Történetek
a a
2013.01.08 | Üdvöske | Regény | Megtekintések száma: 1129
Napló helyett 5. rész

5.         Hétköznapok vele


A következő hónapban telefonunk hatalmas forgalmat bonyolított. Én ritkán hívtam Philt, nem akartam a munkájában zavarni, ő viszont naponta többször is hívott. Néha csak azért, hogy megkérdezze, jól aludtam-e, máskor, hogy megerősítse, mennyire hiányzom és mennyire szeret. Esténként azonban hosszú beszélgetéseket folytattunk, szinte magam mellett éreztem. Sokszor álmodtam vele, ezek mindig kellemes álmok voltak. Anya mosolyogva szemlélte ezt a szerelmes turbékolást, és elégedett volt, hiszen boldognak látott.
A második héten már a sajtófigyelést én végeztem és magam is tapasztalhattam, hogy Phil „arculatot” váltott. Nem jelent meg többé olyan hír róla, mint korábban, nem voltak kompromittáló fotók gyönyörű nőkkel, nem volt „kézenfogva” fotó és titokban elcsattant csók. Csak Phil Duchanan, a színész szerepelt a sajtóban, az aranyifjú eltűnt. Mikor a miértről faggatták, mindig arra hivatkozott, hogy a munkájára koncentrál, nem a társasági életre.
Szerencsére az orosz utat teljesen leszerveztem, mire kitört rajtam a vakbélgyulladás, így abban nem sok dolgom volt, csupán a visszaigazolásokat kellett várnom.
Közben John felhívott az irodából, hogy Phil szeretné, ha tolmácsként elkísérném Oroszországba, így a szállodafoglalásokat kellett módosítanom és összeállítottam a végleges menetrendet. Ezzel is elkészültem.
A lábadozásom alatt sok látogatóm volt, meglátogatott néhány kollégám és távolabbi barátnőim is. Kristy többször is eljött a gyerekekkel és ebben a hónapban állított be Peter is. 
Azt a boldogságot, amit akkor éreztünk, mikor egymás nyakába borultunk, nem lehet leírni. Anya is úgy örült Peternek, mintha a saját fiát látta volna viszont. 
Peter gyakran ott is aludt, mert éjszakába nyúlóan beszélgettünk, néha kettesben, de előfordult, hogy hármasban Anyával. A meglepetés az Amerikában  kiadott lemeze volt. Meghallgattuk és nem lehetett egy kritikai megjegyzésem sem. Peter, mint zenész kiforrott, kész volt. Nagyon szerettem Petert, és iszonyúan büszke voltam rá, ezt nem győztem hangoztatni.
Egyik este elmentünk sétálni kettesben. Éreztem, hogy ez lesz az az alkalom, amikor Philről fog faggatni.


 


-           Nos, úgy látom, megérte várni, türelmesnek lenni. Szerelmes vagy, mint az ágyú, igaz? – nevetett rám.


-           Ezek szerint nem tagadhatom, Phil tényleg letaglózott, kész vagyok. Mintha ráleltem volna a másik felemre. – vallottam be.


-           Végzetes vonzerő? – kérdezte nevetve.


-           Csak abban az értelemben, hogy ez nem történhetett másként. De azt hiszem, jó hatással vagyunk egymásra, ő megkapja azt a nyugalmat és felszabadultságot, amit remél, én pedig megkapom az Álompasimat. Nagyon szeretem őt, Peter, és nem azért, mert ő a nagy Phil Duchanan, akinek lába előtt hever a világ, hanem azért, mert nekem ő a világon a legjobb az összes tulajdonságával együtt. Mindent, amit fontosnak tartok, azt megtalálom benne. Azt nem mondom, hogy szerelem volt első látásra, de majdnem. – folytattam őszintén.


-           Akkor most boldog vagy? – komolyodott el.


-           Azt hiszem, azelőtt is jól éreztem magam a bőrömben, de igen, most boldog vagyok, mintha a föld fölött repkednék. Félek is, hogy egyszer durván landolok. – tettem hozzá aggodalmaskodva.


-           Évi, egyszer biztosan véget ér ez a szárnyalás, fel vagy készülve a hétköznapokra?


-           Nem tudom, Peter. Most nem tudnám elengedni. Azt kívánom, bárcsak életem végéig tartana ez a kapcsolat. – sóhajtottam.


-           Tudod, Évi, egyformán szeretlek mindkettőtöket, Phil, a legjobb barátom, te pedig, mintha a testvérem lennél. Jó látni, hogy boldogok vagytok együtt, megérdemlitek egymást.


-           Komolyan gondolod? – kételkedtem.


-           A legkomolyabban. A kívülálló szemével is ez a legjobb, ami történhetett veletek. Phil lenyugodott, megtalált valamit, amit előtte állandóan keresett, te pedig sugárzol a boldogságtól és az odaadástól. Jó páros vagytok, hidd el nekem. – Peter átölelt és barátságosan megszorongatott. – Örülök, hogy ez történt. Bárcsak velem is megtörténne.


-           Ha velem megtörtént, veled is megtörténik. Csak légy türelmes, rád is vár egy lány, a másik feled. – most én öleltem át Petert, olyan sebezhetőnek látszott.


Egymást átölelve sétáltunk haza. Másnap Peter visszautazott Amerikába, azt csak Philtől tudtam meg később, hogy a visszaúton meglátogatta őt is.


Pár nap volt Phil hazaérkezéséig, már alig lehetett bírni velem. Anya is csomagolt, aznap délelőtt utazott el, amelyik nap este Phil megérkezett. Értettem, hogy miért teszi és bár nagyon rosszul esett, hogy elmegy, hálás is voltam érte, hogy kettesben tölthetek Phillel néhány napot.
Phil első útja hozzám vezetett, ledobta a csomagját és már repültünk is egymás karjaiba.


-           Már számoltam a napokat, az órákat, a perceket, hogy mikor ölelhetlek át! – suttogta a fülembe. – Alig bírtam ki. Kívánlak Eve!


-           Én is kívánlak Phil! – pihegtem, mert alig kaptam levegőt, olyan szorosan ölelt.


Szó nélkül csókolóztunk a bejárati ajtónak dőlve, nem tudtunk betelni egymással. Aztán felhevülve türelmetlenül megszabadítottuk egymást a ruháinktól.


-           Meggyógyultál teljesen? – kérdezte, miközben szinte egymásba bújtunk.


-           Arra gondolsz, hogy szeretkezhetem-e veled? Nincs az az orvos, aki megtilthatná nekem. Szeretkezni akarok veled Phil! – belecsókoltam a fülébe.


-           Megőrülök érted Kissy! – újra a fülembe suttogott, forró lehelete szinte perzselte a nyakamat.


Hirtelen felkapott, bevitt a hálószobába és gyengéden lefektetett az ágyra. Miközben mindenütt csókolt, megkereste a műtét helyét, de az már alig látszott. Már szinte eszemet vesztettem, annyira akartam őt, vágytam arra, hogy szeretkezzünk. Még húzta kicsit az időt, csókolt, simogatott, aztán ő sem bírta tovább. Mikor testünk összeforrt,  olyan forróság öntött el, hogy azt hittem elégek. Olyan érzelmi és fizikai magaslatokba jutottunk el, hogy alig lehetett elviselni. Szinte önkívületben juttattuk el egymást a csúcsra. Az érzelmi hullámok hihetetlen erejűek voltak, egymás karjaiban sírtunk és nevettünk, csak hosszú idő után nyugodtunk meg.
Szótlanul feküdtünk szorosan ölelkezve, nem kellett beszélnünk, a mozdulataink, érintéseink mindent elárultak a másiknak. Hirtelen – nem tudom, hogy miért – az jutott eszembe, hogy elveszíthetem őt. Phil most is a karjaiban tartott, mégis olyan egyedül és olyan üresnek éreztem magam, mintha valójában megtörtént volna. Olyan rémületes érzés volt, hogy a könnyeim is elkezdtek potyogni.


-           Mi történt Eve? Mi a baj? – kérdezte gyengéden.


-           Nem tudom. Hirtelen úgy éreztem, hogy elveszítettelek. – hüppögtem, - Olyan hülye vagyok, de váratlanul rám tört és olyan egyedül és boldogtalannak éreztem magam.


-           De hiszen itt vagyok veled, hol máshol lennék? Egy hónapig másra sem gondoltam, csak arra, hogy itt legyél velem, hogy ölelhesselek, szerethesselek. Én már nem engedlek el. Vigyázok rád, anyukádnak is megígértem. – megsimogatta az arcom.


