Peter és Jeremyah

1.fejezet

Jeremyah

Csak feküdtem a tizenöt éves fiam mellett. Nagyon sápadt volt. Az életereje, lassanként elszáll. Egy éve tudtam meg, hogy leukémiás. Ha meghal, abba én belehalok. Alig van pénzünk. Napról-napra élünk. A legrosszabb mégis az, hogy Boby kezelését nem, alig tudom fizetni. Próbálkoztam már hitellel, de nem adtak. Nem maradt más választásom, mint kölcsönkérni a főnökömtől. Egy hónapja dolgozok a cégénél. Sajnos egy kezdő kiadványszerkesztő nem sokat keres. Muszáj lesz kölcsönadnia, sőt remélem, hogy így lesz. Bármit megteszek azért, hogy Boby felépüljön.
Nem mondhatom el neki, hogy van egy beteg fiam, mert azon nyomba elbocsátana. A feleségemet már elragadta a halál, öt évvel ezelőtt. Csak reménykedni tudok, hogy Boby élni fog. Megpusziltam a homlokát, majd magamhoz szorítottam. Ő a mindenem.Másnap reggel az ápolónő, aki Bobyra vigyáz, hamar átjött. Szerencse, hogy ő itt van, és tud vigyázni Bobra.
Ahogy kiszálltam a taxiból, nagy levegőt vettem, majd elindultam a főnököm, Marcus irodája felé. Bekopogtam.
- Szabad. - Hallottam meg mély hangját az ajtó mögül. Benyitottam.
- Jó reggelt uram. - Mentem oda hozzá, hogy kezet fogja vele.
- Foglaljon helyet - mondta. - Miben segíthetek?
- Nem is tudom, hogy hol kezdjem. - Megmarkoltam a szék két oldalát. - Pénzre lenne szükségem.
Marcus nagyot nézett. Biztosan egy pénzéhes valakinek gondol.
- Kétszáz-ötvenezer dollár kellene. Ígérem visszafizetem, de szükségem lenne a pénzre. Vonja le a fizetésem felét, nekem úgy is jó.
Marcus végignézett rajtam. Parasztnak gondolhat. Alig egy hónapja dolgozok itt, és máris pénzt kérek. Édes istenem, csak adjon.
- Mire kell önnek ez a rengeteg pénz? - kérdezte meg, amitől úgy féltem.
- Kérem. - Néztem rá könnyes szemmel.
- Rendben van, de csak egy feltétellel. Ha eltölt velem egy éjszakát.
- Tessék? - Meredtem rá, de elhallgattam, most a kisfiam, Boby a legfontosabb. - Rendben. - Egyeztem bele.
- Ma este kilenckor, majd felhívom még.
Felálltam, majd elindultam az irodám felé. Az egyetlen haverom Peter, már ott volt, és javában dolgozott.
- Hogy ment Jeremyah? - kérdezte, majd odajött hozzám.
- Megadja a pénzt - feleltem -, ha eltöltök vele egy éjszakát ma este. - Nem bírtam tovább, rám tört a sírás.
- Ez a szemét azt kérte, hogy... Peter elhallgatott.  - Szétverem az arcát. Indult az ajtó felé.
- Ne! - Állítottam le. - Kell a pénz! Bob a legfontosabb most. - Erre Peter átölelt, én pedig szégyelve magamat, sírtam a vállán. Kis korom óta ismerem.
Aznap este Boby megkérdezte hova megyek. Dolgozni, ezt feleltem. Pedig, ha tudná, hogy mire készülök. Nem bocsátaná meg soha nekem. Mikor a szállodához értem, a recepciós elmondta, hogy Marcus a nyolcszázhetes szobában van.
A liftből kiszállva, ahogy közeledtem a szoba a felé, majdnem rám tört a sírógörcs. De erőt vettem magamon. A fiam fontosabb, mint az én becsületem. Bekopogtam. Erre kinyílt az ajtó.
- Jöjjön be - mondta Marcus, majd beléptem a szobába. Rosszul voltam. Szédültem. Egy fürdőköpeny volt rajta. - Vetkőzzön le - utasított lágy hangon. - Pezsgőt?
- Köszönöm nem - feleltem.
Elkezdtem kigombolni az ingemet. Addig Marcus levetette magáról a köpenyt. A férfiassága, már félig meg volt keménykedve.
Már az alsómnál jártam, amikor megkért, hogy térdeljek elé. Megtettem.
- Rajta, szopogasd meg a dákómat.
A számba vettem...
Másnap hajnalban fogtam a táskát, és egy szó nélkül leléptem. Rohantam a kórházba. Megkerestem a dokit.
- Ma elvégezhetjük a csontvelő átültetést - jelentette ki.
Hazamentem, viszont nem Eva vigyázott Bobra, hanem Peter.
- Eva? - kérdeztem.
- A gyereke megbetegedett - felelete Peter. - Addig én vigyáztam Bobyra.
Nem bírtam tovább. Zokogni kezdtem. Peter odajött és átölelt.
- Boby remélem tudja, hogy milyen nagyszerű is az édesapja - suttogta bele a fülembe. Miután kisírtam magamat, le kellett zuhanyoznom. A fenekem nagyon fájt. De nem érdekelt, ha a kisfiam meggyógyul.