Már nem játék...

Egyik msnezés alkalmával egy régi, de nálam (22) kicsit idősebb ismerősöm (Peti, 27) felvetette, hogy amennyiben a pókertudásomat szeretném csiszolni, várnak a haverjaival.
Tudom, hogyan hangzik, de ismerem a srácot, emögött a meghívás mögött nem volt semmilyen más szándék, csak kedveli a társaságom, bár tudja, hogy nem vagyok túl kedves, inkább a hűvösebb, tartózkodóbb, jobb napjaimon kötekedő - persze nem vészesen :)

Elérkezett a nagy nap, reméltem, hogy végre élőben is játszhatok egy jót és nem fog úgy tűnni, mintha teljesen hülye lennék a dologhoz.. mert hát tulajdonképpen még csak féléve játszogattam online.
Előre megkaptam a címet, bár kérdezte Peti, hogy eljöjjön-e értem, de nem igényeltem, jól eligazodom bárhol.

Beléptem a lakásba, ahol hat fiú fogadott. Mindegyikük, egy kivételével, felállt, kezet fogtunk, bemutatkoztunk. Az egy kivételhez - nevezzük Máténak - én mentem oda bemutatkozni. Ennyi elég is volt ebből a srácból, látványosan nem volt kedve a kötelező körökhöz, és hát ki vagyok én, hogy erőltessem. Engem sem érdekelt különösebben, de azért jólesett volna őt megkopasztani elsőként.
Mivel gondolom Peti már kiokította őket, hogy nem iszom, gyümölcsleves poharat nyomtak a kezembe. Beszélgettünk keveset, majd játszani kezdtünk.

Játék közben is sok dologról szó esett, Máté elég arrogáns, cinikus hangnemet ütött meg végig. Én nem szeretek különösképp ezekre reagálni, így ráhagytam.
Nagy szerencsém volt, amit már fél évnyi tapasztalattal is felismerek, és persze sosem tart sokáig. Három és fél óra játék után már csak Peti, a csodakedves Máté és én maradtunk játékban. A játékzsetonok eloszlása nagyjából úgy állt, hogy nálam volt 30%, Máténál 60, Petinél 10. Kiesésre állt, nekem még tartott a szerencseszériám, valamint veszettül igyekeztem kontrollálni a mozdulataimat, az arcomat, így elnyertem tőle, kiesett, amihez annyit fűzött hozzá nevetve, hogy ezentúl nem látnak szívesen. Majd adott egy puszit egy \"csak vicceltem\" kíséretében.

Az egész játék folyamán alig szólt valamit a srác. Elég sokat gondolkodott, volt időm megfigyelni. Magasnak tűnt, 190 körül. Sötét, pár millis haj, egészen szép szemek, kellemes felsőtest (már amennyit pólón keresztül ki lehet venni belőle..), harapnivaló ajkak... jesszus, nekem ez a fiú nem is tetszik. Figyeljek inkább a lapjaimra.

Egy időre ketten maradtunk a nappaliban, ahol a játék folyt. Illetve nem ketten, de egy másik srác a sarokban beszélgetett valakivel telefonon, nem figyelt ránk.
Én osztottam, mielőtt megnézte a lapjait, annyit mondott, hogy ez az utolsó körünk, a tét pedig egy randi. Valószínűleg már nem tudtam tartani a pókerarcot, mert ahogy ránéztem elkerekedett szemekkel, egy félmosolyt láttam a száján. Kérdezte, rendben van-e. Gondoltam magamban, majd soha után két nappal. De azt válaszoltam, rendben. Kicsit figyelmetlen voltam.

Megnéztük a lapokat. Elég alacsony értékű, nagyjából semmire sem jó lapokat kaptam. Kezdtem félni. Flop után, ami az első három lap az asztalon, majdnem elnevettem magam. Fullhouse. Ennyit rólad - gondoltam magamban.. Feltett mindent. Semmi esélye nem volt ellenem, én is feltettem mindent. Nyertem. Ekkor már a többiek is visszajöttek.
Nem bírtam tovább, hátradőltem és elég csúnyán kinevettem:
- Azt hiszem, helyszínt már nem kell egyeztetnünk..
- Javíts ki, ha tévedek, de azt az egy dolgot nem kötöttük ki, kinek kell nyernie ahhoz, hogy randizzunk.
- Neked. Így logikus. Neked kellett volna.
- Vagy mondhatom azt is, hogy én tudtam, hogy te fogsz nyerni.
- Nem tudtál semmit, öregem. Túl nagy arcod van ahhoz, hogy az agyadnak is maradjon elég hely. Ennyire nem vagy te csavaros észjárású. Békélj meg azzal, hogy más lányt kell hülyítened, ez a vonat téged nem vesz fel - itt már kezdtem ideges lenni, mert ugyan tudok, de nem szeretek szópárbajozni.
- Hagyjuk már. Ahányszor rádnéztem, elkaptad a tekinteted. Hol a karjaimat bámultad, hol a kezemet, hol a számat. Te be vagy rám gerjedve és csak azért ellenkezel folyamatosan, mert mintha rólad mintázták volna a makrancos hölgyet, sosem ismernéd be, hogy aki nem szimpatikus, az még szexuálisan lehet izgató - tessék, nyilvános megalázás. Erre már csak egy módszerem volt.. mosolyogva, tartást megőrizve lelépni.
- Hát persze. De én most távozom... - ezzel felálltam mosolyogva, megittam a maradék narancslevemet, felvettem a dzsekimet és elindultam kifelé. A srác még mindig nem állt fel. Nem mondott semmit, de éreztem, hogy néz. És amikor rápillantottam még az ajtóból, miközben Petivel búcsúzkodtunk, még mindig láttam, vagy odahallucináltam egy szemtelen mosolyt a szája szélére.. kedvem lett volna.. igen. Beleharapni. Utálom ezt a fiút. Nem tudom, honnan szedett ekkora önbizalmat, de még szerencse, hogy sikerült leszerelnem (ahogy azt Móricka elképzeli...).

Elindultam a folyosón végig, hallottam, hogy becsapódik egy ajtó, majd Máté hangját. Hogy álljak meg. Eszemben sem volt.. sétáltam tovább a lépcső felé. Viszonylag gyorsan utolért, mert épp, hogy elértem volna, a karomnál fogva visszarántott.
- Várj már egy kicsit, süket vagy? - lenéztem a karomra, majd kérdően rá, de nem engedett. Megpróbáltam kicsavarni a kezéből az alkarom, de nevetve elkapta a másikat is.
- Nem tudom, milyen fiúkkal volt eddig dolgod, de ha valakivel beszélni akarok, az meghallgat. És úgy sejtem, nem is fáj neked ez az enyhe szorítás annyira. Valamint arra is nagyobb tétet mernék tenni, hogy a bugyid kezd átázni pusztán attól, hogy ilyen közel állok hozzád. - nevetni kezdtem, majd hirtelen komoly arccal, összeráncolt homlokkal, felhúzott szemöldökkel kérdeztem, hogy ezt most tényleg komolyan gondolja-e, mert akkor túl nagylelkű voltam és hülyébb, mint gondoltam. De közelebb lépett, nagyjából 5-6 centire volt az arcomtól az arca. Majd valami elképesztő kioktató, cinikus hangnemben belekezdett a mondókájába. Persze néhol enyhített.. ahol épp bókolt..
- Amikor bejöttél, azt hittem, egy tipikus hülye, gyökkettő IQ-s picsa vagy. Tévedtem. Nem foglak dicsérni, van neked elég egod magadtól is. Viszont az tény, hogy tetszel nekem. Az is, ahogy tiltakozol, az is, amilyen véleménnyel vagy a dolgokról magad körül. Tetszik, ahogy öltözöl, a sötétbarna vállig érő hajadba pedig legszívesebben beletúrnék, miközben az orgazmustól sikítasz alattam. Hidd el, a randink meglesz. Nem azért, mert rákényszerítelek, hanem mert remekül átlátok még a te tiltakozásodon is. Például most érzem, hogy úgy ver a szíved, mint egy nyúlnak verne, ha sarokba szorítanám - nevetett, az egyik kezét a nyakamra csúsztatta. Kezdett olyan érzésem lenni, hogy minimum félórája állunk itt. Gyengült a lábam, nem tudtam, hová nézzek, mert a szemébe nem tudtam. Igaza volt, kívántam. De a félelem mindig erősebb. Úgyhogy kihasználva, hogy az egyik kezem szabad, a másikat most ki tudtam gyorsan szabadítani, és elindultam lefelé a lépcsőn. Jött utánam. A fordulóban elém állt, megfogta a vállaimat és a falhoz nyomott.
- Ha most a szemembe mondod, hogy nem érdekellek és félreértettem minden, számomra egyértelmű jelet, amikről neked még csak fogalmad sincs, hogy produkáltad őket, akkor visszamegyek és ez a pár perc sosem történt meg - hallgattam.

Nem tudtam mit mondani. Lüktetett a hüvelyem, lüktetett az agyam. Az előbbi követelte a srác nyelvét, ajkait, ujjait, farkát.. az utóbbi pedig követelte, hogy mondjam, ami nem igaz, és tűnjek el. Legalább próbáljam meg az eszemet a fiúügyekben is használni. Önkéntelenül becsuktam a szemem, hátracsaptam a fejem. Kicsit beütöttem a falba, de nem érdekelt. Gondolkodnom kellett. Megint éreztem a kezét, de már az arcomon. Ránéztem, bele a szemeibe, az arcát néztem, az ajkait, a borostáját. Élveztem a közelségét. Nem bíztam benne. Az volt az érzésem, hogy kis bizalmat se szavazzak neki. De annyira jól esett végre kisebbnek, törékenyebbnek érezni magam és hogy nem kell, most épp nem kell harcolnom és fenntartanom a védelmi vonalaimat.. arra eszméltem, hogy közeledik az arca az enyémhez. Megcsókolt. Először a felső ajkamat. Majd megnyalta. Még közelebb jött, mélyebben csókol.. érzem a nyelvét az enyémmel. Simogat. Iszonyúan gyengéden csókol. A pulzusom az egekben. Pár másodpercig tart az egész, majd megcsókolja az állam..

- Nézz rám. Nem érdekem, hogy bántsalak vagy megbántsalak. Egy esélyt mindenki megérdemel, pláne, ha ennyire szeretné, mint én most. Nem tehetek az előttem levőkről. Ehhez tartsd magad. Holnap hívlak - elengedett, nyomott egy puszit a kezemre, majd felszaladt és eltűnt előlem.

Nem igazán értettem, hogyan fog hívni, a számomat sem adtam meg, Peti meg nem olyan hülye, hogy az engedélyem nélkül megadja neki..
Este erre is választ kaptam egy sms formájában.
-Ne bántsd Petit, de ha megkérdeztem volna, sosem adja meg a számod. Így kiszolgáltam magam, amikor nem figyelt. Még mindig az orromban van az illatod. Aludj jól. Pihend ki magad. Holnap fárasztó esténk lesz.

Éjjel négyszer nyúltam magamhoz. Nem akartam azon gondolkodni, mit akar tőlem ez a srác. Sem azon, hogy mennyi időre tart ez a nagy érdeklődés. Többször az jutott eszembe, hogy felhívom és megkérem, csináljuk most, azonnal. Jöjjön ide vagy én megyek oda.. Persze végül mindig eszembe jutott, hogy összesen 5-6 órát töltöttem vele, plusz egy izgalmas 10 percet. Hülyének éreztem magam.

Másnap 11-kor csörgött a telefonom. Szombat volt, így csak minimálisan kaptam szívrohamot, amikor ránéztem az órára.
- Halló, tessék, B. Zsófi telefonja.
- Csak nem most ébredtél?
- Nem - ez a nem felért egy vallomással..
- Mondták már, hogy kellemesen mély a hangod? És azt, hogy telefonban csak még izgatóbb?
- Ez nekem most még túl összetett gondolat a kávém előtt..
- Kívánlak. Egész éjjel próbáltam lehiggadni, de elég kevés sikerrel. Ezt még feldolgozza a proci kávé nélkül?
- Talán.. - mondtam mosolyogva, félig nevetve. Majd eszembejutott, hogy nem is vagyok én ilyen jófej. Már épp gondolkodtam valami szurka-piszka megjegyzésen, amikor..
- Küldd el SMS-ben a címedet. Este 8-ra nálad leszek. Ugyanazt a parfümöt viseld, ha lehet.. szia! - és letette.

Szia, b***... ledobtam a telefont. Nem is volt már kedvem az egészhez. Kedvem lett volna felültetni és valaki más címét megadni. Mérges voltam rá. Nem akartam látni, mégis magamban akartam tudni. Utáltam ezt a kettősséget. Azt kéne írnom, hogy az egész napom ruhapróbálgatásból meg sminkpróbálgatásból állt, de nem. Fogalmam sem volt, hová akar vinni, túlzottan nem is érdekelt, úgyhogy egy közepesen elegáns blúzt, magasított derekú, térdig érő ceruzaszoknyát vettem föl a lehető legmagasabb sarkú, de még kényelmes cipőmmel. Mindezt nagyjából fél8-kor. Smink, parfüm, ahogy az úrfi parancsolta.
Aztán azon gondolkodtam, hogy ez a stílus enyhe túlzás 22 éves létemre, de egye fene. Róla fogalmam sem volt, hány éves. Talán 26, 27.
Annak ellenére, hogy nem az egyik edzőcipőmben és trikómban vártam, nem voltam annyira elragadtatva már ettől az egésztől. Ahogy múltak a percek, annál kevésbé vártam. Már azon agyaltam, hogy a hasam menjen vagy megjöjjön hirtelen, ami miatt saaaajnos nem tudok menni.

Csöngettek. Ajtót nyitottam. Rámnézett, mosolyogva végigmért - ahogy láttam, nem igazán csalódott a látványban -, átnyújtott egy csokor kálát. Kála. Ez a Petigyerek remekül kiképezte a cimboráját. Senki nem szokta magától kitalálni, hogy a kálát szeretem. El kell majd még erről beszélgetnem vele. Nem kedvelem, ha a férfiúi \"semper fi\" felülírja a tiszteletet, hogy nem dumálhat ki mindent rólam egy kvázi ismeretlennek.
- Kabát, dzseki, valami, vagy gondolkodsz még pár percet? Ennyire nincs kinn meleg - nem volt kedvem vitázni, úgyhogy felkaptam egy fekete dzsekit, ami ment nagyjából a kicsit puccos szereléshez.
Lefelé menet átkarolta a derekamat és vigyorogva mondta, hogy szerinte tetszeni fog nekem a kocsija. Erre kitört belőlem a nevetés.
- Nem azért, hogy megbántsalak, de egy: miféle felnőtt férfi arcoskodik a kocsijával? Kettő: engem leginkább az izgatna fel, ha NEKEM lenne olyan kocsim, ami nekem tetszik. De biomérnök diplomával nem számítok sok jóra etéren.. főleg itthon nem - ránéztem, csak mosolygott. Majd az ajtóban visszahúzott magához kicsit, megcsókolt.
- Jójójó.. Remélem, azért másképp is felizgatható vagy..
- Hülye, olcsó poén - sziszegtem vissza majdnem nevetve, de beleharapott a számba. Majd kézenfogva sétáltunk kifelé.
Igaza volt, tényleg tetszett a kocsija, bár nem kedvelem, ha szállítanak ide-oda. Nem érzem magam túl jól tőle. Igen, görcsös egyedülismegállokalábamon-típus vagyok.
Ameddig odaértünk hozzá, semmi extra nem történt, csak bámultam kifelé, gondolkodtam. Megint rámtört az érzés, hogy nem vagyok normális. Eszembe jutott, mennyi problémám van a szocializációval. Nincsenek igazán barátaim, a jövőmet is már kezdtem elfogadni úgy, hogy talán engem senki nem fog annyira szeretni, hogy kibírja minden csomagomat, ami a személyiségemhez jár. Próbáltam ennek alapján viszonyulni a fiúkhoz is. Senkihez nem fűztem nagy reményeket, nem engedtem magamhoz közel senkit. Persze ez mind gyerekkori élmények hatása.
Majd eszembe jutott otthon a hintánk, és hogy 10 évvel ezelőtt milyen biztonságban éreztem magam, ameddig....

- Megérkeztünk - mondja. Egy külvárosi, csinos ház. Remek. 22 vagyok, sehol nem tartok, csak egy diploma és egy államvizsga közelít vészesen, erre persze, hogy olyan pasival hoz össze a sors, aki látványosan előrébb jár már, mint én. Persze lehet, hogy másoknak ez tetszik. Ha a férjem lenne, nekem is tetszene, hogy talpraesett, stb. De így inkább kényelmetlenül és túl fiatalnak érzem magam (mindez, sőt, sokkal több gondolat is, hogy miért is ne menjek be, képes az agyamon átfutni annyi idő alatt, ameddig épeszű ember csak kettőt pislant).
-Örököltem. Nekem ebben sajnos még nem sok munkám van. - hülye vagyok, vagy tényleg a fejembe lát? Vagy az arcomról olvas. De azért ennyire nem kifejező az arcom. Remélem. Most már egyre kellemetlenebbül érzem magam. Majd amikor kézenfog, kicsit enyhül az érzés. Mosolyog, visszamosolygok (kb. olyan mosoly lehetett, mint egy akasztásra készülő emberé), elindulunk befelé.
- Máshová nem megyünk? - kérdezem, miközben megigazítom a szoknyámat, ő pedig az ajtókulcsot keresi.
- Nem hiszem, de én nem bánom, hogy kiöltöztél. Szeretem az ajándékaimat szép csomagolásból kibontani - erre nem is tudtam már mit mondani. Nem is akartam.

Belépve meglepődtem, ismerős illatot éreztem. De mielőtt rákérdeztem volna, levette a dzsekimet, átkarolt, mohón csókolni kezdett. Kicsit váratlanul ért. Gondolom érezte, ezért lelassított. Nem volt kedvem abbahagyni, de még mindig küzdött bennem a két oldal. Annyira finom az érintése - ő is csak kihasznál. Élvezem, ahogy az ajka az enyémet érinti - élvezd is, mert legjobb esetben is csak ma estére szól. Hát így indulok én be.

Elegem lett. Benyúltam a pólója alá, simogattam a mellkasát. Miközben levettem róla, a szemembe nézett. Komolynak tűnt, nem volt most a tekintetében semmi arrogancia, semmi \"feletted állok\".
Magához rántott erősen, markolta a csípőmet, a fenekemet, csókolt, harapott. Vadul, mégis érzékien. És én még azt hittem, hogy az ilyen \"attraktív\" fiúk mind balfékek igazából és csak kompenzálnak a viselkedésükkel. Kihúzta a blúzomat a szoknyámból, egy szempillantás alatt lekerült rólam. Alatta méregzöld-fekete melltartó. Levette ezt is. Letolta a szoknyámat. Ott álltam egy bugyiban, magassarkúban, combfixben. Újra magához húzott. Valamelyik, talán a hüvelykujja körmével a tarkómtól elindult lefelé lassan a gerincemen. Állni is alig bírtam. Bele-belenyalt a számba, megharapta az ajkaimat, figyelte az arcomat, szinte végig egymás szemébe néztünk. Mosolygott. Én csak nyögni bírtam. Elképesztően lassan haladt lefelé. Úgy éreztem, felrobban a puncim.. belenyalt a fülembe, amitől kis híján összecsuklottak a lábaim. Ilyet még nem éreztem. Ilyen erősen nem.
- Gyönyörű vagy. Végig tudnám nézni, ahogy itt, állva elélvezel. Nyalnálak a végtelenségig.. Istenem, de forró a bőröd... - súgta a fülembe. Alig hallottam a vér zsibongásától.
Majd eltolt magától. Legszívesebben visszahúztam volna. De ha már most ilyen hatással van rám, mi lesz később.. megkért, vegyem le a cipőmet. És menjek utána. A hálószobájába ment, úgyhogy követtem. Leült az íróasztala elé, intett, hogy menjek oda. Eléálltam, megfordított. Beleharapott a fenekembe, lerántotta a bugyimat. Úgy helyezkedett, hogy én az asztalára tudjak támaszkodni, ő mögöttem lehessen. Széthúzta a fenekem. Belenyalt. Nem a puncimba.. felsikítottam. Bár inkább egy hangos nyögés volt. Hirtelen, reflexből eltoltam a fejét. Elkapta mindkét csuklómat és az asztalra tette a kezeimet, leszorította a sajátjaival. Utasított, hogy dőljek előre.

Innentől szinte le sem tudom írni, mit éreztem. Nem tudom, mikor, hol nyalt, csak azt, hogy azt hittem, elájulok. Amikor már biztosnak érezte, hogy nem lököm el, elengedte a kezeimet, belemarkolt újra a fenekembe és széthúzta teljesen. A csiklómtól az ánuszomig nyalt. Hosszan, szenvedélyesen.
- Pont ilyen finomnak képzeltelek.. órákig tudnám csinálni. Megőrjít a tökéletes feneked..
- Abba ne hagyd... kééérlek... kérlek... - nem tudtam mást kinyögni. Könyörögtem neki. Pedig legszívesebben sírva köszöntem volna meg, hogy így tud nyalni. Játszott a csiklómmal, beharapta nagyon finoman, aztán betolta a nyelvét a puncimba, közben az ujjával már a másik lyukat simogatta, én pedig elvesztem akkor és ott.. benyomta az ujját a fenekembe, szopogatta, szívogatta, nyalta a csiklómat. Egyre hangosabban nyögtem, megmarkoltam az asztal szélét és szinte vonyítottam az orgazmustól. De épp csak kitört bennem ez az imádnivaló vulkán, mikor már Máté a hátam mögül - számomra teljesen váratlanul - tövig belémvágta a farkát. Elakadt a lélegzetem, ő felhördült.
- Istenem, de szűk.. ahh... - mozgott bennem, míg én próbáltam magamhoz térni, de így nem lehetett. Felizgatott újra. Imádtam, ha orgazmus alatt/után (még) tovább kefélnek.. Bennem volt a farka, minden mozdulatnál mélyre és még mélyebbre tolta.. belemarkolt a hajamba közepesen durván és felhúzott magához. Még mindig az asztalra támaszkodtam, de már csak az ujjaimmal.
- Megmondtam... a hajad... imádom...

A nyakamat fogta, másik kezével a derekamat ölelte át, harapta a vállam, a fülem, ziháltunk mindketten. Nem akartam, hogy vége legyen.
- Én... hová? - nyögte.
- Élvezz belém. Gyógyszer... - ennyit bírtam mondani. Aztán pofán is vertem volna magam, hiszen honnan tudjam, nem terjeszt-e valami remek kórságot. Ahh, te jó ég, begyorsított, szétfeszít, megőrülök..
Belémmar, hangosan felnyög, szorít magához.. iszonyat forróság bennem. A fejét az enyémnek dönti. Piheg. Simogat, de nincs sok ereje hozzá.

Hirtelen kijózanodok. A szemem sarkából látom a ledobott bugyit, harisnyát. Lehajtom a fejem. Biztos ez is reflexes. Szégyenérzet. Megfordít, mosolyog, megcsókol. Elhúzódok. Nem tudom, most mit kellene mondanom. Ezelőtt kapcsolaton kívül nem szexeltem senkivel. Visszahúz magához, komolyabban rámnéz és megcsókol. Mint aki azt akarja mondani, hogy tényleg nem ennyit akart csak, ne legyek barom, engedjem el magam. Engedek neki. Ki a fenének engednék, ha neki nem. Simogatom a hátát, a derekát, fenekét.. élvezem.
Hirtelen otthagy, majd egy fürdőköpennyel tér vissza. Ahogy felveszem, már irányít is kifelé a konyhába.
- Ha csak papírzsepinek kellettél volna, nem adnék abból, amit főztem. Tulajdonképpen neked - odanyomta az arcát vigyorogva egy pusziért. Nevettem, megpusziltam.

Kinyitja a sütőt, melegentartó funkció, benn a kedvenc ételem. Szláv eredetű. Nem tudom, mit gondoljak. Honnan tudja?
De ő megoldja a helyzetet. Visszazárja a sütőt, felültet a konyhapultra, a lábaim közé áll, csókol, kioldja a köpenyt..
- Az előbb nem élveztél el, amikor én, csak felizgattalak. Még vacsora előtt látni akarom kétszer az arcodon, mennyire imádod, amit teszek veled - mondta vigyorogva, majd betolta két ujját a puncimba.
Elvesztem.