-           Te mikor beszéltél Anyával? – csodálkoztam el.


-           Két napja. Felhívott telefonon, közölte, hogy ha nem bánok veled rendesen, hátraköti a sarkam. És adott hozzád egy használati utasítást. – viccelődött.


-           Ne bohóckodj Phil! Mit ügyködtetek a hátam mögött? – mérgelődtem.


-           Semmit Eve, igazán semmit. Egyszerűen közölte a kételyeit a kapcsolatunkat illetően.


-           Anya? – döbbentem meg. – Anya sose csinál ilyet, sose avatkozott a dolgaimba. Mikor elutaztál ő vigasztalt, hogy örüljek, hogy találtam egy fiút, aki ennyire szeret.


-           Tudja, hogy szeretlek, De félt téged és ez érthető. Megkért, hogyha nem gondolom komolyan, akkor lépjek le, mert te nem tudod megvédeni magadat a rosszindulatú pletykáktól. És ebben egyetértünk. De én komolyan gondolom, hogy együtt járunk, így nem lépek le. De ki kell találnunk bizonyos óvintézkedéseket, hogy megvédjelek téged és a kapcsolatunkat. – komolyan nézett rám.


-           Még nem akarom, hogy nyilvános legyen a kapcsolatunk, úgy gondolom, hogy nem vagy még rá felkészülve. – folytatta. - És azt sem szeretném, ha az ügynökségen kitudódna, mert akkor nem dolgozhatnál ott tovább, márpedig az orosz üzlet fontos nekem. Így arra gondoltam, hogy én jövök, mert az biztonságosabb, vagy megyünk ki a házba. Én fogok ügyelni, hogy ne bukjunk le, eddig is sikerült valahogy. Aztán majd meglátjuk, később hogy döntünk. Sokáig nem lehet titokban tartani és nem is szeretném, mert veled szeretném az időmet tölteni, de egy kicsit, egy pár hónapot várjunk még. Beleegyezel?


-           Legyen, ahogy akarod – válaszoltam.


-           De nem bánt ez téged, mármint, hogy nyilvánosan még nem leszünk egy pár? – kérdezte aggódva.


-           Addig nem, amíg nem lesz másik, „nyilvános” párod. A titkos szerető szerepet nem nekem találták ki – feleltem könnyedén.


-           Bolond Kissym! – kócolta össze játékosan a hajamat. – Már elrontottál, túl sok volt a jóból. Ki más lenne, aki ilyen fékezhetetlen módon hat rám, aki mellett ilyen egyensúlyban érzem magam.  És aki ilyen féktelen módon szeret engem, mint te, az összes hülyeségemmel együtt. És akire a barátom, aki a legjobban ismer engem, azt mondja, hogy ez a legjobb, ami történhetett velem, és igaza is van. A legjobb, ami történt velem, hogy az első alkalommal kikosaraztál. Így olyan éhes lettem rád, hogy sosem tudok betelni veled. – magához húzott, újra és újra mohón megcsókolt.


Ami elméletben könnyen ment, a valóságban kicsit nehezebb volt. Az orosz utazásig még majdnem egy hónap volt hátra, újra ellenőriztem az elvégzendő feladatokat és el sem tudtam képzelni, ha Phil állandóan a közelemben lesz, hogy tudjuk megállni, hogy egy pillantás, egy mozdulat el ne áruljon bennünket.
Az ügynökségen viszonylag könnyű volt, mert alig találkoztunk, ő többször el is utazott néhány napra.
Ha Londonban volt, mindig ő jött hozzám, legtöbbször egészen késő éjszaka, de mindig együtt aludtunk. Ez kimondatlan szabály lett.


November közepén utaztunk el Oroszországba. Ez a saját ötlete és küldetése volt, hogy meg szeretne jelenni az orosz piacon a saját cégével, kihasználva meglevő hírnevét. Még sosem járt ott, csak a filmjei és most én is ízelítőt kaptam abból, amitől meg akart védeni.
Olyan sűrű programot állítottunk össze és annyi munkánk volt, hogy szerencsére a saját kapcsolatunkat teljesen ki tudtuk zárni. Amit megengedtünk magunknak az annyi volt, hogy mindig két egymásba nyíló lakosztályban laktunk, arra hivatkozva, hogy sokat dolgozunk együtt és a tolmácsnak mindig kéznél kell lennie. De csak egy-egy lopott csókra, ölelésre futotta az energiánkból. Engem a tolmácsolás nagyon lefárasztott, hiszen nem voltam képzett tolmács, de Philnek megnyugtató volt, hogy a tárgyalások során olyan valaki fordít a részére, akiben vakon megbízhat. A sok munka mellett nagyon sok fogadáson és promóciós eseményen is részt vettünk, szó szerint beájultunk az ágyunkba éjszakánként. Néha mindössze két-három órát aludtunk éjszaka.
A rajongók mindenütt a nyomában voltak. Hihetetlen volt. Korábban elképzelhetetlennek tartottam ezt az extázist, amit a jelenléte váltott ki a lányokból, rengeteg mulatságos és kellemetlen élményben volt részünk.
A riporterek kezelése is az én dolgom volt és nem mindig volt kedvem nevetni az elhangzó, majd a sajtóban megjelenő buta történeteken. Gyakorlatilag mindenkivel összeboronálták, a neves politikus lányától kezdve a népszerű orosz rockzenész barátnőjéig, de Phil csak nevetett ezen.
Néha rám kacsintott olyan „ha tudnák az igazat, elájulnának” tekintettel, én pedig végeztem a munkámat rendületlenül, fordítottam, szerveztem az ad hoc programokat, az újságíró találkozókat, a tárgyalásokat, a rajongókat próbáltam távol tartani, szerintem a többség észre sem vette, hogy nő vagyok. Én voltam Miss Eve Kiss, a mindentudó zavarelhárító.
De hála istennek, hogy így volt. Olyan fáradt voltam a második hét végére, hogy a repülőutat is végigaludtam, sőt mikor hazaértem a reptérről, az ágyamba is ruhástól ájultam bele.


Nem tudom, hogy Phil mikor jöhetett – már jó ideje kulcsa volt a lakásomhoz -, mindenesetre mikor felébredtem terített asztallal várt.


-           Hány óra van? És milyen nap? – hunyorogtam rá.


-           Szombat van és mindjárt este 6 óra. Nem tűnsz nagyon partiképesnek. – kacarászott rajtam.


-           Nem is érzem annak magam. Ezek szerint majdnem egy napot aludtam? Te mikor jöttél? Csak arra emlékszem, hogy beájultam az ágyba. – könyököltem fel.


-           Utánad egy-két órával. Alig tudtalak levetkőztetni, úgy aludtál, mint a bunda.


-           Másról is tudnom kellene? – kérdeztem megszeppenve, mert semmire sem emlékeztem.


-           Most mondhatnám, hogy letámadtál félálomban, de sajnos nem így volt. Meg sem moccantál egészen eddig. – odabújt hozzám és megcsókolt.


-           Megyek, lezuhanyozom. – bújtam ki az öleléséből.


-           Zavar, ha én is megyek veled? – kérdezte.


-           Miért zavarna? De egyedül gyorsabb vagyok.


-           Sietsz valahova? – kérdezte érdeklődéssel a hangjában.


-           Csak hozzád, mindig csak hozzád. – Mosolyogtam rá és eltűntem a fürdőszobában.


Bebújtam a forró víz alá és élveztem, ahogy a forró víz simogatja a bőröm. Phil egy perc múlva ott volt. Teste hátulról az enyémhez simult, ettől elöntött a forróság.


-           Majd én! – vette ki a kezemből a szappant.


