Történetek
a a
2013.02.14 | Üdvöske | Regény | Megtekintések száma: 926
Napló helyett 13. rész
13. Most már minden szép lesz?

Szerencsére az első osztályon alig volt utas, de azért elzárkóztunk a kíváncsi tekintetek elől.
Mikor felszálltunk, Phil átölelt, kezem az ajkához emelte, úgy kérdezte:

- És most hova megyünk Mrs. Duchanan?

- Egy csodálatos nyugodt helyre, mint a mesében. Bécs külvárosában bérelek egy házat. Éppen nekünk való, gyönyörű kertje van, minden csupa zöld és virág, megnyugtató környezet. – bíztattam.

- És azt elárulod, hogy veled mi történt az elmúlt félévben?  - kérdezte szomorkásan.

- Vártam, hogy jelentkezz, hetekig vártam. Nem hívtál, megfagyott a lelkem Phil és nem tudtam felolvasztani. Próbáltam új életet kezdeni, felvettem a kapcsolatot a régi ismerőseimmel, de nem segített semmi. Minden este úgy sírtam álomba magam és vártam hogy megjelenj, miközben tudtam, hogy nem fogsz jönni. És közben olvastam a híreket rólad. Dacos lettem, próbáltam lezárni a múltat. Megismerkedtem valakivel, néhányszor találkoztunk, Mae is megismerkedett vele és a kisfiával, jól éreztük magunkat együtt. Aztán egyszer csak megfogta a kezem. – éreztem, hogy Phil keze ökölbe szorul. – Nem esett jól. Mikor meg akart csókolni, mikor magához akart húzni, szinte kirázott a hideg, megrémültem. Ha hagytam volna, hogy megtegye, akkor tényleg vége lett volna veled Phil. Úgy megriasztottam, hogy azóta sem láttam. Számomra pedig világossá vált, hogy csak veled élhetek, hogy csak te űzheted el ezt a fagyos, rémületes érzést. – éreztem, hogy Phil megkönnyebbül, a szorítása is enyhült.

- Eve, az őszinteséged riasztó. És mi van most a fagyos érzéssel? – kérdezte, miközben szája ott kalandozott a nyakamban.

- Már olvadozok Phil, már sokkal jobb.

- Szeretlek Évike! – suttogta a fülembe magyarul. Még sosem mondott egy szót sem magyarul és sosem szólított Évikének. Csak anyáék és Peter szoktak így hívni.

Szorosan bújtam hozzá.

- Én is szeretlek Phil. – belecsókoltam a fülébe, összerezzent. – Mióta gyakorlod? Egész jó a kiejtésed.

- Mióta elmentél Az is az önzésem jele, hogy nem tettem meg eddig, hogy egy szót sem tanultam meg magyarul. Most nagyon irigylem Petert, ő sokkal jobban megérdemli a családodat, mint én. Szeretlek Évike! – ismételte meg újra és lágyan megcsókolt.

- Bolond vagy Phil. Én ezt sosem vártam el tőled. De nagyon örülök, hogy magyarul is szeretsz. – bújtam hozzá. Kissy eltűnt és helyette Évike maradt.
Csendben ültünk. Egymás közelében gyorsan telt az idő. Mire feleszméltünk, már szállt is le a gépünk.

Hazataxiztunk. Mire hazaértünk, már beesteledett, sötét volt. Phil nem sokat láthatott a környékből, de érdeklődve nézett körül:

- Jó nagy ez a ház!

- Mondtam, hogy elég lesz nekünk.

Jó volt így bemenni, hogy Phil is velem volt. Nagyot sóhajtottam, megcsináltam, sikerült.

Kézen fogtam Philt és körbevezettem a házon. Szerettem itt lakni, a ház tágas volt és kényelmes. A fölszinten volt a konyha étkezővel, a nappali, ahonnét ki lehetett menni a hatalmas teraszra és hátra a kertbe, egy fürdőszoba. És még egy szoba, de azt még nem mutattam meg.

Az emeleten egy hálószoba, egy vendégszoba és egy gyerekszoba volt. Mindegyikhez tartozott egy kis fürdőszoba. Mindegyik szobának volt erkélye, csodás kilátással a kertre.

Phil mindent megnézett, a gyerekszobában teljesen elérzékenyült. Mae szobájában fő helyen volt az a kép, ami másfél évvel ezelőtt készült róluk karácsonykor.

