Kör

Kör

Máig is örömmel gondolok arra a napra, amikor találkoztam életem legcsodálatosabb nőjével.  Huszonkét éves voltam akkor, és magányos, unalmas hétköznapokkal telt az idő. Voltak persze barátaim, de a csajozás sosem volt erősségem. A nagy duma, a merész, határozott fellépés nem az én stílusom volt. Sokkal jobban tetszettek a romantikus pillanatok. Persze én is őrülten vágytam a szex csodálatos érzésére, hiszen ezerrel dolgoztak bennem a hormonok, de a lányok nem vettek igazán komolyan, én pedig nem is mertem kezdeményezni. Gyáva voltam, mi tagadás.
Aznap egy Karácsony esti  haverokkal töltött  kártyaparti után indultam haza a fiatommal.  Hideg, esős idő volt. Valószínűleg az ünnepek miatt a két város  között tíz percnyi autózás után még egy teremtett lélekkel sem találkoztam. Pedig nem volt még késő, csak este nyolc körül járt az idő. Egy enyhe kanyar után láttam meg az út szélén álló trabantot és a bal első kerekénél guggoló alakot. Na ez egy defekt, állapítottam meg magamban, és megsajnáltam a bajba jutott autóst. Már el is haladtam mellette, amikor eldöntöttem, megkérdezem, hogy segíthetek-e. Az időmből kitelik, hiszen semmi dolgom. Lefékeztem és visszatolattam, megkerülve az autót mögé álltam, hogy az autó fényszórója a defektes kerékre essen, mégiscsak jobb világosban kereket cserélni. A kerék mellett guggoló alak ekkor felegyenesedett és felém fordult. Csak akkor tudatosult bennem, hogy egy magas, vékony nő áll ott, fényes, lábaira feszülő  bőr, vagy valami hasonló fényes fekete nadrágban, boka fölé érő lapos csizmában és  szintén fekete derékig érő bőrkabátban. Csak a  vékony arca világított a sötétben. Pont ránéztem, amikor az esőtől csapzott haját egy fejmozdítással hátra lendítette.  Nagyon bájos volt még így, ázott verébként is az éjszaka sötétjében. Abban a pillanatban megtetszett. Bár nem láttam teljesen tisztán, azért azt örömmel állapítottam meg, hogy Ő egy különleges csaj. Nem csak a nőies öltözködése tetszett, nem csak a vékony hosszú lábai és nem csak a háta közepéig érő sötét haja, hanem az összkép, amit látok. Persze tudtam, hogy egy ilyen nő sosem lehet az enyém. de nem is ez volt a fontos. már az is örömmel töltött el, hogy az utamba akadt.
Gyorsan kiszálltam a kocsiból.  A motort hagytam, hagy járjon, mert szükség volt a fényszórókra- Ekkor ért az első meglepetés. A csaj olyan magas volt, hogy rendesen felfelé kellett néznem amikor mellé értem. Nem voltam magas, de úgy gondolom,  a magam 172 centijével nagyjából a középmezőnybe tartozok. Viszont Ő több mint egy fejjel magasabb volt nálam. Próbáltam a szemébe nézve kérdezni, hogy segíthetek-e valamiben, közben azon töprengtem, hogy az esőtől, vagy a sírástól futnak az arcán lefelé a vízcseppek.
– Nem tudom leszedni ezt a rohadt kereket! Segítenél?  – nyújtotta felém a kezében lévő felnikulcsot, és mosolyt erőltetett az arcára.
- Persze, szívesen. Addig üljön az autómba, ott jó meleg van, meg ne fázzon.  – válaszoltam, és elvettem a kulcsot a kezéből. Nem tudom miért magáztam. Idősebb volt nálam, olyan harmincas évei elején járónak tippeltem, de nem is a kora volt, amiért nem a tegezést választottam, hanem az egész megjelenése. 
- Köszi szépen! – hallottam a kissé rekedtes hangját, de már fordultam is a kerékhez, mert az eső és a hideg siettetett. Még a hangja is tetszik, állapítottam meg magamban.  Könnyű dolgom volt, az emelő és a pótkerék már ott volt kéznél, nagyon gyorsan haladtam a cserével. Közben a csaj kinyitotta az trabant ajtaját, behajolt, felkapcsolta a lámpát és halkan beszélt valakihez.  A leszerelt kereket hátravittem a csomagtartóhoz, és akkor láttam meg a gyerekülést a hátsó ülésen, benne egy 2 éves körüli szőke fürtökkel megáldott gyönyörű kislánnyal. Na itt a második meglepetés, gondoltam, és egy pillanatra ott felejtettem a tekintetem a nőn, aki olyan gyengéd szeretettel tudta a kézfejével simogatni a kislánya homlokát.
