kezemben tudjam tartani. De nem teszem. Csak simogatom a mellkasát, néha ráhajolok, pici csókokat lehelve a mellbimbóira. De érzem, hogy az ő vére is ugyanúgy lüktet, mint az enyém. Néha lejjebb vándorol ugyan a kezem, de csak egy-egy kósza érintést kap. Most rajtam a sor, hogy meglepődjek, mert egy óvatlan pillanatban felém kerül.

- Értem én a leckét. – súgja rekedten, s ismét elindul lefelé. De most nem áll meg a bozótosban, először csak ujjai lépdelnek lejjebb. Finoman szétnyitja a nagyajkakat, s ujjait táncoltatja körbe-körbe. Miután a csikló környékét kiismerte, áttér a bejárathoz, és ott indul felfedezőútra. Mindeközben nyelve és ajkai őrült táncot járnak a testemen. Hol a mellemet érik, hol a köldököm – teljesen kiszámíthatatlan, mikor hol érint meg. Combjaim egyre jobban szétnyílnak, s ő egyre lejjebb és lejjebb kúszik, ajkai követik kezét, s már nyelvével ízlelget. Fantasztikus, ahogy nyelve táncot jár a szűk kis vágásban. Úgy érzem, hogy a szobám falai megolvadnak a gyönyörtől. Egyszer csak érzem, hogy becsusszan egy ujja, és így izgat tovább. Zihálva lélegzek, már szinte nem is vagyok magamnál. Csak azt tudom, hogy nem akarom, hogy ennek a csodának vége legyen. Majd hirtelen elönt a gyönyör, testem megfeszül, és apró rángásokkal kíséri az orgazmust.

Finoman simogat, mellém bújik, várja, hogy megnyugodjam egy cseppet. Mikor valamelyest magamhoz térek, látom, hogy felkönyökölve néz, mosolyog, és keze továbbra is finoman simogatja a testemet. Én is felkönyökölök, szemébe nézek, pici csókot lehellek az ajkára.

- Ne hidd, hogy ezt megúszod szárazon! – súgom neki.
- Remélem is! – mondja pimaszul vigyorogva.

Kicsit meglököm, erre ő a hátára vágja magát, mintha legalább is páncélököllel mentem volna neki. Felé térdelek. Először csak simogatom a mellkasát, néha épp csak súrolom az ujjbegyeimmel, néha enyhén vörös csíkokat karmolok belé. Lassan felé hajolok, és eljátszadozom a nyakánál. Apró csókok, finom harapások, lágy szívások, a nyaka minden egyes pontját elborítom velük, néha el-elkalandozok a füléhez, vagy épp egy kicsit lejjebb a mellkasa felé. Érzem, hogy kezei a hátamat simogatják, egy-egy , “véletlenül” kicsit erősebbre sikerült harapásnál hirtelen magához ránt. Nem felejtem, hogy a csípőnk összeér, miközben a nyakát kényeztetem, csípőm is mozog, fel-le, jobbra-balra, körbe-körbe. Érzem, ahogy egyre jobban elveszik az érzésben, szemét lehunyja, és egyre ziláltabban lélegzik.

Búcsúcsókot adok az ajkára, és elindulok lefelé. Mellkasának minden egyes négyzetcentiméterére jut a csókokból, simításokból. Sürgetést érzek egész testéből, ahogy kézbe veszem a dolgokat, de hát azt hiszem érthető a türelmetlensége. Hát akkor ne várakoztassuk tovább! Finom masszírozással kezdem, mégis csak először találkozunk így szemtől szembe. Gyönyörű, mint a gazdája. Megérdemli a kicsit erősebb simításokat. Kíváncsi vagyok az ízére, elkezdem a nyelvemmel simogatni. Először csak a makkot, szépen körbe-körbe…. auu, tudom én, hogy jó, azért nem kell kitépni a hajam! De sebaj, folytatom, a nyelvem, az ajkaim és az ujjaim egyszerre táncolnak az egyre keményebb (lehetséges még egyáltalán, vagy már képzelődöm??) farkán, érzem, ahogy testének minden nedve ide áramlik, erre az édes helyre.

Folytatnám még sokáig, én is élvezem a játékot, de érzem, ahogy a kezei húznak felfelé. Lassan fogadom csak magamba, kiélvezünk minden egyes pillanatot. A szemet is kinyitja, s míg milliméterről milliméterre jön beljebb, tekintetünk összekapaszkodik. Mikor már nincs tovább, egy pillanatra megállunk, magához szorít, az ajkamat keresi, mikor megtalálja, mély csókban forrunk össze. Elkezdek mozogni rajta, egyre fokozva az iramot. Az apró nyögésektől a hangos kiáltásig, mindenhogy hangot ad gyönyörének. Nekem is tetszik a dolog, meg dolgozik bennem az előző orgazmus is, és már röpülök a második felé. Hirtelen elönt megint a forróság, és egy pillanatra elveszítem minden kapcsolatom a külvilággal, de érzem, ahogy egy fél másodperccel utánam ő is megérkezik. Érzem, ahogy teste megfeszül, ahogy belém lövell, ahogy a keze markol, majd elernyed.

Ráborulok, és együtt pihegek vele. Nincs külvilág, csak mi ketten ebben a szobában. És amint ott lebegek a karjai közt, egyszer csak az jut az eszembe: ha jól meggondoljuk, nem is volt olyan rossz ez a nap.

ui: Köszönöm Csillagdallam! Válaszként született a kontra, s ezzel megváltoztatál örökre...