Léonard Bourleans I.

- Tartsa meg az aprót!
Léonard, a Le Monde újságírója épp fizet egy kávézó pultjánál. Kint zuhog az eső, ezért csábította úgy a kis sarki épület egy italra. Belebújik mélynarancs kabátjába, s az ajtó mellett kinéz az ablakon.
Még mindig esik... vár még pár percet, nem akar bőrig ázni.

Az utca tócsái fodrozódnak a forgalom dübörgésétől, s minden egyes esőcseppnél egyre nagyobbra dagadnak. A szemközti épület ablakain lévő zsalut veri a szél ütemesen neki- nekiütődik a keretéhez. A Nap nem látszik az égen, délután fele szürkületi sötétnek hat a fény.
A férfi türelmetlenül toppant a lábával. Szemközt megáll egy villamos, s kiszállnak belőle az utasok. Egy igazi macsó, egy idős hölgy, egy lenszőke szépség, egy öregúr, mindenféle néppel száll ki, miközben punkfrizurás egyének lökik a népet, nem megelégedve a jármű elhagyásának sebességével. A tömeg cipője lassan ütemesen lép, mintahogy a zsalu csapódik. Majd a cipőtalpak egyre lassabban taposnak bele a pocsolyákba, lassítva emelkednek a térdek, az emberi láb kiegyensúlyozott mechanizmusa. Végül milliméternyi mozgás zavarja csak a harmonikus képet, az idő mintha lelassult volna. Léonard szíve azonban az időtelenség ellenére egyre sebesebben ver, majd szinte kiugrik a helyéből. Látja, hogy a szőke nő, aki egy mérföldekkel arrébb lévő barátjával beszélget telefonon csigalassúsággal átkel az úttesten se balra, se jobbra nem tekintve. A szél feltornyozza haját, s percekig dobálja, majd lassan ereszti csak el, s ismét vállára borul, arcába csap.

A férfi szürke szemei óriásira nyílnak, ahogy látja, hogy egy fekete autó ugyan olyan időtlen tempóban, de egyre-egyre közeledik a nőhöz. Lehalkul a világ, a lassú léptek hangja elhal, az ordító duda semmibe vész: a nő feje lassan az autóhoz fordul.
Keze szétnyílik, a telefon milliméterről milliméterre zuhan a földre egy csatornafödőre. Felső és alsó ajkai elválnak egymástól, ahogy egy hatalmas hangorkán a semmibe, egy sikoly repeszti szét őket.

A kávézóval szemközti oldalon megáll egy villamos. Léonard, mintha álomból riadt volna, révült szemmel látja, ahogy leszállnak róla az utasok. Egy igazi macsó, egy idős asszony, egy lenszőke szépség, egy öregúr, mindenféle néppel száll ki. Léonard kicsapja a kávézó ajtaját, ami üvegtörő reccsenéssel csapódik be utána. Ahogy ő, a szőke nő is megindul az úton, miközben mérföldekkel arrébb lévő barátjával beszélget telefonon. Léonard két oriási ugrás között balra néz, s látja, ahogy egy fekete kocsi dagad egyre nagyobbra, ahogy közeledik. Dudálása metszi a levegőt, a nő is odakapja a fejét.
Léo pár ugrásra van tőle, mikor a telefon kiesik a nő kezéből, s egy csatornafödőn csattan, ahogy ernyedt teste elejti a készüléket. Másodpercek, tizedmásodpercek, századmásodpercek, a kocsi méternyire, deciméternyire, centiméternyire, mire a férfi a földről elugorva szétnyitott tenyérrel oldalról elllöki a nőt. A kocsi kereke áthajt a csatornafödőn, széttörve a mobilt. Ő és a szerencsétlen egy mély tócsában végzik, ahogy egyensúlyukat vesztve ruhájuk egy merő kosszá lesz.

A következő pillanatban már mindenki rohan oda hozzájuk, míg a kocsi bekanyarodik a sarkon már a kávézóból is kiszaladnak, hogy megnézzék mi történt. A figyelem tárgyai felállnak, illetve a férfinek kell a vállánál fogva felemelni a nőt, hogy az a sokk miatt el ne essen.
- Hívj… anak... men... tőt... men..tőt - a tomboló szél szétszórja a segítők hangját.
- Sem... mi baj emberek!- Léo kezét előrenyújtva utat tör a tömegben- Sem....mi...ba...junk!
Szinte maga után húzva a nőt átbotorkálnak a járdára, ahol a tömeg tekintetének keresztüzében megállnak egy szürke társasház lépcsőjénél. A nőt az ablak alatti muskátliknak támasztja, míg előkeresi a kulcsait.

Pillanatok múlva már Léonard Bourleans nappalijában vannak, két jó meleg pulóver takarásában kezeik között egy- egy csésze forró zöldteával.

- Várjon önre terítem még a takarót- azzal a férfi eltűnik pár percre a hálószobában.
Nem először történik ilyen vele. Néha számára megmagyarázhatatlan módon, de előre látja a történteket, pár pillanatra előre vetítve a jövőt.
Megtalálja a mélynarancs mintás pamut anyagot visszafele indul a nappaliba.
Borzasztó érzés, ahogy az ember szíve, mintha motor volna zakatol, és zakatol, miközben pár másodpercig tehetetlenül nézi mi fog történni. Nem szereti.
- Parancsoljon!
- Köszönöm....
- Szólítson Léonak.
- Köszönöm Léo.

Míg el nem fogytak az italok nem eset köztük több szó.
- Köszönöm.
- Ezt már említette kisasszony.
- Kérem, a nevem Vera.
- Vera, kérem máskor ne keveredjen ilyen helyzetbe. Ha nem néz körültekintőbben, máskor el is üthetik és...
A nő nem tudott még igazán koncentrálni. A megrázködtatás élménye még élt benne, csak a férfi mozgó ajkait látta, s még kavargott előtte a világ.
- ... nem lehetek mindig ott, hogy megmentsem.
- Tessék?
- Legyen máskor óvatosabb. Igen, óvatosabb.. óvatosabb- a férfi nem tudta mit mondjon tovább.
- Hol dolgozik?- törte meg végül egy idétlen kérdéssel a csöndet.
- Modell vagyok. Épp egy fotózásról indultam haza. És ön?
- Firkász vagyok a Le Mondenál. Általában bulvár cikkeket írok.
Erre a nő felkacagott: - Én milyen bulvárhíreket?
- Például, hogy melyik színész kivel csalta meg a feleségét, vagy milyen bombázókkal látták a bárban. De néha "csak" félrelépésekről.
Erre a csak- ra mindketten elnevették magukat, majd a nő arca lehajtotta a fejét.
- Amikor majdnem elütöttek a volt barátommal beszéltem. Tudja ő csakrakutató, Indiában ismerkedtünk meg.
Léo legszívesebben azt mondta volna, hogy a francba, de megütötte valami a fülét.
- Volt barátjával?
- Igen, hónapok óta nem vagyunk már együtt.
Ettől a férfinek valamitől, nem tudta mitől jobb kedve lett. Felállt, kinyitotta a bárszekrényt, s kivett belőle két Boros palackot.
- Erre a nagy ijedtségre had kínáljam meg egy 93- as bordeouxival.
- Szíves örömest Léonard.

Estefelé járt az idő, a szürke társasház alsó emeletének 7- es lakásából nagy nevetés hallatszott ki.
- És úgy higgye el, hogy képes volt azt mondani, hogy a nővére ékszerkereskedő Kanadában.
Mindketten székük karfáját ütötték nevetés közben.
A férfi újra töltött mindkettőjüknek, majd letette az asztalra az üres üveget.
- Még mindig jobb, mintha azt mondta volna azért nem jött el, mert a szélsőjobbos Le Penre szavazott.
Még hangosabb nevetésben törek ki. Miután lecsendesedtek a férfi megkérdezte.
- Ön liberális?
- Oh, ne beszéljünk politikáról kérem.
- Kérem, válaszoljon!
- Igen, minden... új gondolattal... szemben, minden embertársamat elfogadom olyannak... amilyen.
A férfi ekkor feltette a kérdést.
- És liberális ahhoz a gondolathoz, hogy megcsókoljam a gyűrűjét az ujján?

