Nem vagyok használható 1.

Alig küldte el az sms-eket, máris csöngött a telefonja. Ráadásul éppen egy olyan valaki hívta vissza, akire nem is emlékezett – "D u" néven találta a címlistában, és nem akart bíbelődni a törléssel –, ezért most kelletlenül vette fel:
– Igen? – szólt a készülékbe, készen arra, hogy az iménti "BÚÉK" körüzenetét is letagadja. Mire való volt az sms, ha beszélgetni akarna?
– Neked is boldog új évet kívánok!
Ákost meglepte a kellemes női hang, és már nem is bánta, hogy válogatás nélkül, mindenkinek küldött üzenetet, aki, ha csak titokzatos „D u" alatt is, a címjegyzékben szerepel.
– Aranyos vagy, hogy visszahívtál – hadarta gyorsan –, csak az a kár, hogy a puszikat nem tudom telefonon keresztül bevasalni.
– Hát most nem lehet – válaszolta a csaj –, lebetegedtem, és fekszem csak egész nap.
– Maradj úgy! Megyek rögtön és kikúrállak.
– Haha! Használhatatlan vagyok...
– Bebújok melléd...
– Azt elhiszem, de most tényleg nem vagyok használható. Meg el is kapnád a megfázást.
Ákos még mindig nem sejtette, hogy kivel beszél, de belelkesedett:
– Nem félek egy kis megfázástól. Legfeljebb köhögök pár napig és kész.
– Nem csak köhögéssel jár. Nem kapok levegőt az orromon.
– Az sem számít...
– De neked igen! Ha nem szelel az orrom, nem tudok szopni...
– Mást is ki tudok találni...
– Téged nem lehet elijeszteni? Még majd kiderül, hogy nem is "búék-ot" kívántál, hanem "bújjékot"! – csicsergett a lány hangja a telefonból, és egyetlen egyszer sem köhögött. – Mindenáron be akarsz bújni?
– Feltétlenül! Meglátod, hogy elfelejted a betegséget!
– Az előbb még kikúrálást javasoltál. Akkor kúrálsz vagy feledtetsz?
– Úgy megkúrállak, hogy elfelejted...
– Haha! Emlékszel még rá, hogy hol lakom?
Ákos semmire sem emlékezett, még arra sem, hogy miért mentette el ezt a telefonszámot, de a "D u"-ból arra tippelt, hogy egy D-vel kezdődő utcáról lehet szó, ahová valamikor el akart menni, de a látogatás valahogy elmaradt.
– D betűs utca – blöffölt.
Bejött! A lány elismerően válaszolt:
– Hűha, tényleg emlékszel, ezt nem hittem volna! Persze, az is hihetetlen, hogy egyáltalán emlékszel még rám ennyi idő után.
– Na, ugye?
– Kezdem azt hinni, hogy valóban megérdemelsz egy próbát az ágyamban, ha már annyira szeretnéd. De ha nagyon ijesztőnek tartasz így betegen, meggondolhatod! Vagy letakarod a fejemet paplannal...
– Akkor végképp nem kapnál levegőt.
– Na persze. És szopni sem tudnék...
– Kipróbáljuk. Mi a cím?
– Aha. Komolyan el akarsz jönni?
– Már úton lennék, ha mondanád a címet.
– Dobó utca... Majd állj meg az elején, csörgess meg, és mondom a lépcsőházat és a kapucsengőt!
– Most nem lehet? – Értetlenkedett Ákos. – Vagy most találod ki?
– Csak parkolj le, és csörögj!
– Gyalog megyek, mert nem cseréltem még ki az aksit a kocsiban, azt hittem, nem kell használni.
– Cseréld ki gyorsan!
– De közel van, odaszaladok.
– Jó van, ha nincs messze... de el is halaszthatjuk egy alkalmas időpontra.
– Nem bírom halogatni, sürgős. Máris indulok.
– Nagyon beleélted magad... belém élted magad...
– Úgy is lehet mondani, már kúrálnálak!
– Akkor gyere! Mikor érsz ide?
– Talán 5 perc?
– Nyitva lesz az ajtó, de ha bejöttél, zárd rá kulccsal!... Ja, és előtte csörögj!  – öntötte a lány a női logikával át- és átszőtt útmutatásokat.

Már befordult az utcába, amikor eszébe ötlött, hogy beteglátogatóba mégis illene vinni valamit.
– Még akkor is, ha nem a betegségen, hanem a kúráson van a hangsúly – vigyorgott magában, és betért a sarki virágboltba.
Rábökött a frissen permetezett vízcseppektől üdének ható szegfűkre, és vásárolt 3 szálat, mellőzve mindenféle díszcsomagolást – elvégre tél van – s már rohant is tovább. Közben hívta a csaj számát...
– Már itt is vagy? Még át sem tudtam öltözni...
– Nem baj, inkább vetkőzz!
– Haha! C lépcsőház, 14-es kapucsengő... de így mégis fel kell kelnem, hogy kinyissam neked, pedig a lakásajtót nyitva hagytam.
– Köszönöm, hogy ennyit fáradozol értem! Igyekszem megkúrálni
– Na, gyere már!
A lépcsőház azonnal nyílt, de a számozás kissé megkeverte a látogatót. Ákos 34-nél nagyobb számokat látott az ajtókon, annak ellenére, hogy a kapucsengőre csak tízesek és húszasok voltak írva. Logikusan próbálva gondolkozni, az ötödik csengő tartozik az ötödik lakáshoz, függetlenül a rájuk írt számoktól... és tényleg! Akadálytalanul jutott be a 38-as ajtón.
Első gondolata az volt, hogy ledobálja a ruháit, és virágcsokorral a kezében keresi meg a csajt, a közepes, kétszobás lakásban. Másodszor arra gondolt, hogy inkább leszalad két lépcsősort, ki az utcára, és nagyokat szippant a hideg, ám friss levegőből, sürgősen elfelejtve a „D u”-s lányt, mielőtt egyáltalán megpillantaná, hogy ki is lehet. Mert a lakásban, 100 százalékos páratartalom mellett, tömény izzadság-, hányás- és gyógyszerszag terjengett, népiesen szólva: vágni lehetett a bűzt.

Folyt. köv.