Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Dr. Stephen P. St.John: Sok gondolatom volt, de végül...
2024-03-28 20:01
Marthy: Mmm! Lányként os imádós történ...
2024-03-28 16:03
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:47
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:46
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Kockázat... 7.rész

07. rész – Emese

Csak két nap telt el azóta, hogy ismét láttam Laurát, de már heteknek tűnik. Nem is értem igazán az érzést így kedd este...  Ülök a kikapcsolt állapotban levő tévém előtt és bámulom a telefonomat. Találkozni kéne... A francba is! Holnap lesz egy elég jó kocsi kiállítás, azt meg kéne nézni... vajon jó indok lenne egy találkozóra? De ha nem az ő világa? Már nyúlok a telefonomért, de az a három másodperces mozdulat pont elég arra, hogy legalább hússzor meggondoljam magam. Legörgetem a kereső listát... végül elérek a Laura névhez... Még sóhajtok egyet, de végül megérintem a hívás gombot. Alig búg párat már érkezik is a válasz.
- Sachter Laura, tessék! – szól bele közömbös hangon.
Elmosolyodok, a teljes nevét még csak papíron láttam leírva. Ezek szerint nem tudja, hogy én keresem. Az órára pillantok közbe, nemsokára fél nyolc. Hol a francban van?
- Szia – kezdek bele. Gondolom, bemutatkoznom nem kell, a hangomat már csak megismeri. – Zavarok?
- Öö…szia. Nem…nem.
- Akkor jó. Szóval! Holnap lesz egy elég fasza autó kiállítás, és arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem, ha nincs semmi dolgod.
- Holnap? Nem… nem igazán jó. Van már programunk.
- Ugye, nem csak azért mondod, hogy lekoptass?
- Nem, tényleg így van. Effy rendez egy jótékonysági estélyt holnap. Oda megyünk.
- Áhh… Akkor most ki kell találnom valami más indokot arra, hogy láthassalak.
Felkuncog. – Szóval látni akarsz.
- Bevallom, hogy megfordult a fejemben – én is nevetek egy kicsit.
Nem érkezik válasz, már-már kínosan hosszú a csönd mire végül úgy döntök, hogy akkor majd én megtöröm.
- Na, mindegy, amúgy mit művelsz ilyen este? Ugye, nem az ipart nyomod még most is?
Hallom, ahogy felsóhajt, megnyikordul alatta a szék.
- De igen. Lehet, hogy lesz egy új ügyem.
- Az egy oldalról végül is pozitív. Lehet tudni, hogy mit művelt szerencsétlen?
- Hm… neked nem. Ilyenekről nem beszélhetek.
- Áhh, sajnálattal hallom. Viszont akkor nem is szeretnélek feltartani. Nehogy miattam érj haza nagyon későn… vagyis, ilyen körülmények között ne miattam – teszem hozzá.
- Mármint milyen körülmények között?
- Hááát, hogy csak így telefonon keresztül zaklatlak. Ha miattam érsz későn haza, akkor legalább személyes okok miatt történjen – ismét felnevetek kicsit.
- Szóval, szeretnéd, ha miattad érnék haza későn?
- Ha már ennyire bele szeretnél menni a témába, azt is elbírnám viselni, ha miattam nem is mennél haza. Na jó, lehet ideje lenne lépnem. Akkor ömm… további szerencsés ügyintézést.
- Öö… neked is. Jó éjt.
- Jó éjt – Elemelem a fülemtől a telefont. Francba!.. Nézem még egy kicsit a kijelzőt, hogy kinyomja-e.
Aztán mikor gyanússá válik a dolog, végül rákoppintok a „vége” gombra. Majd sóhajtással zárom le a dolgot. Ülök, bambulom a telefont, majd hirtelen felpattanok és a tv alatti papír-ceruza kombinációhoz sietek. Mit is mondott? Egyik kezem a hasamhoz fektetem, másikkal rákönyöklök és megtámasztom rajta a homlokomat. Szemeimet összeszorítom. Bassza meg! Mi volt az a név? Pár másodpercig kattognak az agyamban a kis kerekek, kisebb nagyobb kihagyással.
- Effy! Ez az, megvan!
Gyorsan le is írom, nehogy későbbre megint elfelejtsem. Letépem a papirkát és zsebre vágom. Este még mielőtt lefekszem, a fenti gépen rákeresek a rendezvény részleteire. Időpont, helyszín… meg még pár fontosabb dolog. Úgy döntök, hogy akkor is látni fogom, ha végig kell várnom az egész estélyt.