- Mae ragaszkodott hozzá, hogy ez a kép kerüljön ide. A könyvet, amit tőled kapott, mindenhova magával cipeli, most is elvitte. Az a kedvenc könyve, már teljesen szétrongyolódott.

Továbbmentünk a hálószobába. A hálószoba teljesen érintetlen volt, én sem használtam sohasem.

- Te sem használtad? – kérdezte megrendülten.

- Nem voltál itt – simítottam meg.

- A vendégszobát használta már valaki? – kérdezte érdeklődve.

- Néha Nelli és Anya. De volt már itt Kristy is és Peter is meglátogatott. – vallottam.

- Kristy sosem mondta, hogy találkoztatok mióta eljöttél. – csodálkozott el.

- Én kértem meg rá. Nem akartam, hogy úgy érezd, rajta keresztül akarlak elérni. Többször is találkoztunk, itt is, Londonban is. Szeretem Kristyt, jó barátnők vagyunk és neked nagyon jó testvéred, ha nem tudnál róla. Mindig türelemre intett és bíztatott. Szerencsés vagy, a családod  szeret és hisz benned. Mindenki.

- És Peter? Ő mikor járt itt? – kíváncsiskodott tovább.

- Majd később elmondom, gyere van még egy meglepetésem számodra. – húztam magam után és lementünk a földszintre, abba a szobába, ahol még nem jártunk. – Gyere, nézd!

Beléptünk. A szoba közepén egy zongora állt, a tetején könyvek, a falhoz egy ugyanolyan gitár volt támasztva, mint amilyen Philnek volt, rengeteg könyv a könyvespolcokon, az egyik ablak előtt egy íróasztal egy csomó teleírt füzettel, cd-k, dvd-k mindenütt és egy kényelmes olvasófotel a másik ablak előtt.

A zongorán egy kép volt, Peter és Mae volt rajta, itt készült a kertben. Phil megnézte a könyveket és kivett egyet belőle. Shakespeare szonettek.

- Megvettem magamnak is, nemcsak neked. – a hangom elég szomorúnak tűnt.

- És mit akartál a zongorával és a gitárral? – kérdezte halkan.

- Téged vártak. Mindig reménykedtem abban, hogy eljössz. – válaszoltam elcsukló hangon.

- Ugye Évike, nem fogsz sírni?  Régen voltam ennél boldogabb. – magához húzott és felszabadultan ölelt át.

- Nos, Peter mikor járt itt? – folytatta a faggatózást.

- Két hónapja. Hozott nekem valamit. Mindjárt megmutatom. – Betettem egy cd-t a lejátszóba. – Gyere üljünk le.

Befészkeltük magunkat a fotelba, ketten is kényelmesen elfértünk benne. Persze összebújva.

Hallgattuk a cd-t. Peter énekelt egy szál gitárral. Szomorú dallam volt, de csodaszép. Csak öt szám volt, mindegyik kesernyés, kissé boldogtalan dal volt.
Phil feszülten figyelt, aztán egyszercsak leesett neki.

- Ez nem Peter új lemeze, igaz? Te írtad a szöveget, ugye Eve? Te írtad a dalszövegeket!

Bólintottam.

- Peter azt mondta, hogy próbáljam meg kiírni magamból az érzéseimet, akkor talán könnyebb lesz. Elküldtem neki  párat és ezt hozta el nekem. Tetszenek? – kérdeztem bátortalanul.

- Hogy tetszenek-e?! Eve, ezek gyönyörűek. Szóval ezzel foglalkoztál, verseket írtál. Vannak még? – kérdezte türelmetlenül.

- Ott vannak az asztalon, sokat írtam.

- Elolvashatom? – már ott is termett az asztalnál.

- Persze, hogy elolvashatod, de nem olyan jók. Bárki ír ilyeneket szerintem.

Már falta is a sorokat.

- Hogy nem jók? Eve, ez csodálatos. Hát micsoda csodás szövegek ezek! Peter jobban ismer, mint én. Ő honnét tudta, hogy csodás szövegeket írsz?

- Nem tudta, én sem tudtam, hogy ez bennem van. Csak bíztatott, azt mondta az írás segít, ha fáj valami. Azt mondta, ő zenét ír ilyenkor. Régen te is ezt tetted.

- Most is, csak később akartam megmutatni. Sok zenét írtam az elmúlt időszakban. Volt időm és okom is. Meghallgatod? – kérdezte szégyenlősen.

