Kellemes ünnepeket!

Az apró, szürkés űrhajó, szinte hangtalanul szállt le a sűrű felhőtakarón át az amazonasi őserdőben, valahol Brazília zöld szívében. Egy kisebb folyó partján, állatnyomoktól hemzsegő gázló közelében landolt, ahol talált egy erre alkalmas lepedőnyi helyet, a leszállást elemző rendszer.
Kinyílt az ezüstszínű ajtó és az egér nagyságú Felfedező kilépett a buja dzsungelbe.
Kezében egy kis kékesen világító szerkezetet tartott, ami folyamatosan feldolgozta a beérkező környezeti jeleket.

Minden békésnek és tökéletesnek tűnt és Ő nagyokat lélegzett a meleg, párás ám gondosan megszűrt levegőből, miközben érdeklődve forgatta kávébab formájú sisakos fejét.
Körülbelül fél órát barangolt a növényzetben, alaposan szemügyre véve scannelt mindent, amit érdekesnek vélt. Már éppen a pozitív értékelést, visszaigazoló gombot akarta lenyomni, a negyedik kezében tartott készüléken, amikor valami gép kattogó zúgása után egy hatalmas fa zuhant le, pont csizmás lábai elé.
Hátraugrott és sejtette, hogy csak tenyésztőkamrájából való kikerülése után valahogy hozzá ragad űr-mázli, mentette meg palacsintává lapítástól!

A fura recsegő hang újra felzúgott és újabb hatalmas, egészséges fák dőltek halomra a fakitermelő munkások éles láncfűrészeinek harapásai nyomán. Majd egy sárga buldózer tűnt fel, ami lánctalpaival feltépte az aljnövényzetet majd csápos acélkarmaival szorgosan, halomba kezdte gyűjteni a kivágott törzseket.
A Felfedező gyorsan az űrjárművéhez futott a robotpilóta pedig bezárta az ajtót mögötte.
Ő pedig a halványan készenléti módban hunyorgó indító konzolra csapott, áttetsző bőrű tenyerével.
Felizzottak a fények és az antigravitációs hajtómű pedig egy pillanat alatt elérhetetlen magasságba tolta a csészealjat.
A pilóta beütött egy pár koordinátát és kis idő múlva már a bolygó lakói szerint Északi Tengernek nevezett környék felett repült az űrhajó.A pilóta gondolt egyet és leszállt a kékeszölden hullámzó vízre. Mivel felderítő rendszerei szerint egy tengeri hajó volt a közelben úgy határozott megfigyeli személyzetének tevékenységét.
Egy modern halászhajó volt, ami hosszú fehér hálókat leengedve kerítette kézre a tenger lakóit.

Éppen a munka egyik utolsó fázisánál jártak, erős dízelmotorok húzták ki nyögve, erőlködve a kilométer hosszúságú, szakadásig megtelt fehér hálót.
A halászok a feltekert hálóból a használható halakat válogatás nélkül a hajófenékbe dobták.
Volt ott pár szelíd delfin, és kövér fóka is a hálókba gabalyodva, ezeket bárdcsapásokkal kivégezték, majd amelyik állat húsa nem volt használható vagy értékesíthető annak a tetemét visszadobták a tengerbe.
Amikor végeztek, a véres fedélzetet lemosták erős vízsugarakkal, majd némi fáradt
motorolajt is a tengerbe zúdítva, magasabb fokozatba kapcsolva elhajóztak.
A Felfedező nem hitt apró barna szemeinek, amikor a hajó belső monitorán végig követte az eseményeket.
Kezébe vette a scannert, alaposan kielemezte a történteket, és határozott mozdulattal elmentette vizsgálata eredményeit.
Felszállt a lassan viharossá váló tengerről, és az egyik közeli kontinens felé vette az irányt.