Aztán lassan, gyengéden elkezdett simogatni, közben bekente a testemet szappannal, aztán elkezdett masszírozni, majd végigcsókolni mindenütt. A nyakamat, a jobb karomat, a bal karomat, a hátamat, a mellemnél elidőzött egy kicsit, a hasamat, popsimat, majd letérdelt és jött a jobb lábam, bal lábam… Lehunyt szemmel élveztem ezt a varázslatot. Az egész olyan erotikus volt, a melegtől és a gyönyörűségtől teljesen elaléltam, alig kaptam levegőt. Felhúztam magamhoz, hozzásimultam, megcsókoltam és közben éreztem, hogy rettenetesen kíván. Most én kezdtem kalandozni a testén, körbecsókoltam az arcát, nyakát, mellkasát, végigcsiklandoztam a gerincét, megsimítottam a fenekét, miközben szorosan hozzásimultam. Én is nagyon kívántam. Éreztem dagadó férfiasságát, ahogy a combom közé hatolt. Aztán felkapott és folyamatosan csókolgatva ott a zuhanyzóban magáévá tett. Most nem gyengéd volt, inkább kissé erőszakos és türelmetlen, de ugyanezt elmondhatom magamról. Heves érzelmeink, melyet egymás iránt éreztünk, szinte kisültek az egyesülésben. Mintha a legerotikusabb álmaim keltek volna életre. Később megtöröltük egymást, ismét a karjába kapott és visszavitt a hálóba, lefektetett az ágyra.


-           Még pihenésre van szükséged. Hozok neked vacsorát.


Mezítelenül sürgött- forgott a lakásban, én mosolyogva néztem.


-           Min mosolyogsz? – kérdezte, miközben letette a tálcát és töltött egy pohár bort.


-           Imádom ezt a látványt, nem tudok betelni vele. – feleltem titokzatosan.


-           Mivel? A szerencsétlenkedésemmel?


-           Nem, nem, nem, félreértesz. Nem tudok betelni ennek a gyönyörű mezítelen férfinak a látványával., aki a szobámban sürög-forog.  – belepirultam vallomásba. – Csak egyet láttam hozzá hasonlót.


-           Eve, te hol nézegetsz mezítelen férfiakat? – kérdezte műfelháborodással a hangjában.


-           Miért Phil? Te úgy gondolod, hogy csak a férfiak nézegethetnek mezítelen nőket? – most én is úgy tettem, mintha felháborodtam volna.


-           Dehogy, dehogy, az esztétikum fontos dolog. De én már régóta nem nézegetek nőket. Beérem eggyel.  – jelentőségteljesen a szemembe nézett. – Elárulod végre, ki az akivel versenyre kell kelnem? – kérdezte türelmetlenül.


-           Nyugi Phil, ő nem rúghat labdába. Én megelégszem veled, ő pedig legyen a többi nőé. Dávid az, Firenzéből. – boldogan bújtam hozzá.


-           Jó megoldás, egyetértek veled. – megint csókjaival halmozott el.


A hosszú alvás után nem voltam álmos, szeretős és nevetős éjszakánk volt együtt, bepótoltunk, hogy az elmúlt időben hiányolnunk kellett a másik szerelmes ölelését.


Másnap ragyogó ötlete támadt.


-           Délután kimegyünk a szüleimhez, Anya valami összejövetelt szervezett. Kristyék is ott lesznek.


-           Már megint egy családi programmal fenyegetsz? Én inkább nem mennék Phil, úgyis rengeteg a dolgom, te menj nyugodtan. – próbáltam megúszni a dolgot.


-           Van valami különleges oka, hogy nem akarsz eljönni velem? – kérdezte Phil kissé élesen.


-           Nincs, egyszerűen nem vagyok rá felkészülve. – Nem volt kedvem megmondani az igazságot, hogy igenis tartok az édesanyja éles pillantásaitól.


-           De hát Kristy és Bill is ott lesz a gyerekekkel és nagyon szeretnének találkozni veled. – értetlenkedett.


-           Tényleg? – csodálkoztam.


-           Eve, ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, hogy Kristy imád téged. Ha telefonon beszélünk, mindig téged említ először. És jóban is vagytok, nem? Légy szíves, gyere el velem – kérte most már határozottan.


Beadtam a derekam, de nem szívesen, nem voltak jó érzéseim, de nem tudtam magamnak sem megfogalmazni, hogy miért.
Így kimentünk Phil szüleihez.


Ann és Jim London egyik előkelő városrészében laktak, egy nagyon szép régi házban. Jim meglehetősen sikeres üzletember volt, nekem úgy tűnt, hogy ez elég magas életszínvonalat biztosított maguknak.
Mikor odaértünk, már vagy húsz-harminc ember lehetett a házban, a család és egyéb ismerősök vegyesen. Ann és Jim kedvesen fogadtak, bár mintha Ann arcán meglepetés tükröződött volna, mikor meglátott.  Phil, mint egy kedves barátját mutatott be mindenkinek és szerencsére, mire végigértünk a kézfogásokon, megjelentek Kristyék is a gyerekekkel. Ők valóban felhőtlen örömmel üdvözöltek, a gyerekek azonnal a nyakamba ugrottak és már mentünk is játszani.
Mikor kicsit felszabadultam, Jimmel beszélgettem jó sokat. Ő barátságosan faggatott a családomról, a munkámról, hogy érzem itt magam és még véletlenül sem kérdezte, hogy mi van köztünk Phillel.
Az ismerősök és különösen a csinos szingli lányok ott döngtek Phil körül, néha kétségbeesetten nézett rám, de nem tudott szabadulni tőlük. Furcsa helyzet volt, Ann, mintha kerítőnő lett volna, ott közvetített a lányok és Phil közt, engem pedig látványosan került.
Azt hiszem Kristy elkapta egy pillantásom, mert odajött hozzám és a fülembe súgta:


-           Eve, ne törődj Anyával. Bosszantja, ha nem ő irányítja az eseményeket. Phil pedig beletenyerelt ebbe.


Hát ettől nem lett jobb kedvem, szóval mégis jól értelmeztem azokat a hideg pillantásokat, amiket Ann rám vetett.


Aztán elkövettem azt a hibát, hogy véletlenül kettesben maradtam Ann-nel az egyik szobában. A néhány udvarias mondat után, miszerint „milyen szépek ezek a festmények”, „milyen aranyosak a gyerekek”, melyeket kinyögtem nagy zavaromban, Ann negédes stílusban, de kertelés nélkül megkérdezte:


-           Eve, kislányom, tulajdonképpen mit akarsz te Philtől?


-           Hogy érted, hogy mit akarok tőle? – kérdeztem zavartan. – Nem akarok semmit, Ann, egyszerűen jó barátok vagyunk. Miért kérdezed?


-           Jó barátok?! … Tudod, kislányom, az én fiam körül nagyon sok csinos lány van, akik megfelelőbbek a számára. – magyarázta lenézően.


-           Mit jelent az, hogy megfelelőbbek? Azt akarod mondani, hogy én nem vagyok megfelelő az ő számára? Honnan tudod? Nem is ismersz? És egyáltalán, milyen szempontból megfelelőbbek? És mire megfelelőbbek? – méltatlankodtam.


-           Ugyan kislányom, te is tudod, hogy miről beszélek! Idejöttél Angliába és azt hiszed, hogy megfogtad az Isten lábát. - nagyon leereszkedően beszélt hozzám.


-           Mire célzol Ann? Azt gondolod, hogy csapdát állítottam Philnek és ő belesétált? Nem becsülöd túl sokra őt. Egyébként én nem idejöttem Angliába, hanem Phil hívott, hogy dolgozzam neki. És ha arra akartál célozni, hogy ki akarom őt használni, elárulom, hogy a saját lábamon állok és a számláimat én fizetem. – Már kezdtem bedühödni.


-           De hiszen a fizetésedet is tőle kapod! – emelte fel a hangját.


-           Mert megdolgozom érte. Méghozzá keményen. Ha érdekel egyáltalán, akkor kérdezd csak meg tőle, hogy mennyi nyereséget hoztam neki a munkámmal? Ha nem kapnék fizetést tőle, akkor sem történne semmi, legalább öt komoly ajánlat van a fiókomban a legnagyobb ügynökségektől. Légyszíves Ann, gondold meg, hogy miket mondasz.


-           Te komolyan azt hiszed, hogy Phil Duchanannak éppen te kellesz? – már teljesen elvesztette a fejét, úgy beszélt Philről, mintha nem is a fia, hanem valami jelentős istenség lenne.


Phil ebben a pillanatban lépett be rosszat sejtve a szobába. Az utolsó mondatokat nyilván ő is hallotta.


-           Ann, én nem tudom, hogy Philnek ki kell, kérdezd meg tőle te. De nem hiszem, hogy a választáshoz a segítségedre szorulna, felnőtt ember. - válaszoltam rosszkedvűen.


-           Anya! Eve! Valami baj van? – kérdezte Phil gyanakvóan.


-           Nincs semmi Phil. Édesanyád éppen azt próbálta tudomásomra hozni, hogy én nem vagyok megfelelő partner a számodra és hogy mennyire kihasznállak. – válaszoltam dühösen, de közben majdnem elsírtam magam. – Jobb, ha megyek. – elindultam kifelé.