- Írtál zenét, újra? Mégiscsak jó volt valamire ez a félév. Persze, hogy meghallgatom. Tudod, hogy szeretem a zenédet.

Phil kiment és behozott egy cd-t. Újra befészkeltük magunkat a fotelba és úgy hallgattuk. Mennyivel másabb volt ez, mint Peter zenéje. Gyönyörű dallamok, de mégis zaklatott volt, nyugtalan. Néhol féktelen és durva. De csodás volt újra hallani Phil szerzeményeit.

- Phil, ezek gyönyörűek, de olyan nyughatatlanok. Szinte felzaklatják az ember lelkét.

- Nem tetszik?

- Dehogynem, de ilyen háborgó a te lelked is? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Most már talán nem. Már itt vagy velem.

Elcsendesedtünk, úgy hallgattuk végig egymáshoz bújva. Mikor vége lett, szinte döbbent csend lett a szobában.

Összeszedtem magam.

- Gyere menjünk, késő van. Holnap elmegyünk Mae-ért, jó? – Bólintott. – Nem vagy éhes? Készítek valamit.

- Nem. Csak rád. – összerezzentem a hangsúlyra. – Van kedved …? – Tudtam mire gondol, csak bólintottam.

Gyorsan lezuhanyoztunk, én becsempésztem a lejátszóba azt a cd-t, amit még Phil-től kaptam - a Szólamok nagy találkozását -, és bebújtunk az ágyba. Úgy látszik ez a zene mindig megőrjít engem. Odabújtam hozzá és hagytam, hogy elöntsenek az érzelmek. Mintha az első alkalom lett volna, a szívem kalimpált, a vér száguldott az ereimben, a testem felforrósodott. Amikor hozzám ért olyan volt, mintha a villám belém csapott volna, csak remegtem és vártam, hogy újra jöjjön a villámcsapás.

- Évike, szeretlek – suttogta a fülembe magyarul, miközben a gyönyör ott toporgott, mikor söpörhet végig rajtunk. De Phil újra és újra továbbnyújtotta a pillanatot, a végén már szinte könyörgött a testem a megkönnyebbülésért. A következő percben mintha felrobbantunk volna, a gyönyör úgy száguldott végig testünkön, hogy szinte levegőt sem kaptunk. A lábam ujjától a fejem búbjáig, magam voltam a gyönyör. Csak percek múlva voltam tudatában ismét magamnak, akkor érzékeltem, hogy úgy szorítom Philt, majd összetöröm. Lazítottam a szorításon, de nem engedtem el, így akartam elaludni, szorosan ölelve őt.

Úgy látszik, a csoda ha újra és újra megtörténik, mindig csoda marad. Az én csodám Phil karjaiban , a csókjaira ébredni. Soha nem múlik el a varázs. Azok a gyönyörű szürkészöld szemek … mintha visszatért volna beléjük a csillogás.

- Szeretlek Phil, nem tudom elmondani, hogy mennyire. Annyira boldog vagyok veled.

Amennyire csak lehetett, közelebb húzott magához.

- Én is szeretlek Évike. Veled akarok megöregedni, az összes ráncodat meg akarom ismerni. De addig élvezni akarom az életem minden percét veled.

Csókok, ölelések, a sóhajok, a zihálás hangjai, a borzongás, ami végigfut a testünkön, a forróság, amely elönt bennünket, az izmok megfeszülése, az izzadtságcseppek, amelyek legördülnek a homlokunkon, mind a gyönyör felé vezető út apró lépései. Aztán a kitörő vulkán, a mindent elsöprő hurrikán, a földrengés, az egymásba olvadó testünk, a kezünk, ahogy vasmarokként szorítja a másikat, a hördülések, az apró sikolyok, amely elhagyják szánkat, ez maga a gyönyör, amely elsöpör minden gondolatot. Aztán a végtelenség érzése, a felszabadulás, mintha a tenger hullámain ringatóznánk egybefonódva, a csók, amelyet kedvesünk ad nekünk, ez maga a kielégülés. Ezt csak szerelmesek érezhetik.

Vajon Phil is ezt érzi vagy csak én? Átölel, magához húz, gyengéden újra és újra megcsókol. Igen, ő is szerelmes belém. Mondja is és érezteti. Boldog velem, nevet a szeme, a szája  kaján és csak csókol, csókol, hogy elbűvöljön.

