Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Dr. Stephen P. St.John: Sok gondolatom volt, de végül...
2024-03-28 20:01
Marthy: Mmm! Lányként os imádós történ...
2024-03-28 16:03
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:47
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:46
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Művészlelkek

Ez volt az utolsó évem a gimnáziumban. Tudtam, hogy el kell döntenem, mit is kezdjek az életemmel, hogyan tovább. S mivel én is azon kevesek közé tartoztam, akiket a sors különleges tehetséggel áldott meg, a döntés még nehezebb volt számomra. Választhatok-e olyan foglalkozást, ami nem nyújt biztos megélhetést? Élhetek-e a művészetnek, képes leszek e feláldozni a biztonságot nyújtó talajt, hogy a festők köreibe emelkedjek és végigszárnyaljak az életen, mint aki egy másik szférába tartozik?

Nehéz kérdések voltak ezek, amelyeket egyedül, minden segítség nélkül képtelen lettem volna megválaszolni. Az ember, aki a segítségemre sietett, maga is művész volt. Abban az évben kezdett az iskolánkban tanítani, mint rajz- és irodalomtanár. Már az első órán kiszúrt magának, mintegy „megjelölte a homlokom”, ahogy a kiválasztottakét szokták. Nagyon sokat foglalkozott velem, sokszor még tanítási órák után is fenn voltunk a rajzteremben. Igazán jó tanár volt, és valóban kiváló művész. Elnéztem, ahogy egy-egy művén dolgozik, feszült figyelemmel munkálva meg a részleteket, elmerülve az alkotás varázsában. Ilyenkor olyan érzések ébredtek bennem, amiket nem tudtam megmagyarázni. Kezdetektől valami furcsa kötődést éreztem iránta, ami a hónapok alatt lassan szerelemmé mélyült.

De tudtam, hiába várnék viszonzást tőle, hiszen a tanítványa vagyok, és végtére is ő már majdnem negyven éves… Igaz, a korkülönbség számomra nem jelentett volna akadályt. A művészet sok mindent megtanít az embernek, aki nyitott szemekkel és fülekkel közelít felé. Így azt is, hogy az életnek szférái vannak, és a szerelem az a szféra, ahol nem számít semmi más, csak az érzés, ahol mindenki egyenlő, senki sem különb, illetve mindenki különleges a maga módján, és nem jelent akadályt sem tér, sem idő, sem helyszín.
Ebből kiindulva nagy várakozásokkal néztem a közelgő osztálykirándulás elé. A kísérő tanár ki más lehetett volna, mint Barcsay Miklós rajz- és irodalomtanár. Egészen az utolsó estéig kerülgettük egymást, amikor aztán az osztály éjszakai erdei túrára ment az osztályfőnökkel. Ilyen ötlet is csak a mi osztályfőnökünknek juthatott az eszébe. Bár ez volt az a pont, ahol sikerült nem várt közelségbe kerülnöm Barcsayhoz.