- Most voltunk nagyapát meglátogatni a kórházban. Eltörte a lábát. – küldött felém egy kedves megjegyzést egy mosoly kíséretében, mintha csak kérdeztem volna. Visszamosolyogtam, és mentem feltenni a pótkereket a helyére. Eggyel több ok, hogy siessek, a baba meg ne fázzon. Csodálatos volt végignézni ezen a nőn. Egyetlen pillanat alatt felkavarodtak bennem az érzések, erős vágyat éreztem iránta. Sajnos a kellemes érzés mellett kezdtem magamat egy jelentéktelen kis senkinek érezni a közelében. Egyszerűen minden tekintetben fantasztikusnak tűnt hozzám képest.
Már csak a kulcsot és emelőt kellett  a helyére tenni, amikor a nő felém magasodva nyújtotta a szerszámokért a kezeit.
- Hogyan köszönhetném meg? – kérdezte mély, rekedtes hangján, de látszott rajta, hogy épp hogy csak nem vacognak a fogai.
- Ugyan már! -  legyintettem.
- Siessen valami meleg helyre, meg ne fázzanak! Örülök, hogy segíthettem! – tettem hozzá.
- Kis bizonytalanság látszott az arcán, tétovázott, aztán a jobb kezét nyújtotta felém.
– Petra vagyok.  – mondta  egy kedves mosoly kíséretében. Elfogadtam a kézfogást. és meglepően tapasztaltam, hogy milyen jól esik megfogni a kezét. Hosszú ujjai is végtelen nőiességet sugároztak. Még eggyel több ok, amiért ez a nő eszméletlenül tetszik nekem, ez a vékony alkat, ez a törékenység. Arra gondoltam, milyen lehet átölelni ezt a nőt. Nem tudom, hogy az érintése, vagy a közelsége okozta bennem a bizsegést, de nagyon kellemes érzés volt.
- Attila! – mondtam félszegen, mert a kisebbségi érzés kezdett elhatalmasodni rajtam a közelében. Félrenéztem, mintha csak a lecserélt kereket ellenőrizném, közben meg szégyelltem magam a gondolataim miatt.
- Menjenek gyorsan! – kaptam el a kezem.
- Még egyszer nagyon köszi! – intett felém és beszállt az autóba.
Én is beültem a fiatba, és közben azon füstölögtem, hogy milyen szerencsétlen alak vagyok, ha csak tíz centivel lennék magasabb…  Akkor csak egy randit kellett volna kérnem tőle…. 
Istenem, de hülye vagyok, ez a nő elérhetetlen számomra, idősebb tőlem, sokkal magasabb, olyan igazi nőies nő, hesegettem el a gondolatokat, miközben haladtam mögötte. Persze a romantikus álmodozás egy rakás idétlenebbnél idétlenebb ötlettel kitörölhetetlen volt a fejemből.
Beértünk a városba. Mindjárt otthon leszek gondoltam, és soha többé nem látom Őt. Elkedvetlenített a tudat, de akkor is csodás élmény volt vele találkozni, mosolyogtam magamban. Ekkor ért még egy meglepetés, befordult előttem egy kis mellékutcába, ami egy panellakásokból álló lakótelepre vezetett. Mentem tovább egyenesen, és miközben vágyakozva néztem utána, két rövid dudaszót hallottam. De aranyos, így köszönt el tőlem, futott rajtam végig valami nagyon kellemes melegség. Visszadudáltam, de a gondolataim már azon jártak, hogy hová is tarthat, mert ebben a vidéki kisvárosban azért minden szép lányt megjegyez az ember fia, Őt azonban még sohasem láttam. Talán csak nemrég költözött ide a férjével… találgattam.
Két hónapig álmodoztam Petráról. Érdekes módon soha sem szexuális álmodozás volt ez, sokkal inkább romantikus képzelgés. Ezer és ezer módját gondoltam végig, hogyan kellett volna elcsábítanom, hogy belém szeressen. Könnyű dolgom volt, az álmaimat úgyis én irányítom, és nem kellett a tetteimet szégyellenem az álomképem előtt. Hiába, a képzelet mennyivel másabb a valóságnál.
A valóság persze az volt, hogy egészen február végéig nem láttam újra. Általában csak esténként verődtünk össze a haverokkal, aztán különböző szórakozó helyeken töltöttük az estét. Azon járt állandóan ez eszem, hogy esélytelen látni Őt, mert családanyaként biztosan otthon tölti az idejét a férjével és kislányával, ha egyáltalán itt lakik a városban.  Semmit sem tudtam róla a nevén és a rendszámán kívül. Azon kaptam magam, hogy napközben vágyakozva nézem a világoskék trabantokat, hátha Ő ül majd valamelyikben, de nem jártam túl sok sikerrel.
Aztán rám mosolygott a szerencse!  Szombaton délelőtt a kisváros forgalmas főutcáján megpillantottam Őket, amint két házzal előttem kifordultak egy ABC-ből. Igaz, csak hátulról láttam Petrát, de összetéveszthetetlen volt, mert a magasságával messzire kitűnt a mellette elhaladók közül. Két kezében szatyrokkal egészen lassú tempóban terelgette a pici kislányt maga mellett, le- lehajolva csendesen beszélt hozzá. Körülnéztem. A kék trabant ott állt vagy ötvenméternyire a bolttól. Akkor mégiscsak itt laknak a városban, örvendeztem magamban, és rögtön arra gondoltam, hogy utolérem, és elmegyek mellettük, hogy köszönhessek Nekik, pedig nem volt arra semmilyen dolgom sem, de nagyon szerettem volna, ha ez a nő rám néz legalább. Sietősebbre vettem a lépéseimet, hogy melléjük érjek, mielőtt az autóhoz érnek. Nem kellett nagyon kilépnem, mert nagyon lassan haladtak, a kislány meg-megfordult, a kíváncsisága többször is megállította, hogy megnézzen valamit, vagy visszamosolyogjon a mellettük elhaladókra, akik kedves mosollyal néztek rá. Tényleg csodálatos gyerek volt. Ha nem mozgott volna, egy jól sikerült porcelánbabának hihette volna bárki.  Olyan csinos kis kabát és csizma volt rajta, hogy már így is egy igazi nőnek nézett ki. Nagyon divatos volt! Nem hiába az anyukája öltöztette, aki szintén nagyon nőiesen volt öltözve. A múltkori fekete bőrdzseki helyett most fehér derékig érő és testhez simuló szőrmekabát volt rajta, ami kiemelte sudár alakját. Alatta egy rövid farmer miniszoknya, ami alig takart valamit a hosszú fehér harisnyás combjaiból. Végül pedig egy világoskék magas szárú de lapos csizma, ami jól harmonizált a szoknyájával. Hát mit is mondjak, ilyen szuper csaj nem sok szaladgál a kisvárosunk utcáin. Nem volt kihívó, de a nőiességét nem lehetett nem észrevenni.
Már majdnem utolértem Őket, amikor a kislány önállósította magát, és szaladni kezdett a maga esetlen módján az úttest felé, ami nem is volt olyan messze, hiszen csak egy keskeny parkosított rész és egy parkolósáv választotta el a járdát és az úttestet.
-  Dóri! Dóri! Állj meg! – kiáltott rá Petra, de a kiscsajnak esze ágában sem volt szót fogadni, szaladt tovább a kisgyerekek pingvines , bizonytalan módján, a két kezét oldalra picit felemelve, mintha támaszkodni akarna valamibe.   Petra egy hirtelen mozdulattal utána akart lépni, hogy megállítsa, de a februári jeges úton megcsúszott, és hatalmas puffanással a szatyrokat a földhöz vágva esett hanyatt. A kiscsaj persze pillanatok alatt átért a parkon és már a parkoló autók közül majdnem kiért az úttestre, amikor utolértem és az ölembe kaptam. Még szerencse, hogy nem jött autó, mert nagy baj is lehetett volna belőle, gondoltam, miközben küzdöttem Dórival, aki mindent elkövetett, hogy szabaduljon a kezeim közül. Persze esélytelen volt, de nem sírt, csak feszengett és próbálta eltolni magát tőlem. Visszavittem  a járdára, ahol Petra még midig a hátán feküdt  a földön. 
- Jól van? Fel tud állni? – kérdeztem. Látszott rajta, hogy fájdalmai vannak, de azért nyújtotta felém a jobb kezét jelezve, hogy segítsek felállni. Szabadon lévő kezemmel megfogtam a kezét, és segítettem talpra állni. Görnyedten hajolt előre és mindkét kezét a gyomorszájára  szorította.
- Alig kaptam levegőt. – mondta csendesen, aztán lassan felegyenesedett, ahogy múlóban volt a fájdalom. Két kezével hátradobta a haját, ami borzosan a szemébe lógott. 
- Jól gondolom, hogy mi már találkoztunk egyszer?  – kérdezte miután kifújta magát és nyújtotta a gyerekért a karjait, miközben egy nagyon barátságos barna szempár pislogott rám, amivel teljesen levett a lábamról. Szinte meginogtak a térdeim, annyira elgyengültem a tekintetétől. Ha eddig álmodoztam is róla, most már biztos voltam benne, hogy teljesen odáig vagyok ezért a gyönyörű nőért. Most első alkalommal láttam szemtől szemben világos nappal, és be kellett vallanom magamnak, hogy még szebb és még vonzóbb, mint amire a sötétben történt találkozásunkra emlékeztem. Csak a haja volt más, mint első találkozásunkkor. Igaz, akkor az esőtől áztatta csapzott haját nem lehetett frizurának nevezni, most azonban sűrű, hullámos, sötétbarna hajkorona keretezte az arca lágy vonalait.  Magas homloka még tovább nyújtotta hosszúkás arcát, mert a haja középen kettéválasztva omlott le majdnem a melléig. Csak most vettem észre, hogy Petra nem festi magát. Teljesen természetes volt a szemöldöke, nem voltak ragasztott, kiemelt szempillái, és nem volt rúzsozva a szája. Így, festetlenül is volt benne valami királynői báj. Egy pillanatra azon gondolkodtam, hogy hasonlít Sigourney Weaver-re a „8. utas a halál” című filmből, csak sokkal magasabb.
Átadtam Dórit, de annyira belebambultam a látványba, hogy nem is válaszoltam.
- Te vagy az Attila, aki karácsonykor segített kereket cserélni. – állapította meg mintegy saját magának.
- Valami nincs rendben rajtam? – kérdezte, miután látta, hogy hosszú másodpercekig csak bámulom.
- Nem! Nem! Teljesen rendben van!  Nagyon is. – hebegtem, mert kizökkentett az ámuldozásomból. Borzasztó zavarba jöttem, égett az arcom és vigyorogtam, mint egy félnótás. Valahogy úgy éreztem, hogy ez a lány minden gondolatomat leolvashatja az arcomról és érezheti a csodálatomat a rajta felejtett tekintetemből.
- Ezt bóknak veszem! – nevetett rám, amitől csak még jobban zavarba jöttem.
- Szeretném, ha tegeznél, nem vagyok még olyan öreg… -
- Köszi, örömmel! Megtisztelsz! – vigyorogtam rá.
Lehajoltam a szatyrokért. Négy egészen egyben volt, de az ötödik teljesen szétrepedt. Kettőt átadtam Petrának, hogy vigye el a kocsihoz, és felajánlottam, hogy a többit majd én viszem utána.
El is indult egy kedves megjegyzés kíséretében, és mire összekapkodtam az elgurult cuccot és utolértem, már be is csatolta Dórit a gyerekülésbe.  Átnyújtottam neki a szatyrokat, és közben azon járt az eszem, hogy Ő most körülbelül 15 centivel lejjebb áll az úttesten, én meg a járdaszigeten, mégis magasabb nálam. Próbáltam kihúzni magam, de nem sokat segített.
Bepakolt az autóba, majd felém fordult. Pár pillanatig farkasszemet néztünk, aztán megtörte a csendet.
- Volna kedved velünk ebédelni? – kérdezte kedvesen.
- Köszönöm nem, dolgom van. – hárítottam el a dolgot ijedtemben. Arra gondoltam, hogy nem szeretnék a férjével egy asztalnál ülve hülyét csinálni magamból.
Fürkészve nézte a szemeimet, majd közelebb lépett, és egy puszit nyomott az arcomra. Na ettől a földbe gyökeredzett a lábam. Annyira meglepett, hogy csak álltam és néztem. Ő pedig behajtogatta hosszú tagjait a kisautóba, majd indítás után még integetett a kezével, és elhajtott. Ez volt az a pont, amikor annyira szánalmasnak éreztem magamat, mint még semmikor. Itt volt az alkalom, hogy a közelében legyek, és én, bamba csak gyáván meghátráltam.
Az a tény, hogy itt lakik a városban, nagyon felvillanyozott. És ahogyan közeledett a tavasz és melegedett az idő, egyre többször láttam őt. Egyszer-egyszer a kislányával, néha csak egyedül járt bevásárolni. Aztán május körül egy másik lánnyal együtt láttam sétálni a Dórival hármasban. Ismertem a lányt, a nővérem kolleganője volt. Gyakran megfordult a testvéremnél, nemcsak munkatársak, jó barátnők is voltak. Többször is találkoztam már vele, de rövid, felszínes beszélgetéseken túl nem történt közöttünk semmi sem, már csak azért sem, mert két évvel ezelőtt az első közös bulin valamiért igencsak rosszul fogadta a közeledésem, egyértelművé téve, hogy nem kér belőlem. No ehhez tartottam magam a későbbiekben. A kezdeti kellemetlen találkozás ellenére szimpatikus volt és szép. Ó is a vékony csajok társaságát gyarapította. Óvónő létére nagyon visszafogottan élt. A nővérem nem is tudta megmondani, volt-e valaha is valakije. Mindenesetre többé nem is nagyon kerestem a társaságát. Zsuzsa két évvel volt idősebb nálam, de én húsznak éreztem. 
Azt vettem észre, hogy Zsuzsa és Petra jó barátnők lettek. Néhány hétvégén találkoztam velük a városban, amint  fel- alá sétálgatva beszélgettek, fagyiztak, vagy beültek a cukrászdába.  Csodálkoztam is, hogy Dóri nincs velük, de nem az én dolgom volt megkérdőjelezni a hollétét.  Legtöbbször csak távolról láttam Őket, mert a barátokkal másfelé vitt az utunk, de a lányok mindig kedvesen köszöntek, amikor találkoztunk. Petra még messziről is integetett, ha észrevett. A haverok, meg húztak a „ha végig fasz lennél, akkor is kevés lennél hozzá” szöveggel, meg a „ leeszi a káposztát a fejedről” beszólásokkal. Tény, hogy elfogult voltam Petrával kapcsolatban. Elmeséltem nekik, hogyan találkoztunk, még azt is beismertem, hogy rendkívül tetszik, de soha nem beszéltem róla tiszteletlenül. Aztán amikor először meglátták, akkor jött az ugratás meg a hülyeség, hogy mit is akarok én egy ilyen nőtől, azt azonban észrevettem, hogy mindegyiküknek tetszik.  Hát bizony Petra egy igazi szexi úrinő volt a megjelenése alapján.
Sajnos ezek a találkozások csupán köszönésből és mosolygásból álltak, ritkán adódott rá mód, hogy beszéljünk is egymással egy-két mondat erejéig. Én voltam a távolságtartó, mert magam is úgy éreztem, hogy semmi esélyem sincs nála. Meg is lepődtem, amikor egyszer egyedül, haverok nélkül futottam össze a három lánnyal. Petra fagyizni hívott. Mondta, hogy tartsak velük, és nagyon kedves volt, de akkor éppen fontos elintézni valóm akadt, ezért nem tudtam elfogadni a meghívást. Talán ez a visszautasítás volt az oka, hogy többé nem hívott sehová, de nagyon barátságos maradt velem, kedvesen mosolygott és sosem felejtett el integetni, ha találkoztunk.
Május utolsó napján egy kellemesen meleg pénteki napon a nővérem hívott, hogy menjek hozzájuk szalonnát sütni. Nem volt nagy társaság. A nővérem a férjével és a három gyerekkel, a szomszédban lakó fiatal házaspár és legnagyobb örömömre Zsuzsa. Mindenki evett-ivott, én pedig alig bírtam kivárni, hogy Zsuzsával kettesben maradhassak. Már jócskán besötétedett, a megfelelő mennyiségű kaja és bor hatása alatt volt mindenki. Sanyi barátom a nejével hazaindult, a nővéremék meg bementek a lakásba a gyerekeket lefektetni. Rám maradt a feladat, hogy kioltsam a tüzet, és nagyon örültem, hogy Zsuzsa sem sietett haza. Ott ült a parázs mellett törökülésben, és mintha várt volna valamire. Biztosan nem rám, gondoltam, mert többnyire csak kerültük egymást az utóbbi két évben, az első találkozás kellemetlen emléke miatt.
- Kérdezhetek tőled valamit? – törtem meg a csendet.
- Százkilencvennyolc magas, vékony testalkat, barna hullámos barna haj és óriási szeréremajkak? – kérdezett vissza komoly tekintettel.
- Mi? – hebegtem, mert kitalálta a gondolataimat. Tényleg Petráról szerettem volna megtudni amennyit csak lehet, de az „óriási szeméremajkak” kiverték a biztosítékot.  Átfutott az agyamon, hogy talán leszbikus kapcsolat van közöttük, ezért bambán bámultam, és mélységesen csalódottnak éreztem magam.
Kis hatásszünet  után elkezdte rázni a röhögés. A könnye is kicsordult, úgy nevetett rajtam, én meg fapofával néztem, egyszerűen nem értettem, mi is történik. Legszívesebben ott hagytam volna.
- Gyere, ülj  ide mellém! – szólt két szemtörlés és nevetőgörcs között. Ez kicsit enyhítette a mérgemet, szót fogadtam.  Mellé ültem, de tüntetőleg mereven elfordultam tőle, Ő pedig kedvesen hozzám bújt, átölelt, és úgy suttogott a fülembe.
- Ne haragudj, nem akartalak megbántani, de ezt nem lehetett kihagyni! Láttad volna, milyen pofát vágtál! – nevetett fel még egyszer.
- Számítottam rá, hogy beszélni akarsz majd velem, azért maradtam ilyen sokáig.
- Honnan gondoltad, hogy Petráról akarlak kérdezni? – tettem fel a kérdést megenyhülve, mert éreztem, hogy kedvesen simogatja a hátam, és szorosan hozzám bújik.
- Csak a hülye nem látja, hogy szerelmes vagy belé. Árulkodnak a szemeid, olyan sóvárogva tudsz nézni utána…! – hallottam a Zsuzsa szájából a szavakat. Hallottam, és szégyelltem magam Zsuzsa előtt. Igaz, hogy mindig Petrát keresem a szemeimmel, de azért mindig vigyázok, hogy ne bámuljam túlságosan. Ezek szerint rosszul csinálom, állapítottam meg magamban.
Zsuzsa érezte, hogy nem csak a tűztől pirulok lángvörösre. Még jobban magához húzott.
