Mr. Smitt és a hintaszék

Azt mondtad, megmutatod nekem az öreg házat, az erdő szélén, amit örököltem. Nem tudom, hogy a ház, vagy te érdekeltél-e jobban, a megnyerő mosolyod, az erő, ami sugárzott belőled, vagy szürkébe hajló íriszed, amiből azt olvastam ki: szép vagyok. A nyár kiscsikó-korát élte, mindenhová odabökdöste orrát, lassan kezdte nyaldosni a napokat.
- Még sosem járt erre?
A fejemet ráztam, csak hallomásból ismertem Pat bácsikámat, gyerekkoromban, a nagyanyám mesélt róla néhány szórakoztató történetet.
- Megtartja majd a lakot?
- Nem hiszem, a munkám a városhoz köt.
- Pedig csuda hangulatos, meglátja, a maga helyében, ide járnék pihenni.
- Mr. Smitt, nem is ismer, alig tartózkodom otthon valamicskét, az én munkám hivatás is, a kutatásoknak szentelem az életemet. - Ezt meg miért mondtam? - bosszankodtam magamban, félóra alatt jobban kiadtam magam, mint egy régi ismerősnek. Egyáltalán nem akartam, hogy belém láss, és hogy azt hidd, fecsegő liba vagyok.
A könnyű, fehér törtvászonruhám engedni láttatta a vállamat, a spagetti pántos, alakomra-simulást a tekintetteddel pásztáztad, meg-megállapodva a mellemen.
- Ha rajtam múlna Ginger, jobban megismerném, elragadó jelenség.
Zavarba hoztál, egészen elpirultam, mint diáklánykoromban a főiskolán, már akkor is túlzásnak véltem az ilyen fajta, árulkodó jegyeimet, de mindig az arcomra íródott az érzelem.
Egy-két tincs kiszabadult a szoros kontyomból, folyton a szemem elé esve.
- Csodás, mézszín árnyalat - mormoltad inkább magadnak, mint nekem.
Öt percet gyalogolhattunk - amióta kiszálltunk az elegáns Fordból, a fű még mutatta a csapást, merre szokott járni a gazda. Mezőrész húzódott az erdő előtt, terebélyes bokraival, apró virágaival, odacsalta a lepkéket, az illatok elbódítottak. A világosság mögött, az erdő méregzöldbe veszett, titokzatos fák magasodtak ott.
Pillanatok múlva, körvonalazódott a hangával körbefutott, sárgásra meszelt épület, és az a napszítta  fakerítés. Valamiért felerősödött a mellkasomban a dobogás, ahogy mind közelebb értünk, visszafojtott feszültség lett rajtam úrrá.
- Ki tartja rendben az udvart? - majd belevesztem a szürke tekintetedbe.
- A közeli faluból egy ember, ahogy Pat a végrendeletében meghagyta. A férfi a barátja volt, és eleget tesz a kérésnek. Benéz ide hetente, lenyírja a füvet, megöntözi a virágokat, elvégzi az apró javításokat. - A hangod igazán illett hozzád, rekedtes csengése nagyon jól esett.
A fakaputól lapos, nagy kövek vezettek a ház bejáratáig, az udvar saját hangulatot árasztott, békésnek és időtlennek tűnt a lét. Toscánára emlékeztettek az oszlopos teraszra felaggatott, virágcserepekből kifolyó muskátlik és begóniák.
Az alacsony teraszon magára vonta a figyelmet az öreg, mézszín hintaszék, várta árván a gazdáját. Ha nem szégyellem, bele huppanok, és ringatom magam benne. Azt nem mertem megtenni, de a szélére tettem a kezem, végigsimítottam a lakozott felületén, ami megtöredezett az idő súlya alatt, de még mindig fényesen csillogott, akár a cukormáz.
Te is odatetted a kezed. - Öreg bútordarab. - mosolyodtál el, és az enyémre csúszott a nagy tenyered.
– Ki kellene próbálni, nem? Jöjjön. – Bele huppantál, öltönyöd ellenére is illettél oda, amikor az öledbe húztál, nem hittem, hogy annyira merész vagy, én pedig hagyom, hogy az légy.
- Én igazán nem szoktam, ilyen rövid ismeretség után…
- Persze hogy nem, de én más vagyok. – A combomra tetted a kezed, a leheleted a nyakszirtemet csiklandozta, jólesően megborzongtam, az apró pihék és a bőröm érzékenyen fogadták a szád érintését.
Apró, puha csók, a gerincem megbizsergett tőle, akkor jutott eszembe: már fél éve szakítottam Greggel, s csak akkor döbbentem rá arra is, mennyire hiányzott nekem az olyanfajta becézés.
A fenekem alatt érezhetően keménnyé váltál, a mellbimbóim ágaskodni kezdtek, a bőröm felhevült, és ott a régi ház teraszán, mintha mindig is ismertelek volna. Természetesnek vettem minden apró csókodat, birtokló érintést. A combomat szorítottad, majd kezeiddel az oldalam mentén csúsztál fel, míg én szaporán vettem a levegőt. Végre, tenyereid a melleimre tapadtak, megszorítottad a halmokat, ekkor már a nedvesség a lábam között egészen eláztatta az apró, fehér csipkét.
Oldalra fordítottam a fejem, te előrébb döntötted a tiédet, az arcomat érte a csók, pedig bizsergett addigra a szám a vágytól. A testünk átforrósodott, a láz elolvasztotta a gátlásaimat, de nem is gondolkoztam ellenérveken, annyira vonzódtam hozzád.
- Fordulj meg - kérted, én pedig sután mozdultam, a karfák fölé igazítottad a lábam, a szememben félelem is megrebbent, amint a határozott tekintetedbe néztem.
- Régóta nem kívántam ennyire senkit.
- Én sem…- adtam ki magam. A nyakkendődet kilazítottam, majd levettem, közben végre megcsókoltál, ha olvadtam valaha csóktól, akkor ott igazán. Kis, gyöngyházfényű gombjaidon ügyesen siklottak az ujjaim, meztelen mellkasod látványa az inged és öltönyöd alatt, egészen megbabonázott. Bronzos bőrödre hintettem puszikat, te pedig kioldottad a nadrágod gombjait, felnyögtem a kemény falloszod látványától, pedig akkor még csak a fekete alsód alatt láttam egy részét kirajzolódni.
Megemeltem a fenekem, amikor elővetted a vastag szerszámodat, makkod tetején enyhe nedvesség csillogott, megbűvölten bámultam. Félre húztad a tangám, besiklottál nedves szirmaim közé, kissé kiültem oldalra - az egyik combodra, hogy kezembe vehessem a férfiasságod. Nem igazán tudtuk így egymást becézni, de az egymásra gyakorolt hatások miatt, azokban a pillanatokban nem is okozott túl nagy problémát.
Két ujjad becsúszott a forróságomba, fejemet hátrahatva sóhajtottam fel türelmetlenül. Ekkor megfogtad a férfiasságod tövét - Csússz bele. - kérted fátyolos tekintettel, én pedig a nyakadba téve a kezeimet, emelkedtem meg, hogy végre összekapcsolódhassunk. Mindketten felnyögtünk, amint lassan, de biztosan magamba fogadtalak. A szánk összekapcsolódott, a hintaszéket meglökted, enyhe hullámzással hintáztatott minket, miközben te a fenekem alá tetted a kezeidet, elkezdtél emelgetni.
Egy idő után arra kértelek, hogy én mozoghassak, feljebb tornásztam magam, térdeimet megpróbáltam a csípőd mentén megtámasztani. Jó, hogy a fal végébe tolva helyezkedett el a hintaszék, különben talán ekkor oldalra dőlünk. Elememben éreztem magam, amikor mozogtam feletted, mélyen rád ereszkedtem, majd majdnem egészen kiengedtelek, egyszer ki is csusszant belőlem a hímtagod, de éhesen kaptam utána, és hamar bennem voltál megint. A szikrák mind jobban gyülekeztek, több orgazmus is a szárnyára kapott, míg nemsokára te is megfeszültél, majd eláradt bennem az élvezeted forrósága.
Az orrunk hegye összeért, a hátamat simogattad levezetésképpen, engem meg elöntött a pír, elkapott a szégyen érzete.
- Nagyon jó volt - csókoltál meg, és hittem neked, sötét hajadba borzoltam, az akkor kisfiús tekintetedben gyönyörködtem, ahogy az egyenes metszésű orrodban, vaskos szádban, benned. Annyira nem akartam onnan felkelni, nagyon jól esett a tiédnek lenni.
- Gyere, van itt fürdő is, méghozzá elég modern.
Azt hittem lavór és melegített vízzel szokott tisztálkodni Pat bácsikám, igen meglepett a belső tér megtervezettsége, tisztasága, kényelme, és a fürdő is. Először én tettem magam rendbe, míg te zuhanyoztál, körül néztem.
A bútorok régiek, de ennek ellenére komfortosak, az edények katonásan sorakoztak a konyhában, az egyik szoba öreges színekkel fogadott, barnás, ősz árnyaltokkal, az ágy, szekrény, és az íróasztal is, mégis tetszett.
Ez lehetett Pat bácsikám szobája - villant át az agyamon. Amikor kitártam a spalettát, egy fotót fedeztem fel az asztalon, a bácsikámat ábrázolta, amint nevetve, átölelik egymást egy fiatalabb férfival. A férfi te voltál, Mr. Smitt az ügyvéd, akivel egy óra ismeretség után lefeküdtem.
- Khm. - hallottam a hátam mögül. - Hát akkor most már tudod, ki az a valaki, aki rendben tartja a házat. - Már mellettem álltál, az illatod is megőrjített. Száradó hajtincseimbe szántottál, a remegés végigfutott rajtam.
- Mi lenne, ha bekapnánk egy-két falatot? Sonka, sajt és bor is van hűtőben.
- Te készültél a fogadásomra?
- Mondjuk. - Kaptam egy igazán megnyerő mosolyt.
Csak késő délután indultunk vissza a faluba, onnan pedig a kisvárosba, ahol parkolt az autóm. Addig alaposan megismerkedtünk egymás testével, a beszélgetés is jól esett veled.
Tőled elbúcsúzni nagyon nehezemre esett, még jó, hogy megkerestél pár napra rá, a lakásom előtt vártál, mert én sem tudtalak kiverni a fejemből, Mr. Smitt. Az öreg ház most már kettőnké, Pat bácsikám bizonyára boldogan mosolyog odafent.

-Vége-