-           Eve, várj egy kicsit. – Phil megfogta a karomat. – Anya, már kértelek, ne avatkozz a dolgaimba. Eve ide barátként jött, felesleges volt megsérteni. Majd akkor hívj, ha megértetted, hogy felnőttem, és ha Eve-től elnézést akarsz kérni. Ne haragudj Anya, de ezt olyan sokszor eljátszottad, most már tényleg unom. – Dühösen elfordult Ann-től és karon fogott. -  Gyere Eve, menjünk.


Mikor kijöttünk a szobából, megpróbáltam Philt meggyőzni, hogy ő maradjon, de hajthatatlan volt. Így összekaptuk magunkat, mindenki megrökönyödésére gyorsan elbúcsúztunk és eljöttünk.
Jim kikísért bennünket:


-           Eve, ne haragudj Annre, azt hiszi, neki kell megvédenie a kisfia érdekeit. Nem veszi tudomásul, hogy a kisfia felnőtt. – Arcon csókolt és megölelt. – De ne aggódj, nem lesz semmi baj, mert egyébként arany szíve van. Én örülök, hogy eljöttél és hogy olyan jót beszélgettünk.


Jim Philt is megölelte és eljöttünk.


Próbáltam visszatartani a könnyeimet, de kitört belőlem a sírás. Phil szorosan ölelve vígasztalt:


-           Eve, ne szívd mellre, ne törődj azzal, hogy miket mondott Anya. Különös betegsége van, ha rólam van szó, elveszíti a józan ítélőképességét. Kristy órákat tudna erről mesélni.


-           De nem is ismer, miért feltételezi rólam, hogy ki akarlak használni? És mi az, hogy nem vagyok megfelelő neked?


-           Mondom, hogy felejtsd el. Anyai szemére ilyenkor leszáll a lila köd. Gyere sétáljunk egyet, aztán hazataxizunk.


Nem tudtam lehiggadni:


-           Azt kérdezte:” Te komolyan azt hiszed, hogy Phil Duchanannak éppen te kellesz?” Meg azt: „Eve, kislányom, tulajdonképpen mit akarsz te Philtől?” – dühöngtem.


Phil szembefordult velem és a mosolyogva szemembe nézett:


-           Eve, kedvesem, higgadj már le! Tudod mit? Ha te megmondod, hogy tulajdonképpen mit akarsz tőlem, akkor elárulom, hogy kellesz-e nekem.


-           De hát mit akarnék tőled? Nem akarok tőled semmit. – jelentettem ki dacosan.


-           Szóval nem akarsz tőlem semmit! – dohogott és gyönyörű szeme egy pillanatra sem engedte el pillantásomat. – Egy csókot sem akarsz tőlem? – kérdezte műfelháborodással.


-           De! – nevettem el magam, még mindig megigézve a pillantásától. – Mindig a következő csókot akarom és a következő ölelést.


-           Akkor mégiscsak akarsz tőlem valamit! – ajka már az arcomon kalandozott. – Bestia, mégis csak kihasználsz?! – suttogta és határozottan megcsókolt. Mikor végre levegőt is kaptam, bátortalanul megkérdeztem:


-           És kellek neked Phil? Még ha nem is vagyok megfelelő?


-           Naná, hogy kellesz! – magához húzott és szorosan átölelt. - A leghatározottabban.


Egymást átölelve jó sokáig sétálgattunk a környéken, rajtunk kívül egy lélek sem volt az utcán. Néha megálltunk csókolózni, mint a tizenévesek. Mikor megnyugodtam, már jókat nevettünk az egész helyzeten.


-           Eve, van kedved feljönni hozzám? – kérdezte váratlanul.


Londoni lakásán sosem jártam, még nem is hívott sohasem. Nem találtam furcsának, megállapodásunknak megfelelően mindig ő jött hozzám, vagy ha hosszabb időnk volt, kimentünk a házba. Most már csak Szerelemlaknak hívtuk.


-           Micsoda barátságos invitálás! Jó ötletnek tartod? Szívesen felmegyek hozzád, ha akarod, de nem lesz gond? Nem várnak az ajtód előtt a hírgyártók?


-           Majd vigyázunk – nyugtatott meg. – Szeretném, ha feljönnél hozzám. Gyere fogunk egy taxit.


Ezzel le is intett egy taxit és már indultunk is. Egy félóra utazás után számomra ismeretlen utcában szálltunk ki az autóból.


-           A hátsó bejárat felől megyünk, itt általában nincs forgalom. – kézen fogott és gyors léptekkel indultunk egy kis zegzugos utcán át a ház hátsó bejáratához. Az utcán nem találkoztunk senkivel. Az ajtó egy kőkerítéssel zárt apró kertbe nyílt.


-           Itt laksz, ebben a házban? Egyedül? – csodálkoztam el mikor megláttam, hogy nyilvánvalóan egy lakás van a  házban. – Nem is illik hozzád ez a ház, olyan kispolgárinak tűnik.


-           Már egy ideje itt lakom, meguntam a kíváncsi tekinteteket és a mindentudó szomszédokat.


-           És elölről nem is közlekedsz? – rökönyödtem meg. – Hiszen így olyan, mintha mindig bujkálnál.


-           Csak kocsival. A garázs arra nyílik.


Közben a kertből bementünk az alagsoron át a házba. Ahogy én megítéltem, tipikus angol kertvárosi sorház volt. Néhány lépcső vezetett fel a földszintre, ahol váratlanul egy tágas nappaliba léptünk be.


A ház teljesen át volt építve, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ahogy vártam.


-           Phil, ez nagyon jól néz ki. Vissza kell, hogy vonjam az undok megjegyzésemet, egyáltalán nem kispolgári. Már attól tartottam, hogy rózsás kispárnák fognak fogadni. – lelkendeztem, ő csak szótlanul mosolygott.


-           Körülnézhetek? – türelmetlenkedtem, gyorsan ledobtam a kabátomat és a választ meg sem várva elindultam a felfedezőútra.


Ő csak nevetett rajtam:


-           Ha akarsz? Kérsz egy pohár bort? A múltkor kaptam ajándékba egy olasz borásztól egy láda bort. Nem vagyok borszakértő, de nagyon ízlett. Megkóstolod?


-           Jól esne mai izgalmakra. – Bólintottam.


Elindultam a felfedezőútra a földszinten. A nappali, az étkező és a konyha egy légtérben volt, de mégis elkülönülten. A színekben a fekete és a fehér dominált. Itt is a minimalista stílus volt a jellemző, de az egész nagyon férfias volt.


-           Minden nagyon elegáns, de kimért, semmi lazaság. Hol hagytad a vicces kedvedet?  – mondtam. Phil csak megvonta a vállát.


-           Csuda nagy rend van, mintha nem is lakna itt senki. – folytattam.


-           Hát mostanában nem is lakik. Csak ruháért járok haza, nem tudod, hogy miért? – csibészesen mosolygott rám, miközben felbontotta a bort.


-           Fogalmam sincs. – tettettem az ártatlant. – És ki tartja rendben?


-           Jár ide egy hölgy, de mostanában nem nagyon akad dolga.


-           És régebben? – érdeklődtem.


-           Elég nagy bulikat szoktunk itt tartani, akkor volt teendője.


-           Ha kiöntöm véletlenül a boromat, helyrehozhatatlan károkat okozok. – ültem le a kanapéra miközben Phil odanyújtotta a boromat.


-           Ne mondd, hogy ennyivel megúsztam? Hol a többi kritika? – kételkedett.


-           Most nem vagyok kritikus hangulatban. – ráztam meg a fejem. - Inkább kóstoljuk meg ezt a híres bort! Nagyon jó az illata! – élveztem a bor friss illatát.


Koccintottunk és én belekortyoltam a borba. Az íze is nagyon finom volt.


-           Nem akarod megnézni az emeletet? – kérdezte Phil.


-           Majd később, most beszélgetni szeretnék veled. – kényelembe helyezkedtem a kanapén.


Phil odakuporodott szembe velem, épp egy karnyújtásnyira.


-           Miről akarsz beszélgetni? – kérdezte várakozón.


-           Nem is tudom, bármiről.


-           Nincs jó kedved – állapította meg. – Valami baj van?


-           Nem tudom. Tulajdonképpen nincs. – bizonytalankodtam. – De nem tudom kiverni a fejemből anyukádat. Nem értem, hogy miért ilyen ellenséges velem.


-           Mondtam, hogy ne törődj vele. Utálja, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő elképzelte.


-           És korábban mindig úgy történtek? – kérdeztem.


-           Dehogy, de nem bírja megszokni. - Mosolygott Phil.


-           De mitől félt téged ennyire? Miért jutott eszébe egyáltalán, hogy csak kihasznállak? – értetlenkedtem.


-           Volt egyszer egy lány…. – kezdte vontatottan. – Már vagy öt éve történt. Még tapasztalatlan ifjú voltam és szerelmes, legalábbis azt hittem. Ő átvert, csak a külsőségek miatt volt velem, menő dolog volt akkoriban a barátnőmnek lenni. Az anyám nyitotta fel a szemem.


-           És miután kinyílt a szemed?


-           Vége lett. Csalódott voltam és cinikus lettem. Kihasználtam minden helyzetet. Akit akartam, megkaptam, nem sokra tartottam a lányokat és nem is győztek meg az ellenkezőjéről. Többet soha nem vittem el lányt az igazi életembe, a barátaim közé vagy a családba – mesélte tovább.


-           Mi az, hogy az igazi életedbe? Mert egyébként nem az igazi életedet élted? – kérdeztem kissé szúrósan.


-           Jogos a hangsúly. Nem éltem őszintén, mindig szerepet játszottam. A cinikus menő sztár. És tudod mit? Imádták. De aztán már magam is utáltam, hogy ilyen vagyok. Néha már nem is tudtam, melyik az igazi énem. Kristy és Peter szerencsére rajtam tartotta a szemét és kissé visszafogtam magam.


-           És most már nem vagy cinikus menő sztár? Már nem menő a barátnődnek lenni? – kérdeztem hitetlenkedve.


-           Nem tudom. Nem is érdekel. Akkor ezeket fontosnak tartottam. Szép lányok, jó partik, menő társaság, menő cuccok. Ami kellett elvettem, amit akartam, megtettem. Már nem érdekelnek a menő dolgok és a külsőségek. Elég felszínes voltam, ugye?  Kérsz még egy pohár bort? – odanyújtottam a poharam és újratöltött.


-           És most mit tartasz fontosnak? - kérdeztem.


Elgondolkodott, aztán kibökte:


-           A szerelmedet. Az őszinteséget, a minőséget, az egyszerűséget, a nyugalmat. Hogy inspiráljanak a dolgok. Hogy ne elvenni akarjak, hanem adni.


-           És most megvan minden, ami fontos?


-           Talán. Azt hiszem. Igen, egy ideje megvan – gyönyörű szeme fogva tartotta az enyémet. – És te mit tartasz fontosnak? – kérdezett vissza.


-           Nem tudok ehhez sem hozzátenni, sem elvenni. Pedig jó lett volna, valami frappánssal előállni. – nevettem el magam, hogy oldjam a feltámadt feszültséget. Elgondolkodtam, ő türelmesen kivárta. - Amit mondtál, az maga a boldogság. És most mi van a legnagyobb hatással az életedre?


-           A te szerelmed, Eve. Ebből tanulok a legtöbbet, az önzetlenséget, a feltétel nélküli bizalmat, szeretetet. Eddig csak olvastam ilyenről. Minden pillanatát élvezem és szeretném minél tovább kihasználni. És a te életedre mi hat most a legjobban? – kérdezett vissza.


-           Te, Phil. A szavaid. Mintha olvasnál a gondolataimban. Bár úgy tűnik, mintha befolyásolhatatlan lenne ez a dolog, de nem igaz. Én is azt akarom, hogy  az érzelmeid, a szereteted hasson rám. Soha nem volt rám senki ilyen hatással. De ha akart volna hatással lenni rám, én nem engedtem volna. Veled más a helyzet, élvezem és akarom, hogy ilyen hatással legyél rám. Pedig kiszolgáltatottá tesz, és ez nem tetszik, ez félelmetes. – hajtottam le a fejem.


-           Eve, nézz a szemembe! – Phil közelebb húzódott, két kezével arcomat maga felé fordította és a szemembe nézett. – Soha nem bántanálak, soha nem tennék az akaratod ellenére, ugye tudod? Én is ugyanilyen kiszolgáltatott vagyok neked, de én feltétel nélkül bízom benned. Te nem bízol bennem?


-           Dehogynem, feltétel nélkül. – mosolyogtam rá. – Nem veled van a baj, hanem velem. Túlkomplikálom a legegyszerűbb dolgokat. Pedig ez is tök egyszerű: szeretlek Phil. – vallottam be újra hozzásimulva.


-           Én is szeretlek. – Szorosan átölelt, és összebújva ültünk csendben.


Később meghallgattuk Peter lemezét. Most is ugyanolyan klassznak találtam, mint először. Phil zeneileg jónak, de egy kicsit túl érzelmesnek találta. Ezen kicsit elvitatkozgattunk, aztán zseniális ötlete támadt.


-           Hívjuk fel Petert! Kérdezzük meg! – és már tárcsázott is.


-           Phil, ott még csak kora hajnal van, ne bohóckodj! – próbáltam megakadályozni.


-           Fogadjunk, hogy bulizik. Nyugi! – nevetett.


Peter elég nehezen vette fel a telefont, de a beszűrődő zajokból kiderült, hogy Philnek igaza volt. Valami hatalmas buli hangjai szűrődtek be, ahogy Phil kihangosította a telefont.


-           Na, mi van haver, hiányzom? Irigykedj csak, hatalmas buli van, jó zene – az enyém! -, csinos csajok és töménytelen pia. – dicsekedett Peter.


-           Jó zene és egy csinos csaj itt is van.


-           Eve ott van? Vigyázz rá, mert velem gyűlik meg a bajod! – korholta viccesen Philt.


-           Ne aggódj, a karjaimban tartom, hogy megóvjam. Még anyámtól is megvédtem. – nevetett Phil, de ezt én nem találtam annyira viccesnek.


-           Eve drágám, csak óvatosan. Ann kemény dió, de majd amikor a szívébe fogad, imádni fogod. Én is így voltam vele. A fiacskáját nem csak a hozományvadász lányoktól, hanem a rossz hírű férfitársaktól is saját testével védelmezi.


-           Peter olyan lökött vagy! – nevettem el magam.


-           Hol vagytok? – kérdezte érdeklődve.


-           Philnél. Épp a lemezedet hallgatjuk.


-           Szóval beengedett a férfiszentélybe. Úgy látom, tényleg kiemelt szerep jut neked az életében. – poénkodott Peter.


-           Úgy hallom, neked meg a lányok életében jut kiemelt szerep. Miattad visítanak ennyire? – ugrattam.


-           Naná! Imádnak és imádják a zenémet is. Csodás ez a világ! – lelkendezett.


-           Szóval ezért készült ilyen csöpögősre ez a lemez? Hogy imádják a csinos csajok! – ugratta Phil.


-           Csöpögős? – kérdezett vissza meghökkenve Peter.


-           Hé, ne vedd komolyan. Nem csöpögős, szerintem nagyon klassz. Nekem nagyon tetszik. Ne törődj vele, Phil csak irigykedik. – nyugtattam meg Petert.


-           Peter, tényleg ne vegyél komolyan, csak poénkodtam. Zseniálisak a dalok. Gratulálok haver. Majdnem olyan, mintha én írtam volna. De komolyan, tényleg irigykedek. Mikor találkozunk?


-           Kösz haver, ez jól esett, tudod, hogy sokat számít a véleményed. – Peter hangja örömmel csengett. - Nektek kell jönni, én egy fél évig biztosan nem megyek haza.


-           Majd meglátjuk. Menj mulatni, várnak a csajok. Hello Peter. - köszönt el Phil.


-           Szia Peter! Vigyázz magadra! Csókollak! – búcsúztam el.


-           Szia Eve! Vigyázz ezzel a lókötővel, mert teljesen magába bolondít. Szia Phil! Én is irigyellek téged, úgyis tudod miért! Legyetek jók! – Peter letette a telefont.


-           Peter olyan bolond, mindig alábecsüli magát. Pedig olyan tehetséges. – kezdtem. – Te miért irigykedsz?


-           Mert ez a zene, ezek a dalok az övéi. Az ő alkotása. Ez Peter, a művész. Irigylem, neki van saját alkotása – mondta vontatottan Phil.


-           De hiszen te is művész vagy! Neked is vannak alkotásaid, filmjeid. – tiltakoztam.


-           A filmek a rendező alkotásai. – ellenkezett.


-           Akkor szerinted minek vannak a színészek, ha a rendező egymaga meg tudja alkotni a filmet? Nélküled az a film, nem ugyanaz a film. A szerep megformálása a te művészi alkotásod. Nekem hiába adna instrukciót a rendező, nem tudnék eljátszani egy szerepet, mert nincs hozzá tehetségem. Lehet, hogy valami kikerekedne belőle, de az nem lenne művészet, csak egy szerep megvalósulása. Nem gondolod, hogy így van? – kérdeztem.


-           Lehet, de én mégis arra vágyom, hogy legyen valami, ami csak hozzám köthető, ami csak az enyém.


-           De nem lehetsz mindenben egyformán tehetséges. Egy dalnak több dimenziója van, a zene, a szöveg és az előadás. Ha ez három különböző személyhez kötődik, akkor melyiküké a dal? – gondolkodtam el.


-           Igazad van, de mégis a zene sokkal személyesebb műfaj, mint a film. Egy szerepet el lehet játszani jól, rosszul, de az csak megformálás, nem az igazi éned. Én arra vágyom, hogy az igazi énemet fejezhessem ki, nyilván a zeneírásban, mert ahhoz talán értek egy kicsit. – bökte ki.


-           De akkor miért nem azzal foglalkozol? Hiszen gyönyörű zenéket írtál eddig is. Te megteheted, hogy azzal foglalkozz, amivel szeretnél. - már egyáltalán nem értettem semmit.


-           Gondolod? Igen, lehet, hogy megtehetném. Lehet, hogy meg is teszem. – gondolkodott el. – És te mivel foglalkoznál szívesen?


-           Én irigyellek benneteket, Petert is és téged is, mert olyan tehetségesek vagytok és közvetíteni tudtok valamit, amit én nem. Én igazi háttérember vagyok, de nagyon szívesen dolgoznék veletek, hogy az, amit alkottok, minél több emberhez eljusson. Ti repdeshetnétek, én pedig a földön járnék. Ezt tényleg szívesen csinálnám. – lelkesedtem.


-           De elfogult vagy. – ellenkezett.


-           Ez igaz. Imádlak mindkettőtöket. De kérdezd csak meg Petert, hogy ez akadályozott-e valaha a kritikában. – nevettem el magam.


-           Mindkettőnket imádsz?  Egyformán? – kérdőn nézett a szemembe. A pillantása komolynak tűnt.


-           Phil! Ne kezd már megint! – céloztam arra, hogy mindig újra előbukkan a faggatozása Peterrel való kapcsolatomról. - Ugye nem épp Peterre vagy féltékeny? – értetlenkedtem.


-           Eve, ha rólad van szó, én mindenkire féltékeny vagyok. Peterrel nagyon bensőséges a kapcsolatod. És azt is észrevettem, hogy az ügynökségen a fiúk milyen pillantásokat vetnek rád. Különösen Tom. – hadarta komolyan.


-           Tényleg? Én ezt észre sem vettem. Tavaly voltam néhányszor moziban Tommal, de sosem mondta, hogy tetszem neki. Még kísérletet sem tett arra, hogy akár a kisujjával is hozzám érjen. Én arra a következtetésre jutottam, hogy meleg. – elnevettem magam. - Phil, ezt ugye nem mondtad komolyan!?


-           Mindig ezt teszed. Elvicceled a dolgot! – dohogott, de éreztem, hogy belátta mondandója képtelenségét.


-           Én viccelem el?  De hát te beszélsz vicceseket! Még hogy én és Tom! – most én háborodtam fel. – Tom nem is az esetem.


-           És ki az eseted? Peter az eseted? – kérdezte kissé epésen.


-           Phil! Fejezd be! Nem vagy vicces. Peter a barátod és akkor is tiszteletben tartaná azt, hogy a barátnőd vagyok, ha tetszenék neki. De soha nem tett sem egy mozdulatot, sem célzást arra, hogy így lenne. Pedig sok időt töltöttünk kettesben, még egy sátorban is aludtunk annak idején. Vagy nem is vagyok igazán a barátnőd, csak a titkos? A külvilágnak szabad préda vagyok, ezért aggódsz? – dühöngtem.


-           Eve, kérlek! – Phil átölelt és próbált kiengesztelni. – Kvittek vagyunk, mindketten hülyeségeket beszélünk. Hogy lennél szabad préda, mikor már rabul ejtettelek, ahogy te is engem. Felejtsük el ezt az egészet, ne haragudj rám.


-           Jó, de én végre tiszta vizet akarok önteni a pohárba Peterrel kapcsolatban. Bár már megtettem néhányszor. – még mindig dühös voltam rá.


-           Nem szükséges, úgy is tudom, mit akarsz mondani. – próbált továbbra is megnyugtatni.


-           De én akkor is elmondom. – akaratoskodtam. - Szeretlek és tisztellek mindkettőtöket, mint művészeket és mint embereket. De Phil, tudnod kell, és szerintem tudod is, hogy téged szerelemmel szeretlek, ahogy egy nő egy férfit igazán szerethet. Ugye tudod? – már majdnem elbizonytalanodtam, nem akartam újabb bonyodalmakat.


-           Persze, hogy tudom. – ölelt át. – És nagyon jó újra és újra hallani. – lágyan megcsókolt. – És újra és újra érezni. Ne haragudj rám. Fontos vagy nekem, szeretlek. Úgy ahogy egy férfi egy nőt igazán szerethet. – Újra megcsókolt és én megkönnyebbülten csókoltam vissza.


Összebújva hallgattuk újra Peter lemezét, mert kis szópárbajunk elvonta korábban a figyelmünket. Mikor vége lett, újra kérdezett:


-           Én nem tudok semmit rólad, hogy mi volt korábban. Még sosem meséltél a fiúidról. Azt feltételezem, hogy nem voltál jólfésült kislány.


-           Mindegy mi volt, az nem számít. Olyan, mintha nem is lett volna. – hárítottam el. Nem volt kedvem erről beszélni.


-           Ez nagyon titokzatosan hangzik.


-           Pedig nincs semmi titok. Nem volt semmi komoly, semmi érdekes. Semmi hosszú távú. Nem is voltam igazán szerelmes. Miért kérdezed? – türelmetlenkedtem.


-           Mert nem tudok semmit erről. És kíváncsi vagyok. – válaszolta szelíden.


-           És mire vagy kíváncsi Phil? Voltak fiúk az életemben. Mindig az alternatív figurák vonzottak és ezzel a családom agyára mentem. Sokat megismertek közülük, mert hamar rájuk untam, mindig újabbal állítottam haza. Ezek futó kapcsolatok voltak vagy inkább nem is voltak kapcsolatok. Az egyetemen volt egy fiú, aki komolyabban megérintett, de neki én nem voltam komoly. Nem egy idősíkon mozogtunk, amikor én akartam őt, akkor ő nem vett komolyan, amikor ő szeretett volna komolyan venni, én már túl voltam rajta. Aztán eljöttem Londonba. Itt nem volt időm fiúzni, mert vagy dolgoztam, vagy tanultam. Az első év nem volt éppen könnyű menet. Arra is kíváncsi vagy, lefeküdtem-e velük? – kérdeztem elkeseredetten, mert nem értettem, hogy miért vallat.


-           Nem. Ne haragudj, azt hiszem, félreértesz. Nem azt akarom tudni, hogy hányadik vagyok a sorban, hanem, hogy történt-e fontos az életedben, volt-e olyan fiú, aki nagyon fontos volt neked, aki hatással volt rád. – Phil visszavonulót fújt, mert érezte, hogy megint túl messzire ment.


Már késő volt, elvesztettem a fejem.


-           Szívesen elmesélek neked mindent Phil. Volt olyan fiú, akivel lefeküdtem. Volt akivel azért, mert úgy éreztem, hogy szeretem, de volt olyan is, akivel csak az élvezetért. De megnyugtatlak, ebben is te vagy a legjobb. – a szememet elfutották a könnyek. – Azért faggatsz, hogy el tudjad dönteni, megfelelő vagyok-e a számodra?


Phil megdöbbenten meredt rám, rájöttem, hogy én is elvetettem a sulykot.


-           Nem faggatlak, csak szeretnék minél többet tudni rólad. És soha méricskélek senkit, hogy megfelelő vagy nem megfelelő. Hagyd már abba ezt a hülyeséget. – kérlelt. – De tényleg én vagyok a legjobb? – kérdezte kajánul mosolyogva és gyönyörű szemével újra megigézett.


Mozdulni sem bírtam, egy hang sem jött ki a számon, csak bólintottam fogva tartva.


-           Biztos vagy ebben?


Már magamhoz tértem. Szótlanul nemet intettem a fejemmel és kárörvendve láttam döbbent arckifejezését. Nem erre számított. Nagy levegőt vettem és teljes komolysággal közöltem vele:


-           Sajnálom Phil, de még nagyon sokszor ki kell, hogy próbáljalak, míg biztosan tudok dönteni.


A nevetés hirtelen kipukkadt belőlem, Philnek is leesett a mondandóm, ő is velem nevetett.


-           Tényleg igazi bestia vagy. Nem faggatlak soha többet. – ígérte. – De azt tudnod kell, hogy nekem te vagy a legjobb.


-           Bolond Phil! Nekem is te vagy, tényleg. De ezt te is tudod. – öleltem át boldogan.


Megint nem hallottuk a zenét. Újra elindítottuk a lemezt, de már nem tudtunk elmerülni benne. Mindkettőnk esze máson járt.


-           Nem akarsz végre fent is körülnézni? – kérdezte pár perc múlva.


-           Dehogynem, ha te is jössz.


Feltápászkodtunk és kézen fogva elindultunk az emeletre.


Először a két vendégszobát mutatta meg. Ízlésesen voltak berendezve és mindegyikhez volt egy kis fürdőszoba. Aztán a dolgozószobát, ami praktikus és kényelmes volt. Aztán megmutatta a hálószobát, abból nyílt egy hatalmas fürdőszoba és a szintén hatalmas gardrób.
A gardróbban rengeteg ruha volt.


-           Mit csinálsz ennyi ruhával? Elképesztő, hogy egy pasinak ennyi ruhája legyen! – csodálkoztam el. – Mindig elfelejtem, hogy nem átlagemberrel van dolgom. – elnevettem magam.


-           Hát kivel van dolgod? – érdeklődött.


-           A világ legkedveltebb pasijával, akinek adnia kell magára. Valószínűleg én vagyok a legirigyeltebb nő a világon, csak nem tudnak róla. – öleltem át könnyedén.


-           Szeretnéd, ha tudnának róla? – kérdezte komolyan.


-           Nem foglalkoztat ez a kérdés. Nekem az a fontos, ami köztünk van, nem az, amit mások gondolnak. – jelentettem ki határozottan. Nem firtatta tovább a kérdést.


A hálószobában a sötétbordó és a fekete szín dominált. Nagyon vadítónak hatott. Egyébként egyszerűen volt berendezve, mindössze egy hatalmas ágy és két éjjeli szekrény volt benne.


Az egyik éjjeliszekrényen két fotó feküdt. Közelebb mentem és megnéztem. Mindegyik kettőnkről készült, pedig tudomásom szerint sosem fényképezkedtünk. Az egyik fotó Peter koncertjén készült, ahol Phil Szergejjé változott. Így utólag szemlélve beszédes fotó volt, a vak is láthatta, hogy volt köztünk egy láthatatlan szál, amiről akkor még nem is tudtunk. Vagyis én nem tudtam.


-           Honnét szedted ezt a képet? Még sosem láttam – kérdeztem Philt.


-           Peter adta azzal, hogy jól nézzem meg. Azt kérdezte, látom-e rajta, hogy találtam valamit. És láttam. Elraktam, jobb időkre. – Phil szeretettel nézegette a fotót.


Megnéztem a másikat. Oroszországban készült, hivatalos kép volt, de kivételesen csak ketten voltunk rajta. Nem emlékeztem rá, hogy mikor készült. Szorosan álltunk egymás mellett és Phil átkarolta a vállamat.


-           Phil, te gondoltad, hogy a testbeszéd ilyen kifejező? Szerintem a vak is látja, hogy van köztünk valami. – mondtam rémülten.


-           A híremet ismerve biztosan arra gondolnak, hogy a kis tolmácsnő is megvolt Phil Duchanannak. És sajnálnak téged. De nem lesz belőle semmi, mert bizonyíték nincs. Ne aggódj, nem lesz belőle hír. Szerintem nagyon jó fotó. A másik is. Szeretem őket.


Visszaraktam a fotókat és azon tűnődtem, meddig tartható ez a titkolózás. Hiszen a vak is láthatja rajtunk, hogy odavagyunk egymásért.


Beléptünk a fürdőszobába. Ott is a hálószoba színei köszöntek vissza, de a fekete dominált. Az egyik oldalon egy hatalmas jacuzzi terpeszkedett, de ettől még tágas volt és kényelmes.


-           Van kedved kipróbálni? – Bólintottam. – Hozok fel bort és pezsgőfürdőzünk egyet.


-           Gyakran használod? – kérdeztem.


-           Egyszer-kétszer használtam. Egyedül nem olyan élvezetes. – Megnyitotta a csapot és a víz hatalmas sugárban kezdett ömleni a kádba.


Amíg lement, odamentem a szekrényhez és megnézegettem az illatszereket, amiket használt. És megszagolgattam Nagyon ízlettek. Mire észbe kaptam már vissza is ért a poharakkal és a palack borral. Töltött a poharakba, egymásban fúródó pillantással koccintottunk és ittunk egy kortyot. Már minden porcikám türelmetlenül várta, hogy mi fog történni.
Szeme nem engedte a tekintetemet, mintha megbabonázott volna. Lassan elvette a kezemből a poharat, letette és magához húzott. Aztán mindkét kezébe fogva az arcomat, lázasan megcsókolt. Csók közben a keze elindult a testemen, lágyan végigsimított, magához szorított, éreztem, hogy mennyire kíván. Lassan elkezdtük vetkőztetni egymást. Először repültek az ingek, a melltartó, majd a nadrágok és egyebek. Közben folyamatosan csókoltuk egymást, testünk összesimult, érezve egymás bőrének forróságát, szívének dobbanását, vérének lüktetését.
Phil még mindig csókolva, óvatosan ráemelt a fürdőszobában levő asztalra – vajon erre a célra volt idehelyezve? - és lassan, ingerlően belém hatolt. Játszott velem, élvezte, hogy egyre jobban hergel, és egyre vadabbul kívánom. Végül ő sem bírta tovább, a gyönyör egyszerre áradt szét testünkben.


-           Szeretlek Kissy! – suttogta zihálva a fülembe, majd újra és újra megcsókolt. Megint nem bírtam a túláradó érzelmeimmel, a könnyeim elkezdtek csorogni. Phil mellett tiszta bőgőmasina lettem.


-           Ezek boldogságkönnyek? – kérdezte, mikor észrevette. Csak szótlanul bólintottam és olyan szorosan öleltem, ahogy csak bírtam.


Valami érzékelő lehetett a kádba beépítve, mert a víz nem folyt ki és a vízcsobogás is elállt időközben.
Phil a karjába vett és beemelt a vízbe és bekapcsolta a pezsgőfürdőt. Nekem már nem nagyon volt kedvem a fürdőzéshez, mert az érzékszerveim annyira fel voltak ajzva, hogy alig bírtam az újabb ingereket elviselni. Aztán Phil is beült, magához húzott, átölelt és lassan megnyugodtam.
Később kipróbáltunk mindent, amit a jacuzziban lehetett és mindkettőnknek élvezetet okozott.
A gyönyörű, ingerlő hálószobában pilledten aludtunk el egymás karjaiban.


Az éjszaka sírva ébredtem. Azt álmodtam, hogy elveszítettem. Nem tudtam miért és hogyan, csak azt, hogy nincs velem és olyan fájdalom, olyan üresség volt bennem, hogy sírnom kellett.


Mintha olvasott volna a gondolataimban, Phil szinte azonnal felébredt.


-           Mi baj van Eve? – kérdezte ijedten. – Miért sírsz?


-           Megint azt álmodtam, hogy elveszítettelek. Olyan hülye vagyok, hiszen tudom, hogy itt vagy mellettem. Úgy fáj belül, mintha egy darab hiányozna a lelkemből. Mi lesz velem, ha tényleg nem leszel itt? – zokogtam.


-           Nyugodj meg, itt vagyok melletted. Nem fogsz elveszíteni, én nem hagylak el. Szeretlek. – karjaival szorosan átölelt és álomba ringatott.


Hiába ébredtem a karjaiban, reggel mégis ugyanolyan rossz érzésem volt. Mintha nem lenne az enyém.


Fülig szerelmes voltam belé és azt hiszem, attól tartottam, hogy nem vagyok elég jó neki. Csak azt nem értettem, hogy miért éppen akkor tört rám ez az érzés, amikor ott feküdt mellettem és átölelt. Pedig Phil állandóan bizonyságát adta, hogy szeret, gyöngéden bánt velem, leste minden kívánságom, számtalanszor kimondta, öleléseivel kifejezte, szeretkezéseinkkor pedig szinte elégetett az érzelmeivel. Mégis a következő napokban egyre rosszabb kedvem lett és a teljes bizonytalanság uralkodott el rajtam. Utálatos lettem és elutasító, Phil nem értett az egészből semmit. Ahogy magam sem.
Néhány napra el kellett utaznia. Miközben szenvedtem a hiányától, azt bizonygattam magamnak, hogy talán be kellene fejeznünk a kapcsolatunkat, ebbe viszont majdnem belehaltam. Lelkileg teljesen összetörtem és nem is tudtam, hogy miért.
Mikor Phil visszajött és feljött hozzám este, egy teljesen kikészült, összetört nőt talált, kisírt szemekkel. Hiába próbált átölelni, megcsókolni, elhúzódtam tőle.


-           Eve, azt hiszem, beszélnünk kell – kezdte határozottan. – Beavatnál abba, hogy mi történt?


-           Nem történt semmi – ellenkeztem.


-           Akkor miért ülsz itt falfehéren, kisírt szemekkel. Bántott valaki?


Csak ingattam a fejem, nem bántott senki.


-           Elmondanád, hogy miért nem ölelhetlek és csókolhatlak meg? – kérdezte egyre ingerültebben.


-           Nem tudom, nem akarom – suttogtam.


-           Van valaki más? – már nagyon ideges volt.


-           Nincs! – tiltakoztam felháborodva.


-           Akkor mégis mi történt? – emelte fel a hangját.


-           Phil, légy szíves ne kiabálj. Nem történt semmi. – Közben én is felemeltem a hangomat.


-           Na jó, ennek semmi értelme. Ezek szerint nem lehet veled beszélni! – Felpattant, kirohant a lakásból és bevágta maga után az ajtót.


Az ajtócsattanás azonnal kijózanított. Mintha felszállt volna a köd a szemem elől.


-           Phil! - kiabáltam utána kétségbeesetten, de nyilván nem hallotta.


Cikáztak a gondolatok az agyamban. Kétségbeestem és úgy sírtam, mint a záporeső. Most aztán volt okom rá, a hülye viselkedésemmel sikerült Philt elüldöznöm. Pont az a jeges rémület fogott el, mint amikor elment a forgatásra és nem jelentkezett. Mintha jéghideg vasmarok szorította volna a mellkasom, azt hittem belehalok. Ez nem olyan érzés volt, mint amikor azt álmodtam, hogy elveszítettem, ez százezerszer, milliószor borzalmasabb érzés volt.
Hát milyen bizonyítékot akartam tőle még, hogy eléggé szeret? Hogy a fenébe szerezhetném vissza? Nyúltam a telefonért, de nem volt merszem felhívni. Úgy szenvedtem, hogy az leírhatatlan. Próbáltam felidézni kapcsolatunk leggyönyörűbb perceit, de még az agyam sem segített, megbénult a rémülettől.
Órákig sírhattam tehetetlenül, nem fogytak el a könnyeim.
Aztán meghallottam azt a varázslatos hangot, az ajtónyitás hangját.
Ahogy belépett az ajtón, én már rohantam is hozzá és szorosan átöleltük egymást.


-           Kérlek, ne haragudj! – egyszerre mondtuk egymásnak.


Egymás kezét fogva leültünk a kanapéra.


-           Kérlek, ne haragudj, hogy elveszítettem a fejem. – kérlelt.


-           Te se haragudj rám, hogy olyan hülyén viselkedtem. – kérleltem én is.


-           Most elárulod végre mi a baj? Olyan furcsa vagy az utóbbi időben, nem igazodom el rajtad. – kérdezte türelmetlenül.


-           Már nincs baj. Az ajtócsapódás kijózanított. Azt hiszem önértékelési problémáim voltak. – jelentettem ki.


-           Ez mit jelent? – kérdezte várakozóan.


-           Emlékszel? Többször is előfordult, hogy arra ébredtem, hogy elveszítettelek és úgy megijedtem, hogy csak sírni tudtam? Az utolsó után elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy nem vagyok elég jó neked. – kezdtem bele a vallomásba.


-           Bolond vagy Eve! Én mondom bolond! – gyengéden megsimította az arcom.


-           Most már tudom, de nem tudtam semmit tenni ez ellen az érzés ellen. Hiába bizonygattam magamnak, hogy nem így van, hogy szeretsz, és te hiába próbálkoztál, elutasító lettem. Mikor elutaztál, már ott tartottam, hogy jobb lenne, ha vége lenne, ebbe meg majdnem belehaltam. Hidd el, megszenvedtem és nem is tudom, hogy mit és miért. Kérlek Phil, ne haragudj rám! – kérleltem.


-           Megijesztettél. Azt hittem van valaki más. Hogy nem vagy elég jó nekem? Te vagy a legjobb nekem, nem is tudom, mivel érdemeltelek ki. Azok a pozitív érzések, amiket tőled kapok, az a szenvedély, ahogy szeretlek és szeretsz, hihetetlen energiákat adnak nekem. Azért aggódom, hogy én elég jó vagyok-e neked? – vallotta be.


-           Hát nem érzed, nem tudod? … Phil, én belehalok, ha elveszítelek – vallottam én is.


-           De nem veszítesz el, itt vagyok és itt leszek mindig. Kis buta Eve! Túl élénk a fantáziád. Ezt hagyd a művészembereknek. – Magához húzott, és már csókolt is.
A rend helyreállt a fejemben és köztünk is. Legalábbis akkor így gondoltam.

Folytatni szeretném a történetet
Folytatások
Riasztóan nagy kérdések és megfelelő válaszok. De a félsz ott van legbelül, mélyen elrejtve.
Előző részek
Egy váratlan lehetőség. Egy hétvégi kaland. Hogy mi lesz egy hétvégi kalandból? Évi élete igazán fordulatos, s talán irigylésre méltó is. Vagy mégsem ennyire egyértelmű a helyzet?
Vajon megérte a kaland? Úgy tűnik, igen. Vagy mégsem?
Phil Duchanan varázslatos vonzereje mégis létezik? "Aztán végigcsókolta a csípőmet, a combjaimat, a lábamat, lábujjaimat kéjesen végigszopogatta. Én pedig kéjesen nyögdécse...
Évi egy távoli barátság révén Londonban áll munkába. Életének két fontos szereplője már ott van a közelében, kérdés, hogy ki lesz a főhős.
Hasonló írások
Hozzászólások
(5) Üdvöske
2013-01-11 23:59:18
Köszönet mindenkinek, hogy ilyen figyelmes és kitartó olvasók vagytok. Igyekszem, igyekszem....
(4) Marokfegyver
2013-01-09 16:09:13
Ha DS hullámaira gondolok, akkor ez a fejezet számomra nem hullámvölgyet jelent, hiszen pl. a két fénykép körüli beszélgetés lehetőséget ad arra, hogy jobban megismerjük a szereplőket. Kellenek az ilyen fejezetek is egy regényben.
A "- kérdezte aggódva" és "- feleltem könnyedén" típusú kiegészítéseket én túlírásnak tartom, amikor a " -" előtti mondat jól kifejezi az aggódást, vagy másik esetben a könnyedséget. Ilyen az "- öleltem át boldogan" is, és még sorolhatnám... Nem sorolom, mert ezekkel együtt is tetszett. Mégis fel kell hívnom rájuk a figyelmet, mert a túlírás jól mutatja, hogy jól írsz: a párbeszéd mondatai mindenféle magyarázkodás nélkül kifejezik, amit ki kell fejezniük.
(3) szerenella
2013-01-09 08:19:54
Engem sem kötött le, de tetszett, ahogy írsz, gratula!
(2) Lylyana
2013-01-08 12:34:05
Megy a zöld!
(1) D.S.
2013-01-08 12:20:31
Végül tetszett, de nagyon hullámzó a tetszés. Elkalandoztak a gondolataim, nem mindig tudott megtartani.
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak