Történetek
a a
2016.10.31 | Moviespam | Gay | Megtekintések száma: 2882
Minden napra egy mosoly - 5. rész
5. fejezet


Bármi is történt eddig a pillanatig Brayen öklendezését hallva, minden visszakerült a normális kerékvágásba. Legalábbis azt hittem.

Az eddig ivott piák rohamtempóban hatoltak az át elmémet védő korlátain, amitől szinte felszabadultnak éreztem magam. Ellenben Brayennel, aki saját belátásom szerint jobbnak érezte volna magában tartani mindent.  Bárcsak így esett volna meg, mert akkor talán teljesen másként alakult volna. A vállára tettem a kezem, ahogy kezdett alábbhagyni a hányás, mire egy mozdulattal lesöpörte magáról az érintésemet.

Egy lépést tettem felé, mire ő ellépett előlem. Egyikkel a hasát fogta, míg a másik kezével a száját törölgette, miközben én tehetetlenül bámultam. A fejemben kavargó lehetőségeket, hogy mondjak valamit, gyorsan feledésbe merültek, mert nem lettem volna képes bármi olyat szóba hozni, amivel meg tudnám változtatni az elkerülhetetlent. Látva pedig, hogy elindult a kijárat felé, utána mentem.

Az utcára érve elővettem a mobilomat és elkezdtem tárcsázni a taxiszolgálatot, mi közben a szememet Brayenen tartva, néztem, ahogy a száján nagy levegőt véve magába szívja a nyári éjszakát. Iderendelve a kocsit mellette megálltam és zsebre dugott kézzel az eget kezdtem figyelni.

- Hívtam egy taxit. – nem szólt semmit és jobbnak látta, ha ő is kiszemel az égbolton egy csillagot, mint én. – Mindjárt itt lesz. – hümmögött valamit az orra alatt, ami jelenthetett bármit is, mégis sejtettem, hogy nem hálálkodását akarta kifejezni vele.

Így álltunk ott, mint két sóbálvány, míg meg nem jött a taxi és én beszálltam, ő pedig az anyósülés oldalán behajolva odasúgta a sofőrnek a menetirányt. Aztán mellém huppanva, úgy csinált, mintha nem most próbálta volna eltitkolni előlem, hogy hol lakik. Szóval annyira sem méltat, hogy hangosan kimondja előttem a lakhelyét? Bár nem számított, mert az elsuhanó fények között az utcák nagyon ismerősek voltak.

Ez persze csak még jobban rontott a hangulatomon. Mert bármikor, ha erre járok egyszer is, eszembe fog jutni. A tény, hogy nem tehetek semmit és ismeretlenként kéne az utcatáblákat vizslatnom, nem is gondolva arra, hogy valaki, aki itt él, egyszer valamit számítottam neki. Amitől még én is fontosabbnak éreztem magamat.

De ameddig még tartott, azt nem akartam kárba veszett időnek megélni. Tekintetemet a külvilágról felé fordítottam és letettem arról, hogy megértsem barátom helyzetét.

- Gondolom a volt barátnőd volt. – nem láthattam teljesen, hogy milyen érzelem futhat végig az arcán, de éreztem a testében feltámadt feszültséget, mégsem könyörültem rajta. – A helyedben talán én is behúztam volna annak az alaknak. Vele csalt meg ugye? – akartam hinni abban, amit mondtam, de Ian szavai előtörve a tudatalattimból egy másik elmélet is kezdett kibontakozni bennem.

De még mielőtt jobban kifejthettem volna magamban, váratlanul Brayen gúnyos mosolyával találtam magam szembe.

- Szerinted miről szólt ez az egész? – nem értettem, mire gondolhat és ezt látva is rajtam kényelmesen hátradőlt és onnan figyelte a további reakcióimat. – Meg akartalak baszni. Annyira esetlennek és naivnak tűntél, hogy úgy gondoltam miért ne? Kérdezzük meg, hogy dolgoznál-e pár hétig a nem sokára nyíló kiállításom projektemhez, amihez lényegében már semmi szükség nem lett volna a közreműködésedhez, de mégis szórakozzunk egy kicsit. Kezded végre kapizsgálni? –  éreztem, ahogy szinte forogni kezd körülöttem a világ és mindent amiről eddig biztosan tudtam, elkezdett szétesni, ennek ellenére még próbáltam tartani magam.