Még ha ötvenszer nem gondoltam meg magam, akkor egyszer sem. Pedig a napom első felében nem is értem rá gondolkozni. Behívtak a garázsba kocsit szerelni. Délután pedig összefutottam egy haverommal, el akart hívni kocsmázni, de lemondtam, mert még ma este vezetni fogok... Nyolcra érek haza... piszkos is vagyok, szerelő ruhában is vagyok... Úgyhogy még letusolok és átöltözök. Egy sötétkék szűkszárú farmert veszek fel, az elején kicsit kikoptatott. Mivel nem fogok bemenni így nem akarok nagyon elegánsba vágódni. Hozzá egy fekete-kék kockás inget. Dezodor, rágó, kocsi kulcs, telefon, lakáskulcs. Indulás. A kocsiban még a hajamat is beállítom egy kicsit, na jó azért a kézzel beletúrás nem nagy dolog. Végül beindítom a motort. Utána néztem, hogy hol van helyileg ez a cucc, kb. egy óra autóút, úgyhogy olyan fél óra és ott leszek. Benyomom a zenét és számításaimhoz híven fél órán belül meg is érkezem. Elég nagy a parkoló gurulgatok benne egy kicsit. Aztán leállítom a motort az út kellős közepén, egy erkéllyel szemben. Ha jön valaki és pont innen akar kiállni… mert miért is ne innen akarna, amikor pont nem tud, akkor majd arrébb állok. Kiszállok a kocsiból, becsukom az ajtaját és nekidőlök a kerék melletti oldalnak. Az ablakot nem húzom fel, jó zene hagyja el a kocsimat. Pont jó a rálátás az erkélyre, így még unatkozni sem fogok. Nézem, ahogy tolonganak az emberek, meg kell hagyni elég kicsi erkély egy ilyen nagy rendezvényre, vagy lehet, hogy a másik oldalon vannak még erkélyek. Már nagyjából húsz perce ácsoroghatok ott, mikor hirtelen megakad a szemem. Fekete feszülős pánt nélküli ruha, egyszerű, de mégis alkalomhoz illő. Kiengedett haja vállaira omlik miközben sikerül kiküzdenie magát. Nem hittem volna, hogy tényleg összejön, de az ott bizony tényleg Laura. Hátranéz, biztos Márkot várja… de végül csak nem jelenik meg. A korláthoz lép végig néz a parkolón. Már majdnem azt hiszem, hogy nem elég feltűnő a járgányom. Be kéne újítani valami élénkebb színre. De végül csak megpillant engem is, bár a reakciója fagyos teljesen kifut a vér az arcából. Én azért rámosolygok. Majd felemelem a jobb kezem a mellkasomig és mutató ujjal hívogatóan intek felé, hogy jöjjön le. Mozdulatlanul néz egy ideig. Aztán mosoly és szó nélkül megfordul és bemegy. A fejemet csóválom mosolyogva, zsebre teszem a kezem és a cipőmet bámulom. Percek telnek el így, majd végül felnézek a bejárati lépcsőre pillantok, pont azt a pillanatot kapom el, ahogy megjelenik az a bizonyos fekete ruha. Egyből felkapom a fejem. Lesiet a lépcsőn, de rögtön balra fordul és a fal mellé sétál, egy sötétebb részhez. Követem a tekintetemmel megvárom, míg megáll. Felém fordul, értetlenül néz rám, aztán inkább int a fejével, hogy menjek. Benyúlok a kocsiba, kiveszem a slusszkulcsot, és kinyomom a zenét. Aztán elindulok a vállam fölött még rá nyomok a gombra, ami zárja a kocsimat. Miközben közelítek, alaposan végignézek rajta. Mosollyal nyugtázom, hogy igen még mindig jól néz ki. Csak kényelmesen sétálok oda, kicsit sem sietek.
- Mi a fenét keresel itt? – kérdezi félhangosan, mikor közel érek.
- Igazság szerint – vonom meg a vállam – a fenét, azt nem keresem. Azt mondtam, hogy látni szeretnélek. Még mindig így gondolom – egész közel sétálok hozzá.
Végig néz rajtam, látom a szemében a csillogást, aztán lassan megrázza a fejét. – Nem lehetsz itt.
- Rendben, akkor gyere velem – karba teszem a kezem és kis terpeszbe helyezkedek.
A száját is eltátja. – Mi… miről beszélsz?
- Gyere velem – mosolygok, de a mosoly ellenére komolyan nézek rá.
Nagyot nyel, ismét a fejét rázza. – Nem mehetek el innen. Márkkal jöttem.
- Tudom… - még mindig ugyanazzal a komolysággal nézek rá. Látszik, hogy teljesen tisztában vagyok a helyzetével, sőt a válaszai sem lepnek meg. – Mit mondtál neki, miért jössz ki?
Értetlenül és zavartan néz rám. Lesüti a szemét a kérdésemre.
- Azt mondtam, hogy mosdóba megyek.
Körül nézek kicsit. Aztán vigyorogva fordulok vissza hozzá.
- Egész kellemes friss levegővel van ellátva ez a női mosdó, nem gondolod?
- Mit akarsz Emese? – sóhajt, nem értékeli a humoromat.
- Most? Vagy úgy amúgy? Vagy az elkövetkezendő időre nézve a mai nap folyamán?
- Miért vagy itt?
- Azt hittem ezt már tisztáztam… Melyiket mondjam el megint? Azt, hogy látni szeretnélek? Azt, hogy veled akarok lenni? Vagy azt, hogy szeretném, ha velem jönnél? – leengedem a kezeimet magam mellé lassan.
