Lady Vengeance (5) - A halál angyala

Előzmény cime:   Lady Vengeance (4)- A közös vacsora …. és ugyanezen a web lapon található.

Az előzmény vége  ….
Nagyon késő volt már, Zsuzsi úgy döntött, hogy nem engedi haza Katit ilyen sötétben. Az este hátralevő részében szabad szeretkezés keretében váltva csókolóztunk és játszottunk egymás, de főleg Kati testével. Egy ágyba feküdtünk le én váltva dugtam hol egyik puncit hol a másikat, a lányok ölelkeztek, simogatták és ujjazták egymást, a végén ők ketten összebújtak és csókolózva aludtak el.  Én Zsuzsi mögé feküdtem, átkaroltam mindkét meztelen testet és vigyáztam a háremem két ágyasának az álmát.

******************************************
Ahogy hazaértem Zsuzsi azzal fogadott, hogy Katit bevitték a Bakácsba (érts a Bakács téri szülészetre), mert elment a vize. Megfordultam és kirohantam az ajtón.  „Várj én is jövök” kiálltott utánam az asszony. „Nem, Te maradj itthon!” válaszoltam és leszaladtam a lépcsőn.  A szülészeti váróteremben megálltam és az éppen kilépő ápolónőtől érdeklődtem a kismama állapota felöl.  Elvégre az én gyerekemet szüli meg hamarosan.

Felvilágosított, hogy Katit már bevitték a műtőbe. Utána akartam menni de egy fiatal nővérke az utamat állta. „Utcai ruhában oda nem lehet bemenni” és felém nyújtott egy védő öltözetet. „Tessék ezt felvenni” mondta kedves mosollyal az arcán. Megtettem erre „igy már rendben” és elállt az ajtóból.  Ahogy benyitottam megnyugodva vettem tudomásul, hogy Kati jó kezekben van. Fehér köpenyes és fehér maszkos kórházi dolgozók vették körül.  Sürögtek-forogtak, törülgették a verejtéket a homlokáról. Feje felett vakító műtőlámpa ontotta a fényt. Körülhordoztam tekintetem a műtőben. Az egyik fal mellett a sötétségbe csaknem teljesen beleolvadó alakokat vettem észre. Mindegyik fekete ruhában volt, fekete maszkot és fekete kesztyűt viselt. Úgy beleolvadtak a háttérbe, hogy észrevétlenek voltak. Csak a szemfehérjeiket lehetett kivenni a sötét háttérből.  Nagyon furcsának találtam a dolgot, ezért elindultam abba az irányba. Már majdnem elértem őket amikor hirtelen előugrottak és a műtőasztal felé rohantak. Egy nagy méretű fekete leplet dobtak főlé a levegőbe és amint az alá hullt az iménti kórházi személyek is mind ugyanolyan feketére változtak, ugyanolyan szerelésben.

Az orvos, vagy akit eddig orvosnak hihettem megszólalt. „Azonnal hagyja el a helyiséget.  Ön itt csak egy zavaró tényező”.  Megdöbbentem ezen a hangvételen nameg az egész átalakulási akción, de nem veszitettem el a lélekjelenlétemet. „Maga nagyon téved, én nem egy zavaró tényező vagyok, hanem a gyermek édesapja. Önök viszont nem azok mint akiknek látszottak az imént, szerintem Önök a zavaró tényezők itt.” Kitört rajtuk a nevetés. „Tudja apuka (ezt jól megnyomta) mi itt a halál angyalai vagyunk. Menjen az utunkból, nekünk feladatunk van.  Rendelésünk van erre a nőre és itt az ideje, hogy leszállítsuk”.  Nem ért hozzám, de határozottan mutatta, hogy merre húzzak el. „Ezt a nőt maguk sehová nem viszik” jelentettem ki határozottan, mintha Ő lenne egyedül és mellettem állna egy egész csapat. Erre még hangosabb röhögésbe törtek ki a fekete ruhások.

A vezérük valószínüleg megelégelte az ellenállásomat mert odalépett Kati fekete lepellel letakart testéhez. Két martallócnak intett akik felemelték és áttették egy hordágyra ami már kívül esett a lámpa fényén.  Ekkor lehúzta a fekete lepelt és a sarokba dobta. „Nézd meg és győződj meg arról hogy már halott” mondta megvető durvasággal és odamutatott a hordágyra. Kati élettelenül feküdt, de a hasa mozgott. A gyermekünk megszületni készült. „Az lehet, hogy a nőt már megöltétek” vettem én is tegezőre a kommunikációt, „de a gyermek még él, tehát nem vihetitek el az anyát sem. Ez a Ti törvényetek”.  Úgy látszik telitalálat, mert a röhögés abbamaradt és hirtelen csend lett. „Ez így igaz” felelt a ’doktor’, fekete gumikesztyűs kezével mélyen belenyúlt az asszonyba és kitépte belőle a gyermekét. „Itt van a gyerek, megtarthatod rá nincs rendelésünk” mondta és felém hajította a síró kisdedet. Alig tudtam elkapni, de levettem mint egy rögbi játékos a labdát, karomba kaptam majd ugyanazzal a mozdulattal az előkészített kiskosárba helyeztem.

„Az anyját is hagyjátok itt, nem engedem hogy elvigyétek” üvöltöttem torkom szakadtából. Ezek a fülük botját sem mozgatták csak megindultak a hordággyal előre.  Kinyílt a műtő ajtaja és Zsuzsi lépett be. „De jó hogy itt vagy” mondtam „ezek a fetete gyászhuszárok el akarják Katit vinni magukkal.  A gyermeket kitépte belőle az a nagydarab vadállat, hogy az nekik nem kell.  Segits megakadályozni hogy elvigyék az anyját” kértem a feleségemet. „Miért ne vihetnék” kérdezett vissza „amikor ők a halál angyalai”. „Mert szeretjük Őt és nem engedhetjük, hogy elvigyék” próbáltam győzködni. „Hogy pontosabbak legyünk” válaszolta minden együttérzés nélkül „Te szereted, én csak használtam a testét”. Alig akartam hinni a fülemnek. Még mindig kapaszkodtam a hordágyba ezért a feketeruhások nem tudták kivinni a műtőből. „Engedd el” űvőltött rám Zsuzsi olyan hangon amit soha nem hallottam Tőle. Felé fordultam hitetlenkedve és földbe gyökerezett a lábam. Ő is ugyanolyan fekete öltözékben volt mint akik el akarták vinni a lányt. „Te?” csúszott ki a számon. „Igen én is a halál angyala vagyok. Vagy hogy pontosabb legyek; a halál főangyala. És a pasas a trolibuszon aki nekinyomta a farkát a kis szerelmednek az is közénk tartozik. Nem érted.... itt minden meg volt szervezve. Erre a lányra már száz éve van rendelésünk csak soha nem sikerült megtalálnunk.  Most végre megvan és még Te, a nagy sztár ügyvéd sem tudod megmenteni” gúnyolódott velem. „Majd meglátjuk”, vágtam vissza és megrántottam a hordágyak. A lány teste legurult róla és nagy koppanással a padlóra esett. Kinyitotta a szemét. Rámnézett és mint két szökőkútból a vér sugárban ömleni kezdett  felém.  Megborzongtam. Kitártam a karjaimat felé, de nem mozdult. Végül halkan és nagyon szeliden megszólalt „Szerelmem, nekem már bevégeztetett, tudom meg akarsz menteni, de nem tudsz. A gyermekünket neveld fel szeretetben. Most engedj elmenni kérlek” és lehúnyta szemeit elzárva vele a vér sugarakat.

A fekete ruhások fel akarták emelni a hordágyra de én kirúgtam azt a kezükből és rájuk üvöltöttem „Nem, Ti csak manipuláltátok, de Ő maradni akar” és felrántottam Kati élettelen testét a padlóról. Vállamra emeltem, nagy lendülettel félrelöktem az utamat álló egyik feketeruhást és a lányt a műtőlámpa fénysugara alá helyeztem. „Innen nem tudjátok elvinni” kiálltottam oda, „Ti a fényben tehetetlenek vagytok.  A fény az élet hordozója”.  A feketék örjöngtek.  Kati teste életre kelt, és amint meghallotta gyermeke sírását fel akart kelni. Visszanyomtam és rászóltam keményen „Ha valaha az életben megbíztál bennem akkor most annak a százszorosával kell ezt tenned.  Innen a műtőlámpa alól egy centimétert el ne mozdulj.  Ne kérdezz semmit csak tedd amit mondok.  A gyermeket én idehozom, de akárki is akar innen elvinni, ne menj vele.  Senkivel.  Megértetted?” „Igen” rebegte Kati „de miért?” „Mert ez a lámpa a Te és a gyermekünk életbiztosítása.  Ha kimész alóla azonnal meghalsz.  Tudom ez furcsán hangzik, de most az egyetlen amit tehetsz, hogy hiszel bennem”. Odább léptem, hogy a gyermeket a kosárból odavigyem édesanyjához.  Abban a pillanatban az összes feketeruhás ismét átváltozott műtős személyzetté, orvossá és Zsuzsi is visszavedlett elegáns nyári ruhájába.  Mire a gyermeket oda adhattam volna, Katit már egy zárt fal vette körül fehér maszkos kórházi dolgozókként.  Sürögtek-forogtak, varták a sebeit, törülgették a véres testét és közben azon mesterkedtek, hogy valamilyen ürüggyel kicsábítsák a lámpa védő fényköréből, merthogy fizikai erőszakot nem alkalmazhattak. Ez is az Ő törvényük volt.

Félretoltam a leggyengébbnek vélt ’angyalt’ és a siró gyereket Kati mellére helyeztem. Ő magához ölelte és végtelen gyengédséggel egy puszit nyomott a még mindig véres pici arcocskára. A sorfal fellazult.  A halál angyalai tudták, hogy veszítettek. Ez a parányi új élet kiragadta karmaikból Katit, megmentette kiszemelt áldozatukat az Életnek. Semmit nem tehettek, mert a törvényeik tiltották, hogy elszakítsák az anyát élő gyermekétől. Lassan, egyenként eltüntek a műtőből.  Csak Zsuzsi maradt ott. Rámemelte szemrehányó tekintetét, odament a műtős eszközőkhőz, felvett egy szikét, és mintegy beletörődve abba ami történt ezt mondta „amit tettél az megbocsájthatatlan” és egyetlen húzással levágta a saját fejét.

Ömlött rólam a verejték, és amint felnéztem Zsuzsi kedves arca tekintett rám. „Ferenc telefonált, hogy Katit bevitték a Bakács téri szülészetre.  Elment a vize.” Rácsodálkoztam és megkérdeztem „hát már itt volt az ideje?”.  „attól függ, hogy minek” válaszolt Zsuzsi kimért hangon. „A magzat még csak nyolc és fél hónapos, de Kati ideje ma lejárt”.  Megdöbbentett amit hallottam, és ahogy ránéztem Zsuzsira a nyakán egy körbemenő forradást láttam.  „Nekem mennem kell” ugrottam fel és kirohantam az ajtón.  „Várj én is jövök” kiálltott utánam az asszony. 

A szülészeti váróteremben ott ült Ferenc.  Fekete ruhában, és fekete kesztyű volt a kezén.  Amint megfordultam Zsuzsi ott állt mögöttem talpig feketében.  Földbe gyökerezett a  lábam. „Te jó Isten, itt mindenki ennek a büdös bandának a tagja”.   Odarohantam a műtő ajtóhoz, hogy berontsak rajta de egy hófehér ruhás, fiatal nővérke az utamat állta. „Utcai ruhában oda nem lehet bemenni” és felém nyújtott egy védő öltözetet. „Tessék ezt felvenni” mondta kedves mosollyal az arcán. Megtettem, erre „igy már rendben” és félreállt az ajtóból.  Benyitottam és már egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy Kati jó kezekben van. Fehér köpenyes és fehér maszkos kórházi dolgozók vették körül.  Sürögtek-forogtak, törülgették a verejtéket a homlokáról. Feje felett vakítóan fényes műtőlámpa ontotta a fényt.....

Hirtelen felriadtam.  Két háremhölgyem mosolygó arcát láttam fölém hajolva. Zsuzsi nedves ruhával törölgette verejtéktől gyöngyöző homlokomat, Kati pedig a csuklómat fogta érzékelhetően a pulzusom ellenörzése céljából.  A szám csont száraz volt, mellkasom zilált, alig kaptam levegőt.  „Vizet” nyöszörögtem miközben próbáltam összerakni hogy mi is történt.

************************

Kati már két hónapja rendszeres „látogatónk”, vagy inkább „családtagunk” volt és óriási lepedő csatákat vívtunk hármasban.  Egymás minden fantáziáját végig játszottuk már amikor megemlítette, hogy Ferenc nemrégiben kapott valami különleges szert a gyógyszergyári igazgató barátjától.  Állítólag a szaudi király részére készült, és a mai Viagra őseként képzelhető el.  Csakhogy ez nem a dolgozó embereknek való tabletta akik este beveszik, szétkefélik a feleségüket, majd reggel bebuszoznak a gyárba és lenyomják a nyolc órás műszakot miközben eldicsekednek éjszakai teljesítményükkel.  De nem ám.  Egy ’rendes adag’ benyelése után a szultán bement a háremébe, sorba megbaszta a közelébe kerülő tucatnyi háremhölgyét majd egész napi legénykedés után beesett az ágyába és két napig azt sem tudta hol van.  Ezt hívják mellékhatásnak.  Nameg azt, hogy rémálmai széles skálájával kellett megküzdenie, néha a tébolyig feszített baromságok sorozatát élve át, amit az tett még elviselhetetlenné, hogy utána világosan emlékezett az egészre.  Akkor mondták le a további rendelést amikor a szerencsétlen muszlim uralkodó Tel Avivi Főrabbinak látta magát rémálmában, majd kikeresztelkedett és Római Pápa lett.  Ezt nem birta megemészteni és visszatért az inkább ’naponta egyet megőrülés nélkül’ régí hagyományhoz. 

Ferenc ki akarta próbálni a szert, de Kati nem ment bele, ezért szegény férje elvitte az egyik könnyebben kezelhetőnek vélt kolleganőjét egy hétvégi kiruccanásra ahonnan nagyon letörten jött haza. Valószínüleg a nő nem váltotta be az elképzeléseit, mert bedobta az üvegcsét a fürdőszoba szekrénybe és többé meg sem emlitette.  Kati kicsente onnan és tudtom nélkül, Zsuzsival teljes egyetértésben belecsempésztek néhány cseppet a kávémba.  Ameddig eszemnél voltam soha nem látott teljesítményt nyújtottam háremhölgyeim legnagyobb örömére.  Egymást váltva mászták meg a rudamat és élveztek el sorozatban ami a legalább négy órán át tartó merevedésemnek volt köszönhető.  Amikor végre rettenetes erőfeszítések és háremhölgyeim kitartó tevékenysége következtében nekem is sikerült ellőni a puskaporomat, a szer hirtelen átcsapott a mellékhatásba. Egyszerüen megszüntem létezni.  Belezuhantam egy nem létező űrbe ahol Zsuzsi azzal fogadott, hogy Katit bevitték a Bakácsba, mert elment a vize ......

A történet érdekessége az volt, hogy tisztán emlékeztem egymásba ágyazódott kettős rémálmom minden részletére, ekkor értve meg a szaudi király gyötrelmeit a főrabbivá majd pápává alakulási álom hatása alatt.  Nem csodálom, hogy lemondták a további rendelést.  Csak nehogy a gyógyszergyár a maradékot Brezsnyev elvtársnak szállitsa le, mert abból harmadik világháború is lehet.

Elmeséltem szerelmeimnek a szer hatása okozta álombeli küzdelmeimet a halál angyalaival (természetesen az apasági szerepem nélkül) és megegyeztünk, hogy többé nem tesznek semmit a kávémba a tudtom és beleegyezésem nélkül.  Mikor már elég jól éreztem magam, kikecmeregtünk az ágyból, én magamra vettem egy köntös, Zsuzsi pedig egy pongyolát öltött magára.  Kati felöltözött és hazament, hogy Ferencet halálra untassa aznap este is, mint rendszeresen, részletesen kifejtve valami jelentéktelen baromságot ami normális emberek között szót sem érdemelne.  Zsuzsi azonban kiváncsi volt, hogy a szer teljesen eltünt-e a szervezetemből, vagy még egy fordulónyi maradt bennem. Nekem ugyan voltak ezirányban kétejeim, de ezeket hamarosan el kellett felejtenem.

Miután Lacikát megetette és elaltatta, odabújt hozzám a rekamién, és csábításba kezdett. „Ez a gyerek ma nem evett jól, még a fele tejemet sem szívta ki. Ki kellene fejnem, de most egyedül nincs hozzá kedvem.  Nem akarsz segíteni?” és pajkosan rámkacsintott.  Az igazság az, hogy sosem láttam hogyan üríti ki a melleit, és a kiváncsiság ördöge csiklandozni kezdte a fantáziámat. „Bármiben” válaszoltam és benyúltam a pongyolájába. Semmi nem volt alatta így azonnal a kezembe találtam duzzadt melleit.  Fantasztikus érzés volt két ilyen selymes cicit tapizni.  Valami elkezdett bennem mozogni.  A szer. Alig értem a bőréhez mikor már a farkam jelentkezett. Ledobtam magamról a köpenyemet és Zsuzsit is kibontottam a pongyolából. Nem ellenkezett ...

Letérdeltem elé, és rábuktam az egyik tejcsárdájára.  Finoman, de határozottan elkezdtem szopni. Késlekedés nélkül megindult a teje és hamarosan megtelt a szám édes, életet adó nedüjével.  Nagyot nyeltem és szoptam tovább miközben Ő simogatta a fejemet.  Tetszett neki az ’etetés’.  Rámhajolt és a fülembe súgta „amikor befejezted akkor én következem.  Remélem benned is maradt ennyi tej, mert ki akarom szopni én is” és tovább simogatott vagy talán inkább a fejemet szorította a melléhez. Amint a tej termelés visszaesett áttelepültem a másik mellére és megismételtem az ürítési műveletet. Azt hiszem aznap én több anyatejet kaptam mint Lacika. Amint végeztem vele, szó nélkül kiegyenesedtem és két tenyerem közé fogtam a fejét.  Felnézett rám, majd letekintett a kökeményre duzzadt farkamra és megnyitotta ajkait. Odaillesztettem a farkamat és lassan de ellenállást nem tűrve betoltam a szájába.  Kezeimet a tarkójára tettem és ráhúztam a fejét tövig a farkamra. Zsuzsi elkezdett öklendezni.  Nagyon fel voltam ajzva.  A szer .... Akkora volt a farkam amekkora eddig talán soha sem.  Ez a szer valami baromi dolog volt.  Engedtem a szorításomon, és ahogy lenéztem az arcára láttam, hogy szemei könnybe úsztak.  Megsajnáltam és kihúztam a farkamat a szájából.  „ennek most nem ott van a helye” mondtam, „nem akarlak megfojtani szerelmem”.  Hálás pillantásokkal nyugtázta.  Felemeltem a rekamiéról, bevittem a hálószobába és felfektettem az ágyra.  Jókorát csókolóztunk majd a hasára ültem, összefogtam hatalmas melleit és közéjük toltam a farkamat.  Jóváhagyólag megcirógatta a karomat és elengedte magát.  Nekiálltam a mellbe kúrásnak.  Előre-hátra, előre -hátra,  előre -hátra, ....  Valahogy ez egyikünknek sem okozott igazán örömöt, és egy idő után Zsuzsi előre hajolt és megnyalta a makkomat.  „szopni akarom” mondta és lefordított magáról.  Fölém kerekedett, néhányszor megnyálazta a farkamat először hosszanti irányban, majd ráeresztette nyitott ajkait és odaadó szopásba kezdett.

Ez a szer valami baromi dolog volt.  Zsuzsinak már zsibbadt a szája, de a farkam nem akart elsülni.  Hiába nyalta, falta szopta, huzigálta.... semmi eredmény.  Ugyanúgy állt, olyan keményen mint Toldi petrencés rúdja.  Abbahagyta a szájmunkát és felegyenesedett.  Lovagló ülésbe rám telepedett és beigazította magának majd óvatosan ráereszkedett.  Éreztem ahogy a pinája szétnyílik és lassan elnyeli a farkamat.  Tocsogott a nedvességtől igy minden akadály nélkül csúszott be egészen a hüvelye végébe.  A belseje megrándult.  Valami azt súgta, hogy fájdalmat okozok neki.  Alányúltam a karjainak, ráfogtam a vállaira és lehúztam a testét a mellemre.  Ezzel csökkent a behatolás mélysége és a mellei hozzámtapadtak.  A szája az enyémet kereste.  Mint egy piranja csapott le rá. Eszeveszett csókolózásba csaptunk át amivel azt a baromi szert ismét felbőszítettük. Mintha szét akarna robbanni a farkam még nagyobbra duzzadt, már attól féltem, hogy Zsuzsit szétszakítom. Felnyögött a feszítéstől.  „kihúzom édesem nehogy bajod essen” mondtam és meg akartam emelni, hogy lefordítsam magamról. „Szó sem lehet róla” tiltakozott.  „Azt akarom hogy gyere felülre és basszál szét”, azzal alám fordult és megemelte a medencéjét.  Bennem az a barom szer dolgozott, nem gondolkoztam azon, hogy mit teszek.  Elkezdtem pumpálni teljes erővel és teljes mélységben.  Zsuzsi minden behatolásnál nyögött és némelyiknél sikoltott is.  Fájt neki de ugyanakkor fel is csigázta.  Hiába toltam és húztam, semmi jele nem volt az orgazmusnak ... nálam legalábbis.  Eközben Ő egyikből a másikba csúszott át, már nem is lehetett érzékelni szüneteket közöttük.  Zilált, hörgött, sikoltozott, légzése akadozott, szemei fennakadtak, de a farkam nem akart elsülni.  Csak meredt és ki-be rohangált a jól kent üregben.  Én meg mint egy őrült nyilván a szertől űzve döngettem szegény asszonyt annak reményében, hogy végre beleélvezzek patakzó pinájába.  De ennek semmi jele nem volt.  Csak pumpáltam, és már annyi erőm sem volt, hogy tartsam magam fekvőtámaszban.  Egész testemmel ránehezedtem feleségemre. Csak a fenekem járt fel-le, fel-le. ’Itt fogok megdögleni’ gondoltam, de a szer nem engedte hogy abbahagyjam.  Átvette az uralmat az agyam felett és fogalmam sem volt mit csinálok csak a seggem járt fel-le, fel-le.

Zsuzsi nem bírta tovább, minden porcikája remegett. Elengedte a testét és alávetette magát a elkerülhetetlennek. Éppen csak nem ájult el alattam.  Végkimerültségében már hangot sem adott ki magából.  Időnként megrándult, ebből arra következtettem, hogy egy ujabb orgazmuson esett át, de ebben egyáltalán nem voltam már biztos.  Legalább egy órán át tartott ez a szenvedés. Ekkor Zsuzsi egy nagyok dobott magán aminek következtében ’kiestem’ belőle még mindíg kökeményen álló fasszal.  Hátamra fordított és elkezdted maszturbálni nekem.  Időnként megnyálazta a farkamat, nehogy kidörzsölje, de már semmi lelkesedés nem volt egyikünkben sem.  És az a baromi szer nem engedett.  Mindketten tudtuk, hogy addig nem hagyhatjuk abba amig el nem élvezek.  Zsuzsi váltogatta kezeit, mert már az izmai is görcsöltek. Még egy félóra eltelt.  Már én is beszálltam.  Semmi eredmény, pedig rettenetes iramot diktáltunk mindketten.  Ez a szer tényleg valami baromi dolog volt.  ‘Már azon is csodálkozom, hogy a szaudi király hogy élte ezt túl.  Vagy lehet, hogy minden héten új királyuk van?’ 

Reménytelenség lett urrá rajtam. ’Ennek soha sem lesz vége.  Ezentúl meredő farokkal fogok közlekedni az utcán’.  Zsuzsi nyelvének érintése téritett magamhoz.  Megnyalta a makkomat, és bekapta a farkamat.  Finom szopásba kezdett. „nagyon jó vagy, istenien szopsz” bíztattam és Ö hálásan cuppogott.  Nem ment mélyre, a fejre öszpontosította tevékenységét. Kezdett az izgalmam fokozódni.  Felcsillant a remény ... „szopd igy, nagyon jó.  Azt hiszem hamarosan eljutunk a célba” és valóban a célegyenesben voltunk.  Már érezhető pici rándulások vonultak végig a heréimen.  ’Csodálatos szája van ennek az asszonynak.’ Ujabb rándulás, majd egyre sűrübb remegés.  Mindjár kitör a vulkán. „Édesem még mindig ki akarod szopni a tejemet” kérdeztem kissé bizonytalaul.  Válasz helyett egy jókora vákumos cuppantást adott és kitartóan szopott tovább. ’Csak el ne fáradjon a szájizma’ gondoltam ’mindjár ott leszünk’.  Éreztem, hogy a vég nagyon közel van már.  Még néhány cumizos szájmozdulat és a várva-várt izom összehúzódás a zacskómban. ’itt a vég’ egy nagyot hördültem és iszonyatos erővel löttem tele kedvesem száját.  Mégegy és egy harmadik rándulás és ujabb lövedék.  Zsuzsi ajkai között kibuggyant a tejem és csorgott le, végig a farkamon, de nem nyitotta ki a száját, hanem szopta a faszomat ameddig az ujabb rándulással ismét beteritette a szájüregét.  ’Ez a szer valami baromi dolog volt.  Nem hiszem hogy marad a gerincemben akármi is. Itt fogok gerinc sorvadás következtében megdögleni’ ujabb rándulás, ujabb adag ondó.  ’Te jó Isten’, mennyi jött ki eddig? Ez a szer valami baromi dolog volt.’ 

Végre lenyugodott a herezacskóm.  Megszüntek a rándulások, nincs tovább. Belezuhantam egy hatalmas sírgödörbe és még hallottam amint Zsuzsi utánam szól hogy ’... Katit bevitték a Bakácsba, mert elment a vize .... ’ majd fekete ruhában és fekete kesztyűben elkezdte lapátolni rám a gödör szélére felhalmozott földet.

.... folyt köv ....