Kócos 1.

Velem soha nem történt semmi különös. Teljesen átlagosan éldegéltem az életem. A nőkkel mindig félszeg voltam, sosem tudtam kezdeményezni. Persze azért mindig megnézegettem (megnézegetem) őket, legyen miről álmodozni. Csodálkoztam is rajta, hogy feleségem lett. Ő volt az első minden téren. Aztán jöttek a gyerekek hosszú tömött sorokban. Ami kezdetben szerelemnek indult, abból egy családeltartási taposó malom lett, egyre ritkuló szeretkezésekkel. Na ebbe a langyos helyzetbe robbant be kb. másfél éve egy E-mail. Egy volt munkatársnőm keresett meg. Mindig jóban voltunk, hellyel-közzel leveleztünk is, miután más városba költöztek a férjével. Sőt régen, mikor együtt dolgoztunk, még több napos kiszálláson is voltunk kettesben. Mindig tetszett, de hát házinyúlra nem lövünk, meg a család, meg a férj...

Szóval maradt a beszélgetés nézelődés. Barna rövid haja szőkés tincsekkel, helyes, pici cickója formás gömbölyű popsija van. Ha mosolyog apró gödröcskék jelennek meg az arcán, a zöldes cirmos szemei pedig veszettül csillognak közben. Szóval az összhatás igen megfelelő, mondhatni csábító. Még uszodában is voltunk együtt. Egyrészes sárga fürdőruha volt rajta, ami miután, vizes lett, nem sok mindent takart. Ezt Ő is tudta, mert nem győzte karba fonni a kezeit és törölköző után kutatni. Kénytelen voltam a vízben nézelődni. Ha valaki úszott már víz alatt háton, tudhatja, könnyen teleszalad az ember orra vízzel. Hát az enyém nem egyszer szaladt tele, de megérte a látvány. Mellen úszott én pedig víz alatt előztem háton. A sárga átlátszó anyagot majdnem kiszúrták a cicibimbók, ahogy a kéztempók ütemére táncoltak. Lábai hol szétnyíltak, hol összezáródtak, megmutatva elrejtve punciját. Valami fantasztikus volt. Én mindig tovább maradtam a vízben...

Már egy ideje nem kaptam tőle levelet azt gondoltam szép lassan abbamarad a barátságunk. Igaz ez rajtam is múlott, mert én sem jeleskedtem a levél írásban. A levél szomorúnak, lehangoltnak mutatta. Úgy tűnt egy fülre van szüksége, hogy elmondhassa a kétségeit bajait valakinek, aki meghallgatja. Válaszok nem is igen kellettek. Ráértem munka közben levelezni és elkezdődött valami. Sosem értettem a nőket, valahogy másképp jár az agyuk, mint az enyém. Amit én bonyolultnak látok, az náluk rém egyszerű, amiből ők ügyet csinálnak azt meg én tartom túlzásnak. Ez a levelezés felért egy iskolával a női lélek rejtelmeiből. Bár igazából okosabb nem lettem. A lényeg az, hogy a semleges témák után, hogy- hogy nem a szex felé kanyarodtunk. Lassacskán kiderült nem vagyunk közömbösek egymásnak. Ezután jött a ki-mit csinálna a másikkal, már ha találkoznánk. A napi csúcs 30 levél volt. Aztán találkoztunk is egy-egy órára, de suta beszélgetésen kívül nem történt semmi. Végül egy szombati napon ígérte meglátogat a munkahelyemen, ahol éppen ’túlóráztam’. A vonatra kellett volna kiérnem elé, persze lekéstem. Mint az őrült autóztam a városban, hova mehetett? Nem lehetek ennyire hülye, hogy végre eljön hozzám én meg elkések.

