König von der Volkervasser utazásai egy kisalföldi buszpályaudva

Rövid áttekintő előzmény

König von der Volkervasser egy kis nápolyi faluban született. Persze sohasem tanult meg olaszul, sem a napoletano nyelvet nem beszélte, hiszen szülei törzsgyökeres magyarok voltak.
Már kissrác korában is kinézték az iskolatársai, magyaros öltözködése és ízes beszéde miatt. Szerette a magyar kultúrát, minden reggel felvette a kis sulytásos ingjét, és lecsót, vagy "kokaspörköltet" reggelizett, ahogy mesélte. Itt megjegyzem, én is nagyon szeretem a kakaspörköltet nokedlivel, bár reggelire kicsit túlzásnak érzem. Még óvodás korában elhatározta, hogy egy igazi, gyönyörű magyar leánykát fog feleségül venni. (nekem is ez a tervem - a szerk.) Persze azt még nem tudta, hogyan fognak kommunikálni, hősünk ugyanis csak németül beszélt.
Mikor végre kijárta a gimnáziumot, elhatározta, hogy nem akar ő nagy professzor, vagy akadémikus lenni. Egyszerűen egy családapa, melyen oly sok a felelősség, és oly kevés fölösleg. Így hát egy szakmát kezdett kitanulni. Mint ahogy azt egy külföldi magyarnak legalábbis illik, König huszárlegénynek tanult. Persze magyar lányokkal itt nem nagyon találkozhatott, de még jobban belemélyedhetett az ősi korabeli magyar kultúrába.
S mikor végzett a huszártiszti kiképzőfarmon úgy határozott, hogy frissen szerzett oklevelével az óhazában próbál szerencsét. S ekképpen kezdődik történetünk is.
Ezután szegény nem sokáig élt, és aztán meghalt. Nem érhette meg, hogy hazaérjen.


...


A vasút

Persze mivel egy könyv nem kezdődhet úgy, hogy az a végén lévő poént lelője, ezért inkább vegyék úgy a kedves olvasók (már amennyiben lesznek olvasók – a szerk.), mintha meg sem említettem volna a halálesetet.
Vagy ha már ezen nem lehet segíteni, mert az első fél oldal alatt annyira szívhez nőtt volna, akkor gyorsan gyászolják el aztán olvassák tovább. Az a kevés élete is tartogat még nagy meglepetéseket.
Nos tehát a búcsú:
Königet senki sem szerette a családján kívül, így aztán nem telt neki sok időbe a búcsúzkodás. Eleinte legalábbis így gondolta.
Illetve az elmélet helyes volt, a kivitelezésben sem akadtak gondok, de König von der Volkervasser a kis nápolyi csibészből fel-cseperedett okleveles huszártiszt útja mégsem indult oly könnyedén, mint ahogyan azt ő a filmek alapján kigondolta.
Amikor távozott a kis főutcára nyíló lakásukból, csodálkozott is, hogy ennyi embert lát az utcán. (ez alatt azt értsd sokat – a szerk.)
Persze egyik sem azért álldogált kint, mert annyira szerették őt, és még egyszer utoljára látni akarták, egyszerűen csak mind meg akart bizonyosodni afelől, hogy tényleg elhagyja a kis vidéki falut, és soha nem tér vissza.
Ő természetesen egy csepp könnyet sem hullajtott utánuk. Egyik falujabélivel sem alakult ki mélyebb kapcsolata, így hát nyugodt lélekkel hagyata el az olasz kisvárost. (Najó annyira nem is volt vészes a távozás.)
Édesanyja és édesapja kikísérte őt a vonatállomásra, s eközben König azon töprengett, vajon hogyan fogja majd Magyarországon leemelni a bőröndjeit a vonatról ismerős híján. Kiérve az állomásra édesanyjától még egy könnyes búcsúcsókot kapott az ifjú világjáró s apja egy kemény kézszorítással és a sírás határán köszönt el tőle. Miután elindult a vonat még perceken keresztül kihajolva az ablakon nézett a szülei után, majd beletörődve, hogy már nem láthatja őket, visszahuppant a kényelmes kis ülésébe a kupéban. Hosszú út várt még rá, persze nem is sejtette mennyire. Hegyeken s tavak mellett haladtak el miközben König szépen elszundikált, s arról álmodott, hogy egy gyönyörű magyar lánnyal sétálgat egy kis erdőben.

A holdfény átereszkedett a fák lombjai között, s König mit sem törődve azzal, hogy egy szót sem tud magyarul, folyékonyan dicsérte a hölgy szépségét, aki ezen olyannyira elpirult (már amennyire holdfényben megállapítható ez), mintha a haj és az arca színe szinte egybeolvadt volna.
Lassan sétálgatva őzeket és más egyéb furcsaságokat csodáltak meg, majd ahogyan egy tisztáshoz értek, az ifjú huszár szíve elkezdett dobogni. Mármint hevesebben, mint eddig, sőt olyan ütemtelenül vert, mint ahogyan az egy olyan randevú előtt szokott, amelyre talán a legcsinosabb lánnyal el az ember. (itt eszembe jutott egy vicc: ha egy lány nem csinos akkor milyen? csintalan? – a szerk.)
A tisztáson át egy tisztavizű forrás ontotta magából a legfinomabb patakvizet az egész földkerekségen, s ekkor König megérezte, eljött a pillanat. A lány ajkához közeledett s csillogó tekintettel hozzáérintette ajkait a lányéhoz.
Illetve csak hozzáérintette volna, ha nem épp ebben a pillanatban lépett volna be a jegyellenőr a kupéba, s mondta volna „I biglietti, prego.” Ekkor König úgy érezte most azonnal feláll, s az ellenőr legkényesebb részéhez emeli a jobb lábát kissé felfokozott tempóban, de aztán rájött hogy egy hölgy áll vele szemben így nem lett volna célszerű megtennie. „Parancsoljon asszonyom” – mondta ezt németül. „Garzie” – hangzott a válasz.
A kocsi lassulni kezdett egy jó óra múlva s egy határmenti kis faluban állt meg szeneskocsit tölteni. S ekkor történt az amire a hősünk egyáltalán nem számított. Egy gyönyörű lány lépett be az ajtón, húsz év körüli ha lehetett, s König, mintha áramütés érte volna a hátsóját, felpattant a helyéről s így szólt németül: „Jónapot” „Jónapot” – felelte a lány németül (König nagy meglepetésére), s amikor az nyújtotta a kézfejét a fiú mély szenvedéllyel csókolta meg s akaratlanul is azt mondta: „Istenem! Maga gyönyörű.” Amikor látta, hogy a hölgy kissé gyanakvóan néz rá gyorsan hozzátette: „Elnézést véletlenül csúszott ki.” „Rá se rántson már megszoktam, hogy ilyen hatást váltok ki a férfiakból.” König kissé pirulva ült vissza a puha helyére s leány a jobb oldalán helyezkedett el. „Egyébként, ha már így összemelegedtünk, König von der Volkervasser vagyok” „Annyira nem melegedtünk össze, hogy be kelljen mutatkoznia.” – mondta ezt a leányzó hűvösen. „Úgy sem lesz ez több egy egyszerű vasúti kalandnál, minden férfi ugyanolyan.” – gondolta ezt hozzá. A mi kis vitéz-huszárunk persze értetlenül, de mindenekelőtt érdeklődve ült ott, azon gondolkozva, hogy vajon, hogyan lehet valaki ennyire szép és hogy hogyan lehet, hogy pontosan ugyanúgy néz ki, mint az vörös hajú hölgyemény álmában.

König egyszerűen nem tudta levenni a szemét a lány arcáról, aki erre már kezdett kicsit mocorogni (kényelmetlenül érezte ugyanis magát). „Elnézést!”- szólt hősünkhöz, aki ezt a felszólítást nem igen fogta fel, s tovább bámulta bárgyú vigyorral az arcán. „Elnézést uram! König hallja, amit mondok?” – mondta kissé felemelve a hangját, s a nevére a fiú felkapta a fejét. „Nahát, emlékszik a nevemre?”- kérdezte egyre vörösebben. „Persze alig 3 perce mutatkozott be.” „Tényleg? Nekem napoknak tűnt.” – mondta König a lehető legnagyobb pátosszal. „Na jó nézze, ebből elég. Ezt most vagy abbahagyja vagy, átülök egy másik kupéba.” „Ne kérem ne tegye bármit megteszek, csak ne menjen el.” – könyörgött a huszár, s a leányzó egyre kellemetlenebb helyzetben érezte magát. Aztán elgondolkodott azon, hogy még talán kellemesen is eltölthetik az időt. Végülis kevés olyan emberrel találkozott, aki ily odaadóan hódol szépsége előtt.
„Rendben van kedves König. Elhatározásra jutottam. Ön társaloghat velem az út hátralevő részén, mindenféle témáról. De a nevem még most is úgy gondolom, fölösleges információ lenne az ön számára.” „Igenis. Akkor elnevezhetem valahogy? Adok magának valami nevet, ami Önre illik. Legyen egyszerűen Angyal. Ez megfelel Önnek?” – kérdezte König, oly buzgón a lánynak megesett rajta a szíve. „Rendben van König, hívjon Angyalnak.” „Mondja kedves Angyal honnan valósi?” „Magyarországról, tudja az hol van?” „Természetesen, hogyne tudnám én is éppen odatartok. Tudja én eredetileg magyar származású vagyok csak a szüleim elköltöztek Nápoly mellé és ott aztán nincs sok táptalaja a magyar kúltúrának. De elvégeztem egy huszártanfolyamot. Gondoljon csak bele egy huszár férje lehet. Minden nőnek ez a vágya Magyarországon, igaz?”
„Persze, König, persze. Olyan kár hogy ilyen keleties neve van. Pedig igazán tetszetős a külleme.” „Tudja kedves, magával álmodtam. Nem gondolja, hogy ez egy jel?” – kérdezte König, s úgy gondolta ezzel el is érte a célját. „Hát rendben. Elég volt. A figyelmeztetésem ellenére ön további lépéseket tett az irányomba és én ezt rossz néven veszem. Viszlát kedves uram.” – mondta a leányzó és eltávozott. Könöig egy döbbenten ült a kupéban tátott szájjal tekintgetve az ajtó felé, és reménykedett, hogy csupán rossz tréfát űz vele a hölgy. (Egyébként nem. Elment és soha nem is látjuk őt viszont, csak König halála után, hogy legyen egy szereplő aki még az életből társalog majd Königgel, a végén majd természetesen találkoznak a buszpályaudvaron.)