- Nem. Ez nem hiszem el. – éreztem, hogy könnyek hullnak végig az arcomon, de amikor letöröltem az arcom már nedvesebbnek tűnt egy két csepptől.

Már akkor sírtam, miközben elmondta az igazságot, amit nem akartam felfogni.

- Pedig ideje lenne elhinned. A fotózás, a bár, még ez a kis verekedés is csak azért volt, hogy kiprovokáljam belőled a sajnálatot és a végén talán megkapom ami jár nekem. De tudod, már az elejétől tudhattam volna, hogy miért vagy szűz még mindig. – előre hajolt és a lépcsőházban érzékelt tömény alkohol szagnak már nyoma sem volt a lélegzetében. – Mert gyáva vagy.

Végignézett rajtam, a szemeiből áradó hidegség pedig megrémített.

- Ezért fogsz egyedül, szüzen és rettegve meghalni, mert a hátralévő életedben is csak azt fogod kérdezni magadtól, hogy miért nem tettem meg már a legeslegelején. – a kocsi lassítani kezdett, aztán a sofőr hátra pillantva jelezte, hogy megérkeztünk az úti célunkhoz, míg Brayen, mind végig figyelte, ahogy a kegyetlen valóság összetör és semmi másra nem mertem nézni, csak a térdemen lévő kezeimre.

Hallottam, hogy mozdul az ülésen, szinte azt várva, hogy felém történik mindez, míg nem ő már az ajtóban állva adott át a sofőrnek még egy kis pénzt, hogy vigyen haza.  Aztán rám nézett, de mintha egy ismeretlenre pillantott volna.

- Ezzel vége a közös munkánknak. Ne keres. – bezárta a kocsit, én pedig jó ideig még az üvegen át néztem az eltűnő alakját, közben a szám automatikusan formázva meg a címemet adtam meg az új irányt a vezetőnek.

Úgy éreztem, mintha egy részem most halt volna meg bennem. Gondolkodni próbáltam, de nem ment. Üresség vett körbe és sötétség, nem maradva más, mint magány.  Ez lett volna, legalábbis ezt a sorsot követtem mind végig kézen fogva, amikor éreztem, hogy valami megváltozott. Megrendültem ez igaz és fájt a szívembe nyilalló szúrása, de még sem estem össze. Aztán rájöttem, hogy talán én lettem más.

Mert minden, amit a nyáron tettem és, hogy közelebb kerültem Brayenhez, nem a régi, hanem egy új énemnek köszönhettem. Aki kész magát egy idegen fotós előtt pózolni, leönteni a barátját sörrel, és mint kiderült képes mosolyogni is. Örülni annak az életnek, ami körbe veszi, nem pedig egy álomban, amit csak ő talált ki.

Bárhogy is alakult ez a ma este, egy gondolat kezdett alakot ölteni bennem. Az, hogy ne adjam fel és küzdjek a hazudós, manipuláló, dög fotósomért, aki lényegében minden egyes együtt eltöltött percet megtervezett, csak, hogy lefektessen. Akkor hát, ha ő így játszik, én sem akartam másképp tenni, mert meg akartam mutatni neki, hogy miből is maradna ki.

Ez a bátor és kissé még részeg új énem pedig vissza akart fordulni és még mielőtt túl késő lenne végrehajtani egy olyan dolgot, ami után a gyáva szó soha nem kerülhet összefüggésbe vele.

Ahogy az ötlet összeállt bennem, már a házam előtt álltunk meg, de megkértem a sofőrt, hogy ha nem gond visszamennék az előző címre, mihelyst valamit otthonról elhoztam.

- Nekem aztán teljesen mindegy, míg megfizetnek. – ezt igennek véve, máris rohanni kezdtem fel a lakás felé.

Az ajtónál lassan beillesztve a kulcsot a zárban elforgattam, és ahogy hallottam a kattanást, fülelni kezdtem befelé. Belépve pedig észrevettem a szüleim szobája felől jövő sötétséget és ezt kihasználva, csendben bementem a szobámba, mind eközben a telefonommal világítva meg az utamat. Nem kellett sok és már is a kezemben tartva a családi fényképezőgépet, ugyanolyan halk léptékkel hagytam el az otthonomat.

Ezután minden mást szinte öntudatlanul végeztem, mert gondolatban próbáltam újra és újra átvenni, hogy mire is készülők éppen. Az ajtózárás, le a lépcsőn, majd az előző címre kéretni magam, egyszerűbb része volt a tervemnek. Nem úgy, mint rájönni minden egyes eltelt perc után, ahogy közeledtem a cél felé, hogy milyen következményei lesznek ennek. Nem akartam többé gyávának érezni magam.

De Brayen hozzám kötődő viszonya nem mást volt mint színjáték, mégis képes lennék ennek ellenére véghez vinni amit elterveztem? Egy olyan emberért, akinek csak a szexre kellenék, utána meg eldobna, mint a legtöbb embert, aki közel került hozzá.

Talán ezért is akarom ennyire megtenni. Nem miattam, hanem az ő érdekében. Az érzéseinktől persze nem fog varázsütésre minden megváltozni, de a tudat, hogy valaki őszintén megpróbálja, talán elég egy újra kezdéshez.

Mélyen belül arra vágytam mindig, hogy valakihez egyszer tartozni tudjak, és viszont szeressenek, de sokszor rájöttem, hogy a világ nem ilyen egyszerű. Sokkal bonyolultabb és rejtélyesebb, mint hinné az ember először, aztán visszanézve rájön, hogy csak egészen másképp kellett volna néznie a dolgokat. Én is így voltam, ott ülve a taxiban, azon törtem a fejem, mi lenne, ha egyszer őszinte lennék önmagamhoz.

Erre készültem most. Lélekben és testileg, hogy végre a szívemre hallgassak és megmutassam neki is. Bármit hallottam róla az este, vagy éppen visszaidéztem az összes felém intézett szavait, még mindig éreztem iránta valamit. Erősebben, is mint kéne és, ahogy ezt felfogtam ezt, folytattam a fejemben összeálló gondolatot.

Mert nem csak bizonyítani akartam ma este, hanem megmenteni egy barátot is. Elmondani számára, hogy én viszont nem fogom elengedni olyan könnyen, mint ő tette. Harcolni fogok magamért és érte. A mosolyomat visszalátva a megvillanó ablaküvegben még nagyobbra szélesedett, ahogy elképzeltem Brayen meglepődött arcát, mikor rájön arra, hogy az est még nem ért véget. Hátra lévő részében pedig én fogok irányítani, nem pedig ő. De mikor a taxis lefékezett, kifizettem az utat, majd elhajtott és a ház előtt álltam, szinte éreztem, ahogy a fejemből a pia okozta bátorság elillan.

Lassú léptekkel megindultam a bejárat felé, miközben próbáltam visszafogni a menekülési vágyamat. Már azon kezdett járni a fejem, hogy hogyan is fogok bejutni, anélkül, hogy Brayen gyanút fogna, amikor a megoldás megérkezett. A bejárati ajtó kinyílva egy mackó nadrágos férfi lépett ki a kutyája mellett. Illedelmesen megtartottam nekik, míg kijöttek, én pedig egy pillantást vetve a kaputelefonon lévő számokra és megtalálva, amit kerestem beléptem az épületbe.

A postaládák mellett elmenve egy folyosó nyílt a földszinti lakások, a liftakna és a lépcsőház felé. Az ajtókon lévő sorrendet figyelve úgy éreztem gyorsabb lesz, ha a lépcsőn megyek fel, egyébként is tudva, hogy csak a harmadikra kellett mennem. Miközben egyre több lépcsőfokot hagytam a hátam mögött, egy utolsó menekülési esély fordult meg a fejemben, míg nem figyelmen kívül hagyva, megérkeztem a megfelelő emeletre.

Az ajtók előtt ellépve kerestem az övét, miközben leírhatatlan gyermeki örömmel végeztem mindezt. Mint mikor egy gyerek az ajándékát keresi a karácsonyfa alatt, annyira izgatottnak éreztem magamat ettől az egésztől. Nem mondanám, hogy a megszokott önmagamat láttam vissza most ebben a helyzetben. Inkább egy olyan személyt, aki nem hagyja annyiban a dolgokat és kész elmenni a végsőkig, hogy megtudja megérte-e. Ami nagyon jóérzéssel töltött el.

Aztán megláttam a számot. Elindultam felé, miközben a kezemben tartott gépet bekapcsolva a fejemben már többször is átvett terv végső része, kezdett nagyon rossz ötletnek tűnni. Főleg akkor, ha nem ő fog ajtót nyitni. Megnyomtam a csengőt hosszan, aztán háromszor bekopogtam és várakoztam. Mi van, ha a semmiért jöttem ide, ő pedig valahol máshol van, valakivel, akitől biztosan megkapja azt, amit én nem adtam meg neki.

Az ajtó túloldaláról lépések hangoztak fel. Ránéztem a fényképezőre, aminek a képernyőjében már benne volt a lábam, aztán az egyik kezembe átraktam, miközben a zár hangosan kattant. Ahogy pedig kinyílt és megbizonyosodtam, hogy Brayen az, egy pár lépést téve felé megálltam előtte, majd az üres kezemmel az arcán végig simítva lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.

Az ajkam rásimult a szájára, ami pillanatokon belül reagálva meg is nyílt. Miközben a gépet felemelve és remélve, hogy mind a ketten benne vagyunk megnyomtam a gombot. Villanások, egymás után erősödő fények záporoztak felénk, de mi, vagy legalábbis én ebből semmit nem érzékeltem. Csak egy csókot akartam, érezni, hogy milyen lehet vele. Aztán otthagyni a géppel együtt, és a képébe mondani, hogy nem vagyok gyáva, de ehelyett egészen mást éltem át.

Gyakorlatlannak éreztem magam a csók közben, mégis Brayen minden próbálkozásomra a kezei megindultak a ruhámon és közelebb húzott magához. Ami pedig még elképesztőbb volt, hogy most először lehettem tanúja meztelen testének, amit csakis egy fekete bokszer fedett. Nem akartam belemerülni még jobban, hogy ebben alszik-e vagy éppen megzavartam-e valamit, mert nem szeretem volna, hogy ez véget érjen. A csókját megszakítva egy pillanatra a fogai közé véve az ajkamat egy finom harapást ejtett rajta, amitől szinte még jobban a karjai közé dobtam magam a hihetetlen és búja érintésétől. Az ujjai fokozatosan próbáltak a pólóm alá nyúlni és lehúzni rólam, de csak lassította ezen esélyeket az, hogy Brayen újra el volt foglalva az ajkaim között.

Tolakodónak és rettentően vágyakozónak találtam az ez utáni mozdulatait, amit nem kicsit én is okozhattam, ahogy finoman végig jártattam az ujjaimat a felsőtestén.

Sose gondoltam volna, hogy ennyire képes lennék elveszni, mint testileg, mind pedig lelkileg egy másik ember testének érintésében, de abban a pillanatban nem is akartam tovább ezen töprengeni, csak érezni. A széles mellkasán át kitérve az erős karjaira, majd vissza a felsőtestéhez, ahol az ujjaim alatt éreztem az apró finom kockákat a hasán, míg nem a finom tincseket a köldökénél, amit figyelmesen végig követve elértem a bokszerre gumis szélét.

Nem tudva, hogy mi üthetett belém az egyik ujjamat lejjebb engedve végigsimítottam az elején. Kétségem soha nem volt afelől, hogy mi rejtőzhet mögötte, de most szinte testközelből érezni, hogy milyen hatással lehetek rá, hatalmas örömmel töltött el.

Közben a gép csak ontotta magából a fényt, miközben már Brayen meglepődve vette észre, hogy hol is van éppen a kezem. A felnéztem rá és a tekintetünk találkozott útközben. Azok a kék szemek valamit mondani akartak valamit, talán bocsánatot kérni, vagy elviccelni az egészet, amit eddig a fejemhez vágott volna. De nem tette és én se tudtam semmit mondani, míg végül más szólalt meg.