A nő csodálkozó tekintettel nézett megmentő- vendéglátójára. Amaz kihasználva ezt az időt felemelte a kacsót, szájához emelte, s egy gyenge, de gyors csókkal illette az ékszert. Ujját összefonva az ujjakkal, amik tartották ismét a nő szemébe nézett.
A barna szemeket nem homályosította el az ital, kifürkészhetetlenül nézték a vele szemben ülő ember szemeit.
- Köszönöm, hogy megmentett, de...
- Kérem, maradjon estére.
A nő nem emelte le a tekintetét, a férfi pedig várta a reakcióját.
- csodát tudok tenni- ökte ki végül a hölgyet pásztázva
- Csodát?
- Látom a jövő egy pillanatát. Képeket látok.
Az ital ahhoz nem volt elég, hogy a nőt belevigye egy kalandba, de ahhoz elég volt, hogy ne nevezze őrültnek ezt az embert, s álljon fel.
- Látja a jövőt?

Léonard becsukta a szemét, s a sötéten keresztül csak szívverését észlelte. Az lassan, fokozatosan gyorsult, s abban a tempóban egy kép kezdet foszladozva előtűnni a sötétből.
A megmentett nő teste tűnt fel halványan előtte, ahogy egy férfi a vállába csókol, majd egyre följebb amitől az néma sóhajban kelt ki.
Kinyitotta a szemét, s ugyanazt a nőt látta.
Lassan előrehajolt, kezével lefejtette a takarót és a pulóvert, mard a nő vállába csókolt. Hideg volt, még nem melegedett át. A nyak bőre esett áldozatul következőként. A csókok vertikálisan haladtak fölfelé, míg magukba nem zárták a nő alsó ajkát. Mégegyszer és mégegyszer. Majd mindkét ajkuk összekapcsolódott. A nőn hideg futott végig, s megízlelte Léo csókját. Mégegyszer, és mégegyszer. Párja keze lefele a derekát fogta meg, mintha ez egy tánc fura kéztartása lenne.
S ha az, mi lenne? A bevezető lépések után mindkettejük válláról lehullott a póló, s a férfi forró meztelen felsőteste hozzáért a nő hideg melleihez.

A nő felkapta a fejét, ahogy érezte, hogy a test távolodik tőle. Egy karnyújtásnyira megállt, s szeme a nőébe nézett.
- Csodát – mondta.

A női szem ekkor csak azt látta, hogy ismét lehunyja szemét, homloka kisimul, s a végtelenségig csendben marad. Majd ismét lassan felnyitja szemeit, s a nő a karjába zárja.
Ő fogadja az ölelést, majd hátrébb tolja. Lehúzza róla a len nadrágot, s fejét a combokhoz hajtja. Ismét csókok sorozatát indítja el, combhajlattól combhajlatig, oda- vissza. Majd nyelvét kinyújtva ugyanezt az utat így teszi meg. A nő felsóhajt, s fogalma sincs, honnan tudja a férfi, hogy ezt mennyire szereti.

A fej lassan felemelkedik, s a fény egy mosolygó arcot világít meg. Ismét lehunyja szemeit, a nőnek idegmorzsoló percekig, majd ismét felnyílnak.
Óvatosan becsúsztatja két mutatóujját a bugyi két oldalán, s elkezdi lehúzni. Érzi, hogy ujjbegyei sima bőrön szántalan végig kétoldalt, majd elérnek egy dombhoz, amin lecsúszva két ajakhoz érnek. Tovább húzza le a bugyit, majd abbahagyja. Ujjait megnyalja, s visszadugja. A comboknál tart a járat, s a fénylő forró folyadék végig csúsztatja a hideg testen a bugyit.
Végül a lábaknál a földre hull, de a férfi felemeli.
Arca elé teszi, majd kinyújtott nyelvével alját nyalogatni kezdi. A nő tágra nyílt szemekkel nézi a játékot. A férfi egy centi anyagot bekapva cuppant egyet a falatnyi anyagon. A nő lélegzete egyre hevesebbé válik, s kezd rádöbbenni, hogy a férfi nem véletlen találja meg azokat az eszközöket, amikkel ilyen állapotba hozhatja.
Hátradobja a fotelbe a ruhaanyagot, s feje újra előrebukik. Ehhez nem kell különleges képesség: orálisan okoz gyönyöröket.
A nő szemei kitágulnak, majd elhomályosodnak, megint hatalmasra nőnek, s ismét elfátyolozónak. Szemei játékát halk, nyers, halk kiáltások kísérik.
A férfi fejét állánál lassan felhúzza, s ad egy csókot az ajka szélére. Pillantását kerülve lehajol, s nadrágja dudorodó pontjára ad egy puszit. Felnéz, de pillantását megint játékosan kerüli. Végigcsókolja az övet, majd kihúzza, a nadrágot lábáról pedig lehúzza.
Túlságosan égettek teste hormonjai, hogy viszonozza az érzéki idegmorzsolást, ráborult a hímtagra.

Kicsi. Állapította meg magában. Kicsi. Gondolatai a csalódottság és a kíváncsiság között bolyongtak. Kezei a herék vágata között matattak. Ízlelőbimbói egy kis cafat izmon.

A férfi kezeivel hátul megtámasztja magát, fejét hátraszegi, szája utat enged a legősidd kommunikációnak.
A jelen, s az elmúlt percek tükrébe tekintve, a pár túlvolt egy határon, s közeledett a következő vonalhoz. Ezt a csíkot átlépték, mikor Léonard előredőlt, testét a testhez szorította, s mindenük melltől csípőig összeért. Így csiszoltatta testük melegét a másikén, majd a lány kezeit és hátát a rekamiénak támasztva széttárta lábait.
Eltávolította az utolsó ruhadarabokat, majd falloszával megállt a klitorisznál. A másik erre csodálkozva nézett, majd még inkább elkerekedtek a szeme; a bemenet pillanata.

Átlagos. Vonta le a nő, miközben láthatóvá vált fehér nyaka, miképp fejét hátrafeszítette. Jön. Egyre, csak jön. Átlagos. Jó.

Érezte, hogy Léo kardjai a hóna alá nyúlnak, majd egy körhinta sebességgel hirtelen már a karjaiban, az ölében volt. Őrjítő érzés volt, hogy az egyetlen, ami tartja a semmiben, s ami oly sokat ad most neki egy és ugyan az.
Szemeit lassan becsukta, csak éreznie kellett. A hangok eltompultak egy függöny mögött, csak éreznie kellett. Bőre minden rezdülést érzett, hisz éreznie kellett.
Érzi, hogy lábait elengedi, s dereka köré csavarja, a behatoló pénisz teljes hosszában beléhatolhatott az új helyzetben. Elkezdődött a körhinta menete, átlépték a határt, ahonnan már nemsokára az egész városra rátekinthetnek.
Majd egyik combját elengedi, mint egy balerinának egyik lábát kegyesen a földre vezeti, másik marad a testéhez láncolva, s így folytatják.
A nő elámult.
csak érezte, hogy a tempó kicsit lelassul, felnyitja szemét, a hangok is visszatódulnak fejébe. Látja, hogy szeretője megint lehunyt szemmel állt be a pózba, s látja, hogy egy újabb mosoly kíséretében ismét felnyitja lelke tükrét.
A nő elámul. Kivezeti falloszát a nőből, s leülteti a karosszékbe. A nő értetlenkedik, de azt mondja, hogy legalább nem hagyta ott. A következő pillanatban a férfi befordul a konyhába. Hamar szólott, s maradt a csodálkozás.

Ezt tényleg kiment. Nem csak képzelődött, tényleg kiment. Padlóreccsenést hall. Ah, végre jön. De felöltözve, öltönyben, nyakkendőben! A nő elkeseredett nyögése száguld csak át a néma szobán.
A férfi csak áll. Csend van. Senki se mozdul. Vége van?

Két kezével megfogja az ingét, majd beleakaszkodik a gombok vonalába, s egy hirtelen mozdulattal szétrántja. A nő nézi a hirtelen feltáruló nem túl izmos, de őrjítően szexuális férfitestet.
Az most fekete nadrágját fogja meg, s szétszakítja, s alsónemű nélkül ugrik előre a már mezítelen testtől elütő hímvessző.
A nő áldottan felsóhajt, s kicsit elbágyadva dől hátra a karosszékben. Szíve hevesen ver, agya visszavetíti a képet, ami annyira felizgatja. Kilátta Léonard, látta be. Kilátta, hogy mennyire felizgatja egy hivatalos öltözékből feltáruló vágytól bugyogó test.
Két lépéssel már ismét a nőnél volt, megfordította, kezeit felül a kanapé tetejére igazította. Lábait lábaira főzte, s egy nagy lendülettel a járat közepéig exportálta a kéjt.
Mozgott, mozgott, mocorgott, más szögből, más oldalról próbálta elérni a célt. Aztán az alulról fölfelé irányuló lökésekkel másodpercenként kezdte ingerelni a női test legfontosabb pontját. Még jobban előrecsúszott, hogy jobban elmerülhessen, még inkább fokozza a pont ingerlését.
Anélkül, hogy kiszállt volna, derekánál fogva hátra, magára rántotta a nőt, s alulról támadta a mostmár szinte rácuppant testet.
Felesleges a sikoly nagyságából ítélni meg az élvezet nagyságát. Lényegtelen minden kifejezés ahhoz képest, amikor a női nedvek egyértelműen végigcsorognak egy dorongon, ami annyira megrezegteti testük legszentebb pontját. S a nő elélvezett.
A csúcsot kihasználva a férfi megfordította a szituációt, s a mélybe tátongó nedves- csorgó punába hatolt magasról. Mélyebbre és mélyebbre süllyedt, s nemcsak a rúd, hanem az ő józansága is.
Fontos a sikoly. Fontos a kéjt kifejező kaparás, kéjes izzadság, miképp erotikus gőzökkel vonja be a szent szobát. Fontos az élvezet.

A kielégült testeknek fontos a vég. Egymásra borulva fontos a csend. Amikor visszairamodnak a gondolatok, újra működik az agy, nemcsak a szellem, így találjon az értelem megnyugodott testükre.
S ahogy szétválasztják mindkét szervet, mely életet adott egymásnak, fontos a csók, mely még pár percig összetartja őket. Fontos a szó.
- Léo, honnan tudtad... te a jövőbe látsz...nem a fejembe, hogy mitől érzem leginkább a kéjt?
Amaz elmosolyodott.
- Mondtad, hogy otthagytad a barátodat. Én pedig most mondom, hogy ezidáig.
- Miről beszélsz?
- Láttam. Láttam, hogy együtt lesztek. Láttam, hogy hogy okoz neked a jövőben édes- kéjes perceket. Láttam.

A nő hitetlenkedve néz rá. Már csak szemük kapcsolódik össze. A tény, már csak a kisajkai között mozdulatlanul örvénylő fehér folyadék.

- Én, vele leszek együtt? - kérdezte a csendbe hitetlenkedve.
Annak a hangtalan állapotnak egy SMS- t jelző hang vetett véget. A nő még egyszer a férfira nézett, majd még mindig tamáskodva elővette másik telefonját táskájából. Azon csak pár sor volt.
"Mindenért bocsánat. Mindenre hajlandó vagyok érted. Holnap találkozzunk a kávéházban. Szerető exed."
Még fel sem fogta az üzenetet, amikor a vele szemben ülő válaszolt előbbi kérdésére:
- És a gyerekek.