Lopott pillanatok hármasban 4. rész

Írta:  secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. december 12.

******************************************************************************************

Már bőven a második trimeszterben jártam, amikor a lányok a munkahelyemről megleptek egy babakáddal. Jennával úgy döntöttünk, hogy zöldre és sárgára festjük a gyerekszobát, és Micimackó-stílusban rendezzük be. Tehát alapból elvetettük a rózsaszín babazoknikat és cumisüvegeket is, amiket mindenfelé mutogattak.
A névről még nem döntöttünk, de a kört leszűkítettük öt első és középső névre. Azért imádkoztam, hogy az ultrahangnak igaza legyen, és tényleg kislányunk szülessen. Viszont azt hiszem, Jenna sokkal csalódottabb lett volna, mint én, ha végül kisfiú lesz.
Majdnem elsírtam magam, amikor kibontottuk Meredith és Joanie ajándékcsomagját. Egy úttal leptek meg minket Hawaii-ra, ha majd már nyugodtan rájuk merjük bízni a kicsikénket. És akkor is sírtam, amikor a főnököm meglepett egy ösztöndíjjal az egyetemre, amit majd a lányunk felhasználhat, ha elég nagy lesz.
Jenna elindult, hogy az étterem elé hozza a kocsit, míg a munkatársaim segítettek összecsomagolni az ajándékokat és a megmaradt ételt. Úgy ültem a kipárnázott székemben, mint egy szétfolyó babzsák, miközben kortyolgattam az italomat. Gyengéden simogattam a hasam és mosolyogtam, ahogy az én kismadárkám rugdalózott, miközben halkan beszéltem hozzá.
Nem dagadtak meg annyira a tagjaim, mint amennyire számítottam rá, és nem szedtem fel annyi súlyt sem, mint amennyire Dr. Nayummal számítottunk. Ami különösen meglepő volt azután, hogy alig tudtam betelni a Ben & Jerry-féle félig főzött fagyival. Jenna javaslatára viszont mindig sétáltam otthon a futópadon, amikor csak lehetséges volt, úgyhogy az egész napos ücsörgéstől se punnyadtam el. Úgyhogy a mi kis röplabda méretű gyerkőcünk szépen fejlődött, én pedig nyugodtan viselhettem azokat a helyes kismama-ruhákat. A reggeli rosszullétek pedig pár hete abbamaradtak, hála Istennek.
Amikor Meredith-en és Joanie-n kívül már mindenki távozott, Jenna pedig még mindig nem ért vissza, Meredith felajánlotta, hogy elmegy megkeresni. Joanie pedig vele tartott, ha esetleg Jennának szüksége lenne segítségre. Bár eltökélten győzködtek, végül maradtam, ahol voltam. Nem zavart, hogy egyedül kell várakoznom egy ideig, úgyhogy megragadtak néhány ajándékcsomagot és a kijárat felé indultak.
Hangosan felkiáltottak, amikor elérték az ajtót. Odasiettem hozzájuk és értetlenül néztem, ahogy mindketten mereven ácsorognak. A vállaik között nyitott dobozokat pillantottam meg az út mellett, tömve gyerekruhákkal. Mellettük pedig Jenna kocsija állt nyitott ajtóval az anyósülésnél.
- Jenna! - próbáltam félretolni a sógornőmet, de ő megfordult és visszatartott.
- Miért nem tudsz minket békén hagyni? - hallottam meg Jenna dühös hangját.
- Mert szeretlek téged.
Lauren? Tényleg az ő hangja volt?
Erősebben igyekeztem elfurakodni Meredith mellett, de ezúttal Joanie állt az utamba.
- Mégis hogy a fenébe... - kezdett bele megint Jenna.
- Megtaláltam Brad esküvői meghívóját – hadarta Lauren olyan tempóban és szétfolyóan, mintha be lenne lőve. - Rajta volt a címed. Nehéz volt rád találni. Az az idióta kis fasszopó nagyon igyekezett eltitkolni előlem, de most...
- Te vagy itt az egyetlen idióta! - kiáltottam fel, áttörve a többiek között.
- Kat, ne! - kiáltotta Jenna.
Hangos roppanást hallottam és a lábaim kiszaladtak alólam. Olyan volt, mint a mélytengeri merülés. Csak egyszer volt benne részem és akkor is csak néhány percig tartott, de a nagy nyomás, ami körülvett, megrémisztett és a tehetetlenség érzetével töltött el.
Az agyam magától figyelmeztetett, hogy térjek vissza a felszínre, hogy kapjak levegőt. Most azonban minél jobban próbáltam felfelé úszni, valami annál inkább visszahúzott. De nem adtam fel. Nem adhattam fel.
Úgy tűnt, mintha órákig próbálkoztam volna, de végül sikerült kinyitnom a szemeimet. Áttörtem a vízfelszínt és meghallottam a kiáltozást, ahogy ismét oxigén töltötte meg a tüdőmet. Emberek álltak körülöttem és hangosan szólongattak.
Ekkor éreztem meg az oldalamba hasító fájdalmat. Mintha valami éles tárgy hatolt volna a bordáim közé, és az érzés csak terjedt. Megpróbáltam oda nyúlni, de a karom nem mozdult. Kinyitottam a számat, de nem jött ki rajta hang.
Az elmém egy rendszertelen massza volt, de az egészen keresztül egy dolog stabilan belevillant. Jenna. Aztán a gyerekre gondoltam és felsikoltottam a növekvő fájdalomtól.
Aztán hirtelen könnyebbé vált a légzés és a tehetetlenség érzése elmúlt. Elvesztettem az eszméletemet.


***


Folytonos csipogó hang tört magának utat az elmémet borító ködön keresztül, majd megéreztem azt az émelyítő fertőtlenítő-illatot, ami minden kórház sajátja. Halk suttogás töltötte be a fülemet.
- A gyerek...
- ...eddig úgy néz ki...
- ...rendben van...
Minél többet beszéltek, a hangjuk annál távolabbinak tűnt.
- Megmozdultak az ujjai – hallottam meg hirtelen Meredith hangját.
- Kat? Ébren vagy? - szólt hozzám talán Joanie.
Forró érintés simult a kezemre.
- Mrs. Swallow? - hallatszott egy férfi hangja. - Hall engem? Próbálja meg kinyitni a szemét!
Helyette inkább szorosan összeszorítottam a szemhéjaimat, ahogy minden lüktetni kezdett a füleim között.
- Úgy érzem magam, mint a mosott szar – motyogtam.
- Ó, Kat cica! - furakodott be egy ismerős hang a fülembe és lágy ajkak érintését éreztem az arcomon. Az én Jennám.
Lassan felnyitottam az egyik szemem, annak ellenére is, hogy ettől az egyszerű mozdulattól újult erővel akart szétrobbanni a fejem. Látnom kellett őt. Tudnom kellett, hogy tényleg ott van.
Egy kutakodó, violaszín szempár szegeződött közvetlen közelről az arcomra. Fátyolos volt a tekintete, majd ahogy pislogott egyet, könnycseppek gördültek le az arcán.
- Miért kell ilyen meggondolatlannak lenned? - remegett a hangja.
A tekintetem az ajkára tévedt, amit lassan megnyalt.
- Mert nagyon szeretlek.
Összevonta a szemöldökét.
- Halálra rémítettél. Ne csinálj ilyet még egyszer!
- Sajnálom. Nem tehettem mást, amikor rájöttem, hogy ő ott van. - Vettem egy mély levegőt és megrázkódtam.
- Óvatosnak kell lenni, Mrs. Swallow – mondta a férfi hang.
Arrafelé fordultam és egy idősebb férfit pillantottam meg fehér köpenyben az ágyam mellett. A figyelmét lekötötte egy gombokkal és villódzó számokkal teli kezelőpult. A mellkasára tűzött névtábla szerint Dr. Halstadnek hívták.
- Csak kevés fájdalomcsillapítót kapott, hogy ne legyen baja a gyereknek...
- A gyerek! - Megpróbáltam felülni, de Dr. Halstad gyengéden visszanyomott a vállamnál, amíg az izmaim el nem ernyedtek.
- Ő jól van – mondta Jenna. Ismét felé fordítottam a tekintetem.
- Nagy szerencséje volt, hölgyem – mondta Dr. Halstad. - A golyó a jobb hónalja alatt fúródott be. Nem okoz maradandó sérülést. De szeretném minden héten látni felülvizsgálaton a biztonság kedvéért. Az idő többi részében pedig pihenjen! Egy napon belül haza mehet, ha úgy érzi, készen áll rá.
- Köszönöm, doktor úr – mondta Jenna, majd megrázta a férfi kezét.
Az orvos bólintott.
- Ma este még visszajövök megvizsgálni.


***


- Mikor lesznek már kész? - nyújtogattam a nyakam, hogy kilássak az intenzív osztálybeli szobám üvegajtaján. Úgy éreztem, beleőrülök az itt tartózkodásba, de, mint kiderült, Dr. Nayum, a szülészorvosunk is ezt javasolta, a baba érdekében.
- Elhúzhatom a függönyt, ha az segít – állt fel Joanie az ágy melletti székéből.
- Nem. Látni szeretném őket.
- Jobb lenne, ha elterelnéd valamivel a figyelmedet – keresgélt Meredith a tévécsatornák között. Aztán láttam, ahogy elfordul és követi a tekintetem oda, ahol Jenna két rendőrrel beszélt a nővérpultnál. Már legalább fél órája odakint voltak, miután félbeszakították a vacsoránkat.
- Fogadok, hogy próbálja siettetni az ügymenetet – mondta Joanie és közelebb húzta a székét az ágyamhoz. Megborzongtam, ahogy a gumiborítású lábak a padlón karistoltak.
- Jól is teszi – morogta Meredith.
Még vagy öt percig figyeltük a számunkra néma szóváltást, míg végül a rendőrök kezet fogtak Jennával, ő pedig visszaindult a szoba felé. Még csak meg se próbáltunk úgy tenni, mintha valami mással foglalkoznánk.
- Nos? - kérdeztük mindhárman egyszerre, amikor az ajtó kinyílt.
- Laurent gyilkossági kísérlettel és jogtalan fegyverbirtoklással vádolják – sóhajtott Jenna, majd odahúzott mellénk egy széket. - Beismerő vallomást tett és vádalkut kötött húsz évről. Az még nyitott kérdés, hogy ezt odahaza Illinois-ban kell-e letöltenie.
Lehunytam a szemem és a hasamra tettem a kezem.
- Ó, madárkám! - motyogtam.
- Minden rendben lesz, Kat – suttogta Jenna a fülembe. A kezemre tette az övét, a lányunk pedig rúgott egyet egyetértése jeléül. - Minden rendben lesz.

Folytatása következik!