A kontinens közepén fekvő nagyváros felé repült, amit folyó szelt ketté. Fehér fényei vidáman világítottak a téli éjszakában. Az Felfedező a folyó bal partján tette le a hajót, egy lankás dombon álló díszes öreg épület kertjében, amit foltokban szürkéspiszkos hó borított. A házat kívülről színes lampionokkal, villogó neonfigurákkal rakták tele, hatalmas ablakai barátságosan fénylettek, sült hús és sütemények ínycsiklandozó illata lengte körül.
A pilóta átvágott a kerten, felhúzódzkodott pár kőlépcsőn aztán bemászott a bejárati faajtó alsó részén vágott résen, ami valószínű valami házi kedvenc be és kijárására szolgált.
Végigóvakodott a fal mellett majd egy tágas teremben találta magát, ahol egy zöld fa állt feldíszítve cukorkákkal és mindenféle színes aprósággal, alatta szalaggal átkötött kisebb nagyobb papírdobozok hevertek.

A nappaliból nyíló konyhában egy pongyolába öltözött, idősebb, ősz hajú nő főzőcskézett, miközben magában beszélt fennhangon. A szőke hajú unokájáról társalgott saját magával, aki még csak húsz éves, de már rossz társaságba keveredett. De talán most, karácsonykor meglátogatja őt!
Beszélgetnek úgy, mint amikor még édes kisfiú volt és a szép ajándékok láttán majd észhez tér és talán új életet kezd. Amikor ez jutott eszébe elmosolyodott, és még nagyobb elszántsággal kevergette az édes csokoládé krémet.
Miközben beszélt nem vette észre, hogy két férfi óvakodott be a lakásba.
A magasabbik kezében egy baseballütő volt, fejükön szemnél kivágott fekete sísapka.
Az idősebb férfi macska léptekkel az idős nő mögé került, meglendítette a kezét és egy hatalmas ütéssel, leterítette áldozatát, aki mint valami rongybaba csúszott a konyha kövezetére. A csokoládékrém kiömlött és lassan szétterülve körbevette a mozdulatlan testet.
A sarokba húzódott Felfedező a megdöbbenéstől mozdulni sem tudott, kék vére szinte megállt az ereiben, ahogy nézte amint a két férfi, kirabolja a lakást.
Levették a maszkokat, komótosan cigerettára gyújtottak, és röhögve értékelték a zsákmányt, amit egy fekete sporttáskába szortíroztak
- Na öcskös, ez jó fogás volt, na meg, izé Boldog Karácsonyt!- mondta a baseball ütős férfi és megveregette a szőke húsz év körüli társa vállát, aki bamba, kifejezéstelen részeg szemekkel mosolygott rá vissza.

A Felfedező kicsit magához tért, és a scanneren futó adatokat kielemezve összeráncolta mind a négy barna szemöldökét. Még egy pillantást vetett a feldúlt nappalira, aztán a falhoz lapulva kióvakodott a házból és beszállt a türelmesen várakozó járművébe és néhány perc múlva már az űrben száguldott.
Pár tízezer mérföld távolságban aztán megállította a hajót és egy fémpohárban vörösen bugyborékoló forró italt húzott ki az irányítókonzol alól, lassan hörpölgetni kezdte.
Kinézett a parányi ovális ablakon, kint a Föld világított békés, kékes fénnyel, távoli csillagok sápadt gyűrűjében az űr hideg feketeségéből kiemelkedve
Gondolkodott, lefutatott pár programot a gép számítógéprendszerein, majd amikor egy hosszú szöveg jelent meg a zöld képernyőn, bólintott majd lenyomott egy, a konzolból kiemelkedő piros gombot.

Ekkor egy apró rakétaszerű tárgy hagyta el a csészealjat, ami hamarosan a bolygóba csapódott, valahol a két barna sziluettű földrész közti óceánban.
A termonukleáris robbanás hatalmas szökőárt és lökéshullámot keltve körberohant a bolygón elsöpörve, felperzselve mindent, ami útjába került.
A viharosan gomolygó légkör alkotóelemeire bomlott és pár óra múlva már csak egy élettelen, füstölgő, szürke sárkupac maradt az egykori Kék Bolygó helyén.
A Felfedező elmosolyodott a jól végzett munka eredményét látva és arra gondolt, hogy mennyire szereti a hivatását, bár tisztában volt annak felelősségteljes súlyával is.
Elhessegette magától a túlzottan mély gondolatokat és miközben távoli bolygója felé, vette az irányt, azon gondolkodott, hogyan is szerezhetne kellemes ünnepeket népes családjának a közelgő újév alkalmából!