Egészen elcsüggedve értem be a munkahelyemre. Most mi a jó fenét csináljak? Kínomban kimentem a kapu elé és jött szembe. Nagyon megörültem. Akkor még le sem esett, hogy nem csak én akarom ezt a találkozást, csak megkönnyebbültem. Elvittem a csomagjaival a szállására. Sokat nevetgéltünk. Vásárolt egy új ruhát és meg akarta mutatni, mielőtt visszamegyünk a munkahelyemre. Bement a fürdőbe átöltözni. Egy sötétkék színű egyrészes ruhában forgolódott előttem. Kedvem lett volna megölelgetni, de valami visszatartott. A bemutató végén ment vissza öltözni és kérte húzzam le a zipzárat a hátul a ruháján. A kis óvatos csak a hátát fordította felém a fürdőszoba ajtajából. Lassan bíbelődtem a zipzárral, mert nem tudtam figyelni. Inkább csak azt néztem nincsen rajta melltartó s a feneke egy szép fehér bugyiban gömbölyödik a harisnyanadrág alatt. Itt az alaklom most kell valamit tenni. Mire idáig jutottam és simogatni kezdtem volna a hátát, csaknem becsípte a fejemet a csukódó ajtó. Hát most akar tőlem valamit vagy csak szívat?! Vigyorogva jött elő ismét nadrágban és egy pólóban.
- Menjünk a munkahelyedre, hiszen dolgozol nem? –mondta mosolyogva.

Felértünk az irodámba. Bekapcsoltam a számítógépemet és elindítottam az mp3 gyűjteményem erre az alaklomra válogatott, simulós szerelmes számait. Kértem táncoljunk. Nemet mondott, bár a zene tetszett neki. Leültünk egymással szemben és próbáltam megtudni miért nem akar táncolni velem. Értelmes válaszhoz nem jutottam. Közben valahogy véletlenül egymáshoz ért a térdünk. Lehet, hogy nem is véletlen volt? Összeakadt a tekintetünk. Csillogott a szeme és sejtelmesen mosolygott. Simogatni kezdtem a combját. A tekintetünk még mindig fogta egymást. Átültem a mellette levő székre. Végigsimítottam az arcán. Becsukta a szemét, arcát a tenyerembe fúrta. A szájára hajoltam. Sima, meleg, puha kis ajkak adakozón engedtek utat. Erre mondják, megállt az idő. Két kezembe fogva az arcát ajkaink egymást keresték. Ismerkedtünk, kóstolgattuk a másik ízét. A nyelvünk sem maradt tétlen kergettük egymáséit. Kezeink a másik arcát, haját cirógatták. Lebegtünk. Felálltunk, hogy jobban egymáshoz férjünk. Testünk össze szorult, mi meg csak csókoltuk faltuk egymást egyre vadabbul, aprókat harapva a másik ajkába. Kezem a tarkójára tévedt, belemarkoltam a hajába. A hatás leírhatatlan volt.

Egy pillanatra megfeszült, s a következőben nem kaptam levegőt, a teste ha lehet még szorosabban tapadt az enyémhez. A másik kezem önállósította magát, valahogy egy apró cickóra tévedt. El is akadt a gombjában rögvest. Már alig kaptunk levegőt. Mindketten lihegtünk, s miután eltolt magától, szinte ugrásra készen meredtünk egymásra. Testünk vibrált, annyira kívántuk egymást.
- Nem szabad! - S jött a következő csók. Egyre vadabbul. Most már a kezeinknek sem igazán tudtunk parancsolni. Mindenfelé kalandoztak a másik testén. Az ajkunk csak pillanatokra szakadt el egymástól egy-egy mélyebb levegővételre. Kezem besiklott a pólója alá, most már semmi nem választott el az édes kis mellecskéktől. Mint egy kis madárka úgy simult a kezembe. A simogatás nem maradt hatástalan, mély sóhajtozást hozott elő. Szerettem volna megcsókolni a meredező bimbókat, de mindig visszahúzott…
- Nem szabad... Én újra meg újra elindultam és egyre közelebb kerültem a cicikhez. Végre sikerült pólón keresztül egy puszit adni a csúcsára.

Elmaradt a visszahúzás, helyette egy sóhaj volt a válasz. Kezemmel felhajtottam a pólót és apró puszikkal borítottam be a finom kis cicit. A hegyét a világért be nem kaptam volna. Ha eddig nem engedte várjon csak! Mesterkedésemet a keze szakította félbe, határozott mozdulattal rátette a számat a bimbójára. Jó érzés volt szívni harapdálni a helyes kis cicit. Rá sem maradt hatástalan, aprókat sikkantott és egyre erősebben szorította a fejem. Majd eltolt magától. Mint a részegek néztünk egymásra. Nagy kortyokban nyeltük a levegőt. Készültünk a következő ’összecsapásra’. Nem számoltam hányszor kezdtük újra, de ennél tovább sosem jutottunk ezen a napon. Fájdalmas emlékeim vannak erről a délutánról...