- Nem ér Phil, nem bírom már elviselni, hagyd abba! – könyörgöm, de csak csókol és simogat és kezdődik az egész elölről. Már újra a hullámokon ringatózunk összefonódva.

Aztán valahogy ott termett a valóság.

- Phil, gyere keljünk, menjünk Mae-ért. – kicsit furdalt a lelkiismeret, de mégis örültem, hogy hagytunk egymásra is időt.

Gyorsan összekaptuk magunkat és elmentünk Nelliékhez.

Mindenki meglepődött, hogy váratlanul megjelentünk, Mae boldogan ugrott Phil nyakába.

- Daddy, Daddy, de jó, hogy eljöttél! – szorosan csimpaszkodott belé.

- Kicsikém, megfojtasz. Mae, nagyon hiányoztál. – Phil összevissza puszilgatta Mae-t.

Éreztem, hogy Phil nyugtalan. Láttam, hogy nem találja a helyét, kerüli a többieket. Odamentem hozzá, hogy megnyugtassam. A keze jéghideg volt, az arcán gyöngyözött a veríték. A teste megfeszült az idegességtől.

- Baj van Phil? – kérdeztem és egyre idegesebb lettem.

Nemet intett a fejével.

- Rosszul vagy, ugye? – már teljesen megrémültem, egész testében reszketett.

Bólintott.

- Gyere, menjünk be, pihenj le. – Betámogattam, lefeküdt, de a helyzet ahelyett, hogy javult volna, egyre romlott. Már patakokban folyt rajta a veríték, a teste remegett.

- Adjak valamit? –kimondatlanul is tudtuk, hogy mit kérdezek.

- Nincs nálam. Mondtam, hogy letettem a szereket. Kidobtam mindent.

- Ezzel nem tudsz megbirkózni egyedül! Most mit csináljak? – átöleltem és próbáltam megnyugtatni.

- Ne aggódj, nem lesz baj. – suttogta, de egyre rosszabb állapotba került.

Nelli megjelent az ajtóban.

- Évi! Baj van? De hát mi történt? – kérdezte aggódva.

- Azt hiszem, elvonási tünetek. Úgyis tudod mitől. Vigyázz egy kicsit rá, felhívom az orvost. – sürgettem sírva.

Kirohantam a szobából, megkerestem a telefonom, felhívtam dr. Whitlockot. Áldottam az eszem, hogy elmentettem a telefonszámát.

- David, itt Eve Duchanan. Baj van, Phil nagyon rosszul van.

- Nyugodj meg Eve, mondd el mi történt.

- Semmi különös. Egyszercsak nyugtalan lett, jéghideg a keze, patakokban folyik rajta a veríték és az egész teste remeg. – hadartam. – Nincs nála szer, letette. Mit tegyek vele?

- Be kell hozni, küldök mentőt.

- Itthon vagyunk a nővéremnél, látni akarta Mae-t , mielőtt elmegyünk a klinikára. De nem tudtam, hogy már nem szed semmit.

- Milyen hosszú az út? El tudod hozni?

- Úgy egy, másfél óra. Persze, hogy beviszem. Nem lesz baj? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Sajnos, ez sokáig tart, ennyi idő alatt nem lesz semmi. Ha mégis rosszabbul lenne vagy elveszítené az eszméletét, hívj azonnal, akkor küldöm a mentőt.

- Köszönöm David, azonnal indulunk.

Visszamentem Phil-hez. A helyzet mit sem változott.

- Nelli, beszéltem az orvossal, azonnal be kell vinnem a klinikára.

- De Évi, nem tudod magad bevinni. Szólok Lacinak, majd ő elvisz benneteket. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.

Nelli elszaladt, én pedig Philt nyugtattam.

- Jobb lesz nemsokára Phil, beviszünk a klinikára, beszéltem dr. Whitlock-kal, vár bennünket, indulnunk kell.

Phil bólintott, megszorította a kezem:

- Bocsáss meg Évike.

- Phil, ne emészd magad. Gyere, próbálj felkelni, Laci már vár az autóval. Ne aggódj, vigyázok rád. Szeretlek.

- És Mae? – kérdezte, miközben segítségemmel felkelt.

- Mae marad, majd eljövök érte, ha jobban leszel. Most magaddal törődj.

Kibotorkáltunk, beültettem Philt a kocsiba, aztán gyorsan elbúcsúztam Mae-től.

