Ne kötekedj, ha nem bírod!

Fordulásból arcon rúgtak! Nem értem, hogyan történhetett, ennél felkészültebb szoktam lenni. Ennyire figyelmetlen valamikor a múlt század elején voltam utoljára.
Hogy sikerült neki most mégis? Miért nem figyelmeztetett senki? Talán túlzottan bíztam azokban, akiktől a leállítását reméltem?
Nem tették, sőt, most itt állnak körülöttünk, és röhögnek azon, ahogy az orromból szép lassan lecsöppennek a piros cseppek és szétfröccsennek a padlón.
Na ebből elég, ezzel a trükkel nem ver át még egyszer, a szemét! Most én jövök! Nem vesztegeti az idejét, lendül felém a következő, valószínűleg igencsak fájdalmas, rúgása. De nem ér el.

Meglepődik, azt hitte, lassabb vagyok. Ebben lehetne is valami, főleg az előbbi pörölycsapás szerű lábmozdulata után. De azért nem olyan puha fából faragtak, mondhatni, nem is fából, hanem valami keményebből, mondjuk kőből.
Én is meglepődök, azt hittem ennél felkészültebb. Legalább utána járhatott volna, kibe is köt bele. Úgy tűnik nem tette, ugyanis akkor nem lenne itt. Mit hitt, miért nem szoktak leállni velem bunyózni? Mert olyan szépen tudok nézni? Na ne...

Hirtelen váltással most már az én öklöm száll az ő arca felé, mint annak idején a kamikázék Pearl Harbourban a hajók felé. Szerinte ennek nem így kéne lennie. Szerintem így helyes.
Későn kapja félre éles vonásait az útból, de, sajnos, még épp időben ahhoz, hogy ne szabjam át hegyes orrát valamivé, ami kisebb eséllyel képes konzerves dobozokat nyitogatni. Így csak fülén csúszik el a csapás, mint kacsa a fölázott hátsókertben.

Nem baj, erre is készültem. Belehajol a jobbomba, amit épp oda helyeztem, vagy egy pillanattal ezelőtt, ahol arca most kiköt. Szép foltot festek a szeme alá. Nem dicsekvésből, de ezt az árnyalatot a sminkesek is sápadozva irigyelnék, igaz a szemöldök és nem a szem alá. Sajnálom, nem vagyok sminkes, ezen hiányosságom miatt tehát lejjebb csúszott a színezés. Majd visszatérítem az árat, ha igényli.
Erről jut eszembe, már most vissza kell térítenem. Egy felém száguldó kést. Valahova a bordái közé.

Honnan a francból került ez elő? Egész gyors a srác, ha észre sem vettem, amikor előkapta. Mindegy. Elég gyér agyi kapacitással rendelkezhet, vagy túl magabiztos. Tudhatná, ha éles szerszámmal játszik az ember, könnyen megvágja magát.
Francba! Engem is megvágott! Jobban forgatja azt a rohadt bökőt, mint gondoltam! Már idegesít ez a tag! Először az arcom, most meg összekaristolja a kezem! Már tényleg kezdek kijönni a béketűrésből!

Újra kicsap, mint egy kobra, de nem sejti, hogy erre már az említett faj képviselői is ráfáztak velem szemben. Most már jobban figyelek. Ellépek mellette. Közben könyökét összehajtogatom, mint egy papírrepülőt, így csuklóját visszatekerem a hasa környékére.
Hirtelen ötlettől vezérelve, melyet, úgy sejtem, a belsőségeibe villanó fém csillant fel gyengécske agyában, összeesik.

Elgondolkodtat a helyzet. Hívjak neki mentőt? Hátha még föl tudnák kaparni a flaszterról. Vagy odázzam el még egy kicsit a dolgot? Várva egy cseppet, csak addig, amíg már az ideérő rohamsebészek sem tudnak belőle élőlényt faragni.
Azt hiszem a második lehetőség üdvözítőbb. Majd azt mondom, nem volt időm vele foglalkozni, meg kellett védenem magam. Ez igaz is, vannak még itt páran, akik megérdemelnek néhány pofont, mert nem segítettek. Sőt, ártottak. Oktalan módon ellenem fordultak! Bugyutaságukat pedig még azzal is tetézik, hogy nem menekültek el, amíg lehetett.
Hiba volt, most ők jönnek...