Magical Mystery - 3. rész: Titkok

Késő este értek le a faluba. Egy kis utcán át vezetett az útjuk egészen a házig. Sheichi leparkolt az udvarban, majd elindultak befelé a házba. Aian anyukája már a teraszon várta őket. Csodálatos volt a késő nyári égbolt. A csillagok gyönyörűen izzottak a fekete égbolton, s a hold ezüstös fénye beterítette az egész tájat, mesebeli színt festve ezzel a fák ágaira.
- Szia anya, végre megjöttünk!
- Isten hozott itthon fiam, Sheichi gyere közelebb, rég láttalak már. Jól megnőttél mióta utoljára láttalak téged! Gyertek csak be, csináltam nektek teát, biztos jól fog esni ilyen hosszú út után. Nem vagytok éhesek?
- Köszönöm Ayalana néni, de én ettem mielőtt elindultunk.
- Én sem vagyok éhes most anyám, inkább menjünk be beszélgetni, hisz olyan rég voltunk már így hármasban.

Amikor beléptek a házba csodás látvány fogadta őket. Aian ugyan tudta, hogy anyukája kicsit átrendezte a házat, de ezt még ő sem gondolta, hogy ennyire. Az előszobából hatalmas nappali nyílt, a szoba egyik fala csupa üveg volt, a hátsó kertre nyíló teraszra nyújtott ez kilátást valamint kijáratot. A mellette lévő falon egy kandalló állt, előtte pedig egy meseszép ülőgarnitúra és egy dohányzóasztal ékeskedett. A dohányzóasztal lábát négy sárkány jelképezte, melyen egy hatalmas üveglap pihent. Erre az asztalra tökéletesen illet az a terítő, melynek formája szintén sárkányt ábrázolt, s a sárkányt körülvevő füst és felhő a legszebb csipkéből volt kivarrva. Aian és Sheichi leültek a kanapéra. Ayalana behozta a teát, majd leült az egyik fotelba.

- Anya, fontos dologról kell beszélnünk veled!
- Mi lenne az fiam?
- Ez… - Aian felemelte kezét, majd egy lágy mozdulattal izzó fekete lángban megjelenítette az izzó szempárt és azt a mosolyt, melyet Sheichi akárhányszor meglátott, a hideg rázta ki tőle.
- Ő Kaito, róla meséltem már neked, de hát mért mutatod most ezt meg nekem?
- Sheichi álmodott vele, majd Kaito megjelent nála a tükörben.
- Kaito őt akarja ez már biztos, úgy vélem itt az ideje, hogy mindketten megtudjátok az igazságot. –Ayalana töltött magának egy csésze teát, majd mesélni kezdett… - Régen történt, még kisgyerek voltam, nem lehettem több 12-13 évesnél. Anyukád és én akkoriban egy osztályba jártunk, mint ti régen még a gimiben. Tudtunk az erőnkről és reméltük ti is öröklitek majd. Aiannal ez így is lett. Ezért kellett akkor elköltöznünk, de gondolom ezt Aian már elmesélte. Nos, anyád és én sok mindenen mentünk keresztül ketten, Kaito többször próbált megölni minket, s ehhez rengeteg démont és élőholtat pazarolt el. A terve nem sikerült, az erőnk átköltözött a fiainkba, így eltervezte, hogy titeket öl majd meg, ha megfelelőnek látja az időt. Mindenáron meg akarja szerezni tőletek az erőt. Ha sikerül a terve a birtokában lévő hatalommal, akár az egész emberiséget az uralma alá veheti és nem lesz ember, ki megállítsa őt. Aiant felkészítettem erre, megtanítottam neki hogyan használhatja az erejét így Kaito gondolom most veled próbálkozott, de úgy vélem Aian még épp időben talált rád. Itt az idő fiam, hogy te is megtanuld használni azt, aminek még kicsiként a birtokába jutottál. Anyád nagyon okos asszony volt, még csecsemő korodban egy igével elfedte a varázserőd, hogy Kaito minél nehezebben találhasson rád. Készen állsz rá, hogy most ezt az igét, mely eddig elrejtett és megóvott mindörökre megsemmisítsem?
- Úgy érzem igen, ha ez az ára, hogy meg tudjam védeni magam és másokat Kaitotól hát legyen… kezdjünk neki… - Ayalana felállt a fotelból, odasétált Sheichihez, letérdelt elé és megfogta a kezeit.

- Az igét, mely téged megóvott eddig ezennel feloldom! – skandálta Ayalana. Sheichi körül kék lánggal izzani kezdett a levegő. Érezte, ahogy végtagjai bizseregni kezdenek és valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Végre betöltekezett az erővel. Ayalana elengedte Sheichi kezeit, a láng halványulni kezdett, majd végleg eltűnt. Sheichi úgy érezte menten szétszakad a teste, de nem így lett. A fájdalom enyhült, látása újra kitisztult, az erő végre az ő kezében is ott ékeskedett.
- Na, milyen érzés? – vigyorgott Aian.
- Fájdalmas – küldött Aian felé egy kényszeredett mosolyt Sheichi. Ekkor kint hatalmas csörömpölésre lettek figyelmesek. Aian kiszalad az erkélyre, a kertben egy árny jelent meg. Talán egy démon volt az, nem látta pontosan.
- Maradj a házban Sheichi, az legalább megvéd Kaitotól, amíg nem tudod, hogy használd az erőd! – kiáltotta hátra Aian, majd leszaladt a kertbe, hogy szembeszálljon a sötétség teremtményével.

Aian nyert. A démon bűzölgő kupacként hevert a kertben, majd eltűnt. A fiú tenyerében kialudt a láng, s elindult vissza a házba, karján egy mély vágás éktelenkedett. Leült a kanapéra és rágyújtott. Sheichi odalépett hozzá:
- Nem tudom, miért érzem ezt, de engedd, hogy segítsek… - mondta s tenyerét a seb fölé helyezte, behunyta szemét s lassan végig húzta kezét a seb vonalán. Kis idő múlva a seb begyógyult, s a heg is szép lassan halványulni kezdett. Aiannak elakadt a lélegzete is, csak meredt az egyre eltűnő sebhelyre.
- Szóval ebben különbözik a te erőd az enyémtől. Nem csak pusztítani, de gyógyítani is képes vagy. Ezzel az erővel a kezében Kaito tényleg legyőzhetetlen lenne, és ezt nem engedhetjük meg neki!
- Ayalana! –hallatszott kintről egy mélyről feltörő démoni hang –Ayalana!
- Mit akarsz Kaito? Őt most már nem bánthatod, tudod jól… Tűnj innen!
- Ezért még megfizetsz te szuka! Megszerzem az erejüket bármi áron és jobb, ha te is vigyázol, könnyedén megölhetlek bármikor… - majd az árny füstölögve eltűnt.

Másnap Sheichiék korán keltek, Ayalana mindent megtanított a fiúnak, amit csak tudott, a többit már neki kellett kitapasztalni és ebben Aian nagy segítsége volt. Sheichi ugyan még nem volt annyira tökéletesen birtokában erejének, mint Aian, mégis napról napra ügyesebben tudta használni azt, így már sikeresen felvehették a harcot Kaitoval és szolgálóival, akit a nagyúr bérelt fel, hogy végezzen a két varázshasználóval…