Hátralép egyet, neki dől a falnak. – Láttál… nem lehetsz itt, és nem mehetek veled. Miért nem fogadod el? – Szinte már könyörögve néz rám. Valószínűleg fél… nem akarja, hogy Márk bármiről is tudomást szerezzen.
- Ha itt lehetnék, és velem jöhetnél, megtennéd? – nem veszem le róla a szemem.
Idegesen állja a tekintetem. – De nem lehet.
Megcsóválom a fejem. – Eljönnél velem, vagy sem? – Teszem fel újból a kérdést.
Lehajtja a fejét. Hiába akarja, nem tudja tagadni. – Igen, de… de…
Nem fejezi be, nem tudja. Várok még egy picit, de rájövök, hogy nem fogom megtudni a végét. Egy gyors pillantással felmérem, hogy kik vannak körülöttünk, de kb. senkit se látok nagyon közel. Hozzá lépek, az egyik kezemet a feje mellé támasztom a falnak. Mielőtt reagálhatna, már oda is hajolok. Ajkaim az övéihez simulnak. Nem csókolom sokáig, talán fél percig sem. Nem csókol vissza túlhatározottan, de nem is tiltakozik. Egyből ellépek tőle utána.
- Bűn lenne itt hagyjalak, amikor csak attól benedvesedtem, hogy belegondoltam lehet, látlak ma este.
Végig a szemeibe nézek, miközben kimondom, de ahogy befejeztem teszek még egy lépést hátra és meg is fordulok, a kocsim felé veszem az irányt. Nem jön utánam… egy ideig, de mikor a lépcső aljához érek, elkapja a kezem valami és visszahúz.
- Mégis mire jó ez az egész? – suttogja.
A kezére pillantok először, majd lassan a szemeibe.
- Ugyan, mire gondolsz?
- Erre az egészre. Megjelensz a semmiből, letámadsz egy csókkal, és közlöd, hogy menjek veled.
- Gondoltam, ha te nem érsz rá ma este, mert feltétlen ide kell jönnöd, akkor eljövök én ide, mert én ráérek. Ezek után el akartál küldeni, innen jött, hogy akkor gyere el velem te.
Közelebb hajol – Rémlik, hogy itt van a vőlegényem is?
- Ó igen… mintha említetted volna. Rémlik, hogy ennek ellenére már kétszer lesmároltál? És az imént pedig még csak nem is ellenkeztél? – Közelebb lépek hozzá, végig simítok a karján. – Imádom, ahogy próbálsz erősködni.
Bosszankodva lesüti a szemét, még a fejét is elfordítja. Felnéz a bejárati ajtó felé, de nem lát ott senkit, kicsit nyugodtabban néz rám ismét.
- Nem mehetek el innen.
Hosszasan nézek a szemeibe, majd végül bólintok. – Mikor leszel szabad?
Megkönnyebbülve felsóhajt. – Holnap… azt hiszem.
- Szíved választottja tud nélkülözni, az este folyamán? – kicsit távolabb lépek tőle, de a szememet nem veszem le róla.
Összeszorítja a száját, kis töprengés után bólint. Én is bólintok egyet.
- Rendben, akkor fél kilencre nálad leszek. Valami, lazább öltözet elég lesz – elmosolyodok.
- Nálam?? Az ki van zárva! – lép utánam.
- Hmm… hol szeretnéd, hogy felvegyelek?
- Bárhol, csak ne otthon.
Mosolyogva csóválom a fejem. – Egy utcával arrébb megteszi?
- Igen, jó lesz.
Még nézem egy pár pillanatig, aztán teszek ismét egy lépést hátra.
- Akkor további jó szórakozást az estéhez – vigyorogva fordulok meg és indulok a kocsimhoz.
- De ez nem randi! – szól még utánam félhangosan.
Zsebre dugom a kezem, a mondata hallatán felkuncogok magamban. Nem is Laura lenne, ha ezt nem tette volna hozzá.

Pontosan fél kilenckor kanyarodok rá az utcára, ami meg volt beszélve. Már kiszúrom a végéről, szép lassan gurulok csak elé. Kicsit sztreccses farmer és egy lazább topp van rajta, de nem lóg rajta semmi. Haja lófarokba felkötve, egy egyszerű vászontáska van nála, és egy sima futócipő. Rajtam semmi extra sincs, egy bordó farmernadrág, szokás szerint csőgatya, úgyhogy úgy tapad hozzám mintha rám öntötték volna, és egy egyszerű fekete v nyakú póló. Megállok előtte és áthajolva kinyitom neki az ajtót. Szétnéz, még sóhajt egyet aztán beszáll. Elmosolyodik, amikor rám néz.
- Szia.
- Nem tudtam elképzelni, hogy ki ez a bomba nő itt az utca végén. Aztán gondoltam, megállok, megkérdezem már tőle, hogy nem lenne-e kedve velem tartani.
A fejét rázza mosolyogva. – Indulj már.
- Jójó… - emelem fel a kezeimet védekezően, de a gázpedált már le is nyomom. – És hogy telt a hölgy napja? – fordulok felé miután a kezem is visszatalált a kormányra.