- Brayen? – egy lány hangja bontakozódott ki a lakásból, amire gyorsan egyet hátra léptem, amit a barátom látva utánam akart kapni, mire én inkább gyorsan a kezébe nyomtam a gépet.

- Most már végeztünk. – aztán magam után becsukva az ajtót rohanni kezdtem lefelé a lépcsőn.

Az utcára érve vettem észre a szememből potyogó könnyeket, amiket tüstént letörölve tárcsázni kezdtem újra a taxi számát. Pillanatokon belül kin is volt egy, majd beszállva és megmondva az irányt hallgatásba burkolódzva figyeltem a város fényeit.

Fura módon nem törtem össze abban a pillanatban, csak mikor a szobámba érkezve átöltöztem és bebújtam az ágyba, akkor a csendet megtörve sírni kezdtem, míg el nem aludtam.

Egy éjszaka és még két nap kellett, ahhoz, hogy töröljem Brayen számát a mobilomból. Másnap megtalálva, hogy felírtam egy lapra újra visszaírtam és ekkor kezdtem el neki üzeneteket hagyni mindenütt. De ő nem akart többet tőlem, nem változtatva ezen még az akkor este sem. Míg végül feladtam és úgy éreztem tovább léptem. Aztán anyám, aki a legváratlanabb pillanatokban képes valamivel meglepni egy nap rákérdezett.

- És mi lett Brayen kiállításával? – ekkor villámgyorsan forogva az agyam rákerestem és így határoztam el, hogy még utoljára találkozni akartam vele.

Ha nem is miattam, legalább a fényképezőgépet szerezem vissza, gondoltam magamba, miközben egy cseppet sem érdekelt a gép sorsa, ellenben az enyém és Brayené mind inkább. Remélve mindezt, úgy, hogy azt sem tudtam, mire számítsak a viszont látáskor.


Most pedig még mindig ott ülve az asztalnál, már rég nem is a pizzákon járt az eszem. Amikor a fejemet felemelve kinéztem a konyhából a hang hallatán. Egy ajtó kinyílt, míg pillanatokon belül egy másik becsukódott és rájöttem, hogy ez többé velem nem történhet meg.

Elég volt. A sok elszalasztott lehetőség, amit bárcsak megragadtam volna, ezek tették lehetővé most, hogy itt lehetek. Nem akarok még egy olyan évet, ami abból áll, hogy azon gondolkozok, mit ronthattam el és „mi lett volna ha…” kezdetű mondatok hagyják el a számat. Késő lenne, és én ezt tudnám, ami csak még jobban összetörne. De most nem lesz így. Kicsit ijesztőnek tűnhet a jövőmre nézve és bármire ami ezután következik, viszont én állok elébe. Legbelül azért reméltem, hogy mindezzel talán nem egyedül kell, majd szembe néznem.

Felállva elindultam a hálószoba felé, közben próbáltam valami mondatféleséget összerakni magamban, míg nem már benyitva el is felejtettem mindet. Brayen nekem háttal állva éppen egy farmert húzott fel és azt kezdte gombolni. Az egyik énem a mozdulatot megállítva leakarta húzni róla, hogy az ágyra fektetve azt csináljon vele, amit akar. De én a másikra hallgattam. Finoman becsuktam az ajtót, majd az ágyhoz lépve felvettem a még mindig ott lévő egyik fotót, miközben Brayen egy inget tartott a kezében, amikor meglátott. Ledobva a képet, már meg akart szólalni, viszont én helyette is kimondtam.

- Megtartódat őket. – nevetés érződött a hangomon, ahogy ráztam a fejem, nem térve magamhoz a ténytől, hogy talán mennyi időt is pazaroltam el azzal, hogy csak álmodoztam róla. – Mindet. – felemeltem egy másikat, amin épp csak elmosódott foltok látszottak csak.

- Pedig a legtöbb mind csak szemét. – vissza akartam volna ejteni a többire, mire ujjak fonódtak a fotót tartó kezemre.

