Meddig mennél el? I. rész 6. fejezet

Kukkolás, meztelenkedés, leszbikus szex és minden, mi szem-szájnak ingere.

FIGYELEM! A történet lassan bontakozik ki, idővel azonban alaposan be fog indulni. Emiatt ne riasszon vissza, ha az első fejezetekben esetlegesen alig találsz fülledt pillanatokat! Később ezt a szerző alaposan bepótolja. Lesznek leszbikus, hetero és gruppen jelenetek is. Ha valaki ezek közül bármelyiket nagyon elutasítja, inkább ne olvassa el a történetet!

Írta: Gina_B_33
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2016. április 23.

*************************************************************************

Miközben egy gyors reggelit fogyasztottunk másnap reggel, mielőtt munkába indultunk volna, Susan hirtelen kifakadt: - A fenébe is! Akkor most melegek vagyunk, vagy mi a fene? Nem tudom, veled mi a helyzet, de én miután ágyba bújtam, pillanatokon belül elélveztem.
- Ugyanez – válaszoltam őszintén. Azt viszont magamban tartottam, milyen nehéz volt ellenállnom a vágynak, hogy megcsókoljam őt miközben egymás mellét fogdostuk. Még sosem csókolóztam másik lánnyal. Eszembe se jutott ilyesmi. De az igazság az volt, hogy abban a pillanatban veszettül vágytam rá, hogy megcsókoljam őt. Ezzel a gondolattal pedig nagyon nehéz volt megbirkóznom.


***


Amikor haza értem aznap, csak egy dolgot akartam megtudni Susantől, de azonnal: - Na, megtetted? Elvitted a fényképet?
- Igen – válaszolta büszke vigyorral az arcán. - De azok után, amit vacsora után csináltunk, eszembe jutott, hogy a kép lehetett volna sokkal izgalmasabb is.
- Pff! Hacsak nem meleg, az a kép is épp elég, hogy megtegye a hatását.
Susan bekapcsolta a laptopját és percenként rápillantott a képernyőre. Azonban még vagy egy óra telt fel, mire felugrott egy Yahoo-csevegő ablak.
„Helló!” - jelent meg az üzenet.
Némán pislogtam Susan vállán fölött, miközben bepötyögte a választ: „Hali!”
„Megkaptam a képeteket, szóval, feltételezem, már figyeltek egy ideje.”
„Nagyon szeretünk figyelni téged” - gépelte be Susan széles vigyorral az arcán.
„És mit szerettek a legjobban?” - jött a válasz.
„Nézni a hatalmas farkadat. Különösen amikor kivered.”
„Ó! Szóval az tetszett?”
„Nagyon is.”
„Mutathatok ennél jobbat is. De az egy jobb képbe fog kerülni.”
Susannal mindketten felujjongtunk.
- Szeretne többet látni – lelkendezett.
- Mégis mire lehet kíváncsi? Kérdezz rá!
„Milyen képre gondolsz pontosan?”
„Olyanra, amin egymással játszadoztok.”
- Egek! - nyögtem fel. - Azt szeretné, ha...
- A fenébe is! Ha ez minden, amit akar, semmi akadálya nincsen.
- Kérdezd meg, mit mutatna még, ha megkapja a képet!
„Ha megtesszük, mit kapunk cserébe?”
„Bízzatok bennem! Nem fogjátok megbánni” - jött a rejtélyes válasz.
„Oké. Meglesz. De jobban teszed, ha te is valami tényleg nagyszabásúval rukkolsz elő.”
„Ti adtok egy jó képet, én pedig felejthetetlen show-ban részesítelek titeket. Ez az alku.”
„Oké.”
Azzal Susan kilépett a csevegésből és hozzám fordult.
- Gyerünk! El kell látogatnunk a boltba.
- Miért? - vontam fel a szemöldököm.
- Majd meglátod.