Ahogy haladtunk a keskeny erdei ösvényen, ihletet merítettem a sötét lombokon átszűrődő gyér holdfény és az elemlámpák éles fényének kontrasztjából, s kicsit lemaradtam, hogy megnézzem, hogyan változnak a fényviszonyok, ahogy a mesterséges fény egyre messzebbről látszik. Ekkor történt az a jelentéktelennek tűnő, ám egész további életemre kiható esemény, ami nélkül talán ma nem az lennék, aki vagyok. Mikor sietősebbre fogtam lépteim, hogy utolérjem a társaságot, megbotlottam egy kiálló gyökérben, és a fájdalomtól felsikoltottam. Ezt persze rögtön mindenki észrevette, és hamarosan ott állt az egész osztály szánakozva fölöttem.
- Lábra tud állni? – kérdezte az osztályfőnököm aggodalmaskodva. Tettem egy kísérletet, de a bokám annyira fájt, hogy visszarogytam a földre.
- Azt hiszem, nem fog menni…
- Várjon, segítek – lépett oda Barcsay tanár úr, és segítségével, ha nehezen is, de lábra álltam.
- Köszönöm – sziszegtem fájdalmasan.
- Károly, te maradj a többiekkel. Gondolom Evelin sem akarja, hogy miatta vessünk véget a túrának. Én majd visszakísérem a szállásra, nem lesz semmi gond. – Ezek a szavak is kedvenc rajztanárom szájából hangzottak el, és furcsamód egyik barátnőm sem sietett velünk tartani, hogy támogassanak. Talán őket is váratlanul érte ez a gyors felajánlkozás.
- Rendben. Na gyertek, aztán mindenki nézzen a lába elé!
Elindultak tovább az erdő sűrűjébe, én pedig ott maradtam kettesben azzal az emberrel, akibe fülig szerelmes voltam.
- Biztos bírni fogja a szállásig?
- Remélem… Csak nem nehezebb ez sem, mint egész éjjel a festőállvány előtt állni, nehogy elillanjon az ihlet. – Mondtam, és nem is maradt el a hatás.
- Nem csalódtam magában. Igazi művészhajlamai vannak, és nem is próbálja visszafojtani őket. Most is figyeltem, ahogy a holdfény titkait lesi… Ugye, milyen könnyű elcsábulni? Lehet, hogy valaki ezt különcködésnek értelmezi, furcsállják, és ezzel mindenki mást könnyen a meg nem értettség gödrébe taszíthatnának… de nem magát vagy engem! Mi rendelkezünk ugyanis azzal a fajta művészi öntudattal, ami magától értetődően kizárja ezt a lehetőséget.

Cinkos mosoly kíséretében mondta mindezt, és teljesen át tudtam érezni mondanivalója igazságát.
- Úgy beszél a tanár úr, mintha mi mások felett állnánk…
- Bizonyos tekintetben igen. De mivel mindenkiben van művészi hajlam, és mindenki másban jó, mások meg felettünk állnak. Tulajdonképpen ez csak nézőpont kérdése. Ha úgy vesszük, hogy mindenki mindenki fölött áll, arra a következtetésre jutunk, hogy minden ember egy szinten van.
- Ezt nem egészen értem…
- Hadd magyarázzam el egy példával. Te jó vagy a festésben, a barátnőd kiválóan zongorázik, egy másik barátnődnek gyönyörű énekhangja van. Na már most, kijelentheted-e, hogy te fölöttük állsz, ha te sem zongorázni, sem énekelni nem tudsz? Korántsem. Különbözőek vagyunk, de mindenkinek van valamihez tehetsége.
- Értem. Aú… - kiáltottam fel a hirtelen rám törő fájdalomtól, s egész biztos újra elestem volna, ha Barcsay nem fog jó erősen. Emiatt a kis közjáték miatt nem volt időm azon gondolkozni, hogy miért tegezett le a tanár úr. Épp elég gondom volt, hogy hogy jutok vissza a szállásra kificamodott bokával úgy, hogy minden lépés elviselhetetlenül fájdalmas.
- Üljön le ide! – vette kezébe a dolgok irányítását a tanár úr, és közben leterítette a kabátját egy alkalmas farönkre. Én szó nélkül engedelmeskedtem neki. – Mutassa a lábát.