- Mae, kicsikém, Daddy rosszul van, el kell vinnem doktor bácsihoz. Ne aggódj és ne sírj, nem lesz semmi baj. – Mae könnyei peregtek, mint a záporeső. – Ne sírj kicsim, jövök értek, mihelyt Daddy jobban lesz. Szeretlek kicsim. – Megpusziltam és sírva öleltem át. – Mennem kell.

- Menj már Évi, Mae rendben lesz, ne aggódj. Hívjál, mihelyt tudsz valamit. – Nelli átölelt. – Kitartás, siess.

Amennyire tudtam, Laci autójában elhelyeztem kényelmesen Philt, betakargattam és már indultunk is. Átöleltem és próbáltam megnyugtatni.

Laci olyan gyorsan hajtott, ahogy csak bírt, nem volt nagy tekintettel a sebességhatárokra. Szerencsénkre a forgalom nem volt különösebben nagy, gyorsan haladtunk. Egy szót sem szólt, de kontrollálta, hogy mi folyik hátul, láttam hogy gyakran belepislant a tükörbe.

Később Phil egy kissé megnyugodott, a reszketése is megszűnt, elszenderedett.

- Kösz Laci, rendes vagy, hogy elviszel bennünket. Én most nem bírnék vezetni. – hálálkodtam.

- Ugyan Évi, nem tesz semmit, te is segítenél. De beavatnál engem is, hogy mi van Phillel?

- Nelli nem mondta?

- Nem. –felelte szárazon.

- Laci, nekünk az utóbbi időszak nagyon nehéz volt. Gyakorlatilag külön éltünk, ezt úgyis tudod. Philnek függőségi problémai vannak, az utóbbi időben, hogy tudja tartani az iramot, mindenféle szerhez nyúlt. Most tette le, mikor elmentem érte, de önmaga nem tud megbirkózni vele.

- Pia?

- Az is, gyógyszerek is, drog is. Nem tudom, pontosan, csak sejtem.

- Nem tudott kiszállni? Gondolom, túlhajtotta magát.

- Iszonyúan nagy volt rajta a nyomás. Ha az elsők között akar maradni, folyamatosan jól kell teljesíteni, ő pedig maximalista. Nemet mondani sem nagyon tud, ha megragadja valami. És a szerződések is kőkeményen kötik, nem könnyű kiszállni.

- És most?

- Most kiszállt. Visszavonult, mindent visszamondott.

- És nem lehetett volna korábban?

- Ebben azt hiszem, én is hibás vagyok. Nem vettem tudomást bizonyos dolgokról, struccpolitikát folytattam. Mikor elköltöztünk Mae-vel nem gondoltam, hogy nem fog keresni, még jobban belelöktem ebbe a helyzetbe.

- Remélem, nem magadat akarod okolni, Phil felnőtt, fel tudja mérni a döntése következményeit. Végül is ő választott.

- Ez igaz Laci, de előbb is segíthettem volna neki. Furdal a lelkiismeret, miért nem kerestem korábban.

- Ennek semmi értelme Évi. Lehet, ha korábban mész, elküld a fenébe, nem tudhatod. Ezek a dolgok az ő fejében dőlnek el, nem a tiedben. Ha jobban lesz, gyertek el hosszabb időre. Itt kipihenheti magát, lazíthat, biztosan élvezné. A kétkezi munka jót tesz ilyen helyzetekben.

- Kösz Laci, rendes vagy, majd meglátjuk. Most egyenlőre azt szeretném, hogy összeszedje magát.

Már Bécs közelében jártunk. Szerencsére Phil végigaludta az utat. Azonban most, ahogy ébredezett, újrakezdődött az egész, kiverte a hideg veríték és újra reszketni kezdett. Motyogott valamit, de nem értettem. Mintha félrebeszélt volna. Ijesztő volt, de mégis nyugodtabb voltam, mert pár percre voltunk csak a klinikától.

Felhívtam Davidet, tájékoztattam a történtekről és hogy mindjárt odaérünk.

A klinikánál már vártak bennünk. Az ápolók óvatosan kiemelték Philt és hordágyra tették. Már elveszítette az eszméletét, futottak be vele az épületbe, én meg utánuk.

A kezelőbe azonban nem engedtek be, bár szerettem volna bemenni, a lelkem mélyén hálás voltam érte.