Kényelmesen hátradől az ülésben, táskája az ölében.
- Munkával. Délután pedig vásárolt a hölgy pár dolgot.
- Ó igen? – a hangom érdeklődővé válik. – És jó dolgokat sikerült neki beszereznie?
Felkuncog. – Csak otthonra kellett pár dolog… tusfürdő, hajlakk, pár fűszer, mosogatószer… ilyenek.
- Hmm… Jut eszembe, most, hogy így mondod. Már akartam is kérdezni, hogy milyen parfümöt használ a hölgy?
Kíváncsian néz rám, aztán elmosolyodik. – Bruno Banani.
- Bejön az illata.
- Ezt dicséretnek veszem.
- Hoztam volna neked virágot, de kijelentetted, hogy nem randizunk. Szóval nagy bánatomra ott kellett hagynom – kicsit szomorúbb arccal nézek rá.
Pám pillant. – Milyen virágot?
- Narancssárga rózsát piros szirom éllel.
Elfintorodik a rózsa hallatára. – Jó, hogy nem hoztál.
- Egy szálas virágokat csíped jobban? Vagy inkább, mint a nők többsége a csokrokért vagy oda?
- Attól függ milyen alkalomra.
- Na mert például?
- Például első randira elég egy szál, csak az illem kedvéért. Évfordulóra, szülinapra, ilyenekre jöhet a csokor is. Egy baráti találkozóra pedig nem is kell virág.
- Mi a helyzet azokkal a baráti találkozókkal, amiken néha-néha elcsattan egy-egy csók is?
Egy kihaltabb útra kanyarodok rá. Amin már kicsit ráléphetek a gázra is végre. Eddig csak hatvannal tötyögtünk.
- Talán… semmi komoly – kifelé néz az ablakon.
- Kajáltál már?
- Igen, délután egy adag cézár salátát.
- Az nem egy nagy mennyiség – felnevetek. – Tudom, tudom… vigyáznod kell az alakodra. De bírni fogod így az estét?
- Persze, nem lesz gond. Amúgy köszönöm a feltételezést, de az alakom tökéletesen karban tartja saját magát.
- Óóó – még mindig nevetek. – Akkor újból meg kell győződnöm róla, hogy remek alakod van.
Elhúzza a száját. – Épp kérni akartam.
- De sikeresen megelőztelek.
Lehúzódok az út szélére. Már mögöttünk is kilóméterek és még előttünk is.
- Akkor most elvágod a torkom, bevonszolsz az erdőbe és elásol?
- Basszus!.. otthon hagytam az ásót! – kissé kétségbeesett fejet vágok. – Na mindegy, akkor majd csak úgy ott hagylak.
Játékosan a combomra csap. – Nagyon vicces, de tényleg, mit keresünk itt?
- A múlthéten elásott hullámat? – mosolyogva nézek rá. Aztán a combjára teszem a kezem, finoman megszorítom. – Na gyere, cseréljünk helyet.
Meglepve néz le a kezemre, majd tátott szájjal rám. – Tessék?
Elengedem a combját végigsimítva. – Jól hallottad – kicsatolom magam, kinyitom az ajtót és ki is szállok.
Nagyot nyögve hátrahajtja a fejét, mikor leesik neki, hogy mit akarok.
- Ez egy nagyon rossz ötlet!
Vigyorogva sétálok át az ő oldalára, kinyitom az ajtót, rátámaszkodok az egyik kezemmel, másikkal a kocsira.
- Szeretem a rossz ötleteket – aztán intek a fejemmel. – Naaa… gyerünk.
Kicsatolja magát és kiszáll. Elég közel állok. Az ajtóval és magammal körbekerítem a járható utat. A szemeimbe néz.
- Tudom… azért kerültél majdnem sittre.
Még mindig mosolyogva nézem. – Ez azért magas labda volt.
Megvonja a vállát, de ellépni nem tud tőlem, én pedig kintebb nyitom az ajtót, közel lépek hozzá. Adok egy puszit a szájára, majd elállok az útjából a kocsi mellé. Lesüti a szemét, aztán megkerüli az autót és beszáll.
- De ugye nem azt várod, hogy most száguldozni fogok?
Vigyorogva fordulok felé miután becsuktam az ajtót.
- Legalább csak próbáld ki. Köthetünk egyességet is, de csak ha mindenképp őszinte leszel a végén.
Értetlenül néz rám. – Milyen egyességet?
- Azt csak akkor ajánlhatom fel, ha magadtól semmiképp sem szeretnél száguldozni.
Elgondolkozik. – Oké, tegyük fel, hogy nem vagyok hajlandó. Hogyan tovább?
- Hmm… na, de hé! Ezek a feltételezések nem igazán szabályosak a játékban.
- Szó sem volt játékszabályokról.
- Tessék tisztességes kártyákkal játszani ügyvédnő – mosolyogva figyelem.
Elkomorul egy kicsit, majd nagyot nyel. – Ha tisztességes kártyákkal játszanék, akkor most nem ülnék itt – mondja halkabban. A kezemet összekulcsolom és a fejem mögé támasztom.
- Szóval, ezek szerint szereted a piszkos kártyákat?
- Néha rákényszerül az ember – lesüti a szemét.
- Ugye, nem arra célzol, hogy kényszerből vagy itt?
- Nem, ezt nem mondtam – rázza meg a fejét.
- Reméltem is… Akkor? Mehetünk? Körülbelül 10 kiló méternyi út van még előtted, ami nagyjából egyenes. Szembe kocsi nem igen van… Szerintem csapj bele.
Előre néz, megszorítja a kormányt. – Legalább meg tudom védeni magam, ha elkap egy rendőr. Majd azt mondom, hogy kényszerítettél – vigyorog rám és beindítja a kocsit.
- Csak nyugodtan – vigyorodok el én is. – Aztán nekem 100 alatt semmit ne menj, még a végén berozsdásodik szegény.
Kisebb nyögés hagyja el az ajkait, majd szép lassan elindul. Egyenletesen gyorsulunk fel nyolcvanig semmi gond, még egész nyugodtan ül a volán mögött. Az utat nézem.
- Autópályán mennyivel szoktál menni?
- Ritkán járok autópályán, de a kényelmes 90-et szoktam választani – kicsit jobban a gázra lép így a mutató felkúszik kicsivel 90 fölé.
- És mögötted idegbajt kapnak? – felnevetek.
Leengedem a kezeimet a combomra, az egyikkel dobolok is egy kicsit rajta. Nincs az az isten, hogy azt mondja a végén, hogy ez nagyon rossz volt.
- Biztos szoktak szidni.
Felgyorsít egészen 100-ig, de a keze egyre görcsösebben szorítja a kormányt. Már-már azon gondolkozok, hogy ha esetleg kettétöri, akkor feketét, vagy pirosat vegyek. Az én sebesség mérőm 300-ig képes mérni, bár még sose pörgettem ki odáig.
- Ó már 100-al megyünk? Azt hittem, hogy 40-el sétálunk. Nyugodtan oda léphetsz neki, bírni fogja.
- Nem akarok odalépni neki – nevet fel.
- Ugyan Laura, ne félj tőle… nem harapja le a lábad. Azt nem engedem senkinek. Kacsintok egyet.
Rám pillant gyorsan és felsóhajt. Lejjebb nyomja a gázpedált, így a mutató szép lassan felkúszik 120-ig. Egyre idegesebben és görcsösebben szorítja a keze a kormányt. Kezemmel átnyúlok a kormányon közelebbi kezéhez, finoman ráteszem az enyémet. Hüvelykujjammal megsimítom a kézfejét. A kezemre néz, de nem figyeli sokáig, szemét inkább az úton tartja.
- Mint aki boksz meccsre készül – mutató ujjammal lassan végigsimítok a karján nagyjából a könyökéig. – Miért vagy ennyire rágörcsölve?
- Elhiszed, ha azt mondom, hogy sosem mentem még ennyivel?
- Nagyon, nagyon, nagyon nehezemre esne. Pedig, ez még személyautónak is megy.
- Neked mennyi a rekordod?
Elvigyorodok a kérdésre. – 270… - mondom végül halkabban. Hallom, ahogy felnyög, nem rejtette el a döbbenetet.
- Ilyet ne is várj tőlem. Még ez is nagy teljesítmény.
- Egyszer azt kérdezted tőlem, honnan kezdődik nálam a sebesség. Na, nálad honnan kezdődik?
Megrázza a fejét. – Nekem már ez is bőven elég.
- Félsz? – komolyabbá válik a tekintetem.
- Egy… kicsit. Ha nem tűnt volna még fel, nem igazán vagyok olyan, mint te.
- És mitől félsz?  Felborulás? Ütközés?
- Hát ebben a sorrendben igen – lassítani kezd, szorítása is enyhül.
- Párod, szokott száguldozni?
Megrázza a fejét. – Nem. Neki sem szokása. Nem ültem még száguldozó autóban.
- Azért… - felnevetek, még nem biztos, hogy ez így is marad. – Még a végén ilyen élmények nélkül mész a túlvilágra?
Elvigyorodik. – Máris temetni akarsz? – lassan lehúzódik az út szélére, és megáll, de a motort nem állítja le. Felsóhajt, kezeit az ölébe teszi.
- Nem dehogy! – tiltakozom egyből. – Ilyen fiatalon? Bűn lenne. És ugye az ásót, is otthon hagytam. Szóval még macera is lenne.
Mosolyogva a fejét rázza. – Köszönöm a vezetési leckét, de bevallom bőven elég volt belőle.
- Nem mondhatnám leckének, de ahogy gondolod.
Megadóan lehajtom a fejem. A biztonsági övhöz nyúlok, mikor üresre fogok. Majd riadtan pillantok rá.
- Jaj, nekem, be se voltam csatolva? És ha meghaltunk volna? – aztán elvigyorodok és kinyitom az ajtót.
A szemeit forgatja, majd utánam nyúl és lök rajtam egyet nevetve, aztán kiszáll. Még a fejemet csóválom, miközben közeledek a motorház felé. Megállok az elejénél és nekidőlök. Laurát figyelem, ahogy közelít. Megáll mellettem és neki dől ő is. Felnéz az égre… tele van csillagokkal, nincsenek felhők. Szép esténk van. Hideg sincs kimondottan. Bár picit azért már hűvösödik. Körbenéz, aztán hozzám fordul.
- Tényleg nem jár erre senki?
- Tényleg nem… csak nagyon ritkán egy-egy elvetemült. Szóval nyugodtan lehet szexelni a motorháztetőn, meg ilyenek – fordulok felé vigyorogva.
Először elkerekednek a szemei, nagyot nyel, aztán felnevet hangosan és hosszan. Alig bírja abbahagyni a nevetést. Maga mögé néz a motorházra, aztán rám.
- És te… szexeltél már… rajta? – még mindig vigyorog.
Elgondolkozva nézem egy darabig. A zsebembe csúsztatom lassan a kezeimet és felhúzom a vállaimat, majd visszaengedem.
- Erre, tényleg szeretnéd tudni a választ?
- Abban nem vagyok biztos, de abban igen, hogy te el akarod mondani.
Meglepve pislogok párat. Micsoda feltételezés!
- Ugyan, miért vagy benne biztos, hogy el akarom mondani?
Nekem dől kicsit, meglök a vállával. – Különben nem hoztad volna fel – zsebre dugja a kezét ő is.
Végig nézem a vállától lefele, szinte pofátlanul megbámulom.
- Éééés, ha nem ez okból hoztam fel a témát? Hanem mondjuk öm, arra gondoltam, hogy lehetnél te az első? – így kimondva nem is tűnik olyan rossz ötletnek. Bár tény… hogy nem ő lenne az első.
Figyel, ahogy végig nézem. Nemet int a fejével. – Kétlem. Akkor cselekedtél volna beszéd helyett.
- Hajaj, szóval meggondolatlanul letámadtalak volna, felnyomva a motorháztetőre, és neked esek? Azért ez nem túlzás egy kicsit?
Beharapja az alsó ajkát. Kissé mintha idegessé válna. – Tőled… lehet, hogy nem – nyögi ki végül.
Na, most én nevetek kicsit hosszasabban. Erre a válaszra igazán nem számítottam.
- Hogy értsem azt, hogy tőlem lehet nem?
- Nem is tudom… simán kinéznem belőled. Sőt azt is, hogy hívtál már ide csajt kifejezetten azért.
- Romantika level sok. Emese tapsvihar. Köszönöm, köszönöm.
- Szóval tagadod? – elvigyorodik.
Megrázom a fejem. – Nem, nem hoztam még ide kifejezetten ezért csajt. Haza… na, oda vittem már csak ennek céljából.
- Sejtettem.
Felé eső kezemet kiszedem a zsebemből és mögé csúsztatom, majd rögtön utána elé is lépek szorosan. Épp, hogy nem ér össze a szánk.
- Szóval… - suttogom.
Először nagyot nyel, meglepve néz a szemeimbe pár másodpercig, de aztán csak elmosolyodik.
- Szóval? – kérdez vissza.
A másik kezem felszalad a nyakára és végigsimít egészen az arcáig.
- Azt feltételezed rólam, hogy ha ilyen terveim lennének, akkor már cselekedtem volna? – a hangom még mindig halkan cseng.
- Már rég – bólint.
- És, ha túl kiszámíthatónak gondoltam volna a dolgot?
A háta mögött lévő kezemet végighúzom a hátán, az oldalán, és végül megpihentetem a derekán. Laura előre hajol és mosolyogva ad egy puszit a szám szélére.
- Annyira nem vagy előrelátó.
Kicsit mélyebben kutatok a tekintetében. – Akkor mennyire lennék az? – kis terpeszbe helyezkedek kényelmesen és kissé hozzá simítom a lábaimat. Lepillant közénk. Nagyjából a keze alig férne el közöttünk.
- Forrófejű vagy, és szerintem majdnem mindig hirtelen cselekszel. Nem szokásod átgondolni a dolgokat.
Beharapom az alsó ajkam. – Tegyük fel, hogy egy olyan személlyel kapcsolatban kéne megfontoltan gondolkoznom, akit nem csak egy gyors menetre szeretnék elhódítani. Mert mondjuk többre értékelem az illetőt. Átgondolatlanul neki esnék forró fejjel?
- Nem lehetetlen, de nem a te stílusod – a számat figyeli mosolyogva.
- Mire kaptam a puszit? – térek vissza az előbbi mozdulatához. Az arcáról lecsúsztatom a kezem végig a vállán majd a karján.
- Csak úgy… Talán baj? – megint hozzám hajol, de nem ad puszit, csak az orrán nyomja hozzám.
- Nem, nem dehogyis. Csak nem szoktál te csak úgy puszikat osztogatni bele a nagyvilágba, az éjszakába, egy verdás csajnak, aki épp arról beszél, hogy szívesen megfektetne, de csak beszél róla, és nem cselekszik.
Felnevet. Hátraveti a fejét. A derekamba kapaszkodik. – A puszikról nem tudhatsz. A verdás csaj pedig… nem fog megfektetni.
- Ha nem fektethet meg, akkor milyen célból hozott ide?
- Csupán jó fejségből, és, hogy megmutassa mennyire menő kocsija van.
A fejem elcsúsztatom az arcán. Az oldalán levő kezem egy kicsit megfeszül rajta, veszek egy nagy levegőt beszívva az illatát. Majd picit lejjebb haladva adok a nyakára egy lágy csókot. A keze megremeg a derekamon.
- Nem így… van? – sóhajtja.
- Ááh, tehát – most csak egy puszit adok rá – csak mert – haladok lejjebb a puszival – menő kocsija van – ismét egy hosszabb csókot adok a nyakár – és rendkívül jó fej, nem fektetne meg.
Halkan sóhajtozni kezd. Egyik kezével a felsőmet markolja a derekamnál, másikkal a felkaromba markol.
- Nem ezt mondtam… Megfektetné, nagyon is meg akarja, de nem fogja.
Mosolyogva fújom ki a levegőt a nyakára. – És mit gondolsz a nő hagyná magát neki, ha mégis bepróbálkozna?
Kirázza a hideg a levegőtől, libabőrök jelennek meg a nyakán. – Az most nem lényeg, mert nem teszi meg.
- Eljátszhatnánk a gondolattal, engem érdekelne, hogyan vélekedik erről a nő.
- Te már rég játszol a gondolattal.
Eltávolodok annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni. – Rágalom!
- Na persze.
Teljesen hozzá simul a testem, a szájához hajolok. – Talán te még egyszer sem játszottál el a gondolattal? – adok rá egy puszit, de nem akarom lefoglalni a válasz előtt.
Hajol a szám után. Mintha nem akarná, hogy ennyivel fejezzem be. – Ugye, ez csak költői kérdés volt?
Elmosolyodok, és végül megcsókolom. Még csak lágyan, olyan első csókérzésem támad közben, pedig ha jól számolom ez már a har… negyedik lesz. Rögtön visszacsókol, ugyanolyan lágyan. Másik keze is a derekamra csúszik, még jobban magához húz. Érzem, ahogy elönt a forróság. A csípőjén lévő kezem kissé megmarkolja a felsőjét. A másik kezem a combjára csusszan annak is a hátulja felé, finoman belemarkolok. A nyelvemmel végigsimítok az alsó ajkán, majd most én szívom meg finoman. Akaratlanul is a számba nyög. Nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el rajta. Fhu… és ezt még hova lehetne fokozni. Egyik keze felcsúszik a hátamon. Szétnyitja az ajkait, előre nyomja a nyelvét és végigsimít vele az enyémen. Most nem akarok én véget vetni a mókánknak. Meg amúgy sincs kedvem abbahagyni. Végre biztos, hogy senki nem zavarhatja meg a nyugalmunkat. Engedek a toppján és picit összefogva feljebb húzom. Aztán a szabadon levő csípőjére csúszik a kezem, be a topp alá. A nyelvem átsiklik a szájába, végigsimítva az övén. A lágy csók most már kezd egy picit hevesebbé válni. Érzem, ahogy egyre jobban kívánom. Felveszi a ritmusom, hevesebben csókol vissza. A hasa összehúzódik a kezem alatt, jobban magához húz, bár már fogalmam sincs, hogy hova még, és egészen hozzám simul. Kicsit ismét feljebb csúszik az oldalán a kezem, húzva magával a felsőjét is. Szeretek játszani a határaival, de csak szép lassan kiélvezve minden percét. Megint megszívom kicsit az ajkait, de most már rá is harapok finoman. Megremeg a harapásomra.
- És, mit gondolsz? Csak most nem fog megfektetni? Vagy a jövőre nézve állítod ezt? – suttogom két csók között.
A válasz sóhajtozva érkezik. – Nem látok a jövőbe.
- Lehet jobb is…
- Miért? – mosolyog. Elszakad a számtól és a homlokomnak támasztja az övét.
- Hát… most csak gondolj bele. Előre látnád pl., hogy elviszik előled a kiszemelt cipőt? Amire már rég pályáztál? És az utolsó darab? Igyekszel megvenni előbb, de mivel ez a jövőd így történik. És már csak nem is tudsz olyan reménykedve elmenni az üzletbe.
Felnevet. – Akkor el sem mennék megvenni.
- Helyette otthon ülnél szomorkodva?
- Nem. Kinéznék magamnak egy másikat.
Vigyorgok, majd lecsúsztatom a kezem a derekáról, kihúzom a toppja alól a kezem, rásimítom a derekára, hogy ne lógjon ki. Még odahajolok, egy rövid csókra majd ellépek tőle. A zsebembe nyúlok és kiveszek belőle egy doboz cigit felé tartom.
- Kérsz?
- Rágód van?
- A kesztyűtartóban kell, hogy legyen.
Bólint és elvesz egy szálat. Én is kiveszek egy szálat, majd zsebre rakom a dobozt és egy gyújtót veszek elő, amit átnyújtok neki. A szemeimbe néz, és felém hajol.
- Akkor ma nálam alszol ugye? – Elvigyorodok. Úgy teszem fel a kérdést, mintha már előre meg lett volna beszélve csak egy megerősítő igenre van szükségem.
A cigi majdnem kiesik a szájából. – Mi? Én nem… csak az estéről volt szó.
Elfordítom a fejem, hogy ne rá fújjam a füstöt. – Jó… rendben, akkor reggel hatra hazaviszlek, ígérem – ezt már a kocsiajtajához indulva mondom.
- Nem lehet. Haza kell mennem.
- Mindenképpen nagyon szükséges? – ránézek az ajtóból, majd beszállok.
Meglepve figyel. – Az éjszakára nincs alibim.
Becsukom az ajtót és lehúzom az ablakot.
- Akkor majd én mondok neked egyet. Szóval, elmentél a csajokkal bulizni. Igen ám, de nagyon belemerültetek, és tök fáradt voltál már akartál hívni egy taxit meg minden, de nem akartak már olyan késő este elengedni. Úgyhogy velük töltötted a hajnalt is.
Lassan mellém sétál, és előre dőlve behajol a kocsiba. Az ajtóra könyököl.
- Ezzel egy a baj… nincsenek ilyen batárnőim és ebben a szerelésben nem lehet bulizni.
- Mondjak másikat? – elvigyorodok.
Mosolyogva még beljebb hajol és ad egy puszit az arcomra. – Köszönöm, nem kell. Inkább vigyél haza – mondja lágyan, szinte hízelgően. El kell, hogy mosolyodjak erre a hangsúlyra. Aztán rá pillantok először, csak a szemem sarkából, majd felé is fordítom a fejem.
- Nahjó… legyen gyerek nap. Gyere, szállj be – intek a fejemmel. Szívok egyet a cigiből.
Megkerüli a kocsit és bepattan mellém. Mosolyogva figyel. Kifújom az ablakon a füstöt, szívok még egyet aztán tolatásba rakom az autót. Egy kanyarral megfordulok, persze nagy gázzal. Mikor egyenesbe hozom, akkor jövök csak rá, hogy Laura ezt nem igazán díjazza.
- Őő… izé, boocsi.
Finoman megsimogatja a combom, felnevet közbe. – Csak nyugodtan. A lényeg, hogy épségben haza érjek.
- Ezt a mondatot te rendesen átgondoltad? – szinte nem hiszek a fülemnek. – És ha most ezen felbuzdulva kettő-hatvannal tépem végig az egész utat? Utána meg le leszek cseszve?
Szívok még egyet a cigiből, aztán kidobom a csikk végét az ablakon. Végül, csak elindulok. Elég hamar bepakolom az autót hatosba. Annyira azért nem akarom kinyírni, úgyhogy csak olyan kettő-tíz kettő-húsz körüli sebességet megyek. Egy-egy élesebb kanyarnál, vagy a karomba, vagy a combomba kapaszkodik. Én meg mindig csak jót mosolygok rajta. Pedig a kanyarok többségét csak száz körül veszem be. Viszonylag egész hamar hazaérek vele. Az utcába érve már lelassítok negyvenre. Aztán teljesen megállok.
- Gondolom, nem szeretnéd, ha a kapuig vinnélek.
Megrázza a fejét. – Nem, jó lesz itt.
Bólintok, majd a combjára teszem a kezem. Áthajolok, másikkal lenyitom a kesztyűtartót. Előveszem a rágót és odanyújtom neki. A combján levő kezemre teszi a kezét miután kiszedett egy rágót, a többit pedig visszarakta.
- Köszönöm az estét. Nem is volt annyira vészes.
Megcsóválom a fejemet, nyelek egyet aztán elmosolyodok. A kezét nézem. – Én is köszönöm az estét. – Kissé a combjára támaszkodva közelebb hajolok és adok egy puszit az arcára még így a végén. Mosolyogva eltolja utána a kezem és kinyitja az ajtót.
- Szóval, akkor elkérhetem a teló számod? – intézek még hozzá egy kérdést.
Visszafordul, mielőtt kiszállna. Táskájába nyúl keresgél egy kicsit aztán egy névjegykártyát és egy tollat vesz elő. A kártya hátuljára felírja gyorsan a számát és felém nyújtja. Elveszem a kártyát és zsebre dugom.
- Keresni foglak.
- De azért ne zaklass – mondja mosolyogva és kiszáll.
Még figyelem, ahogy becsukódik az ajtó, de utána egyből indulok tovább. Összességében szerintem elmondhatom, hogy a vártnál jobban sikerült ez a mai este.
Előző részek
Hozzászólások
clexa ·
Szia. Nagyon tetszik a történet, a párbeszédeket meg egyenesen imádtam. Főleg , h humorral oldottad meg . Emese karaktere nagyo nagy arc :D
roo16xy ·
Köszi, hogy ezt megosztottad velem. Örülök, ha tetszik! :D

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A Tortenetek csapata új oldalt nyitott a lányokkal való szex randevúzáshoz: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: