Oroszországból szeretettel

FIGYELEM! A történet a lájtos értelemben vett erotika irányát követi. Szexjelenetet, meztelenséget nem fogtok találni benne. Akinek az erotika ez utóbbit jelenti, kérem, vegye ezt figyelembe, és ez esetben tekintse a történetet nem erotikusnak!

Megjegyzés: Ez a történet a Meglepetés és a Nyaralás folytatása, azonban remélhetőleg mindkettő ismerete nélkül is tökéletesen érthető és élvezhető.

***********************************************************************

Arra ébredtem, hogy a fejem szét akar robbanni. Mintha egy jól kigyúrt aszfaltozó munkás épp megragadta volna szerszámát a fejemben, és abban a pillanatban, ahogy elkezdett pislákolni bennem az ébrenlét, rögtön rázendített. És senki sem szólt neki, Méhek módjára, hogy "Jaj, Béla, vigyázz! Az ütvefúró veszélyes szerszám". Bár tény, ami tény, nekem volt veszélyes, nem neki.
- Hogy az a jó büdös! - mordultam fel, szemeimet szorosan lehunytam és kezeimet a halántékomhoz emeltem, mintha csak úgy maradna egyben hevesen lüktető kobakom.
Hogy én mennyire utálok másnapos lenni! Ilyenkor fogalmazódik meg az ember fejében, hogy soha többé alkoholt! De persze, pláne magamat ismerve, elég csak pár nap és máris inni fogok megint, mint a kefekötő. Ha nem lennék aféle munkatárs az Infernóban, és nem innék ingyen, annak a mennyiségnek az árából, amit magamba öntök, Pultoska főnöke simán elmehetne a Bahamákra a nyáron.
Na jó, túlzok persze, de jelen állapotomban még egy korty sör is irdatlan mennyiségnek tűnt. És mindezt úgy, hogy nem is én voltam tegnap az ünnepelt. De hát már csak ez a leosztás. Sorina kapja a csajt, én meg a másnaposságot.
Két-három lépésenként meg kellett támaszkodnom, miközben kidülöngéltem a kis lakás konyhájába. És még örülhettem neki, hogy oda vezetett az első utam és nem a porcelánfotelhez, hogy ezúttal ne a rendeltetésszerű felemet emeljem fölé.
Bágyadtan hunyorogtam az ablakon beáramló fénytől. Még csoda, hogy nem mentem neki semminek. Aztán hirtelen megcsapta orromat a frissen főtt kávé illata. Fejem, ha nem is tisztult ki, de azonnal könnyebb lett, és már kissé jobb közérzettel szívtam be a felemelő illatot.
- Úgy szuszogsz, mint egy náthás buldog - nevetett fel Hugi.
Szemeimet résnyire nyitottam és mogorván figyeltem a konyhapultnál álló alakját.
- Kapd be, jó? - morogtam, majd tekintetem lassan a főzőlapon nyugvó edényre tévedt. - Honnan tudtad, hogy most jövök?
- Viccelsz? Egy kiadós részegeskedés utáni reggel a harmadik szomszédban is meghallják, amikor felébredsz - kacagott.
- Nem is igaz. És nem is voltam részeg - húztam el a szám.
- Nem? Pedig akkor horkolsz úgy, hogy lerepül a tető.
- Fogd már be, Napocska! - morogtam, ő viszont csak tovább nevetett.
Már épp a fejéhez akartam vágni még valami játékos sértést, amikor hirtelen megszólalt a csengő.
- Ki lehet az? - néztem félig lehunyt szemmel az ajtó felé.
- Nem tudom - válaszolta, talán túl gyorsan is. Zsongó fejjel nem tudtam megmondani, de mintha valami több is bujkált volna a szavai mögött.
- Ha az a csaj, akivel egész tegnap éjjel flörtöltél, jött közölni, hogy teherbe ejtetted, kitagadlak.
- Álmodozz csak, Lufi! - kacagott jókedvűen Hugi, miközben én az ajtóhoz csoszogtam és beleerőltettem a kulcsot a zárba.
- Helló! - mosolygott rám szinte azonnal egy kék szempár a folyosóról, amikor meglátott, és a hozzá tartozó arcon szélesre húzódott a mosoly. - Jó újra látni.
Pár pillanatig csak pislogtam. Azon sem lettem volna meglepődve, ha a környezetemben mindenki hallja, ahogy kattognak fejemben a fogaskerekek, bebutol a Comodor és csipogva-sípolva betárcsáz az internet.
- Szveti! - nyögtem ki végül, ahogy a helyére került a szőke lány arca a tavalyi nyári út hajóján. - Te meg...
Valószínűleg túl lassan formáltam a szavakat, mert anélkül is, hogy félbe szakított volna, könnyedén átvette a szót.
- Meglepetés - kacagott fel és széttárta a karjait. - Oroszországból szeretettel.
Szám lassan mosolyra húzódott.
- Na de hova lett a híres magyar vendégszeretet? Gyere csak be! - álltam félre az ajtóból.
- Azt volt alkalmam megtapasztalni már a nyáron is - nevetett vendégünk és Hugira kacsintott, miközben behúzta maga után bőröndjét is.
- Hé! Az nem számít! Akkor csak az ő ágyában voltál vendég - nevettem. - De, ha nem haragszol, én iszom egy kávét, mielőtt helyben eldőlnék. Kérsz te is?
- Nem, kösz, én megvagyok. Amíg nem erőltetsz belém minden reggel apám vodkájából, semmi más nem kell.
- Ne beszélj nekem alkoholról, ha kérhetem - morogtam. - Mindjárt kidobom a taccsot.
- Másnapos - magyarázta Hugi értetlen vendégünknek, akinek erre azonnal megvilágosult mosoly terült szét az arcán. Közben meg, amíg én kitöltöttem a kávét és lassan felüdültem kortyaitól, mesélni kezdett.
- Otthon az egyetemen láttam, hogy van lehetőség a képzés egy részét külföldön elvégezni. És, mit ad Isten, az egyik lehetőség pont a budapesti egyetem volt. Úgyhogy, gondoltam, miért ne lephetném meg az én régi magyar barátaimat.
Hugi nem tűnt túl meglepettnek. Még az ajtóban álldogálva is láttam, ahogy széles mosoly ül ki arcára, miközben lehuppannak Szvetivel a kanapéra. A figyelmemet még bágyadtságom ellenére sem kerülte el, ahogy minden alkalmat megragadtak, hogy egymáshoz érjenek.
- Szóval, jöttél még pár menetre? - vigyorogtam.
- Valahogy úgy - nevetett, miközben kezét a zavarát sikertelenül rejtegető húgoméra helyezte.
- És, most játsszam el a gondoskodó anyapótlékot, és kérdezzem meg, hova szándékozik a kedves hölgy elcsábítani az én drága testvérhúgomat egy kis légyottra? - kacagtam.
Szveti nem válaszolt. Most rajta volt a fogaskerék kattogtatás sora, ahogy zavart kék szemekkel rám nézett. Nem hiába, bár szinte hiba és akcentus nélkül beszélt magyarul, nyilván nem volt túl nehéz kutyaszorítóba keverni valami bonyolultabb kifejezéssel.
- Csak azt akartam kérdezni, hol fogsz lakni - mosolyogtam barátságosan.
- Á! - tért vissza a vidám mosoly az arcára. - Hát... Van lehetőség megpályázni kollégiumot, és ösztöndíjasként jó eséllyel meg is kapom, de az ügyintézéshez itt kell lennem. Addig meg... majd csak találok valamit - vont vállat.
Szinte éreztem a ránk telepedő csöndben a levegőben függő várakozást. Abban biztos voltam, én nem lennék ilyen nyugodt, ha napokig nem lenne hol aludnom. És erősen kétlem, hogy Oroszországban gyorsabban őrölnének a bürokrácia malmai, mint nálunk.
Aztán, lassan kezdett pislákolni az a bizonyos villanykörte a fejemben, ahogy figyeltem a nyugodt Szvetit és a sokat mondóan mosolygó Hugit. Nem először éreztem úgy, mintha ő egy csepoet se lenne meglepve.
- Ugye ti ezt már előre lebeszéltétek? - nevettem fel vidáman, de azonnal meg is bántam, ahogy éles fájdalom hasított a halántékomba.
- Mi? Dehogy - nézett rám ártatlan szemekkel Hugi, de ez a kifejezés csak még inkább az ellenkezőjéről győzött meg.
- Látom, már te is otthonosan érzed magad - kacsintottam rá, arra gondolva, nem is olyan régen kéredzkedett be ő is.
- De... amúgy - kezdte, mintha csak most találna ki -, miért ne maradhatna? Csak egy kicsit. Amíg a kolit elintézi.
- Ha arra gondolok, hogy azelőtt szép nyugalomban éltem itt egyedül... - simogattam az állam megjátszott megfontoltsággal.
- Nem zavarok sok vizet - ígérte Szveti. - Meg felajánlanám a finom hazai vodkát, ha az most számítana - mosolygott.
- Nem is tudom... - folytattam tovább, elnyújtva a szavakat.
- A hely miatt nem kell aggódnod - folytatta a puhítást Hugi. - Alhat az én ágyamban.
- Na azt nem kétlem - nevettem. - De, mivel erősen kétlem, hogy te meg kimennél addig a kanapéra, azzal lőttek az éjszakai pihenésemnek.
- Észre sem fogsz venni, megígérem - nézett rám komoly szemekkel Szveti.
Erre már nem válaszoltam semmit, csak halkan kuncogva csóváltam a fejem.
- Tiszta kamaszok vagytok, ugye tudjátok? - vigyorogtam, mire mindkettőjük arca felderült.
Nem tagadom, az első pillanattól se volt semmi kivetni valóm az ellen, hogy Szveti velünk maradjon. Bár persze, olyan emberként, aki jobban szereti a nyugalmat és ha van lehetősége az egyedüllétre, nem repestem az örömtől, de így má legalább adu is volt a kezemben.
- Hurrá! - ugrottak egymás után a nyakamba, cuppanós puszit nyomva az arcomra, aztán meg úgy ünnepeltek, mintha a kamaszkor után kislánnyá vedlettek volna vissza.
- De aztán nehogy holnap meg már a tegnapi csajodat akard beprotezsálni! - böktem gyengéden oldalba Hugit, miközben a fürdőszoba felé indultam, hogy lemossam magamról a másnaposság mocskát.
- A tegnapi csajod? - nézett Szveti a húgomra, inkább érdeklődően, mint dühösen. De hát, nem is volt oka fejleménynek lenni, hiszen anno épp ő mondta, hogy semmi olyat nem akar tőle.
- Aha - válaszoltam én. - A gyermeke anyja.
Szveti szája is mosolyra húzódott, látva nevetésem, majd, amikor már tényleg eltűntem a fürdőszobában, még hallottam, ahogy vidáman beszélgetnek. Összeugrasztani egy pillanatra sem akartam őket, és így legalább megadtam nekik a beszédtémát, hogy Hugi elmesélhesse a tegnapi bulit. Talán még Pultoska is örülni fog, hogy szerzünk neki egy új törzsvendéget. Pláne egy alkoholofil orosz képében.