Korok játéka / Lencseszemek

Vázlatban megíródtam.

Kiborítottam a fazekat, lábost, anyámat. De nagyon. Sőt még annál is. Azontúl rájuk találok, múlt századbeliek, elmúlófélben akarják tudatni magukat, kimosandó zománchegyek.

Negyvennégyet töltötte. Augkilenc. én. Ezzel bevezettem önmagam. Szevöntínt múltam. Tova.

Hegyekbe visznek az egyszerű szózatok, ott magamra hagynak egy tál lencsével. Most ezt számolgatom.

Nyolcvannyolc darabot veszek ki a tömegből, talán elnevezem őket: neveden szólítottalak, karjaimba zártalak, örökre enyééém vagy.

Kisgyerek jön kérni belőle. Támogatom (a cigányságot). Tizennégyet kap. Huszonháromnak nevez. Csókolomoz.

Ez sok nekem. Bánt - elnézést kér, én csak bocsánatot adok. Bemutatja önmagát.

Szenvtelen - az idő vasfogával üldözöm el. Utánaharapnék, inkább a kővé fagyott kenyér mellett döntök.

Beteledett. A lónak ugatnak: hó. A lovakat ugratják. Engem át egy kerítésen. Én át őket, mint bárány - felhők álmaim füvén tükröződnek.

Sok a rag. Ragos. Raggeas (regis?). Bluesos. Lefejtem róla. Csodálom az erotikát.

Ahogy leng, ahogy gurgulázik, ahogy szeret.

Kezik.

Ring.

lordáfdö Ring.

Kincsem értékes, érzelemmell teli. Nyolcvancés. De csak messziről csodálhatom.

Névtelenül, képtelenül, lehetségtelen.

Idegen szavak, melyek belőlem zubognak fel.

Harminckétszer vallom magam, pedig még nem töltöttem be.

Őmagát.

Tessékelném szívesebben, kéz’csókolnám, nem csak testét.

Kedvenc szavunkká a finomat tettük. Egymásból. Egymástól.

Csak ritkán vagyunk együtt. Közelben, valamint távol is. Egyszerre.

Így jó nekünk. Talán jó. Nekem jó volt. Titokban őrzöm. Mint a lencsét. Minden szemet. Élvezem.