- Szerintem pedig nem. – közelebb jött és irányítva közénk emelte a képet. – Olyan, mint mi. Akik lehetnék egyszer. Megtörve a teret és a fényt, csak ketten, egybe fonódva. – a szavai közben a fénykép leesett a földre és már az arcomat fogva finoman simogatott.

- Miért jöttél vissza? – belenéztem a szemébe és azt akartam, hogy ő mondja ki helyettem, de rájöttem, talán még én magam sem tudom, így hát az elejéről kezdtem.

- Anyám emlékeztetett rá, hogy volt egy közös projektünk. – látva, hogy összehúzza a szemöldökét már visszaraktam volna szívni, viszont a szája sarkában bujkáló mosolytól egy lépést tettem felé. – Ez meg engem arra sarkalt, hogy ide jöjjek és megkérdezzem, hogy hogyan sikerült. – lassan lábujjhegyre álltam, az illata teljesen körbevett, mint egy melengető takaró, ami alól soha nem akarnék kibújni.

- De legeslegjobban téged akartalak látni. Mert… - kimondtam volna, ha nem csókol meg, kérdeztem magamtól, miközben újra átéreztem azt az estét ott az ajtóban.

Mégis ez sokkal jobb volt. A szenvedély, amiről eddig csak könyvekben olvashattam most végre valahára én is tudhattam, hogy milyen és meg kell hagyni Brayen nagyon jól csinálta. Az ujjai megfogva a pólóm alját áthúzták a fejem fölött, majd ledobva azt ott folytattuk, ahol abbahagytuk.

Meztelen felsőtestünk érintkezett minden levegő vétellel amit nagy sietve cselekedtünk meg, míg nem ajkunk újra egymáshoz simult. Nem tudtam betelni vele és csak egyre többet akartam a barátomból, amit megmutatva már a nadrágjának a gombján kezdtem matatni, amikor elhátrált tőlem. De még mielőtt kényelmetlenné vált volna és én bocsánatot kértem volna, az ágyra döntött le. Még mielőtt ebből bármit is felfoghattam volna, már rajtam feküdt és egy újabb csók után egyre lejjebb haladt a szájával.

Megőrjített, amire nem volt jobb szó. Minden útjába eső porcikámat, a lehető legteljesebb szerető gondoskodásban részesített, amiket hangos sóhajaim kísértek végig. A mellbimbóim alapos csókolgatása és a köldököm körüli apró csókoktól már az ép eszemet elveszítve, azt láttam, hogy most ő készül megszabadítani a gatyámtól. Amitől váratlan rettegés vett úrrá rajtam és feljebb húzva magam az ágyam, kicsúsztam az öleléséből. Ő nem vette észre és az egészet, csak játéknak felfogva felmászott hozzám és szinte a karjába véve finom csókot hintett az ajkamra.

- Most már nem foglak elengedni. – a keze finoman végigsiklott a nadrágom elején, amitől ha lehet még jobb kedvre derült. – És úgy látom te sem akarsz sehova menni. – újra neki állt volna eltávolítani a maradék ruhaneműmet is rólam, amikor a szavaim hallatán megállt közben.

- Bízol bennem? – azt nem mertem megkérdezni és még túl korainak is véltem, ellenben a most felfokozott érzelmeimmel, amik pont az ellenkezőjét akarták elérni.

Rám nézett és rám hajolva végigsimított az arcomon.

- Teljesen. – megcsókolt, a szenvedély újra átitatta a testünket és én már majdnem eleget is tettem volna a vágyaimnak, de közben is féltem.

- Várni akarok még vele. – a mosolyogni kezdett, viszont nem értettem miért, míg nem az ujjai megindulva a hasamon finoman benyúltak a nadrágomba át a bokszeremen.

- Semmi szégyellnivaló nincs benne, ha valaki még szűz. – az érintésétől már is készen álltam és ezt ő tudta, csak azt nem, hogy mitől tartottam. – Ellenkezőleg, így mindent meg kell tanítanom neked és ez sokkal izgalmasabb. – már meg akarta ragadni, mire én megragadva a csuklóját megállítottam.

- Tudom. – nagy levegőt vettem, tudva, hogy ezzel talán az egészet tönkre tehettem. – És benned megbízhatok? – a kérdésem hallatán varázsütésre az eddig vágyakozó helyett borús, ködbe vesző tekintetettel találkoztam.

Nem válaszolt, még meg sem rezzent, de a kezét kihúzva egy kicsit messzebb mászott tőlem.

- Az nap este azzal a lánnyal, te… és aztán őt is vitted el a… - nem tudtam, kimondani, most, hogy pedig a hangulat is odalett, gondolni sem akartam rá, nem úgy, mint Brayen.

- Igen, ha tudni akarod, az nap este, még mielőtt megcsókoltál volna megdugtam. Szexeltem vele! Na és! Aztán pedig elvittem a kiállításra, de mind kiderült, ő is csak kihasznált, hogy támogatókat szerezzen az egyik munkájához.  – egy röpke mosoly futott végig az arcán, amiből sejtetem, próbálja túl tenni magát rajta, hisz nem sokszor történik vele ilyen.

Nehéz kiengedni az irányítást a kezeink közül, ha egész életünkben csak magunkra számíthattunk. Tapasztalatból tudom ezt. De kész voltam a nyár végén egy idegen kezébe adni az irányítást, most pedig ezt akartam Brayennél is, hogy egyszer más tegye őt boldoggá. Csak az volt a kérdés, ő vajon benne lenne-e?

- Általában én szoktam az embereket kihasználni, nem pedig fordítva. – nevetett magán, de olyan erőtlenül hatott, hogy szinte suttogásnak hangzott.

Aztán egyenesen a szemembe nézett és meglepettség tükröződött róla.

- Miért vagy itt? – válaszolni akartam, mire ő megrázva a fejét gyorsan változtatott a kérdésén. – Vagyis miért vagy itt velem? – a szemei csillogtak, de most inkább a kitörni készülő könnyektől lehetett ez, ahogy a hangja is egyre jobban megremegett.

- Nem érdemellek meg. Minden, amihez hozzáérek, csak elpusztítom, tönkreteszem és megölöm. Az egyetlen, amire képes vagyok azaz, hogy lencse végre kapjam a boldogságot, de ennél közelebb sose tudok kerülni hozzá. Senkivel egyszer sem. Bárki, aki a közelebb kerül, ami vagyok, azt megbántom, aztán eldobom mintha többé nem is ismerném. – már könnyek folytak végig az arcán, közeledtem felé, mire ő lemászott az ágyról.

- Én egy szörnyeteg vagyok és képtelen vagyok megváltozni. Veled is ezt fogom tenni. Bármit hiszel rólam vagy érzel irántam, jobb, ha elfelejted, és velük együtt engem is. – rám sem nézve, az utolsó szavait akarta intézni felém, miközben a padlót bámulta.

- Jobb, ha most elmész és soha nem is… - nem volt ideje rá végig mondani, ahogy az ajkaink újra egymásra találtak, amitől mintha az eddig felgyülemlett feszültség a testében kezdett volna alábbhagyni.

- Nem megyek én sehova. – lassan az ágy felé vezettem és mind a ketten ráheveredve karoltuk át egymást. – Brayen én azért jöttem, hogy megmentselek. – nem tudtam, hogy ettől mit gondolhat, de egy halvány mosolyt az arcán felvillanva engem is jobb kedvre derített.

Aztán szép csendben, a testünk melegében átadtuk magunkat egy fajta békés álomnak. Miközben pedig az álom és még az ébrenlét közt simultam bele még jobban barátom karjaiba, megfogadtam, hogy mellette fogok maradni és segíteni fogok neki. Kinyitva a szememet pedig a félhomályon át mondtam ki.

- Beléd szeretem Brayen. – a csukott szempárok nem mozdultak, amit jó jelnek véve folytattam. – Ezt még senkinek nem mondtam. Soha az életemben. Megváltoztattál. Megtanítottál élvezni az életet. Te nem vagy rossz ember, és ha kell, ezt be is fogom neked bizonyítani, minden áldott nappal és éjjel, míg te magad is elhiszed végre. – egy könnyed csókot nyomtam a szájára, aztán finoman elhelyezkedve a mellkasának döntöttem a fejem.

Miközben hallgattam a szíve dobogását, lassan elaludtam és még soha nem éreztem magam ennél jobban.

De ahogy az álom véget ért, úgy ébredtem rá a valóság csúf arcul csapására. Üres volt az ágy. Brayen ruhái nem voltak sehol. Az éjjeli szekrényen pedig a fényképezőgépem állt, hozzá pedig egyetlen egy cetli és rajta egy üzenettel.

„Tévedtél.”

Akkor jobbnak láttam elfogadni ezt a tényt, hogy ő elment, én pedig itt maradtam egyedül. A lakásban elrendeztem pár dolgot, majd bezárva leadtam a szemben lévő szomszédjának a kulcsát.

Szomorú voltam, amiért Brayen ennyire könnyedén lemondott rólunk, bár be kellett látnom, ő maga figyelmeztet, csak én nem voltam képes elfogadni. Bár hogy is legyen a fősuli kezdete már itt volt a nyakamon, ahogy a nyelvvizsga határideje szintén. Legalább el leszek foglalva.

Nem gondolva a nyárra, ami történt velem. Sem arra a pillanatra, amit a kezemben őrizve hazavittem.

Aztán most mosolygok az emlékeken, miközben várom az órámat, míg nem a telefoncsörgésre felfigyelve kivettem a táskából és „Ian” nevét írta ki. Gondolkodni kezdtem, de látva, hogy jön a tanár, gyorsa leraktam és le is némítottam.

- Ki volt az? – kérdezte Leans, a hallgató társam, mire én csak meghúzva a vállamat indultunk a nyíló terem felé.

- Egy barát volt. – legalábbis én így gondoltam rá, miközben az ablakból besütő fényt, úgy képzeltem el mintha egy vaku világított volna éppen a szemembe.

De csak a nap volt. Aztán becsukva magunk után a terem ajtaját, már azt sem láttam.
Előző részek
"A székét közelebb húzva, már a lábai között voltam, miközben a másik kezét a nyakamon futtatta végig. Egy érintése után pedig még többet kívántam és, hogy minden részemet alaposa...
- "Nem, még csak az kéne. Mert hát tudod… - és innentől kezdve nem volt megállás. Minden, amit éreztem, tudtam a szerelemről azt kiadtam magamból. Könnyebb volt, mint az gondo...
"Meg akartam nézni, mire Brayen hangja visszakozást indított el bennem. - Még nem végeztünk. – a rövid nadrágom anyagán kitapintva a még csak ébredező férfiasságomat finoman dö...
- Ne hagyd abba. – az ujjai a derekamnál megállva finoman kitapintottak, az érintése folytán pedig kellemes bizsergés futott végig rajtam. – Úgy érzem, hogy csak most válik érdekes...
Hasonló írások
Hozzászólások
(5) Moviespam
2017-02-22 11:08:00
Igen. Egy kicsit lassabban mint vártam, de már a fejemben meg van a folytatása. Már csak idő kell, hogy leírjam.
Örülök, hogy tetszett.
[hivatkozás: (4) Adamerik 2017-02-21 04:23:35 ]
(4) Adamerik
2017-02-21 04:23:35
Lesz folytatás?
Csak mert imádtam!
[válasz erre: 5 ]
(3) umbringmich
2016-11-22 01:34:09
Imádtam ezt a sorozatot, végre olvashattam storyline-t is a sok "nem tudtam, hogy meleg, aztán elővette a faszát, leszoptam, leszopott, megdugott, elélveztünk" kaliberű sztori után.
Mindenképp folytasd!
(2) Moviespam
2016-10-31 17:26:43
Köszi! Jó ezt hallani és, ha nem is mostanában, de folytatni fogom ezt a sorozatot.
[hivatkozás: (1) RichardRoe 2016-10-31 14:05:43 ]
(1) RichardRoe
2016-10-31 14:05:43
Gyönyörű sorozat! Szeretem! Akárcsak a többi történetedet!
[válasz erre: 2 ]
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak