Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Dr. Stephen P. St.John: Sajnálom, hoyg nem tette egyér...
2024-03-27 20:43
lalityi9346: Várom nagyon a folytatást!
2024-03-26 17:27
kaliban: Hát ez q..va gyenge, a helyesí...
2024-03-24 15:19
golyó56: Tetszett. Folytatás?
2024-03-22 11:42
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Kéjutazás (4.fejezet: Bájcsevely a konyhában)

Hát, minek is tagadjam, szerelembe estem, de amennyi előnyét, legalább annyi hátrányát is megtapasztaltam a nagy érzésnek. Először is kezdem a sort a hátrányok regéivel, mivel én, a van két hírem, egy jó, meg egy rossz, mindig a rosszal kezdem. Puffanjunk át rajta minél előbb, mint egy kellemetlen kötelességen, utána jöhet a lazaság meg az élet-élvezet!

Először is ott találtam magam hirtelen furcsa hő-hullámok tetején, tehetetlen lélekvesztőként (bár a banyalázat sehogy sem tudtam idevonatkoztatni, lévén harmincas éveim legelején). A hőgutához hasonló elmeállapotok gyakran vörös rózsákat pingáltak egész arcomra, és csak a vak nem látta, hogy mennyire égek, mikor ősi tűz- gyújtó közelében kellett időznöm. Lehet, hogy a szégyenlősség is kezdett érzelmi repertoáromba betülekedni, de ezt a gondolat - próbálkozást, magamat áltatva, elhessegettem.
Idegállapotom, megérett volna egy átfogó neurológiai kontrollra, mert a kéz-és lábremegés mindennaposakká váltak, az eddig még nálam nem diagnosztizált szindróma tünet- együtteseiben.

Rogyadozó térdekkel, de ragyogó szemmel, átszellemült mosollyal közlekedtem a nagy kastély, szellemnek is tágas, helyiségeiben, néha nevetséges zerge-ugrásokkal, méterrel a padló felett, máskor meg őzike-szökdécseléssel.
S ami érdekes, bár ezt nem tudom, pozitívumnak, avagy negatívumnak ábrázoljam-e, az a következő jelenség.

Pár nappal kelepcébe pottyanásom előtt, vagyis időszámításunk előtt, még azon a ponton voltam, hogy már minden domborzatot, kitüremkedést fallosznak véltem. Talán ezért állítottak a távol keleten is annyi termékenységi szobrot. Rájuk jött a tüzelés vagy a homo erectussá válás, gyorsan állítottak egy jövőnek címzett bálványt, mert dagadozott a mellük, hogy csak úgy a semmiből rájuk rontott az ösztön. Nos, én nem döntöttem le a kastély-park egyetlen szökőkútját sem, emelni helyettük kultikus himbi-limbiket, de nagyon közel voltam hozzá. Most azt kell mondjam, hogy ezt a szívencsapást, mégiscsak több hátrány címszó illeti, mert akkor simán fennmaradhatott volna legalább egyetlen művem az utókornak. Győzhették volna kidekulálni, mit is ábrázol a tavacskába beállított amorf valami, aminek kissé megvastagodott tetején spriccel a víz. Hisz engem egyöntetűen a kétbalkezesek kasztjába lehet kategorizálni. Tehát kezdtem úgy érezni, hogy a szex a szerelemmel egyáltalán nem összeegyeztethető, mert a szexet túl piszkosnak találtam hozzá. Maximum a szenvedélyes nyelves csókig mehet el, de, hogy idegentestet befogadó barlanggá váljak ezt a gondolatsort, úgy ahogy volt, Szibériába deportáltam. Másfelől, valahol mélyen éreztem, hogy egyszer üdvözülök /vagy elzüllök/ a gróf karjaiban.

Hosszas filozofálás- a filozofálás, itt enyhe túlzás- jöttem rá, tehát, hogy Ámor engem kezd tisztára mosni, mint egy klórral dúsított, 40 Celsius-fokon a leghatásosabb, hagyományos mosópor, ami még a tetejébe a színeket is kíméli, sőt. Minden szín kezdett szürrealista élénkséget magára spektrumozni. Kedvenc színemnek a zöldnek, /hisz imádok zöldeket beszélni/ kismillió árnyalatát láttam megváltozni: A tompa penészzöld, ami kettőig sem tudott számolni, nem átallotta lelökni a smaragdzöldet trónjáról, nem beszélve a diszkrét palack-zöldről, ami hol harsogó, buja köntösbe öltözött, hol meg foszforeszkáló mellénybe bújt.
A vörös is bemutatta, úgy istenigazából, mi is az a pipacsszín, skarlát és rubin által elkövetett elemi képentörlés.

