Óda a májusi naphoz

Köszöntelek téged, május havának dicső napja!
Mily csodás, hogy ébredő lelkemmel, vágy lázában égő testemmel, egész valómmal téged ünnepelhetlek…
Ó, májusi nap, hatalmas Úr, költözz belém!

Te, ki ott ragyogtál már minden világok első hajnalán, ki milliárd éjszakát zúztál rommá fényes hatalmaddal, ki életet adtál a fagyos űr semmiségének, ma sem vontad meg kegyelmed e porszemtől, akinek születtem. Májusi nap, imádlak téged!

E harmatos reggelen, hogy az ágyamból kipattantam, kitártam ablakom, s feltekintettem az égre, kit pillanthatott meg először szemem?
Téged! Téged, te drága, aranytestű, perzselő hévtől sistergő pompás tűzlabda, nagylelkű, ám kegyetlen Gömb, minden akarat s érzelem forrása!
Téged! Kinek szelíd sugarára kibomolnak a rózsák, feselnek a tulipánok, s zöldbe borul a téltől kába rét!
Téged! Kinek pillantása a lüktető jókedv és s vonzalom, s kinek arcán bár kegyetlen a méltóság maszkja, mögötte áradni vélem emberi vérünk szenvedélyét!
Vakító Úr! Nézz szét e tájon, amit teremtettél: nézd a nyüzsgő városokat, a kalásztól ringó sárga földeket, az erdők zöldjét, a kék tenger síkságait! Hallgasd szerte e földön a millió lélek dalát, kik közül sokan bár más istenek szolgái, szívük mélyén csak téged magasztalnak! És vesd pillantásod reám is, nézd térdelő, meztelen testem, s végtelen alázatom, mellyel felkínálom magam szolgálatodra. Borzong bőröm melengető sugaraidtól, magasra csap bennem a szenvedély hulláma - lásd, lüktető férfiasságom is feléd mered!

Légy kegyes, és add, hogy e legcsodásabb hónapot a szerelemnek szentelhessem… add, hogy rajongásom a női nemért, melyet a magad képére teremtettél, meghozza édes gyümölcsét! Pillants csak tiszta arcú, fényedtől bronzbarna, lánghajú lányaidra, csodáld meg csábító testük, vakító mosolyuk, őrjítő érzékiségük… Látod a duzzadt, csókra szomjas ajkaikat, ringó, kemény bimbójú kebleiket? A toppok alatt kivillanó, lapos hasakat, karcsú combokat, melyek közt ott piheg a mindig nyirkos, s kéjre éhes öl?
Ó, a lüktető nőiesség, a kipirult bőr s a szenvedély önfeledt hangjai!
Ó, lányok, asszonyok kiknek teste minden gyönyör s élet forrása!
Tekinteted elől egy sem bújhat el, sugaraid simogatják őket sétáik, táncaik, vetkőzéseik és szeretkezéseik alatt… méltó jutalom ez néked, Dicső úr!
Én Tőled annyit kérek csupán, térdre borulva, végtelen alázattal, hogy segíts engem közülük egyhez – csupáncsak egyetlenhez, akit szerethetek, s ölelhetek, míg égi utad előrehalad, a meleged táplálta szenvedély árja végighömpölyög a hulló szirmoktól esős Májuson….
Adj nékem egy leányt, kinek testébe merülhetek lángoló eged alatt, hol buja csókjaidtól virágzik a pázsit! Add, hogy megleljem karjaiban a boldogságot, társam legyen a májusi öröklétben… add, hogy lássam, mint tükröződik szemében fényes nagyságod, melyhez képest még a szerelemben is oly aprók vagyunk!

Búcsúzom tőled, szeretett Májusi Napom… hozd el a fényt életembe, hozd el a szerelmet, s orcámra az öröm könnyeit. Folytasd utad az égen örökkön örökké, mutass utat a madárnak, szeresd az embert, s a galagonyákat.