***


Nagyon meglepett, amikor Susan a Wal Mart parkolójában állította meg a kocsiját.
- Wal Mart? Most komolyan?
- Mindenük megvan, ami nekünk kell – válaszolta rejtélyesen.
- És mi is az pontosan, ami nekünk kell?
- Meg fogod látni – zárta rövidre a kérdezősködést.
Ismét meglepett, amikor a gyerekrészleg felé vette az irányt és rögtön előkerített két Zorró-stílusú maszkot.
- Ez pont jó lesz – jelentette ki.
Épp csak haza értünk, amikor rám parancsolt: - Vetkőzz le és csinálunk még egy képet!
Miután gondosan elhelyezte a fényképezőgépét és mindent beállított rajta, mindketten felvettük a maszkot. Pillanatokon belül ismét felvettük az előző esti pózt, a kezünkkel egymás mellén. Azonban ezúttal mielőtt a kamera ellőtte az időzített felvételt, Susan előre hajolt és szájon csókolt.
Aztán odament a kamerához és ellenőrizte az eredményt.
- Most közelebb kell mennünk a kamerához és figyelni rá, hogy lássa a nyelvünket is, ahogy összeérnek.
- A nyelvünket? - vontam fel a szemöldököm értetlenkedve.
- Ugyan már! Ha már csináljuk, csináljuk rendesen! Nem fogsz belehalni. Hadd legyen meg az öröme! Utána kimoshatod a szádat szappannal is akár, ha arra vágysz.
Pár percig állítgatta a kamerát, aztán ismét felvettük a megfelelő pozíciót és egymás mellét kezdtük markolászni, hogy aztán előre hajoljunk és megcsókoljuk egymást. Azúttal azonban sokkal szenvedélyesebb volt a csók és a nyelvünket is használtuk. Épp az utolsó másodpercben, mielőtt a kamera kattant volna, Susan kissé hátrébb húzódott, hogy látszódjon mindkettőnk nyelve, ahogy egymáshoz simulnak.
- Nem. Ez még nem lesz jó – jegyezte meg, miután ellenőrizte a képet.
- Nem csak arról van szó, hogy tovább szeretnél csókolózni? - nevettem fel.
- Nincs ellenemre az se – vigyorodott el. - Neked?
- Nekem se – válaszoltam őszintén. - Nem is olyan rossz, mint ahogy vártam.
Hangosan felnevetett.
- Szerintem borzasztóan izgató. Még úgy negyven-ötven kép megtenné a magáét.
- Negyven-ötven...? Most csak viccelsz, ugye?
- Na jó! Kettő-három is elég lesz – vigyorgott huncutul.


***


Újabb két kép után el se tudtam hinni, mit művelünk. Csak menet közben ébredtem rá, mennyire felizgultam. Kezem öntudatlanul is a lábaim közé siklott és simogatni kezdtem magam. Susan egy kicsit eltávolodott és lenyűgözve bámulta ténykedésem.
Gyorsan elélveztem, Susan pedig hangosan felnyögött a látvány élvezetétől.
Amikor eléggé magamhoz tértem, hogy beszélni tudjak, rögtön elpirultam.
- Sajnálom. Ez most nagyon kellett.
- Ez fantasztikus volt – válaszolta. - Jó lenne, ha én is ilyen gyorsan el tudnék élvezni.
Mielőtt észbe kaptam volna, oda hajoltam hozzá és megcsókoltam őt, ezúttal szorosan magamhoz ölelve a testét. Nem állt ellen, de amikor a csók véget ért, halkan a számba suttogta: - Nos, talán a végén mégse mosod majd ki a szádat.
Teljesen zavarba jöttem. Éreztem, hogy az arcom ég a pírtól. Szó nélkül megfordultam és besiettem a szobámba, majd amikor az ajtó becsukódott mögöttem, neki dőltem és hangosan felsóhajtottam: - Mégis mi a fene volt ez az egész?


***


Másnap reggel bocsánatot kértem Susantől, de ő csak felnevetett.
- Nos, én a legkevésbé se sajnálom. Szerintem nagyon is izgató volt az egész. Azzal kapcsolatban pedig szemernyi kétségem sincs, téged mennyire felizgatott. A fenébe is! Alig egy perc alatt elmentél.
- Sajnálom – pirultam fülig. - Nem tudom, mi lelt.
Az arckifejezése egy pillanat alatt sokkal komolyabbá vált.
- Jan – tette a karomra a kezét –, nem kell semmi miatt bocsánatot kérned... Tényleg. Ha rajtam múlik, megcsókollak megint, vagy tovább játszom a melleiddel, hogy segítsek. De mire észbe kaptam, már el is mentél.
Zavartan felnevettem.
- Hidd el, nem kellett hozzá semmi segítség.
Ő azonban még a várhatónál is jobban meglepett, amikor kijelentette: - Talán majd legközelebb.

Folytatása következik!