- Bolond vagy, ez annyira aranyos… bár engem nézne valaki így! – tette hozzá sóhajtva, majd egyszerűen az ölembe furakodott, hanyatt feküdt a combjaimon és a szemembe mosolyogva simogatta az égő arcomat.
- Megbántottalak, amikor először találkoztunk? – kérdeztem tőle csendesen.
- Egy csókért megmondom! – évődött velem, de volt valami határozottság a hangjában. Nem tudtam eldönteni, hogy mi is történik velem. A dolgok teljesen más mederbe terelődtek, mint szerettem volna. Két évig olyan hűvös volt velem, most meg felkínálja magát? Mi van itt? Cikáztak a gondolatok a fejemben, de tetszett a dolog.
Teljesen elbizonytalanított. Egy gyors puszit nyomtam az arcára, hogy teljesítsem a kívánságát.
- Csaltál! – húzta el a száját.
- Nem voltam elég rámenős? – kérdeztem vissza, majd felemeltem, és megcsókoltam. Kellemes meglepetés volt. Lágyan visszacsókolt, és nem is egyszer. Abban a pillanatban belé tudtam volna feledkezni, de amikor az adidas melegítőn keresztül a melleit kezdtem simogatni, Zsuzsa megálljt parancsolt. Egy kis szemezés után válaszolt a kérdésemre.
- Nem bántottál meg, nagyon is aranyos voltál, csak rossz időszakom volt akkor, és ingerülten reagáltam. Később már bántam, de te sem kerested a társaságom,  én pedig egyszerűbbnek gondoltam, ha nem magyarázkodom. Sajnálom!
- Én meg voltam győződve, hogy megbántottalak valamivel, csak nem tudtam mivel. Aztán láttam, hogy nem kívánatos személy vagyok a közeledben, hát nem is próbáltam helyretenni a dolgot. – magyarázkodtam neki.
Kis ideig szünetet tartott, csak néztük egymást, és láttam, hogy könnycseppek jelennek meg az arcán.
- Akkor volt abortuszom, és össze voltam törve lelkileg. De ezt ne mond el senkinek, rajtad kívül senki nem tudja.
Megígértem, hogy köztünk marad, Ő pedig elmondta a részleteket is. Kiderült, hogy egy nős férfi volt a baba apja, aki lelépett amikor felelősséget kellett volna vállalnia. De nem ez volt a nagyobb baj, hanem az, hogy beteg volt a pici jövevény.  Láttam rajta, hogy nagyon megviselte az emlékezés.
Simogattam az arcát, próbáltam megnyugtatni. Éreztem, hogy mennyi keserűség van ebben a lányban.  Egyszeriben megértettem, miért is olyan távolságtartó szürke kisegér.
Zsuzsa szipogott még néhányat, aztán mintha mi sem történt volna, rám vigyorgott, és megkérdezte, hogy tetszett-e a csókos bocsánatkérése.
- Háááát….  a csókjaidból ítélve valami fantasztikus dolgot szalasztottunk el. – suttogtam a fülébe.
- András volt az első és az utolsó férfi az életemben, most pedig, ha tudnám, hogy nem Petra jár majd az eszedben amikor reggel felébredsz, szívesen veled töltöttem volna az éjszakát.
Nagyon jól esett a kijelentése, ugyanakkor el  is kedvetlenített kicsit.
- Ugyan már, Ő elérhetetlen. Majd pont egy ilyen kis seggdugasz nyámnyila alakkal fog kezdeni.. – elfordítottam a fejem, ne lássa a csalódottságom.
Zsuzsa a tenyerével maga felé fordította az arcomat és csak annyit mondott: - Bolond vagy!
Keserűen nézhettem, mert Zsuzsa kis idő múlva bíztatni kezdett.
- Ő is állandóan rólad kérdezget….
- Ezt nem hiszem el! – mondtam hitetlenkedve, Zsuzsa viszont komoly képpel bólogatott, majd  végtelen gyengédséggel beszélt hozzám, én pedig folyton újabb és újabb kérdéseket tettem fel neki. Ami azt illeti, elég sokat tudott Petráról.
Megtudtam, hogy egyedül él a Dórival egy panellakásban, pont a Zsuzsa albérlete fölött. A nagymamájától örökölte, aki azelőtti éven halt meg. Dóri apja meg németországban él és dolgozik, de egyáltalán nem foglakozik velük. Sosem akarta elvenni a Petrát feleségül, de a szülei legalább pótolják a kislánynak a szeretetet, lányukként kezelik Petrát, és gyakran van náluk Dóri is. Abban is megállapodtunk, hogy Petra egy különleges csaj. Érdekesen hangzott a Zsuzsa szájából, hogy neki is tetszik Petra.
- Nagyon jó vele lenni, közvetlen, megértő, és külsőleg is fantasztikus, rendkívül szexi .  Nem tiltakoznék, ha meg akarna csókolni…
Elgondolkozhattam, mert Zsuzsa oldalba vágott, majd megjegyezte, hogy nem volt közöttük semmi olyan, mint amire gondolok. Ekkor persze rögtön eszembe jutottak az „óriási szeméremajkak” , amire rá is kérdeztem.
Zsuzsa meg nevetve elmondta, hogy néhány hete elkapta őket egy nagy záporeső, és beültek meztelenül a Petra kádjába jó forró vízbe beszélgetni és átmelegedni.
- Szívesen lettem volna a víz! – sóhajtottam, amin Zsuzsa megint óriási hahotában tört ki. Vele nevettem, és közben simogattam a remegő hasát. Véletlenül hozzáértem a melléhez, elkaptam a kezem és egy gyors „bocs” hagyta el a számat. Ő meg nemes egyszerűséggel biztatott, hogy „megfoghatod, ha akarod”.
Egyszeriben olyan közel kerültem Zsuzsához. Több volt ez mint barátság. Valami láthatatlan bizalmi szál kötött minket össze. Neki szívesen beszéltem a félelmeimről, az álmaimról, vágyaimról, és Ő is viszonozta ezt azzal, hogy kiadta magát nekem. Mennyire más volt, mint akit eddig ismertem. Barátságosan végighallgatott, és nem nevetett ki, amikor arról beszéltem, hogy félek a lányoktól. Csupán annyit jegyzett meg, hogy Ő maga is egy kellemetlen emlék lehet az életemben.
Hosszú órák teltek így el beszélgetéssel, én meg simogattam deréktól felfelé mindenütt a melegítőn keresztül, ahol csak értem.  Egyáltalán nem tiltakozott, sőt még azt mondta, hogy ez a gyengédség mennyire hiányzott már neki.
Hajnali három körül felpattant és incselkedve megjegyezte, hogy hazamegy, mert az izgalom mérő műszerem órák óta kiakadás határán van. Cseppet sem volt gúnyos, de teljesen igaza volt, a péniszem órák óta feszengett a szűk farmeromban. Természetesen nem hagytam, hogy egyedül menjen haza. Kézen fogva kísértem haza, és minden pillanatát élveztem a további beszélgetésnek. A panelház bejáratánál megállt, szájon csókolt, majd megköszönte a szép estét és eltűnt a lépcsőházban.
Tudtam, hogy ennek az estének még lesz majd folytatása, de nem sikerült eldöntenem, hogy csupán baráti, vagy több is lehet belőle. A háztól távolodva visszanéztem, és láttam, hogy  felkapcsolódik egy villany a harmadik emeleten. Ez Zsuzsa gondoltam, majd egy emelettel feljebb gyenge világosságot tapasztaltam. Petra sem alszik… vajon mit csinál ilyen késő éjszaka?
Zsuzsa elbeszélése alapján egészen más kép rajzolódott ki bennem Petra lelkét illetően, és ettől még közelebb éreztem magamhoz. Egyszerre volt a fejemben a két lány és kavarogtak a gondolataim.  Zsuzsát nem tudtam hová tenni, hiszen annyira adta magát, közben meg Petrára akart rábeszélni. Abban biztos voltam, hogy Zsuzsával erős, bensőséges barátság szövődött közöttünk.  Csak most tudatosult bennem, hogy lehet, holnap mindent elmond Petrának, de csöppet sem bántam. Nincs szégyenkezni valóm, mosolyogtam magamban.
Másnap este a hotel éttermében találkoztam a barátaimmal. Annyira ki kívánkozott belőlem az előző esti élményem, de erőt vettem magamon, és nem mondtam el semmit a többieknek. Úgyis csak az irigység, meg a komolytalanság tört volna ki belőlük. Ismertem már őket eléggé. Amolyan „magányos férfiak társasága” volt ez. A többség rögtön borozással kezdte az estét, én meg ültem a pepsi mellett és az előző napra gondoltam. Autóval voltam, nem ihattam alkoholt. Nem is volt baj, mert ugyan sokáig aludtam mégsem tudtam rendesen kipihenni az előző éjszakát.
Egyikünk kitalálta, hogy menjünk diszkóba. Nem nagyon örültem az ötletnek, mert a hangos zene miatt nem lehetett rendesen beszélgetni, táncolni pedig egyikünk sem fog. Lehet, jobban fogalmazok ha úgy írom, hogy egyikünk sem akart táncolni, mert egyikünk sem volt az a csajozós srác. Talán ez volt közöttünk az egyik kötelék, hogy hasonló gondolkodásúk voltunk. Mindegyikünkben volt azonban egy kicsi szexuális mozgatórugó, mert hol lehet a legkönnyebben ismerkedni, ha nem egy szórakozó helyen. Elindultunk hát, bár egy kicsit bosszantott hogy a fiúk kicsit többet ittak a kelleténél és várható volt, hogy az este hátra lévő része is csak ivásról fog szólni, de most nem bántam, el voltam foglalva a saját gondolataimmal.
Nem voltak sokan az étteremben. Szerencsére találtunk egy üres boxot, ahol mind a hatan kényelmesen elfértünk.  A szomjasabbak elindultak alkoholért, én meg körül néztem a helységben, miután a szemem lassan hozzászokott a sötéthez és a villogó fényekhez.   Összerándult a gyomrom, annyira megijedtem, mikor az egyik asztalnál Petrát és Zsuzsán láttam meg, amint egészen közel ülve egymáshoz a fejüket összedugva, nevetgélve beszélgettek.  Biztosan rólam van szó, hangzott a fejemben a felismerés, mert rögtön a Zsuzsával töltött estére gondoltam. Ugyanakkor valami kellemetlen féltékenység költözött belém. Petra éppen felém ült, de annyira el volt foglalva a beszélgetéssel, hogy fel sem nézett. Zsuzsát meg csak oldalról láttam.  A félhomályban is jól kivehető volt, hogy most teljesen más, mint ahogyan eddig ismertem. Eddig csak egysíkú farmer, póló, lapos cipő összeállításban láttam, most meg ott pompázott miniszoknyában, szexi felsőben és félmagas sarkú cipőben. Jól meg tudtam nézni a fekete harisnyás combjait. Még egy kis frizurát is varázsolt valaki a rövid hajából, ami teljesen megváltoztatta a külsejét. Bezzeg Petra most is ugyanolyan volt, mint egy királynő. Nála ez a szexis, fiatalos megjelenés hétköznapi volt, kislányosan vékony alakja a magassága ellenére is eszméletlenül vonzóvá tette.
Tudatom minden erejével próbáltam a ferromonjaimat felé irányítani, hátha tényleg lehetséges. Eltelt pár perc, mire Petra észrevett. Kapcsoltam, és a poharamat felé emelve intettem, hogy iszok az egészségére. Ö is emelte a poharát, majd széles mosollyal félrebillentette a fejét köszönésképpen. Zsuzsa is oda nézett, majd követve a példát köszönt felém. Mindketten engem néztek, én meg annyira zavarba jöttem, hogy úgy tettem, mintha a mellettem ülővel beszélgetnék. Egy darabig oda sem mertem nézni, annyira zavarban voltam. Az este úgy telt el, hogy lopva néztem feléjük és bármennyire tudtam, hogy oda kellene mennem hozzájuk, nem mertem megtenni. Néha odatévedt valaki, aki táncolni hívta őket, de mindenkit leráztak, aztán ha el is mentek táncolni, csak egymással szórakoztak.  Ültem, mint egy kuka és nyomorultul éreztem magam a saját gyávaságom miatt.
Tizenegy óra körül azonban hívni kezdett a természet az elfogyasztott üdítőknek köszönhetően . A WC felé vettem az irányt és már majdnem benyitottam ,amikor egy kéz érintett meg a vállamon mintegy jelezve, hogy álljak meg. Megfordultam. Zsuzsa állt velem szemben és vigyorogva megkérdezte:
- Na hogy tetszem? – és körbefordult megmutatva magát tetőtől talpig.
- Szuper! Nagyon csini vagy, mintha kicseréltek volna! – mondtam elismerően, és megfogtam a kezét.
- Ezt neked köszönhetem… a tegnap estének… átértékeltem a dolgaimat és sokkal felszabadultabb vagyok! – húzott magához, és egy apró puszit nyomott a számra.

Átkaroltam fél kézzel, hogy viszonozzam a puszit, de a mozdulatából éreztem, hogy nem akarja.
- Egészen más lettél külsőleg, egy igazi kis szexbomba! – próbáltam hízelegni, ha már a testi kapcsolatnak határt szabott.
- Miért nem mész oda hozzá? – kérdezte a szemembe nézve, mintha csak olvasna belőlük.
Rögtön tudtam, hogy Petráról beszél. Megállapítottam, hogy a női lelket soha sem fogom megérteni. Egyik pillanatban csábító szavakkal és mozdulatokkal magához édesget, a másikban meg eltaszít magától. 
- Ne hozz nagyobb zavarba, mint amilyenben vagyok! – vigyorogtam kényszeredetten.
Megismételte az előző, számra adott puszit, csak most sokkal hosszabbra sikerült, mint a korábbi, aztán egyszerűen közölte, hogy még találkozunk, aztán visszament Petrához. Csak néztem utána, és a fejemben teljes káosz uralkodott. Petra nem láthatta mi zajlott közöttünk. El is süllyedtem volna szégyenemben, hogy őt bámulom és egy másik lányt puszilgatok, és nem is akárkit, hanem a barátnőjét.