Mellém guggolt és szó nélkül elkezdte kifűzni a cipőmet, majd óvatosan levette a lábamról. Kicsit megtapogatta a lábfejem, amire én fájdalmasan felszisszentem. Ő fel sem nézve kijelentette:
- Ez így nem mehet tovább, vissza kell rántani a bokáját a helyére.
- Hogy?! – Mire ez a felkiáltás elhagyta a számat, a bokám már a megfelelő helyen volt.
- Pontosan így. Bocsásson meg, ha fájdalmat okoztam, de ezt másképp nem lehet kezelni. Azt hittem, elég, ha a kollégiumban rázzuk helyre egy kis érzéstelenítéssel, de már nem bírtam nézni, ahogy szenved.
- Köszönöm, tanár úr! De az az érzésem, hogy így még kevésbé tudok rá állni…
- Annyi baj legyen! – mondta, kifűzte a másik cipőmet is, kezembe adta a másikkal együtt, majd felkapott a karjába, és vitt egészen a tanári szoba ajtajáig. Én a meglepetéstől meg sem bírtam szólalni. Nagyon jó érzés volt a karjaiban lenni, élveztem, ahogy a testem hozzásimul az övéhez. A szobában aztán egyenesen az ágyhoz vitt, és óvatosan elengedett.
- Egy whiskyt a nagy ijedtségre? – kérdezte, és egy laza mozdulattal elővette az üveget a hűtőből, majd két kis pohárkát varázsolt elő a táskájából.
- Nem is tudom…
- Jót fog tenni.

Mire észbe kaptam, már a kezemben volt a kis pohár whisky. Mindig is tudtam, hogy a tanár úr eléggé szabadszellemű, de nem gondoltam volna, hogy ezt egy iskolai kirándulás keretei közt fogja bebizonyítani nekem.
- Egészségére! – mindketten fölhörpintettük az italt, majd Barcsay gyors mozdulatokkal mindent a helyére tett.
- Nem árt az óvatosság. – mondta, majd a legnagyobb természetességgel előhúzta a cigijét a zsebéből, és felém nyújtotta.
- Kér egy cigit?

Az előbbi jelenet után én már ezen sem tudtam csodálkozni.
- Köszönöm, tanár úr, nem rombolom ilyesmivel az egészségem.
- Tudja, a művészek mind önpusztító életmódot folytatnak. Az alkotás súlyát hogy is viselhetnénk el másképp? – kimért eleganciával gyújtott rá, majd lassan az ablakhoz sétált, kinyitotta, és háttal nekem fújta tovább a füstöt. - Marcangolnunk kell önmagunkat, lehatolni a húsunkig, hogy felszínre kerüljenek a látomások, hogy megtestesülhessenek, és valósággá váljanak.

Váratlanul megfordult, és egyenesen a szemembe nézve folytatta:
- De minek is magyarázom én ezt neked, hiszen ismered az érzést, a velőig hatoló kínzó gyönyört, az alkotás fájdalmas, de örömteli folyamatát.
Meglepődtem. Ilyenfajta nyíltsággal még sosem beszélt velem, egy diákjával sem. Kivételezik velem, mert érzi a tehetséget körülöttem a levegőben, ahogy egyszer mondta nekem. Ahogy kimondta az utolsó mondatot, átfutott rajtam egy borzongás és tetőtől talpig libabőrös lettem. Ezt ő is észrevette, és minden előzmény nélkül kidobta a cigarettát az ablakon, majd leült velem szemben az ágyra. Más hangnemben kezdett velem beszélni, és a tekintete is megváltozott.
- Ugye éreztél már ilyet? – Mikor ezt kimondta, keze lassan elindult a kezem felé, és ujjaival lágyan cirógatni kezdte kézfejemet. Én nagyon zavarba jöttem, a kérdés olyannyira kétértelmű lett ettől a mozdulatsortól.
- Azt hiszem, igen. Amikor ihletet kapok egy képhez, úgy érzem, azonnal neki kell látnom, különben elszáll a varázs… - Ekkor keze végigcirógatta az alkaromat, majd fölszaladt a felkaromon a nyakamig. Ahogy állam alatt elhúzta a kezét, hüvelykujját végighúzta az ajkamon. A testemen borzongások futottak végig, de tudtam, nem szabad elvesztenem az önuralmamat. – Olyan ellenállhatatlanul vonz a vászon és az ecset, hogy úgy érzem, belepusztulnék, ha nem élhetném ki a festés iránti vágyamat…

A tekintete tüzes lett a szavaimra, és egész testével közelebb húzódott hozzám. A keze a nyakamról a tarkómra vándorolt, majd a hátamat kezdte cirógatni. Felsőteste egyre közelebb került az enyémhez, az ajka már csak pár centire volt arcomtól. Éreztem a cigaretta kesernyés szagát, de ebben a pillanatban még ez sem tudott zavarni. Jobban szerettem őt, minthogy ilyesmi fennakadást okozzon bennem.
- Add át magad ennek a szenvedélynek, és hagyd, hogy kiteljesedjen benned a művész… -
Nem bírtam tovább, csókolózni akartam vele, érezni a forró száját a számon, de ahogy közelítettem felé ajkammal, ő elhúzódott, és folytatta mondanivalóját.
- Érzed már, milyen ez a vágyakozás? A művészet folytonosan csábít, körülvesz, és te könnyedén behódolsz hatalmának, gondolkodás nélkül igájába hajtod a fejed.

Most kezét finoman a combomra tette és elindította fölfelé. Én már minden porcikámban remegtem, és az egész testemen akartam érezni ezt a simogató kezet.
- Ha egyszer megérintett a művészet varázsa, többé soha nem akarod elengedni. Függésbe kerülsz, olyan ez, mint a drog. Mindig több és több kell, és képtelen vagy abbahagyni.
Lágyan cirógatni kezdte a combom belső felét, és közben végig fogva tartotta a tekintetemet. Keze végigsiklott a derekamon, egyre feljebb tűrve a felsőmet. Reflexszerűen felemeltem a karomat, hogy segítsek neki levenni a zavaró ruhadarabot. Ő nem lepődött meg ezen, a szándékai nyilvánvalóak voltak. Engem pedig ebben a percben semmi más nem érdekelt, csak a gyönyör, amit kaphatok tőle, az embertől, akit szeretek. Egy percig csak gyönyörködött szabaddá váló melleim látványában, majd áhítattal végigsimított előbb az egyiken, majd a másikon. Beleborzongtam az érintésébe, és halkan sóhajtoztam, mikor nyelvével kezdte ingerelni a mellbimbóimat. Egyre jobban vágytam rá, hogy megérintsen ott lent, és úgy látszik, ezzel ő sem volt másképp, mert a következő pillanatban hátradöntött az ágyon, és egyetlen ügyes mozdulattal kigombolta és lehúzta rólam a nadrágot. De még nem tért a lényegre, előbb a zoknijaimtól is megszabadított, és játszani kezdett a lábujjaimmal. Bevette őket a szájába, és finoman szopogatta, gondosan ügyelve, nehogy fájdalmat okozzon.

Ilyet még sosem tett velem senki, és egészen váratlanul ért a dolog. Mindez csak tovább fokozta bennem a vágyat, és éreztem, hogy már nagyon nedves vagyok. Sérült bal lábamat óvatosan visszatette az ágyra, majd szájával egyre följebb haladt rajta, míg csaknem elérte legérzékenyebb pontomat. Éreztem a forró leheletét a bugyim vékony anyagán keresztül, és már alig bírtam magammal a gyötrelmes vágyakozástól. Ő ekkor közelebb húzódott és finoman simogatni kezdett, ami eszméletlenül jól esett. De ez még csak a kezdet volt. Két tenyerét a csípőmre szorítva legörgette rólam a bugyit, majd száját kis kelyhemhez illesztette és mélyen belenyalt. A testem megremegett, s ő egyre mélyebbre hatolt a nyelvével. Kezdetben halk sóhajaim erőteljes zihálásba csaptak át, majd kéjes nyögésekké változtak, mikor tanárom egyik ujja könnyedén becsusszant barlangomba és ott rátalált a legingerelhetőbb pontra. Már nagyon kevés kellett volna ahhoz, hogy elérjem a csúcsot, de ő még előtte abbahagyta kényeztetésemet, és hátrébb húzódott. Úgy éreztem, belehalok, ha nem folytatja, amit elkezdett.

- Tudom, tudom. – mondta, mint aki olvas a gondolataimban. – De ne tőlem várd, hogy kielégítselek. Az a művészet feladata. Én csak a vágy felkorbácsolásában vállalhatok szerepet.
A hangja visszarántott a földre, hirtelen rájöttem, hol vagyok és kivel. És hogy ez a valaki most kihasználta az érzéseimet, csak játszott velem. Most tudatosult bennem, hogy ő pontosan tudta, mikor kell abbahagynia, hogy a legjobban szenvedjek. Hirtelen bosszút akartam állni rajta, azt akartam, hogy ugyanúgy érezze magát, mint az előbb én.
- Te is a művészetből táplálkozol, emlőjéből szívod az ihletet és termékeny méhében fogant gyermekét neked kell a világra segítened.

Figyeltem a reakcióit, az arcára érdeklődés és meglepettség ült ki. Hát még akkor, mikor mellkasára tettem a kezem, és lassan lefelé haladva elkezdtem kigombolni az ingét.
- Az ihlet olyan, mint egy nő, vagy megajándékoz kegyeivel, vagy elfordítja tőled az arcát.
Saját fegyverét fordítottam ellene. Reméltem, hogy művészi hasonlataim ugyanolyan hatást érnek el nála is, mint az övéi nálam. Az utolsó gombon is túl voltam már, és ő ugyanúgy hagyta, hogy levegyem a felsőjét, mint ahogy az előbb én. Érzéki csókokkal halmoztam el izmos felsőtestét, s közben kezem a fenekére tévedt, majd elöl kezdtem el masszírozni ekkorra már feszülő nadrágját, s közben hozzátettem az előbbi kijelentésemhez:
- Vigyázz, nehogy megbántsd, mert duzzogva elvonul, és sokáig kell könyörögnöd, hogy visszatérjen hozzád!

Az utolsó mondatnál kigomboltam a nadrágját, és lehúztam a cipzárt. Előbukkant méretes férfiassága a boxeréből, de én nem kezdtem el foglalkozni vele, egyrészt kevés tapasztalattal rendelkeztem e téren, másrészt ez is a bosszúm része volt. Inkább saját testemen kezdtem kalandozni, hogy minél jobban felkeltsem az érdeklődését. Kéjesen simogattam magam, és tovább léptem művészi hasonlatok terén is.
- Tudod, hogy szükséged van rá, hogy nélküle értelmetlen az életed, nem létezik a művészeted. A művész úgy kívánja az ihletet, mint a férfi a nőt…
Minden bátorságomat összeszedve és női vonzerőmet bevetve egészen közel húzódtam hozzá, annyira, hogy melleim a mellkasának feszültek, majd ajkamat az ajkára tapasztottam. Ő ekkor hirtelen hátradöntött az ágyra, de nem viszonozta a csókom. Teljes testsúlyával rám nehezedett, a szemében furcsa fény villogott. Én mozdulni sem bírtam. Percekig néztünk egymás szemébe rezzenéstelen tekintettel, az ő akarata állt szemben az enyémmel. Paradox módon ő volt jobb helyzetben, ugyanakkor ez a helyzet közelebb állt az én akaratomhoz. Láttam rajta a belső harcot, a szenvedély lángjának és a hűvös józanész szavának csatáját.
- Őrülten kívánlak, te szeszélyes múzsa… - mondta végül, ledobta magáról a nadrágot és a boxert, és egyetlen mozdulattal belém vágta merev férfiasságát.
- Ezt akarod? Igen?

Mindez olyan gyorsan történt, hogy még megijedni sem volt időm. Barcsay viszont annál meglepettebben nézett rám. Bennem már rég elült a fájdalom, mikor ő rájött, hogy az előbb vette el a szüzességemet. Most már csak az a kéjes érzés maradt, hogy a szerelmemé vagyok, és feltört belőlem a szívem és a testem akarata:
- Igen!
Én kezdtem el először mozogni, már amennyire lehetőségem volt rá, és ő is felengedett lassan. Kezdetben nagyon óvatosan mozgott bennem, majd ahogy hallotta egyre hangosabb és gyönyörtelibb sóhajaimat, begyorsított. Nem sok kellett már egyikünknek sem a véghez, hiszen eléggé felajzott minket a művészire sikeredett előjáték. Mégis, valami még hiányzott, hogy a gyönyöröm teljes legyen, s erre szerelmem is rájött. Száját az enyémre tapasztotta és szenvedélyesen megcsókolt. Ekkor törtek rám a gyönyör hullámai, szinte eszméletemet vesztettem az élvezettől. Ő csak erre várt, kihúzta belőlem férfiasságát és a hasamra élvezett, majd kimerülten mellém huppant. Percekig csak feküdtünk és néztünk egymás szemébe. Végül kerített valahonnan az ágy mellől papírzsepit és megtörölgette a hasamat. Majd hirtelen megfogta a kezemet és megcsókolta.

- Bocsáss meg! Nem akartam fájdalmat okozni neked. Sajnálom. Csak remélni tudom, hogy a gyönyör kárpótolt valamennyire…
- Nem a gyönyör az, ami kárpótol. Nekem egyetlen szavad elég lenne, hogy boldoggá tégy. De ne hidd azt, hogy bármit is várok tőled, csak azért tettem, mert…
Nem várta meg, hogy befejezzem a mondatot, a számra tette a mutatóujját.
- Ne! Én szeretném először kimondani.
Mélyen a szemembe nézett és úgy mondta:
– Szeretlek!

Egy percig sem kételkedtem az őszinteségében. Eléggé kiismertem már őt ahhoz, hogy tudjam, halálosan komolyan gondol minden egyes szót, amit kimond. Olyan öröm töltötte el a szívemet, amilyet még sosem éreztem.
- Én is szeretlek téged! Hiszen tudod…
Ebben a pillanatban hallottuk meg, hogy az osztály már a kollégium közelében jár, és egyszerre pattantunk ki az ágyból. Gyorsan magunkra kapkodtuk a ruháinkat, majd az ágyról egy-egy székre telepedtünk. Mire mindezt véghez vittük, belépett az ajtón az osztályfőnök.
- Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk? – kérdezte.
- Köszönöm, tanár úr, már sokkal jobban. Barcsay tanár úr visszarántotta a bokámat, úgyhogy most már minden rendben.
Elindultam az ajtó felé, de még mielőtt kiléptem rajta, visszafordultam, és szerelmemre néztem.
- Köszönöm!

Mondanom sem kell, a történetnek lett folytatása. Az iskolában persze úgy viselkedtünk, mint eddig, de titokban találkozgattunk, és a kapcsolatunk egyre bensőségesebb lett. Érettségi után pedig hozzáköltöztem, és a mai napig is boldogok vagyunk. Engem felvettek a Képzőművészetire, és most már tudom, hogy jól döntöttem. Mindenben.
Hozzászólások
További hozzászólások »
Döglött ·
Május 35.
Szivacs ·
Na jó de melyik galaxisban, baszki?
:)

bemba100 ·
Hello,
How are you today? My name is Penda
I saw your profile on my search for a nice and trusted person so i decided to write to you, I will like you to write and tell me more about yourself direct to my email.( pendabemba) (@) (yahoo.com )
from there i will reply you with more of my details and pictures,
I will be waiting to receive your email,
Have a nice day.
miss Penda

thanks

aaaaa

Helló,
Hogy van ma? A nevem Penda
Láttam a profilt keresni egy szép és megbízható ember, így úgy döntöttem, hogy írok neked, én szeretném, ha írni és mesélj még magadról közvetlenül az e-mail címemet. (Pendabemba) (@) (yahoo.com)
Onnan fog válaszolni neked több az én részletek és képek,
Én is arra vár, hogy megkapja az e-mail,
Have a nice day.
miss Penda

köszönöm

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A Tortenetek csapata új oldalt nyitott a lányokkal való szex randevúzáshoz: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: