Örök Harc és Örök Nász -3-

Mindenki megérezte hogy történt valami. Valami tökéletesen titkos és tökéletes gyönyörű…
De az okot, és a történést senki sem sejtette.
Will és Daniella kerülték egymás tekintetét, holott mindkettőjük fejében a másik motoszkált.
A szimpatikusság a hasonlóság, és vonzalom mindkettőjüket elragadtatta. A többiek értelmetlen kérdésekkel bombázták egymást, főleg Williamet, aki kénytelen kelletlen válaszolt is, közben a szeme sarkából Dany reakcióit figyelte.
- És mit dolgoztál voltaképp? –Tette fel hirtelen a kérdést Aurél, mire Daniellának és Willnek és Theodórának egyszerre csillant fel a szeme. A fiú megilletődve nézett Theora, majd látszott hogy nagyon gondolkozott.
- Fogalmazzunk úgy, hogy fontos szerepet játszott a Los Angelesi emberek felszabadult életvitelében… Válaszolt ködösen mosolyogva Theodóra. –És most már az enyémbe is… - Megfogta Will karját, és körbefűzte a nyakán, mire Will megpuszilta a homlokát.

A lány nagyon boldognak látszott mellette, igazán odavolt Williamért…
Lelke mélyén már az egész életét elképzelte az angol fiú mellett. Házasság, család, gyerekek, és a boldog öregkor… Williammel… Fogalma sem volt róla hogy a fiú nem képzel közös jövőt.
Willnek ilyen volt alapvetően a természete:

A mának élt, úgy gondolta bármelyik percben meghalhat, tehát élt a pillanatnak. Igaza is volt valamilyen szinten, fiatal volt, helyes, és pénzes volt a barátnője, tehát megengedhetett magának kisebb kirohanásokat.
Az élet tehetséggel áldotta meg, képes volt hódítani, csábítani… Persze nem volt elég az ész, hogy meggyőzze a lányokat afelől, hogy ő a tökéletes partner egy éjszakára. Sosem ígért a lányoknak semmit, ők viszont reggel mégis a fejéhez vágták az „Azt mondtad örökké velem leszel!” –mondatot.
Először még kifejezetten zavarta a fiút, a tudat hogy nap, mint nap éjszakáról éjszakára szíveket tör össze, de lassan hozzászokott a dologhoz, és a gondolathoz is… Majdnem minden lányt ismert a bárból, így tudta mikor hova kell menni, és mit kérnek cserébe érte az ifjú hölgyek…

És hogy mi volt a helyzet a barátnők fiújaival? Will többször volt megverve általuk mint egy boxoló, egészen addig amíg rá nem jött hogy kerülheti ki az ilyen verekedéseket. Gyakorta bevert orral, monoklival, és megrepedt bordával tért haza… De túlélte… Egy két nap kúra egy másik lány oldalán, és pár üveg alkoholos ital újra és újra életbe hozta azt az elméletet aminek addig is élt. Megtanulta kihasználni a lányokat, ha megszorították egyszerűen letagadta a dolgokat, és a lányok által bevett drogra, és alkohol mennyiségre hivatkozott, és persze hogy hihető legyen a dolog, az forró éjszakai kalandok után apró meglepetéseket csempészett a lányok cuccai közé.
Most pedig itt ült, egyenlőre foglaltan, és csak az volt a kérdés a számára, hogy mikor hódíthat újra.

Daniella tökéletes célpont volt, egy új természet a fiú számára. Szinte rögtön megállapította, hogy egy szende kislánnyal van dolga akinek fogalma sincs az élet sötét oldalairól... de majd ő megmutatja hogy az élet lehet még ennél is szebb, ennél is szenvedélyesebb, és szenvedélyesen mocskosabb… Egyáltalán nem zavarta tudat hogy egy csiszolatlan gyémántot készül bemocskolni a saját kezével… Ezek csak tervek voltak, de Will biztos volt benne hogy még a hét folyamán lesz alkalma megcsókolni a lányt. A többi már megy magától… Mindent egy lapra tett fel… Egyenlőre még nem számított semmi… És senki…
- Will, mi a hobbid? –Tört ki Verából a kérdés.
A fiúnak felcsillant a szeme.
- Hát … - Kezdett bele mégis vonakodva, vagy inkább a magyar szavakat kereste a fejében.- Szeretek festeni…- Bökte ki végül magyarul.
Erre Daniella is felemelte a fejét.
- És mit szeretsz festeni? –Érdeklődött tovább a lány, látszólag neki is szimpatikus volt a hobbi. Theodóra és William egymásra néztek. Igen voltak még titkok amiket csakis ketten tudtak. Will imádott embereket festeni, és nem is lettek volna ennél alkalmasabb alanyok mint a lányok, akiket meghódított… Méghozzá ruha nélkül egy selyemkendővel a derekukon. Willt viszont nem hatották meg a női idomok, nyugodtan festett, mintha csak egy tájképekről lenne szó. Pedig olykor buja festmények kerültek ki a keze alól, vad és ünnepélyes hölgyekkel, akik csak is egyetlen egy férfit imádtak… Őt…
Így örökítette meg Theot, is… Az aktfestményt persze a lánynak adta, aki a legrejtettebb zugban őrizte az alkotást. Ez volt számára Will szerelmének a jelképe. Hogy lapra vetette őt…
- Szeret emberi testeket festeni… - Válaszolt Theo helyette, mire Willből kitört a nevetés.

A többiek összeráncolták a homlokukat.
- Tehát az a helyzet… - Kezdett bele William magyarul, de erőteljes angol akcentussal. –Hogy szeretek aktokat készíteni…
- Aktokat?! –Dany eltátotta a száját.
- Igen… - A fiú beleivott a rendelt ásványvízbe. –Szeretem a szépet… Mint mindenki más…
- Csak egy kicsit intenzívebben fejezed ki a szép iránti heves vonzalmadat… Ugye? –Jegyezte meg Aurél epésen.
- No I think this is the normal…/Nem úgy gonoldolom ez a normális/ - Vágott vissza Will.
- Fiúk! Elég! –Ugrott fel Dany. –Aurél az akt festés is egyfajta művészeti ág!
- Nem kételkedem benne szívem, de ez akkor is abszurd!
- Ne légy ennyire prűd! –Mondta Dany.
- Még őt véded?! Vedd már észre magad! –Nézett rá mogorván Aurél.
- Miért kell mindenkit megbántani aki nem ügyvéd, és nincs akkora agya mint neked?! –Vetette oda neki mérgesen Daniella, és kiment. Aurél felállt, és egyenesen ki csörtetett a lány után.

Daniella sosem beszélt még így… Egyszerűen kitört belőle az ellenkezés, a vágy Will után, és a fiú hobbija utáni érdeklődés. Szemei könnyesek lettek, nem akarta ő megbántani Aurit, csak felülkerekedtek rajta érzelmei. Ekkor Aurél megragadta a karját, és nekinyomta a falnak.
- Mit képzelsz te magadról! Velem ne beszélj így! –Förmedt rá mérgesen a lányra.
- Hagyj ez most fáj! –Nézett rá Dany fájdalmas tekintettel. Aurél még soha nem bántotta.
- Nem érdekel, velem egy nő ne beszéljen így!? –Kezdett el toporzékolni Aurél, és nekilökte Danyt a falnak.

A lány megijedt, ezt az oldalát még soha nem látta a férfinak, és komolyan megrémisztette. Barna szemeiből csurogni kezdtek a könnyek, a kezei pedig úgy reszkettek mint egy szél fújta elszáradt falevél.
- Hagyd abba… Megrémisztesz! Sajnálom! –Nyögte sírva, közben alig tudott megszólalni a félelemtől. De a férfi nem engedte el.
- Miért kényszerítesz ki belőlem ilyeneket?! Mondd miért?! –Aurél még jobban megmarkolta a lány karját, és visszahúzta.

Daniella nyöszörgött a fájdalomtól, de meg se mert szólalni. Mikor visszaültek, Aurél nyugodtan rendelt magának még egy italt, a lány pedig fájdalmas tekintettel dörzsölte a csuklóját.
Will elkomolyodva nézte a lányt aki ezek után szemet se mert vetni rá.
Az egész este feszengésben telt. Daniella minél később akart elmenni, hogy ne legyenek sokáig kettesben Auréllal, de fél tízkor a férfi egyenesen hazaparancsolta.
A lányban egy világ dőlt össze. Hol van az a megértő férfi akihez hozzámenni készült? Hol van az az aranyos és félénk Auri, akit annak idején megismert?
Daniella félt, egész úton halkan zokogott, és remegett, még akkor is amikor a férfi többször is ráparancsolt hogy hagyja abba. Dany kétségbe volt esve… Nem értette, mért kell egy parányi veszekedésnek ekkora dolgot keríteni, de ami még jobban zavarta, hogy Aurél többször is megütötte. Arca megduzzadt és égett a fájdalomtól, és a sírástól. Daniella nem tudta mitévő legyen.

Az eddigi gyönyörű álmok egyszersmind a semmibe vesztek… Pedig ő még fel sem nőtt igazán… Az álom hogy boldogan éljen Auréllal örökké eltűntek, helyettük torz elképzelések születtek a fejében, hogy a férfi akár meg is ölheti. Talán egy kicsit túldramatizálta a dolgot… Rémültségében eszébe jutott az a szürke mégis meleg szempár, melyek szinte ölelték.
Will mosolygó férfias arca mint egy vágyálom repült könnyes barna szemei elé, mire a lány arcán megjelent egy szomorkás mosoly. Ilyen hamar belesett volna az angol fiúba?
Valami furát érzett, eddig még soha nem érzett vonzalmat az idegen férfi iránt. Mi lett volna, ha most vele lenne…

Talán tökéletes harmóniában élnének, ő és a művészlélek Will… Reggelente egymás karjaiban ébredhetnének, egymásnak súgnák a szerelmes szavakat… Megborzongott, de tetszett neki az álmodozás. Most ez volt az egyetlen gyógyír a lelkére… A férfias ajkak az ő homlokát és száját érintenék, a szerelmes kéz, az ő vállán nyugodna, és az ő testét táncolná át éjszakánként.
- Daniella? –Mikor ismét magához tért, már az ágyban feküdtek, a lány kifelé fordult, ugyanúgy ahogyan Aurél is.
- Hagyj békén! –Dany magára húzta a takarót, nem akarta hogy a Will ábrándok eltűnjenek. Hiszen olyan édesek voltak a meg nem történt pillanatok…

A lány behunyta a szemét és vett egy mély levegőt. Eljátszott a szürke ódon tekintettel, a mosollyal, a fekete együtteses pólóval, majd végleg elrabolta őt az álmok birodalma.
- Drágám olyan furcsa vagy! Gyere be! –Theodóra egy könyvet olvasott az ágyban. Hálóingje kihangsúlyozta nőies idomait, ami normális esetben felkeltette volna Will érdeklődését. De a fiú elmélyülten állt az erkélyen és bámulta a hold sarlóinak játékát.
- Találkoztam ma egy angyallal… - Suttogta magának…

Olyan hihetetlen érzés kerítette hatalmába. Legszívesebben elment volna Daniellához, csak azért hogy lássa, ahogyan a lány alszik. –Vajon milyen amikor alszik… - Szöszmötölt el a pulóverén lévő madzaggal. –Biztos a homlokába omlik az a gyönyörű szőke göndör haja… És békésen szuszog… És azzal a fajankóval álmodik… - Húzta el a száját. Szíve mélyén szorongott… Látszott Daniellán hogy nincs jól, főleg azután miután összezörrentek Auréllal. Danynak olyan kétségbeesett volt az arca, mikor hazamentek… Az a segélykérő pillantás amit Will felé küldött, maga volt a sikoly. A fiú érezte a szívében… Meg kellett volna védenie a lányt? Átölelni, és nem engedni hogy jogosan elmarják tőle?
Will kételyek közt hajózott. Eddig ördögien kihasználta a fehérnépet, most viszont szívesen Dany védelmére kelt volna… Ki tudja talán a lány az ő karjaiban feküdne…

A fiú megdörzsölte a szemét. Arca égett a szemérmetlen gondolatoktól, de nem zavarta…
A sötétség elrejtette az igazságot… De a sötétségnek is vége szakad egyszer… Mi lesz vele ha felkel a nap?