Megnyitó 2. rész

A zene hangos dübörgése betöltötte a teret. Mintha az egész világmindenség rázkódott volna. A basszus ütemére remegtek a falak, a padló... és mintha még a szívem is azzal szinkronban kezdett volna verni. Vagy csak képzeltem?
Ilyenkor győződök meg róla mindig, nem ok nélkül utálom a bulikat. Sok ember, összezsúfolódva egy relatíve kis helyen, kiabálás, sikongatás, ugrálás, lökdösődés, amit pár üveg pia után azért még ki lehetne bírni, de mellé még az a mindent átható zene is, amit csak úgy tudsz "kikapcsolni", ha kimégy az épületből... Ilyenkor szoktak antiszociálisnak titulálni, pedig egyszerűen csak jobban szeretem a csendet, ha csak néhány ember vesz körül és ha én válogathatom meg, kiket engedek be az intim szférámba, és nem tolakodik be tucatnyi üvöltöző, sikongató részeg.
Vettem egy mély levegőt és sóhajtottam egy nagyot, aztán végignéztem magamon. Azt hittem, csak viccelnek ezzel a kosjelmezzel, de már kezdtem azt hinni, az egészet előre eltervezték, engem meg ügyesen tőrbe csaltak. Amikor megérkeztem, már tartott is a banzáj, bár messze nem voltak annyian, mint ahány emberre számítani lehetett. Pultoska gyorsan elkapott és betuszkolt a személyzeti szobába, mondván, hogy ott vár a jelmezem. Köpni-nyelni nem tudtam, ahogy magamra aggattam a mesterien kialakított ruhát. Igazából nem volt egy nagy was ist das. Ha azt mondanák, egy jól varró haverral dobták össze a délután, nem tudtam volna belekötni. Egy fehér nadrág és egy ugyanolyan hosszú ujjú póló volt az egész, amire viszont olyan gonddal varrták rá a vattaszerű anyagot, hogy még a tapintásából is csak nehezen lehetett rájönni, nem igazi gyapjú. Ahogy belebújtam és felvettem mellé a pataszerűre átalakított cipőt, mintha tényleg egy emberfejű birkává válltam volna. És akkor még ehhez jött a pólóra varrt kapucni, rajta a két kunkorodó gumi szarvval. Még egy csinos kolompot is kaptam a nyakamba. Azt hittem, lemegyek hídba, amikor megláttam.
Az egyetlen "hiba" a jelmezen csak a nadrág elülső részén volt található. Nevezetesen az a majd húsz centis gumidarab, ami a tenyészkos első számú testrészeként meredezett előre. Életemben nem láttam még felizgult kost, szóval fogalmam sincs, hogy néz ki, de mérget mernék venni rá, hogy nem így.
Ez persze sokat nem számít. A lényeg a poén. De lesül a bőr a képemről, ha nekem ezzel a himbálódzó micsodával a két lábam között kell kimennem az emberek közé, akiknek a nagy részével ráadásul nap mint nap összefuthatok. De volt más választásom?
A hangokból ítélve a hely már dugig megtelt, én meg csak álltam ott, az ajtó belső oldalán. Kezem unos untalan a kilincsért nyúlt, de aztán mindig megtorpant és leereszkedett. Éreztem, ahogy a szívem dübörög a mellkasomban, és nem tudtam lépni.
- Hé, B! Kész vagy már? - hallottam kintről Pultoska hangját.
Először kinyitottam a szám, hogy visszakiáltsak, sztornó az egész, inkább visszaöltözök, én ebben ki nem megyek, de aztán csak vettem egy mély levegőt és lenyomtam a kilincset. Először az arcába akartam vágni, hogy még visszakapja, hogy ilyen hülyét csinált belőlem, de amikor megláttam, torkomon akadt a szó.
Időközben Pultoska is átöltözött. Egy ugyanolyan ruha volt rajta, mint rajtam, csak az övét úgy alakították ki, hogy kissé gömbölydedebbnek tűnjön, a kapucniján szarvak helyett csinos fülek voltak, nyakában pedig piros szalagra masnizva egy kis csengettyű.
- Ti aztán nem aprózzátok el - nyögtem ki végül.
- Nem értem, mi a bajod. Nagyon csini vagy - mondta huncut mosollyal az arcán Pultoska és vigyorogva megrángatta az elől kiálló farkamat.
- Csini vagy nem csini, ezért cserébe tényleg az enyém minden barilány - somolyogtam. - És veled kezdem.
Azzal óvatosan becsúsztattam kezem elől a nadrágjába, régi poénunkként, egyenesen be a bugyija mélyébe.
- Beeee! - vigyorgott vidáman Pultoska, és erre már én is azt hittem, mindjárt elröhögöm magam.
- Itt repül a kismadár - szakította félbe évődésünket Sorina hangja, épp csak amikor kihúztam a kezem Pultoska bugyijából, és amint odanéztem, már villant is a vaku. - Éljen a baripár! - kurjantott fel vidáman. Ő is épp ugyanolyan jelmezt viselt, mint Pultoska, pontosan ugyanazokkal a csini fülekkel és a szalaggal. Talán valami kölcsönözőből van és többet is beszereztek belőle. De ez most a legkevésbé sem érdekelt.
- Na megállj csak! - kiáltottam fel komolyra szánt hangon, de arcomra már ki is ült a csintalan mosoly, ahogy felé lendültem.
Sorina felkacagott és pajkosan rám öltötte a nyelvét, mielőtt futásnak eredt, fényképezőgépével a kezében.
- Ezt a barikát is elkapom! - kacagtam most már önfeledten, de Sorina ügyesen szlalomozott a táncolók tömegén keresztül, míg végül pár kanyar után eltűnt szem elől.
Kissé zihálva álltam meg, és csak most eszméltem rá, hogy barátnőmnek sikerült, akaratom ellenére is, a tomboló tömeg kellős közepére csalnia. Már épp fordultam volna vissza, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Nocsak! Kit látnak szemeim? Itt a parti koskirálya.
Arra kaptam a tekintetem és egy torreádort meg egy görög istennőt láttam meg közeledni.
- Hali! - nyeltem egyet, köszöntve Vivet és Erist.
- Nem számítottál ránk, mi? - kacagott a spanyol pikafuttatónak öltözött előbbi.
Őszintén, tulajdonképpen már el is felejtettem, kiknek szóltam a megnyitóról, de gondolhattam volna, ha valakik, hát ők eljönnek. Nem buli a buli enélkül a két csaj nélkül, mint azt már karácsonykor is megtapasztaltam.
- Na mi az? Elvitte a cica a nyelved? - kacagott Eris.
- Vagy egész máshol jár az esze - tette hozzá a barátnője. Mondjuk... itt - simogatta meg pajkosan a kosfarkamat.
Erre már nem tudtam megállni, hogy el ne vigyorodjak.
- Fején találtad a szöget - viccelődtem, miközben Viv nevetve húzogatta kezét a műpéniszen, élvezve a kis játékok. - Csak vigyázzatok, nehogy felébresszétek a kosban az oroszlánt! - kacagtam és enyhén előre löködtem a csípőm.
- Talán majd máskor - kuncogott Eris és a vidáman nevető Viv ujjai közé csúsztatta az övéit.
- Úgy van. Még találkozunk, kosuci - paskolta meg gyengéden az utóbbi a fejem, majd egy kacsintás és gyöngyöző kacaj kíséretében kézen fogva elsétált barátnőjével.
Őszintén, nem is számítottam többre ennél, még legvadabb álmaimban sem. Poén volt az egész, és annak tökéletesen sikeredett. Eleinte attól tartottam kiröhögnek majd és évekig le nem vakarom majd magamról a hülye gúnyneveket, de ez után a kis jelenet után költözött belém némi kis bátorság és már önfeledten bele tudtam vetni magam a buliba, a kacagva flörtölő és évődő lányok közé.
Nem tudom, hogy vezették fel nekik Pultoskáék a dolgot, de mindenki örömmel részt vett a kis játékban és végül már tényleg a parti királyának éreztem magam. A buli koskirályának.
Aztán hirtelen Pultoska is kiemelkedett a tömegéből, valami emelvényféleségre állva és elkiáltotta magát: - Kedves vendégeink! A megnyitó tiszteletére minden jelenlévő a ház vendége a specialitásunkra, a pincérnőnk, mindenki hugija által feltalált Inferno-koktélra.
Ahogy a tömeg vidáman kurjongatva örvényleni kezdett, egy percre még meg is pillantottam a koktélokat kínálgató Hugit. Azt hittem, eldobom az agyam. Ő is ugyanolyan jelmezt viselt, mint Pultoska és Sorina, de teljesen feketét. Szóval az a fekete bárány poén mégsem volt annyira poén. Őrület.
A nagy felhajtástól kifáradva végül én is odabaktattam a pulthoz.
- Te is kéred a koktélodat? - vigyorgott rám Hugi.
- Nem, kösz - telepedtem le a bárszékre. - Akkor már inkább írj a számlámra egy sört.
- A nem létező számládra? - szólt oda oldalról Pultoska, vidáman nevetve.
Erre már nem válaszoltam, és szó nélkül kivártam, hogy Hugi elém tegye az italt, hogy megöntözhessem vele a torkomat.
A zene még mindig hangosan dübörgött, de már a lábam is ennek ütemére lüktetett a hosszú, táncnak nem nevezhető ugrabugrálás után. Csak iszogattam ott a sörömet, ki tudja meddig, és néztem a körülöttem szórakozó lányokat.
Ígéretes megnyitó volt ez. Ha a most itt bulizóknak legalább a fele heti rendszerességgel lejár majd ide, Pultoskának semmi oka nem lesz a panaszra.
A sör annyira eltompított, hogy már a lüktetésen kívül nem sok mindent éreztem. Érzékeltem, amikor a tömeg szinte egy emberként vidáman felkurjant, és láttam az érkező lányokat, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Új vendégek. Na és? Inkább visszafordultam a pulthoz és leküldtem még egy nagy korty sört.
Aztán bekövetkezett az, amire a legkevésbé sem számítottam. Halványan éreztem, ahogy valaki odalép melleid a pulthoz. Még talán a könnyed léptek zaját keltő karcsú test is felsejlett előttem, de még így se gyanítottam semmit. Miért is gyanítottam volna.
De amikor meghallottam azt a hangot...
- Helló! - intett a jövevény mellettem Pultoskának. - Bocsi, de azt szeretném kérdezni, B itt van?
Ez a hang... Az nem lehet.
Lassan felemeltem a fejem és felnéztem a mellettem álló alakra. Mintha másfél évet utaztam volna vissza az időben. Ugyanaz a szép arc, a hátra fogott szőke haj... Még a bőrkabát és a koptatott farmer is mintha ugyanaz lett volna. Hirtelen már azon sem lepődtem volna meg, ha lenézek és ugyanazt a sportcipőt látom, rajta, ami azon a réges-régi vonatúton Pesttől Bivajbasznádnekeresdig, közismertebb nevén a semmi közepéig vezetett.
- Ó, hali! - nézett rám vidáman, ki se várva Pultoska válaszát. - Ebben a kosjelmezben meg sem ismertelek.
Nem tudtam válaszolni, csak bámultam meredten azokba a tengerkék szemekbe.
- Eszembe se jutott volna, hogy így öltözöl be. Hiába, változnak az idők, oroszlánom.
A gondolatok kavarogtak a fejemben, én pedig csak letaglózva ültem ott. Annyi minden tolult a nyelvemre, hogy végül semmit se tudtam kinyögni. Csak egyetlen nevet. Mintha ő mar el is felejtette volna, hogy hívják, és nekem kellene megmondanom neki:
- Gazella!

Folytatása következik!