Mint a mesében 1.rész

Fiatal lányból az évek alatt érett nővé váltam, sok-sok kalanddal a hátam mögött. Legutóbbi történetemben Natival való kalandomról meséltem Nektek. Sok idő telt el azóta a marokkói románc óta, de a kalandozás, az izgalmak keresése mindmáig életem részét képezik. ;-)

A következő történetem is igaz történet, mint ahogy azt tőlem megszokhattátok, így a neveket most is mint mindig megváltoztatom.
Pár éve történt, hogy gondoltam egyet és újra kimentem az USA-ba. Felejteni akartam az akkori pasimat (azt hiszem el kell fogadjam, hogy mindkét nemhez képes vagyok vonzódni) és a legjobb módja az volt, ha jó messzire megyek...Mikor romokba heverek és felejteni akarok, akkor az utazás és a távolság segíteni szokott. A repülőn ülve csak az járt a fejemben, hogy újra láthatom a legkedvesebb városom, Los Angeles-t. Láttam magam előtt, hogy nagyokat sétálok Santa Monica beach-en, vagy belevetem magam a város éjszakai életébe, esetleg felkeresem régi barátaimat és kollégáimat, akikkel anno dolgoztam. Mostanában rbnb oldalakon foglalok szállásokat magamnak, így nagyon megörültem, mikor west hollywood-ban sikerült helyet találnom. Akik kicsit is ismerős a városban, az tudja, hogy ez a város rész közel van szinte minden látványossághoz. A bérbeadóim egy fiatal meleg pár voltak, akik erre az időre átmentek Vegasba bulizni egyet, így az egész lakásukat birtokba vehettem. Jó volt kicsit egyedül lenni...
Amíg Hollywoodban legtöbben hírességeket keresnek, sztárokat....le kell törjem a kedélyeket, én is szívesen találkoznék kedvenceim valamelyikével, de hát ez max a mesében...
Egyik nap gondoltam egyet és bringára pattantam, hogy letekerjek a beachre. Nem mondom vannak távolságok a városon belül, de nagy kerekező révén, nem ijedtem meg a feladattól. Amint rákanyarodtam a Santa Monica Boulevard-ra, pár méteren belül hirtelen a bringám elé ugrott egy keveréknek tűnő kutyus, aki egy szempillantás alatt termett ott. Félrerántottam a kormányt és igen kecses mozdulattal vágódtam a járdára. Némi szitokszó hagyta el a számat, de abban a pillanatban megenyhültem, amikor ez a kis fura szerzett oda jött hozzám és lelkes farokcsóválás közben elkezdett puszilgatni és bújni, hogy simogassam. Nem tudtam rá haragudni, megsimáztam és próbáltam felkászálódni a földről, mikor hirtelen egy kéz nyúlt felém, és közben egy bájos de határozott hang utasította rendre gázoló négylábú pajtásomat. Felnéztem, de a szemebe sütő naptól csak egy női sziluettet láttam. Lassan feltápászkodtam a földről, és leporoltam magam, majd újra a négylábú gazdájához fordultam. Barna vállig érő haj, smaragd zöld szemek, angyali mosoly...csak álltam földbegyökerezett lábakkal, torkomban gombóccal, mikor tudatosult bennem, ki áll velem szemben. Megszólalni sem volt egyszerű, mikor egy ismert -nevezzük- hírességnek áll veled szemben. Nem hollywoodi szupersztár, de egy kint eléggé ismert sorozat színésznő, rendező, és nyíltan leszbikus nő állt velem szemben. Láttam egy - két filmjét, de ha leírnám a nevét, valószínű nem sokan ismernék meg. Most nevezzük Kamille-nek. Ott álltam megkövülten, és csak néztem őt. Mit mondjak? Köszönjek vagy mondjam, hogy örülök, hogy találkoztunk? Hülye helyzet, annyi szent. Töprengésem közben észre sem vettem, hogy még mindig csak nézem meredten. Kezét felém nyújtotta...mikor kezet fogtam velem, elvesztem... Mintha megrázott volna valami, végig futott egész testemen...álltam és néztem őt. Kamille? - kérdeztem. Ő elmosolyodott és bólintott, majd lágy hangján, annyit mondott: "yes, I am".
Azt mondják elég egy pillanat ahhoz, hogy megváltozzon minden, hogy megforduljon velünk a világ...és igen ez valóban így van. Annyit tudtam Kamille-ról (éljen a világháló), hogy párkapcsolatban él. Nyilván mit akarhatnék én egy sztártól, aki ráadásul foglalt is, és ez az Ő részéről is így van. A sors fura...és velem különösen az...
Kamille mosolygott rám, mikor hosszas percek után elengedtem kezét és kinyögtem néhány értelmes mondatot. Az angollal nincs bajom, de most úgy kerestem a szavakat, mint aki szótárral a kezében próbál kommunikálni. Elveszettnek éreztem magam smaragdzöld tekintetében. Hogy zavarom enyhítsem, ránéztem a földön heverő bringámra, majd a kutyára és hangosan megjegyeztem: "ennek az útnak kampec". Kamille elnézést kért őrült kis kedvence nevében és megkérdezte mit terveztem mára. Elmondtam a mára tervezett programom, majd meglepetésemre megkérdezte, nincs e kedvem velük tartani egy de-i túrára a közeli hegyekben. Nem kellett gondolkodnom sokat, rögtön rávágtam, hogy persze, miért ne...beültem mellé a kocsiba, kedvenc kis őrült légylábunk beszállt a hátsó ülésre és elindultunk. Megállás nélkül beszélgettünk egymással, szinte mindenről. A kezdeti megdöbbenésem után, azt kell mondjam ilyen kötetlen beszélgetésben még a legjobb barátaimmal sem volt részem, mint amilyennel Kamillel. Az idő csak úgy perget, és már el is értük a célállomást. Ahogy kiszálltam a kocsiból, olyan csodás kilátás nyílt a szemem elé, amilyen még soha. A lábunk alatt volt LA teljes egészében. Látni lehetett a város pulzálását, a nyüzsgő fergeteget. "csodás, ugye?"-kérdezte. "A látvány megfizethetetlen."-mondtam. Bejártuk a közeli erdőt, hegyi utakat. Sokat beszélgettünk, nevetgéltünk és ahogy teltek az órák úgy éreztem ezer éve ismerjük egymást Kamillel. Néha kézen fogva sétáltunk, egyszer még meg is öleltük egymást, de sokszor vettem észre, hogy tekintetünk egymást pásztázza, és néha elmerülünk egymás tekintetében. (Fura, és a mai napig ha erre visszagondolok, nem tudom megmagyarázni, hogy mi történt akkor és ott velünk.)
Hamar eltelt az idő, indulni kellett. Összeszedtük magunkat és elindultunk a kocsi felé. Egy pillanatra megálltam és visszanéztem a városra. Kamille odajött mellém a derekamra tette a kezét és felém fordulva, mosollyal az arcán odasúgta: "Remélem tetszett ez a kiruccanás". Felé fordultam, rámosolyogtam és annyit mondtam: "Köszönöm ezt a napot. Azt hiszem sosem felejtem el." Amint ott állt derekamon kezével, mosollyal az arcán én nem is tudom mit gondoltam, akkor, amikor nemes egyszerűséggel felé hajoltam és szinte ösztönös mozdulattal arcát kezemmel simítva tenyerembe vettem, és lágy csókot leheltem mosolygós ajkaira. Abban a pillanatban mikor megtettem szinte rögtön el is ugrottam. Olyan zavarba voltam, mint még soha. "I'm so sorry"-hajtogattam, és nem mertem szemébe nézni. "Semmi baj" - próbált nyugtatni, de láthatóan Ő is zavarba jött a csóktól. Beültünk a kocsiba, és elindultunk. Egész úton fejemet a kezembe temetve néztem mereven ki az ablakon, csak ne kelljen megszólalnom...Kamille bekapcsolta a rádiót és teljes nyugalomban vezetett hazafelé. Mikor megérkeztünk, igyekeztem úrrá lenni magamon. Megköszöntem a csodás napot, a rengeteg élményt...és végül újra elnézést kértem a csókért. Nem tudom mi ütött belém, de megtörtént. Kamille csak mosolygott. Láthatóan nem haragudott rám. Mielőtt elindultam volna Kamille rám mosolygott és megkérdezte: "Holnap láthatlak?" A válaszom szinte azonnal érkezett: "Alig várom" :) - majd intett felém, mosolygott és közölte, de-t 10kor itt vár rám...és lassan elhajtott.
Csak néztem az autó után, majd megcsíptem magam, hogy ébren vagyok vagy álmodom? Felmentem, lezuhanyoztam, majd kiültem a teraszra és visszaidéztem a napot, a beszélgetéseinket és a csókot. Mi történt velem? Beleestem egy "sztárba"? Mit akarok? Mi lesz holnap? Kavarogtak a gondolatok a fejemben...elálmosodtam, majd álomra hajtottam a fejem....