Leslie és Brandon

4. fejezet

Kerek egy hét telt el. Boldogabb vagyok Brandonnal, mint valaha. Talpig úri ember. De szó szerint. Kevin miatt, pedig nagyon aggódom. Összeveszett Sammel valamiért és nem akarják elárulni, hogy miért. Szerintem nem komoly dolog, de úgy is kibékülnek majd. Ennek bizonyítéka is szokott le. Az éjszakai kiáltozások, amik a hálószobából jönnek ki. Nem tudom, hogy Sam mit művel az ágyban, de Kevin sikolyait hallgatva jó munkát végez. Épp lasagnet készítek, mert tudom, hogy ez Brandon kedvenc étele.
─ Ez hihetetlen! ─ kiáltozott Kevin. ─ Ne légy már ennyire csökönyös!
─ De ha egyszer nem akarom, akkor törődj bele! ─ csapta magára Sam az ajtót.
Kevin a fürdőbe rohant.
Letettem a konyharuhát, majd bekopogtam a szobába. ─ Sam beengedsz? ─ kérdeztem félén-ken.
Egy kicsit vártam, majd a kilincs elfordult. Leültem az ágyra.
─ Mi bajotok van? ─ döbbentem néztem rá.
Sam nagyot sóhajtva ült le az ágyra. Az arca gondterhelt volt.
─ Párizsba kellene mennem, munkát kaptam egy divatcégnél. ─ felelte. ─ De nem megyek el, mert nem hagyom itt Kevint. Ő nagyon fontos számomra.
─ Kevin mit mond? ─ kérdeztem rá.
─ Menjek el, és a céljaimnak éljek. ─ lábadt könnybe Sam szeme. ─ Én szeretem. Őszintén szólva én ragaszkodom hozzá. Nem a testemért, és nem is a pénzemért van velem, hanem magamért. Hogy hagyhatnám itt?
─ Oh Sam. ─ jelent meg Kevin az ajtóban. ─ Hát erről van szó. Én is szeretlek. Tiszta szívemből. De a modell karriered is fontos. És pár év múlva, visszafogod sírni, ha most nem mész el.
Sam odalépett Kevinhez, majd megcsókolta. De az a csók, amit abban a pillanatban láttam. Tele volt szenvedéllyel, szerelemmel és bánattal. Kétségbeesett.
─ Menj vele Kevin. ─ mosolyodtam el. ─ Sam mellett a helyed.
─ De veled, mi lesz? Mit fogsz itt csinálni egyedül? ─ nézett rám Kevin szomorú szemekkel.
─ Ne aggódj. Minden rendben lesz. Majd hívjuk egymást. Mi mindig barátok leszünk.
Kevin odajött, majd átölelt.

Visszamentem a helyemre, majd elővettem a nagy dossziémat, amiben az aznapi munkám volt. Legalább ez elterelte a figyelmemet arról, hogy Kevin és Sam a két legjobb barátom, tegnap este óta, Párizsban vannak.
─ Ma este? ─ hallottam meg Brandon, bársonyosan, mély hangját, magam mellett. ─Mit szólnál egy Guns n Rosses koncerthez? 
─ Örömmel. ─ mosolyodtam el. ─ De úgy tudtam, hogy már minden jegy elkelt.
─ Ne félj amíg engem látsz. ─ hajolt oda hozzám Brian, majd belecsókolta a fülembe.
Megugrottam, mikor lágyan nyalta. Felsóhajtottam. ─ Kívánlak. ─ súgta a fülembe.
─ Az irodádban leszek, úgy öt perc múlva. ─ simogattam meg nadrágon keresztül, kemény férfiasságát.
Ahogy bezártam magam mögött az ajtót, úgy estem neki Brandonnak. Szinte letéptük egymásról a ruhadarabokat. Végig csókoltam a testét és másra sem vágytam jobban, mint hogy a farka a számban legyen. Keményen szoptam. Szinte majd elnyeltem a számmal a húsz centis gyönyörűséget. Nyögések közepette élvezett a számba. Nem győztem lenyelni a sűrű, sós folyadékot.

Amint este értem jött, azonnal mentünk a koncertre. Az első sorban álltunk. Lassúzni kezdtünk, mikor meghallottuk a November Rain című számukat.
─ Szeretlek. ─ súgta a fülembe Brandon, miközben gyengéden cirógatta a tarkómat.
─ Én is téged. ─ azt akartam, hogy ez a pillanat, soha ne érjen végett.

Döbbenten álltam a saját lakásom ajtajában. Minden fel volt dúlva. Az asztal, a székek, a kanapé, az összes papírjaim a földön hevertek.
─ Hívom a rendőrséget. ─ vette elő a telefonját Brandon.
Elindultam a szobám felé. Az ajtó nyitva volt, pedig jól emlékeztem rá, hogy bezártam. Las-san beléptem és megláttam az ágyamon lévő hullát.
─ Brandon! ─ kiáltottam el magam.
Kiakartam menni, de észrevettem a falamon lévő, vérrel írt szöveget.
─ Te jó ég. ─ nézett Brandon a hullára.
Éreztem, hogy rosszul leszek. A látásom homályos volt, azután már nem emlékeztem semmi-re sem.

Felriadtam. Levegő után kapkodtam.
─ Nyugalom. ─ suttogott Brandon lágyan a fülembe.
A zokogás kitört rajtam. ─ Meg fog ölni.
─ Nem! Én nem engedem! ─ szorított magához.
Ránéztem. ─ És téged is. ─ fúrtam a fejemet a mellkasába.
Egész este reszkettem.
Másnap reggel idegen hangokra ébredtem. Émelyegve keltem föl az ágyról, majd az előszoba felé vettem az irányt. Egyenruhás rendőrök.
─ Tudják már, hogy hol van Nocolas Salvatore? ─ kérdezte Brandon a felügyelőtől.
─ Elég jól bujkál, viszont további hullákat is találtunk. Jó okunk van feltételezni, hogy Nicolas homofób. Az eddigi áldozatai melegek voltak. Gyanakszunk, hogy maga, Mr. Colins, ön lesz az új áldozata.
A szavak hallatára teljesen rosszul lettem.
─ De az igazi áldozat az ön kedvese.
A lábaim megadták magukat. A földre rogytam és némán zokogni kezdtem. Mindenki meghal miattam. Ha Brandonnal történik valami, azt nem fogom tudni elviselni.
─ Leslie. ─ guggolt le mellém Brandon.
─ Nem lehet. Nem lehet bajod, azt nem élném túl. Miattam vagy veszélyben.
─ Nem igaz. ─ ült a hátam mögé Brandon, majd a mellkasára feküdtem.
Zokogtam. Nem érdekelt, hogy ki hallja, ki nem, de jól tudtam, hogy a múltam elől nincs menekvés.