David megállított:

- Eve, ne aggódj, kézben tartjuk a dolgokat. Ülj le és nyugodj meg, nem lesz semmi baj.

- Biztos, David? Belehalok, ha elveszítem! – sírtam el magam.

- Eve, mi törődünk Phillel, ne aggódj. Szüksége lesz rád, ne pazarold feleslegesen az erődet. Ülj le, nyugodj meg, jövök, amint tudok.

Leroskadtam a székre és elkapott a zokogás, nem is tudtam abbahagyni. Laci odaült mellém, próbált vigasztalni, de nem sok sikerrel.

- Évi, ne sírj, ne hergeld magad, ezzel úgysem segítesz rajta. Szedd össze magad, szükség lesz rá. Hozok valami innivalót. Kérsz egy kávét is?

Bólintottam. Nagyon rendes volt, törődött velem. Felhívtam Nellit, hogy ideértünk rendben.

Mire Laci visszajött, kissé megnyugodtam. Rám mosolygott:

- Helyes, kieresztetted a gőzt, most tiszta fejjel előre, rendben Évi? Ne aggódj, Phil erős és egészséges egyébként, nem lesz baj.

- Kösz Laci, igazad van. Menj haza nyugodtan, elleszek.

- Nyugalom. Majd megyek, ha megtudjuk, mi van Phillel. Hazaviszlek, aztán majd hazamegyek.

- Nem hiszem, hogy hazamegyek, itt maradok. Van itt vendégszoba, ott is maradhatok, már megbeszéltem Daviddel.

- Akkor hazamegyünk egy váltás ruháért, ha kell esetleg Philnek valami és majd utána elmegyek. Holnap a fiúkkal elhozatom neked a kocsidat, mert biztosan hiányozni fog. Nelli meg majd jön, ha szükséged lesz rá, nem biztos, hogy jó, ha ilyen helyzetben ott pezsegnek körülötted mások. De ha baj van, hívj oké?

- Oké! – feleltem hálásan. Nagyon jót tett a nyugalma és a józan esze ebben a helyzetben.

Hosszú idő telt el, már fel-alá járkáltam az idegességtől. Végre visszajött a doktor.

- Nos, Phil már jobban van. Adódott néhány komplikáció, de most nyugodt. Altatjuk, most ez a legjobb, amit tehetünk.

- Mit jelent, hogy adódott néhány komplikáció? – kérdeztem rémülten.

- Sajnos leállt a szíve, újra kellett éleszteni. – éreztem, hogy kiszáll belőlem minden erő, majdnem elájultam, Laci kapott el. Mikor láttam, hogy Phil rosszul van, azért voltam kétségbeesve, hogy milyen rosszul érezheti magát, hogy fájdalmai vannak, de az eszembe sem jutott, hogy meghalhat.

„ Sajnos leállt a szíve, újra kellett éleszteni.” – a mondat ott dübörgött a fülemben, zakatolt a fejemben.

- Ez előfordulhat újra? – hallottam Laci döbbent kérdését.

- Végül is ez bárkivel előfordulhat. Nos Phil esélyei most sokkal jobbak, mint amikor behozták, figyelünk rá. Az értékei most stabilak és jók. Nem valószínű, hogy még egyszer előfordul. Menjenek nyugodtan haza, jó kezekben van. – válaszolta a doktor.

- David, én nem megyek el innét. Bemehetek hozzá? Csak fognám a kezét, kérlek? – könyörögtem az orvosnak.

- Hát persze, menj csak. De később nyugodtan menj haza, itt nem tudsz mit tenni. Természetesen a vendégszoba is rendelkezésedre áll, ha akarod. Ne aggódj Eve, rendben lesz minden, én is itt maradok. - David bátorítóan megszorította a kezem, aztán bekísért bennünket Phil szobájába.

Rémületes volt a látvány. Phil mozdulatlanul feküdt, mindenféle csövek, madzagok voltak körülötte, a testére érzékelőket tapasztottak. Lélegeztetőgépre volt kapcsolva, egy nővér folyamatosan figyelte az állapotát. Sápadt volt, szinte élettelennek tűnt. A legborzalmasabban a hangok voltak, a lélegeztetőgép surrogása, a kijelző pittyegő hangja. Mindig attól féltem, hogy a következő pillanatban elhallgat vagy más ütemben fog megszólalni.

