Mennyország

Végre kész! Minden pont olyan, mint szeretném. Csak álltam a tükör előtt és néztem benne magam. A hajam, ruhám, gallérom, mindenem. Borotvált arc, apró körszakáll, finom illatos after shave, fekete öltöny, ing, vörös nyakkendő, és a kedvenc parfümöm. Igen, ez vagyok én, ha nem tetszem neki, akkor nem is érdemlem meg. Lementem az előszobába, felhúztam a cipőmet, magamra vettem a kabátomat, belenéztem még egyszer utoljára a tükörbe. El ne szúrd! Mindent csak finoman és tökéletesen! – mondtam magamnak. Kivettem a vázából azt a szép szál vörös rózsát, amit már előtte odakészítettem. Eltettem a belső zsebembe, és kiléptem az ajtón. Hideg decemberi este volt, óriási pelyhekben hullott a hó, és egy kicsit fújt is a szél. Elindultam a találkahelyünk felé, egy központi helyen levő téren beszéltük meg, hadd legyek büszke rá kivel látnak. Kicsivel előtte odaértem, hiszen sosem kések, pláne ilyen fontos alkalomkor.

Ahogy álltam és vártam a hóesésben egyszercsak megláttam egy felém közelítő tüneményt a sötétségben. Ez ő lesz! Odaléptem hozzá, köszöntöttük egymást egy öleléssel, hisz már közelebbről ismertük egymást. Miközben átfont a karjaival, sokkal melegebbnek éreztem ezt a téli napot, de mint sok minden más, ez is múlandó. Utunkat vettük a kiszemelt étterem felé, ami egy igen igényes, előkelő étterem volt. Érdemes ilyen fontos dolgokért nagy áldozatot hozni, mindig is ezt mondtam. Beléptünk az ajtón, odavezettem a kevésbé zsúfolt helyen lévő asztalunkhoz. A gyertya égett az asztal közepén, ahogy kértem a pincértől.

Lesegítettem a lányról a kabátját, felakasztottam, betoltam alá a széket, ahogy tőlem megszokott volt. Éreztem a fenséges illatát, mindig ezt használja. Armani Code? -kérdeztem. Igen! Honnan tudod? Csak egy mosollyal és egy sokatmondó pillantással feleltem. Közben beletettem az üres vázába a vörös rózsát. Reméltem nem veszi közhelynek, hiszen nekem tényleg ez a kedvencem. Belekezdtünk a beszélgetésbe, minden lényeges témáról szót ejtettünk. Néha-néha egy-egy bókkal, viccesebb szóval mosolyt csaltam az arcára, ezek közül az egyik után meg is jegyeztem, hogy mosolyoghatna többször is, hiszen olyan mesésen teszi ezt. Arca picit elpirult, s gyönyörű barna szemeivel csábítóan rám nézett, amitől mintha tábortüzet gyújtottak volna a szívemben.

Ahogy végeztünk és kiléptünk a sötétségbe lassan hazaindultunk. Nem nyugszom, amíg haza nem kísértelek, már csak az hiányzik, hogy egy ilyen csodaszép lánynak baja essen ilyen zord estén! –mondtam. Mikor a házukhoz értünk éreztem, nincs mese, most vagy soha! Felém fordult, nem tudtam tisztán eldönteni, mint érez. Becsúsztattam a már megrövidített rózsát a füle mögé. Istenien festett a mogyoróbarna hajkoronájában. Ennek hatására édesen elmosolyodott. Szóra nyitottam a szám. Halkan fülébe súgtam: Most életem vagy legrosszabb, vagy legjobb döntését hozom. Finoman ráhelyeztem a tenyerem sima arcára, másikkal a kezét fogtam, felé hajoltam, s finoman megcsókoltam. Semmi jele nem volt ellenkezésnek, így habozás nélkül közelebb léptem. Átkaroltam, és teljesen belefeledkeztünk egymásba, mintha a pillanat örökké tartana.

Olyan érzés kerített hatalmába, mintha 5 méteres körzetben a hó elpárolgott volna. Sajnos, mint mondtam semmi sem örök, ahogy ez a perc sem, ajkaink is elváltak egymástól. Alig akartam elengedni, de meg kellett tennem. Ahogy ment az ajtajuk felé rátettem a kezem a szívemre, mert úgy éreztem, mintha kamionnal próbálnák elvontatni, s csak néztem a tőlem távolodó gyönyörűséget. Azon vettem észre magam, hogy az ajtó rég bezárult, a villanyok leoltódtak, és vastagon áll rajtam a hó. Olyan volt, mint egy film utáni katarzis élmény, mikor már a zene is rég elnémult, sötét a vászon, de még bámulok magam elé.

Mindenki látta rajtunk az ez után következő jó hosszú időszakban, hogy repdesünk a boldogságtól, és imádjuk egymást, és szinte semmi sem tántoríthat el minket ettől az érzéstől.
Valami belülről azt sugallta, hogy itt az ideje megkoronázni ezt az istenadta kapcsolatot.
Így hát egyik éjszaka mikor hazaértünk és a ház üres volt, megállítottam az előszobában.
Leültettem a cseresznyefa barokk székre, gyöngéden levettem róla nőies bőrcsizmáját, mögé léptem, és egy vörös selyemkendővel bekötöttem a szemét, utalván egy picit az elkövetkezendő eseményekre. Eleinte azt láttam az arcán, hogy nem igazán érti mi történik, de miután eltakartam a szeme világát, a szája sarkában megjelenő, tőle már megszokott és annyira imádott mosolyból tudtam, mire gondol.

Rövid időn belül visszatértem. Felsegítettem, miközben szépen lassan vezetgettem éreztem rajta, hogy élvezi a helyzetet, kérdezte is mi ez a puha valami a lába alatt, természetesen nem mondtam meg neki, hogy rózsaszirmok. Mikor beléptünk az ajtón, örömmel nyugtáztam, hogy mély levegőt vesz, és tetszik neki a szobát beterítő illatfelhő. Finoman lekötöttem a szeméről a kendőt, s láttam, hogy kissé ledöbbenten nézi a szemét érő látványt. A szobám közepén az alacsony cseresznyefa franciaágyam, melyet beborított a vörös szaténtakaró, az ágy körül összekötött ugyanilyen színű organza függöny, mindenhol mécsesek és gyertyák világítottak, illetve a mindent elfedő, már az előszobai ösvényből ismert szirmok.

Nem habozott, beljebb ment, s felém fordult. Hajgumival összefogott haját szétengedtem, kicsit beletúrtam, s engedem az érzéseimnek. Hirtelen elszakadt tőlem, s odaült az ágy szélére, játszott egy kicsit velem mintha meg akarna ijeszteni, de mikor csábító mosolyt formáló ajkaival finoman ráharapott mutatóujjára és keresztbetette lábait, tudtam, hogy csak a szexi amazon énje törekszik a felszínre. Ahogy a sápadt fény végigfutott a hosszú karcsú vadító lábain, a kísértésnek mit sem engedve, gyengéden rádöntöttem az ágyra és csókolgatni kezdtem. Végigjártam a nyakát, finoman harapdáltam picit sem sietve, fogaim közé vettem füle érzékeny pontjait, s engedtem a testemnek, hogy azt tegye, amit akar. Ilyenkor nem számít az ész, hiszen a lángoló szív, ha igazán tűzbe borul, kiiktatja azt.

Közben megszabadítottuk egymást a fölösleges ruhadaraboktól. Már csak a fehérnemű borította vékony, törékeny testét. Vörös csipkéset viselt - mintha készült volna, gondoltam, hisz tudja, hogy ez a kedvencem -, széttárt lábai között térdeltem, s csak gyönyörködtem. Ahogy gyönyörű arca körül szétterült nyílegyenes hosszú hajkölteménye úgy éreztem, mintha valami nagyon finom anyag simogatná szemeimet. Halk muzsika szólt a fülemben, pedig nagyon jól tudtam, hogy teljes csönd van. Két kezénél fogva egy gyöngéd, de mégis határozott mozdulattal magamhoz rántottam, s a kemény, formás, selymes fenekénél fogva tartottam, miközben heves csókolózás kerítette hatalmába mindkettőnket. Ajkainak semmihez sem hasonlítható íze volt, úgy éreztem, mintha egy korty finom bor lenne egy hetekig tartó sivatagi menetelés után.

Hevesen vert a szívem, de miközben magához szorított nem tudtam eldönteni melyikünké a fürgébb. Szám közé vettem melltartójának pántját és lassan lecsúsztattam a válláról. Hátára fektettem, s finom csókokkal halmoztam el hasát, majd kezeimmel finoman széttettem azokat a vadító lábakat, és szépen lassan lehúztam róla az utolsó ruhadarabot. Miután szabad volt az út, számmal kényeztetni kezdtem a lába közét, közben tenyeremmel a szinte tökéletes melleit masszíroztam.
Halk sóhajokkal törte meg a csendet, ami az így is fennkölt helyzetet még fennköltebbé tette.

A percek csak repültek. Ilyenkor irigyeltem azt a rengeteg filmhőst, aki megállíthatta az időt, én is pont erre vágytam, hiszen az idő ilyenkor többszörös gyorsasággal telik, visszatekerni pedig nem lehet, pedig mennyien álmodozunk erről. Sóhajainak szintje egyre csak növekedett
Amikor pedig úgy éreztem itt az ideje, és ő is erre buzdított behatoltam, s összehangolt mozgással kényeztettük egymás érzékeit. Testünk és karjaink kígyószerűen összetekeredtek, szemünket talán egy pillanatra sem nyitottuk ki. Akarva akaratlanul nem tudtuk abbahagyni egymás simogatását és csókolgatását, de nem is akartuk, csak arra vágytunk, hogy minél több élvezetet és melegséget tudjunk egymásak adni.

Hosszú idő elteltével, mikor mindkettőnk vágyai kielégítődtek zuhanyozni indultunk. Ahogy álltunk a zuhanyzóban és a forró víz csak úgy ömlött ránk, figyeltem a velem szemben álló tündért, és belegondoltam milyen szerencsés most az a vízcsepp ami épp most fut végig a formás törékeny testén. Nem bírtunk magunkkal, egy hosszú beszélgetés után, ismét egymásnak ugrottunk. Mintha Két ellentétes pólusú mágnes lettünk volna úgy vonzottuk egymást. Miután a világ összes vizét kifolyattuk, kellően levezettük az előző órák fáradalmait és lemostuk egymást testét aludni tértünk.

Kinyitottam a szemem, gondolom nem, nem, nem igaz! Miért? Miért?
Azt hittem álmodom, de rájöttem, hogy nem. Elgondolkoztam rajta, hogy születtek ezek a mámorító lények. Ki teremtette őket? Az biztos, hogy ritka tehetséges zseni. Nem vagyok egy hívő ember, de mikor rápillantottam a fejét a mellkasomra fektető angyalra az ablakon kívül zuhogó hópelyhek látványa mellett rögtön úgy éreztem, hogy a Mennyországban vagyok.