Mosaic Stories III.: "We

A következő héten zavaros, rövid üzenet érkezett Ma Cherie-től: egy időre hazajött Franciaországból. A pontos okot nem tudtam kivenni, de igen pozitívan érintett, hogy meghívott egy hétvégére magukhoz. Hegyek között, az ország távoli sarkában lakott a szüleivel.
A busz suhant a Halálkanyarnak nevezett meredély vékony peremén: nagyon közel voltam már, de nem bírtam várni. Itt van tőlem pár száz méterre... őrület. Nem láttam jóformán öt hónapja és most valamiért hazajött.. de miért jött haza?! Kusza, zaklatott információtöredékek jutottak eszembe a francia családról, ahol két gyerekre vigyázott, meg a férfi félrelépéséről, válásról... zavaros volt az egész.
Legszívesebben előretörtettem volna a buszsofőrhöz, hogy siessen már jobban, ugyanis csak másfél napom van a tervezett kettő helyett, mert jövő héten négy zh-t kell írnom, mert bedurvult az egyetemi élet; de ettől még akarom Ma Cherie-t, nem bírnám ki, ha nem ölelhetném, mielőtt újra eltűnik...
Szerencsére megérkeztünk, mielőtt a nagy kosarakkal megrakott nénikék és totyakos bácsikák falát áttörve elértem volna a vezetőig. Könnyedén leugrottam, mivel csak egy apró hátizsák volt nálam az elkövetkező harminchat órára. Mélyen letüdőztem északi középhegységünk csodálatosan tiszta, őszvégi levegőjét. A lomb nagy része már lehullott: bokáig álltam a színes, laza levéltakaróban. Egy-egy a vállamra hullott, ha az enyhe, kósza szél megmozdult.
Nem is tudtam, mennyire hiányzott egy kis szépség. A hegyvidék csöndje, ázott erdőszaga, tiszta levegője már az első perctől gyógykezelte a lelkemet. Igen, újra kéne túrázni, kicsit kirándulni otthon is.. kiszakadni egy-egy napra a Pilisbe, ki a főváros zsúfolt betondzsungeléből, el a füstös, állott szmogtól...
Lassan fordultam meg és elindultam a bekötőösvény felé. Már csak pár lépés választott el a völgyben meghúzódó békés kis háztól.
A forduló túl pedig ott állt Ma Cherie. Amint meglátott, széles mosoly jelent meg kedves arcán. Karjait keresztbefonta és megborzongott, orra messziről piroslott a hideg szélben; de törhetetlenül mosolygott, szeme csillogott...
Végre odaértem hozzá. Szótlanul öleltük át egymást. Alig volt rajta valami: egy szál pulcsiban jött ki elém. Karjaim közt újra megborzongott, mikor arcomat a nyakához szorítottam. Összeránduló torokkal nyögtem ki egy kedves, halk "hello"-t, aztán elindultunk befelé.
Már nem tudom, hogy voltam képes illően köszönni a szüleinek, leülni a hosszú asztal megszokott, ismert helyére a zöld cserépkályhával szemben, enni és megköszönni a finom ebédet, figyelmes kiszolgálást az édesanyjának. Csak arra emlékszem, ahogy elmesélte a kinn töltött hónapokat apró részletességgel. Ahol lakott, a párizsi kirándulást, a furcsa, de már ismerős francia ételeket; hogy tényleg csak egyszer fürdenek egy héten, de azért mosakszanak és hogy milyen sok macska van a házban. (Ma Cherie utálja a macskákat. Ez volt a legnagyobb kihívás számára: az emberekkel nagyon jól megvolt mindig, mindenhol :)
Csak elmosódott képek maradtak meg arról is, ahogy felmentünk a szobámba, vagy hogy mikor vettem le a kabátomat és a táskámat.. a zár kattanásától viszont már tiszta minden. Ma Cherie kulcsra zárta az ajtót, és törhetetlen mosolygásával rám nézve dőlt neki.
Odaléptem hozzá, és karjaimba zártam. Nagyon-nagyon szorosan. Rettenetesen hiányzott. Éreztem melleinek formáját, mint egyszer rég és végképp elvesztettem a fejemet. Forró, cserepes ajkaim pici száját keresték...
- Valamit el kell mondanom, Nanc.. - sóhajtotta elhalóan, majd átadta magát a csóknak. Egymásba gabalyodva álltunk ott, míg végül szinte eltépte magát tőlem.
- Várj... Emlékszel Gáborra?
Valami rémlett... neki is van egy Gábora. Nekem sajnos csak volt.. mindegy.
- Majd - mosolyodtam el végre. Oldalán végigsimítva csókoltam hattyúfehér nyakát, kulcscsontját... tudtam, hogy ettől mindenféle Gábor háttérbe szorul egy időre.
Felnyögött, és szürke pulcsim aljához nyúlt. Meglepődve hagytam abba, amit elkezdtem: Ma Cherie tőle nem várt kezdeményezőkedvvel húzta át a pulcsit a fejem fölött. Eldobta valahova, majd szinte hozzám tapadva ölelt ismét magához. Fejét a vékony pólón kidomborodó melleim közé nyomta, lábait széttéve nekem dörzsölte lágyékát... a meglepetés és eszméletlen vágy furcsa keverékével sóhajtottam föl.
Ezek után levette a pólómat és ledöntött az ágyra. Teljesen letaglózott ez a változás. Eddig nekem kellett kezdeményeznem, most meg... mi történt vele?!
Időközben fölém helyezkedett és ismét megcsókolt.
- Mi történt veled, Ma Cherie? - kérdeztem csendesen. Közvetlenül meghatározhatatlan színű íriszébe néztem, majd mikor lesütötte a szemét, lelógó szőke tincseivel kezdtem játszani. A legkülönfélébb sejtések rohantak át az agyamon, de egy biztos volt: más lánnyal szeretkezett, míg kinn volt Franciaországban.
- Azért jöttem haza, - mondta végre - mert a feleség el akar válni a férjétől. Tetten érte. Hatalmas most a felfordulás, a gyerekeket vidékre küldték a nagyszülőkhöz.. De hamarosan vissza kell mennem, mert az apjuké a cég és mivel az anya nem tudja majd eltartani a gyerekeket, Renének fogja ítélni őket a bíróság és nem tud majd velük foglalkozni, annyi a dolga...
Egy végtelennek tűnő pillanatig szinte láttam, ahogy kedvesem az ágyra teper egy magánál kétszer nagyobb férfit, és pont így helyezkedik fölé, ahogy fölém.. egy idegen országban, idegen ágyban, érdekből.
- Nem velem! Én nem feküdnék le vele... soha! - mondta kétségbeesetten, az arcomra kiülő iszonyatot látva. - Komolyan ezt gondoltad?!
Bűntudatosan szorítottam magamhoz. Először el akart húzódni, de végül maradt. A hátát simogattam. Végül is nem járunk.. nem is akarnám soha, hogy járjunk. Szerencsére rájöttem, hogy fikarcnyit sem zavart volna, ha egy teljesen ismeretlen, francia fickóval szexel. Ha bejön neki, és örömöt kap tőle, csak tessék.. de hogy kvázi a főnökével, aki utána visszaélhet vele, zsarolhatja, hazaküldheti, megalázhatja.. azt már nem!
Lassan mindketten megnyugodtunk. Felemelkedett, de csak egész picit: eddig széttett lábaim között, felsőtestemhez simulva feküdt. Most megcsókolt, majd gyorsan lehúzta a farmert hosszú lábaimról. Melltartómat is eldobta valahova és olyan odaadással, olyan gyöngédséggel kényeztetett, hogy minden erő elszállt belőlem. Engedtem neki. Hagytam magam.
Éreztem égető csókjait melleim körül, érzékenyen összezsugorodott mellbimbóimon, remegő hasamon, combjaim tövénél... éreztem leheletkönnyű, simogató kezeit lábam teljes hosszában és ajkai égető nyomát a szeméremdombomon. Erre felpattantak a szemeim. Legutóbb visszakozott. De most... elképedve, és rögtön utána teljesen öntudatlanul vetettem magam hátra, a párnákra. Csiklómat ajkai közé szívta és nem engedte el. Csak nyögtem és sóhajtoztam.
Aztán egy ujj talált utat forrón égő hüvelyem felé, majd még egy.. dobálni kezdtem magam az ágyon. Eszméletlen kéj kerített hatalmába, mint eddig soha még. Egyre hangosabban nyögtem, mire Ma Cherie felhúzódott hozzám, és kaján örömmel súgta a fülembe:
- Ssshh.. anyuék meghallhatnak - nyakamat csókolta, de két ujja még mindig bennem mozgott lassan, de határozott eréllyel.
Tudatom legmélyén világos volt, hogy baj lesz, ha meghallanak minket. De már rég elvesztettem minden kontrollt nem csak a testem, hangom felett is.
Kedvesem ajkait éreztem a sajátomon: utolsó erőmmel visszaadtam a csókot és utána beszippantott a végtelen.

Arra eszmélten, hogy Ma Cherie a karomat simogatja. Mellettem feküdt, szorosan hozzám bújva; az arcomat figyelte.
Kellett még pár perc, mire teljesen magamhoz tértem.
Felé fordultam, és átöleltem én is. Mindketten az oldalunkon feküdtünk.
- Mi történt veled? - súgtam halkan, miközben vállát borítottam be apró puszikkal. Rájöttem, hogy eddig csak velem foglalkozott és bizonyára még nem elégült ki.
- Kitanítottak erre-arra a fhansziák - mondta nevetve.
Nem válaszoltam. Szerencsére levetkőzött, már csak a tanga volt rajta. Végigsimogattam mindenhol, és egyik lábamat lábai közé fúrtam. Így kissé széttártam a combjait: hamarosan finoman hozzáértem. Nedves és forró volt. Nem tévedtem.
Egyik karomat nyaka alá tettem, másik kezemmel a punciját izgattam végtelen gyengéden. Ajkai megkeresték a számat: még éreztem rajtuk a saját ízemet.
Újabb és újabb adag nedvek síkosították lábai közét. Lassan már az én lábam is olyan lett, mikor elhalóan suttogta:
- Csináld!... - és megadtam neki, amit annyira várt.


Egész este heverésztünk egymásba fonódva. Keveset beszéltünk: éreztük egymás közelségét, és ez elég volt. Sőt, több is, mint a tökéletlen szavak. A legnagyobb mesterek is nehezen írhatják le, amit ez az érzés ad.
Ahogy ott feküdtünk, ki akartam mondani: szeretlek. De mégsem tettem, mert talán félreértené. Vagy ha értené is, mit akarok ezzel mondani, nem a teljes igazságot jelentené neki. Szeretem. De akit ismerek és értek, azt szeretem. Szerettem Gábort is, mikor az irodában oly' féktelenül magáévá tett; szerettem BenG-t, ahogy megfellebbezhetetlen eréllyel tolta magára a fejemet... Csakhogy Ma Cherie-hez kötődtem is, jobban, mint a többiekhez.
- Hétfőn jön Gábor. - szólalt meg hirtelen.- Szeretem őt, Nanc.
Gondolkoztam.
Tudtam, éreztem, hogy el kell engednem. Nem az a sorsa, hogy néha-néha, ha éppen úgy jön ki a lépés, szeressük egymást és csak az enyém legyen... nem tudnék neki mindent megadni, amire vágyik és én sem kapnék meg mindent, amire vágyom. Gonosz, alattomos kérdés merült fel bennem: ha minden nap mellettem lenne, akkor is tudnám így szeretni? Örökké? És nem vágynék egy férfira, az igazi, ősi törvények szerinti erőre és domináns félre magam mellett? Nem szeretnék egyszer majd, a távoli jövőben gyerekeket, vért a saját véremből?
De.
Felé fordítottam a fejem. Szemeink összekapcsolódtak, mint eddig, mint mindig. Most jöttem rá: egymás lelkébe látunk.
Lassan bólintottam.


Sietősen kapkodtam össze előző napi ruháimat a földről. Kicsit elaludtunk, futnom kellett a buszhoz. Ma Cherie is kapkodva öltözött.
- Nem baj, ha nem éred el - hadarta - majd kiviszlek kocsival a vonathoz.
Éreztem, hogy el kell érnem azt a buszt. Így akarok tőle elbúcsúzni, a hulló levelek alatt, a rejtett, békés völgy bejáratánál. Maradjon ez a 36 óra ilyen szép emléknek. Ne a városban érjen véget.
Futottunk le a lépcsőn. Gyorsan elköszöntem a szüleitől, akik ismételten kijelentették, hogy szívesen látnak máskor is. Hálásan búcsúztam ezektől a kedves, vendégszerető emberektől. Nem tartottak fel: az ő lányuk is évekig futott félig késésben a buszhoz...
Épp' odaértem, mikor a nagy jármű fékezett a megállót jelző táblánál. Ma Cherie a sarkamban volt. Kotorásztam a diákomat és pénztárcámat keresve, de lefogta a kezemet.
- Nem akarok örökre búcsúzni tőled. Gábor a párom, de te a legjobb barátnőm maradsz. Érted?
Hogyne értettem volna. Boldogan szorítottam utoljára magamhoz, majd felugrottam a buszra. Integettem, míg láttam; aztán mosolyogva huppantam le a majdnem üres busz egyik szabad helyére.
Így van rendjén. Maktub.
Természetesen nem ez a szerelmi életem vége. Hány férfi vár még: szégyellős kis szüzifiúk, hírhedt sármőrök, tipikus rosszfiúk.. és hány lány: tétovák, kezdők, vagy akár bevállalósak, akik nem szégyellnek a falhoz nyomni... és egyszer-egyszer Ma Cherie. Egy-egy ölelés, vagy csak az a boszorkányos, velőmig hatoló, cinikus, látó mosoly...
És persze Ákos.
No meg az egyetem, a betegek, távoli országok, India.. otthon, a lakásom, a barátaim... annyi minden vár még!!!