Hangtalanul csorogtak a könnyeim. Hogy lehet, hogy az én drága férjem, aki reggel még oly szeretettel ölelt engem, itt fekszik tehetetlenül ilyen ijesztő állapotban?  Láttam, hogy Laci is döbbent arccal mered Philre.

- David, miért kell a lélegeztető? Nem kap levegőt? – kérdeztem sírva.

- Így biztonságosabb. Egy-két nap és levehetjük róla. – felelte David nyugodtan.

- David, mennyi időre állt le a szíve? Lesz annak következménye?

- Bizonyára nem lesz semmilyen szövődmény. Itt voltunk mellette és azonnal újraélesztettük. Ha mondhatom ezt, szerencséje volt, hogy éppen itt történt. Nyugodj meg, Phil erős, át fogja vészelni. Itt biztonságban van, egy nővér mindig itt van mellette.

- De hogy történhetett ez? – suttogtam.

- Phil kizsigerelte magát és most túl hirtelen állt le a szerekkel. Nem lett volna szabad ezt tennie, ez okozta a sokkot a szervezetének.  Ez a leállás nem megy önkéntes alapon, ez nem cigaretta. – mondta dr. Whitlock.

- Döntött és lépett, ahogy szokott. Nem tudta ezt felmérni. – csúszott ki a számon.

- Hát, ez most nem volt túl szerencsés, jobb lett volna, ha előbb eljön.

- Holnap jöttünk volna David, holnap. – suttogtam.

- Eve, ne emészd magad, most ezt a helyzetet fogjuk megoldani. – nyugtatott.

- David, visszaadod nekem, megígéred? – sírtam el magam újra.

- Mindent megteszek, ami emberi tudással lehetséges. Visszakapod, ha rajtam múlik visszakapod. Ne aggódj, semmi szükség arra, hogy összeroppanj. Szüksége lesz rád. – átölelt és indult kifelé.

- Köszönöm David, bízom benned.

És tényleg így éreztem, bíztam benne. Nem tudom, mitévő lettem volna, ha egy idegenre kellett volna bíznom Philt, biztos sokkal nehezebb lett volna.
Kissé megnyugodtam, szerencsére a racionális énem került felülre.

Megkértem Lacit, hogy vigyen haza, hogy néhány dolgot összeszedjek. Egy darabig szótlanul ültünk a kocsiban, aztán megszólalt:

- Évi, mondd hogy segítsek? Szívesen itt maradok, ha szeretnéd.

- Rendes vagy Laci, de nincs rá szükség. Már ura vagyok önmagamnak. Vigyél majd vissza a klinikára és utána menj nyugodtan haza. Csak Mae-jel törődjetek, ha majd őt visszahoznátok, amikor szólok vagy inkább Anya kijöhetne majd vele. De majd szólok. És ha megtennéd, hogy holnap elküldenéd a kocsit, azért hálás lennék. És ha Anyáéknak szólnátok, hogy mi történt, de kérlek, ne hívjon most fel, jó? Majd én telefonálok.

- A kocsit már megbeszéltük, holnap elküldöm a fiúkkal. A többit intézem. Nellire sincs szükséged? Ne jöjjön ki?

- Kösz nem, most jobb lesz egyedül. Úgyis bent leszek a klinikán. Laci, fel kellene hívnom Phil szüleit, ugye? – Bólintott.

Nagyot sóhajtottam. Próbáltam nyugodt maradni és tárcsáztam Jimet, Phil édesapját. Nem volt erőm Ann-nel beszélni. Jim azonnal felvette a telefont.

- Eve, drágám, örülök, hogy hallom a hangodat. Ann-t keresed? Nincs itthon.

- Nem Jim, veled akarok beszélni.

- Baj van drágám? Olyan rémült a hangod! – már nem bírtam zokogás nélkül, hiába szedtem össze magam. – Eve, csak nem sírsz?

- Jim, Phil kórházban van, rosszul lett, újra kellett éleszteni. – döbbent csend volt a telefon másik végén.

- Jim, Jim, jól vagy? Ne haragudj rám, tudnotok kell róla. Nem akartam Ann-t hívni, összeroppant volna.

Végre beleszólt a telefonba:

- Drágám, jól tetted, hogy engem hívtál. Köszönöm. De mi van Phillel, most hogy van?

- Altatják, egyenlőre lélegeztetőgépen van. Jim ne aggódj, jó kezekben van. Dr. Whitlock klinikája a legjobb, ami itt van Bécsben, személyesen felügyeli Philt. – reméltem, hogy meggyőző a hangom.

- De hát mi történt, mikor elmentetek még jól volt, nem? – Jim teljesen össze volt zavarodva.

- Jim, nem tudom, hogy mennyit tudsz Phil „másik” életéről, de nem éppen egészségesen élt és hirtelen állt le a serkentőszerekkel. Nem lett volna szabad. – tényleg nem tudtam, hogy Jim és Ann mennyire vannak képben.

- Serkentőszerek. Milyen finoman fogalmazol, Eve. – Tehát képben van. – Tudunk segíteni, odautazzunk? Ann-t nehéz lesz visszatartani.

- Kérlek Jim, tedd meg, csak akkor jöjjetek, ha szólok, ha jobban lesz. És ne neheztelj Philre, ő mindenhol próbált megfelelni, tudod, hogy maximalista. Én vagyok a hibás, nem voltam mellette.

- Inkább ő nem volt melletted. Azt nem tudom megakadályozni, hogy Ann felhívjon, de az utazásról lebeszélem, ezt megígérem. És kérlek Eve, vigyázz a fiamra – már teljesen elérzékenyült a hangja , - vigyázz rá, ha már ő nem vigyázott magára.

- Jim, tudod, hogy Mae és Phil a legfontosabbak nekem a világon. Ne aggódj, minden rendben lesz.  - Nem tudom, hogy honnét vettem az erőt  biztatáshoz, mikor én magam is alig tudtam elviselni a dolgot. – Ígérem, hogy rendben lesz. Szeretlek benneteket.

- Köszönöm Eve, mi is szeretünk benneteket. Vigyázz magadra, ha segítség kell, hívj, azonnal megyünk. Csókollak.

Befejeztük a beszélgetést. Egy nagy teher lement rólam.
Közben hazaértünk. Gyorsan összepakoltam és Laci már vitt is vissza a klinikára.

Felhívtam Petert, elsírtam bánatomat, előtte lehettem gyönge. Peter  megígérte, hogy néhány hét múlva eljön hozzánk, úgy is haza akart jönni Amerikából pár hétre, akkor nem Londonba megy, hanem Bécsbe jön.
Nem tudom honnét vettem az erőt a következő napokban. Ott ültem Phil mellett, fogtam a kezét, csak néha aludtam egy-két órát. Nem tudtam magára hagyni. Azt gondoltam, ha mellette vagyok, ő is érzi és segít neki.
Csak sms-eket küldözgettem, hogy a család tudjon róla, hogy megvagyunk, de senkit nem hívtam telefonon és ők is tiszteletben tartották ezt, nem hívogattak.
Folytatni szeretném a történetet
Folytatások
Úgy tűnik Eve és Phil élete visszatér a rendes kerékvágásba. Phil új oldaláról mutatkozik be és a családi életük is boldog lesz.
Előző részek
Amikor a titkos erőforrások üzembe állnak...
Phil és Eve élete hullámvasútként zakatol, hol a csúcsra törnek, hol a mélybe zuhannak. Vajon van bennük elég erő és kitartás, vagy a rózsaszínű álom kipukkad?
Phil és Eve kapcsolata újra a leghevesebb fokra kapcsol, melyet megkoronáz egy különleges ajándék.
A legszebb pillanatokat mindig a pokol követi?
Újabb kérdések és sorsfordító válaszok.
Tavaszi fordulatok
Riasztóan nagy kérdések és megfelelő válaszok. De a félsz ott van legbelül, mélyen elrejtve.
Hétköznapok és kétségek. Elég vagyok? Elég vagy?
Egy váratlan lehetőség. Egy hétvégi kaland. Hogy mi lesz egy hétvégi kalandból? Évi élete igazán fordulatos, s talán irigylésre méltó is. Vagy mégsem ennyire egyértelmű a helyzet?
Vajon megérte a kaland? Úgy tűnik, igen. Vagy mégsem?
Phil Duchanan varázslatos vonzereje mégis létezik? "Aztán végigcsókolta a csípőmet, a combjaimat, a lábamat, lábujjaimat kéjesen végigszopogatta. Én pedig kéjesen nyögdécse...
Évi egy távoli barátság révén Londonban áll munkába. Életének két fontos szereplője már ott van a közelében, kérdés, hogy ki lesz a főhős.
Hasonló írások
Hozzászólások
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak