Liz élete (harmadik fejezet)

3.fejezet
Másnap.
Egész este forgolódtam, mert nem tudtam mi lesz ma. Fú, ha belegondolok, hogy mit gondol most Sunny… Itt ülök a padban már egy 10 perce, és várom, hogy valami történjen. Semmi. Mindenki a másikkal beszél, vagy smárol, vagy mobilozik. Dögunalom. 2 perc és becsöngetnek. Se a tanár, se Sunny nincs bent még. Össze vagyok zavarodva. Megnézem az üzeneteim. Semmi.
***
Már egy 3 perce becsöngettek, és Sunny épp akkor esett be az órára. A tanár leszidta, de ügyet sem vetett rá, csak egy pillantást vetett az osztályban az arcokra. Mindenkit megnézett, kivéve engem. Leült egy padsorral arrébb, és kivette a cuccait. Aztán elkezdett valamit írni a füzetébe, amit hirtelen (mikor a tanár nem figyelt) odadobott nekem. Ez állt a lapon: Bocsi, hogy tegnap nem kerestelek, anyáékkal elmentünk otthonról. Szünetbe mindenképp beszélnünk kell!
Hát akkor mégsem haragszik rám! Fantasztikus! Csak mi van, ha szóba hozza a tegnapot? Meg vagyok sebezve. Mi lenne életképes válasz? És ahogy ezeken gondolkoztam, rápillantottam. Az arca olyan puha, és sima volt. A göndör fürtök néha-néha belelógtak az arcába, amiket puha, selymes kezével kifésült. Emlékszem, mikor tegnap végigsimított rajtam. Csodás volt. Egy fiúval sem éltem át ilyet. Bár még egy olyan érintést, vagy csókot kaphatnék tőle. De félek megmondani, hogy ez már több, mint az egykor volt barátság. Én… én szeretem Sunnyt!
***
Kicsöngettek. Mindenki özönlött ki a teremből, köztük Sunny is. Mielőtt kilépett, vetett rám egy pillantást, és biccentett egyet fejével, mintha jelezné: jöjjek ki. Összepakoltam a táskámba a könyveimet, majd elindultam. Pillangók voltak a hasamban. Siettem. Mikor kiértem, néztem össze-vissza, hogy hol lehet Sunny. Így haladtam, nem törődve senkivel. De bár ne tettem volna. Igen, beleütköztem a volt barátomba, Joe Bakersbe… Ránéztem. Egy fejjel magasabb volt mint én. Belenéztem két barna szemébe, és kinyögtem egy „bocsi”-t.
- Oh, szia Liz… Rég voltunk ilyen helyzetben. –ekkor elvörösödött.
- Joe, mondd, miért tartasz fel még mindig? Sietnék. –sziszegtem.
- Jajj, Liz. Még mindig milyen naiv vagy. Ismerlek. De hagyjuk is. Menj. –vigyorgott.
-Szörnyű vagy, Joe Bakers. –vetettem rá  egy súlyos tekintetet, és tovább mentem. A büfé mellett ott állt Sunny, és úgy nézett ki, mint aki már igazán unja a várakozást. Határozatlan léptekkel elindultam felé, megpróbáltam a legtermészetesebben viselkedni… Te jó ég, mintha nem is egy barátomhoz, hanem egy vad idegenhez mennék… De végül is odaálltam elé, rámosolyogtam, és megkérdeztem:
-Mi újság, Sunny? –néztem rá barátságosan, de őt igazán nem izgatta, hogy „mi újság”. Jobban érdekelte telefonja.
- Sunny –kezdtem rá- miért kerestél? Azt írtad, hogy mindenképp beszélnünk kell. Ekkor odalépett mellém, és a fülembe súgta: suli után beszéljük meg. Én meg csak néztem, hogy mire ez az egész. ahogy ott álltam, biccentett, mintha el akarna küldeni. Szemét erősen rám vetette. Nem tudtam mire vélni, ezért elindultam az osztályterembe. Még vissza-vissza fordultam, és alig hittem a szememnek. Sunny ott enyelgett Joe Bakerssel a büfé előtt… Aztán megcsókolta, és a fülébe súgott valamit, amitől Joe arckifejezése igazán lehangolt lett. Mintha egy halálhírt közöltek volna vele. A közlemény hallatán el kezdett beszélni, mintha mentegetőzne. Sunny pedig rámosolygott, adott az arcára egy puszit, és elindult az osztályterem felé. Joe szájáról egy két szót le lehetett olvasni: Sunny, ez nem lehet igaz. Vajon Sunny elmondta a tegnapot? Ahogy közeledett, megpróbáltam nem rá figyelni. Bement, majd én is, és egy 2 percre rá jött a tanár.
***

Életem lehető leglassabb 45 perce volt az utóbbi. 15 perces szünet volt, szóval ki kellett menjünk az udvarba. Siettem, és leültem arra a padra, ahova általában szoktunk Sunnyval. És hát várhatóan ő is megjelent. Arca piros volt, és a keze remegett, de mégis mosolygott. Megint a pillangók a hasamban.
- Jajj, Liz –kezdte- el sem tudod képzelni milyen nehéz most beszélni. Láttam, ahogy ott néztél minket Joeval, és amit láttál, az téves. –hebegte.
- Sunny, csak nyugodtan! –nyugtattam.
-Szóval az egész egy hónapja kezdődött. Te szakítottál Joeval, és nekem már régóta tetszett, és kb így jöttünk össze. Aztán láttam a TV-ben este egy filmet két nőről, akik.. hát.. hasonlót műveltek mint mi. De akkor még nem tudtam, hogy ez lesz. Na mind egy. Szóval Joeval megvoltunk, csak neki más is tetszett. Nem mondta, hogy ki. Na már ott tudtam, hogy lassan vége lesz. Aztán eltelt egy hét, jött ez a „dolog” és most tartunk itt.
- Sunny..
- Liz –szakított félbe- bármit is akarsz mondani, hogy mekkora szemét vagyok, tedd..
- Sunny –kezdtem újra- én szeretlek. Abban a kéjes pillanatban is szerettelek. Csodálatos lány vagy. Senki nem érdemelne jobbat. Akkor is azt kívántam, bár ilyen boldogak lehetnénk minden kötöttség nélkül. Sunny, és szerelmes vagyok beléd! –azzal belenézett a szemeimbe, és ugyanarra a bódult dologra gondoltunk, amit meg is tettünk. Kezét végig simította az arcomon, és ahogy a felső ujjpercei odaértek a tarkómhoz, lágyan közelebb húzott, én eközben a csípőjét fogtam, és megcsókoltuk egymást.
-Örökké a tied akarok lenni. –suttogta.
-Már az vagy. –válaszoltam. Ekkor ajkát a nyakamhoz közelítette, majd belecsókolt. Én meg közelebb húztam a csípőjét, és simogattam a hátát. Majd megint csókolóztunk. Így telt a szünet. Az egyetlen szerencsénk, hogy takart bennünket az az öreg fa, amiről senki sem tudta, hogy milyen fajta. Csöngettek, és elindultunk az osztályba. De minden jót valami elrontja, szóval igen, Joe ott vigyorgott ránk, mintha övé lenne a világ összes hatalma. Megijedtem: vajon meglátott minket? Mielőtt a terembe értünk, Joe megfogta a vállam. Sunny minden hűhó nélkül bement.
- Liz –kezdte- nem tudom, hogy mit szólna az osztályfőnök, ha megtudna egy-két dolgot.
- Joe, te mire célzol?
- Jajj, Liz, ne játszd a tudatlant. Vagy a szünet így elvette az eszedet? –azzal rám vigyorgott, és elindult a folyosó másik végébe. Joe Bakers látta… ennél szörnyűbb dolog nincs a világon. Mi lesz, ha mindent elköp az osztályfőnöknek? Mi lesz, ha megtudja anyám? Itt kezdődnek a gondok…