A kék meg úgy skálázott, mint egy szalmalángra kapott bakfis az ének- próbákon, az égszíntől, azúron, zafíron és türkizen keresztül, egészen a mély ultramarinig és közben egyet csak úgy saszzézott topáz-topánban. Még a szerény szürke is bemerészkedett a próbafülkébe, mint egy áruházi szarka árnyalatok rétegeit húzta magára, majd kaján mosollyal nyalta hátra séróját a kirakat-üvegben, amikor az adrenalin már kissé kezdett zuhanni vérében.
Ám, egyszercsak minden szivárvány eltűnt körülöttem, s láss csodát: hát, mintha egy habókos szobafestő /vagy csak egyszerűen részeg/ az egész világot rózsaszínre pacsmagolta /még a filodendront is/.
Nem csoda, hogy úgy elvarázsolódtam, mint a cilinderből kicibált nyúl.
Aztán jöttek ugye az illatok: Még a trágyadomb mellett sem mentem el orrbefogva, mint máskor. Sőt azon gondolkoztam, hogy lehetne az árnyékszék illatára valami gyönyörűséges költeményt kitalálni, de minden szinonima kevésnek bizonyult az élethű ábrázoláshoz.
Nem beszélve grófom illatáról, ami maga volt a párzásra készülő vadállat illatmirigyeinek párlata mixelve az ámbráscetével. Annyira rákattantam natúr és vonzó illatára, hogy egy alkalommal elcsentem egyik ingét a szekrényből és esténként, elalvás előtt arcomra terítettem.
– Ezt terítsétek rám szemfödélnek-, fogalmaztam magamban végrendeletem egyik sorát és sokszor éjszakánként arra ébredtem, hogy majd megfulladok, ahogy az ing álomba-forgolódásomkor zsákszerűen rátekeredett okos fejemre.
Előbb keltem reggelente, mint a legvénebb szakácsnő vagy a gróf nagyapja, pedig őket aztán nehéz volt megelőzni. Szerintem egyszerűen le se feküdtek, hogy egymással nem, arra mérget mernék szippantani.

Annak ellenére, hogy egy- két órácskát szundikáltam, mindig fura mód üdének, mondhatnám virgoncnak, éreztem magam. Mint egy őrült rohantam a törpekakas kukorékolásakor, a kastélyparkba,- mezítláb, hogy érezzem a harmatos rét, hűs nyaldosását – jaj, csak le ne késsem a reggeli pirkadat- koncertet, aminek harmóniájában az első madárfütty, trilla, még a varjúkárogás is a végletekig gyönyörködtetett. Szerelmem hangját pedig egyszerűen a hím-szirén hangjával vontam párhuzamba, aminek hallatán a hideg futkározott csatakos hátamon.
- A 21. században már biztos vinnének a gumiszobába.- aggódtam egyszer- kétszer magamért, de aztán az ózondús, füst és szmog-mentes levegőre fogtam az érzelmek ilyetén túldimenzionáltságát.
Nos vegyük a tapintást… jesszusom hát én még azt a rohadtul kemény darócruhát vagy gyolcsot is úgy éreztem, mint ferdeszeműek által védett négyezeréves titok suhogó- simogatását bőrömön.

De legjobban az ízekkel kezdtem hadilábon állni. Néha ugye kisegítő voltam a lepusztult konyhában, amiben egy percig sem forgolódtam otthonosan. Az öreg szakácsnő sem csípte a burámat. A szipirtyót csak két odvas fog választotta el, hogy a hamut véglegesen, már csak mamutnak tudja artikulálni. Segítőkészen neki adtam fogászom névjegy kártyáját, de a boszorkány olvasatlanul a tűzbe dobta. A vén banyája, hát még a segítő kezet is elutasítja! Mit érdemel az ilyen? Aszott rőzsehordóként rója az ösvényeket nap, mint nap és ne tévedjen egy férfi sem az útjába!

Szóval, a konyhában merítettem egy kis bátorságot, hogy merítsek a levesekből és mártásokból -magamat főkóstolóvá avanzsálva- és hamarjában eldöntöttem, hogy itt minden nagyon édes. Ez aztán vonta maga után, kezem sótartó utáni matatását, ami végül minden gasztronómiai remekművet elsózott menzamoslékká redukált. Mentorom az aggszüz, fejemre is olvasta kiskuktai ténykedésem mellényúlásait, döglődő holló-vészjóslással. Bár, így utólag visszagondolva az ő hegyi/kecske/ beszédei követték el a hógolyó- képzés igazán figyelemre méltó pionír-szerű mozdulatait.
A káprázatos völgybe éréskor vajon kinek jutna eszébe, hogy a kezdetek drámaiságán elmélkedjen, főleg ha nagyokat nyög a lavina mázsás súlya alatt…
Nos szembesülnöm kellett mesterem dorgálásával:
- Hát most már ki meri ezt az „abálét” Baltazár úr elé vinni a dedikálásával?- károgta egy déli verő/legény/fényben, a húslevest megkóstolva, a kanalat földhöz vágva.
- Baltazár?- nincs annyi kérdőjel a világon, amit én utána biggyesztettem csodálkozó mondatom soha véget nem érő végére. - Ilyen szép embernek, hogy lehet ilyen ramaty neve- csúszott ki a számon önkéntelenül és liba- meggondolatlanul.
Az öregcsaj gyorsabban fordult meg, mint ahogy azt a meszes gerincétől még a legnevesebb ortopéd szaktekintély is elvárhatta volna.
- Ne má! „Szép ember”… ismételte bugyuta elszólásomat - szűz anyám és minden szentek, borogassatok, de íziben. Te balga lány, csak nem gyúltál be a gazdám iránt - és hányta a kereszteket, mint egy rózsafüzérnyi szentfazék az első sorokban…

A bíbor gyengécske, amatőr piktornak bizonyult, amikor arcom színeváltozásáról akart portrét festeni.
- Hát mit képzelsz magadról te kis senki, cseléd vagy, messze estél te az úri gusztustól. Soha nem alacsonyodna le hozzád az úr, esetleg néhanapján strózsáknak vagy ágymelegítőnek használna, mikor fázik a prosztatája.- károgott jókat röhécselve, üszkös fogait „kivillantva”, egyre kiábrándítóbban a vén méregkeverő.
- Mit gondolsz, miért ment el az előző madárka- folytatta- nem bírta a gyűrődést, ki akarta sajátítani a grófot, de ő csak köpőcsészének tartotta a kis havasi gyopárkát, nem voltunk süketek, visszhangoznak itt a termek, főleg éjszakánként… meg sokszor itt brühült nekem bele a kovászba, alig győztem a lisztet utána szitálni. Azt panaszkodta, hogy az úr még meg se csókolja „szerelem” közben… ezt a sorsot akarod te is? Ha egy lányos Casanováról álmodozol, aki pátyolgatja a mimóza lelked, meg bíbelődik az utójátékkal, alaposan melléfogtál, mert a gróf úr egy Don Juan. Mire megfordulsz, már rég kiugrott az ablakodon, csak a védjegyét hagyja hátra a lepedődön. Amikor a tündérvirágszálat is bedobta origa. ori-gó… mi a fene az, mikor többen bujálkodnak?
Szemem akkorára kerekedett, mint egy zsebóra felpumpálva.
- Orgiába- mondtam tétován.
- Na abba! Hát másnap eltűnt a kis húsevő növényke, mint a kámfor, a kétheti bérét is itt hagyta, nemcsak a referenciáját, pedig jó referenciákkal távozhatott, volna- kuncogott.
Nekem meg az a sanda gyanúm támadt, hogy a matróna kötögetés helyett kagylózással töltötte álmatlan óráit.
- Majd egyszer megöregszel és rájössz, milyen a kan virtus, csak a lábad köze érdekli őket, kisanyám- mondta végül, és rám csukta a spájzajtót.
Hát én meg ott maradtam benn, és jól kibőgtem magam, hogy megint csöbörből vödörbe csöppentem és nem bántam volna, ha már másnap százhúsz éves kisnyugdíjasként kelek, csak ne kelljen hallgatnom vérem duruzsoló gordonkajátékát a fülemben.

Arra eszméltem, hogy kezd rám sötétedni. A füstölt húsok elnyújtott árnyéka El Greco festményeket penclizett a deret lehelő falakra. Kisompolyogtam a konyhába.
Amálka- így hívták a sok telet látott szakácsnőt, éppen egy csirkét kopasztott a vacsorához.
- Na, ma kimentettelek, mondtam, hogy gyengélkedsz…- lihegte már valamivel barátságosabb hangon.
Mikor meglátta bedagadt szememet gondolt egy nagyot, hogy mivel nyissa fel.
- Na, idehallgass síróbaba, elárulok neked néhány konyhatitkot.
Hangját olyan tompán hallottam, mintha engem lecsuktak volna a borospincébe, ő meg a masszív tölgyfaajtó mögött kotkodácsolna.
- Nem volt mindig ilyen zárkózott a gazdám. Míg az úrnő vele volt, csak nevetni láttuk őt. Hát, ha nevetni látnád őt, tényleg megszakadna a szíved, hogy nem lehet a tiéd… Egymást érték itt a bálok, vigasságok. Azok voltak csak a szép idők, jó zsíros falatok, nemes borok maradtak reggelre, a leszedésre váró asztalokon- és alig észrevehetően megnyalta papírvékony szája szélét.
Minden cseléd magas koleszterinnel, májcirrózissal küszködött akkortájt - gondoltam gúnyosan, mert a fájdalom már kezdett groteszk hieroglifákat vésegetni lelkem, ledőlni készülő, obeliszkjére.
- Nos, több mint öt éve, hogy az úrnő befogatta a négy almásderest a legszebb hintóba – folytatta Amálka a szívet tépő sztorit- és illa berek nádak erek- azóta se láttuk. A gazdám, bizisten még mindig őt várja.

A féltékenység hirtelen száznyolcvan fokot csavart modoromon.
- A grófné eltévedt a rengetegben és már rég kiszarták a medvék- sikítottam Amálka képébe.
- Tisztelettel beszélj az úrnőmről te kis riherongy, mert feltörlöm veled a retket-, rikoltotta és kihúzta a csirke belét, egyetlen brutális rántással, majd fenyegetően szamuráj módra meglóbálta. Nem álltam be védekező pozícióba, hadd csapjon képem, megérdemlem.
Aztán, mikor kicsit lecsillapodott egy árnyalattal szelídebben folytatta a szappanoperát.
Az úrnőnk maga volt a földreszállt angyal. Isten az ilyesféléket akkor teremti, mikor nagy ajándékot akar küldeni valakinek. Szép volt, jóságos, nagylelkű, fogékony a művészetekre. Igazi fejedelemasszonyként tiszteltük és a legnagyobb szeretettel vettük körül. Miután elment, itt meghalt az öröm és még kísérteni sem jár vissza. Mesemondóm itt egy kicsit elrévedezett, még egy rövidet bele is horkantott… majd kómásan folytatta:
- Azt beszélik, bele szeretett valami szélhámos csepűrágóba vagy tudom is én, fűzfapoétába… de lehet, hogy csak szóbeszéd.
- Maradt valami kép az úrnőről, kérdeztem nagy sokára, remegő hangon?
Volt egy róla, sajnálhatod, hogy nem láthatod- gyönyörű volt, te sem vagy csúnya, de hozzá képest csak egy nőstény Frankeistein vagy.
- Hát ilyen érdekes meghatározást még nem hallottam az asszimetriáimra és diszharmóniáimra- gondoltam, és abszolút nem sajnáltam, hogy nem látom azt az átkozott képet.
Amálka még félálomban is tántoríthatatlanul mesélt, mint aki beállt:
- Egy éjszaka arra ébredtünk, hogy a gróf üvölt, mint aki meggárgyult. Hát a képet verte szét baltával apró sallangokra. Utána úgy leitta magát, hogy csak egymást kérdezgettük itt tanácstalanul: most papot vagy orvost hívjunk…

Az öreg csaj elszundított, kivettem kezéből a csirkét és feltettem főni.
Ez egyszer nem sóztam el…


Ezek után nem tudtam, hogy haragudjak Amálkára vagy hálával tartozzak-e neki a szexuális felvilágosításért. Viszont, mégsem tudtam grófomat kiverni a fejemből. Talán ez olyan tiltásféle volt, mint mikor a kisgyereknek kántálják, hogy „süti-süti kiskezét”, és a csöppség akkor is megtaperolja a kályhát.
Hozzászólások
További hozzászólások »
Corvin ·
Maria,
ne hagyd magad eltantoritani. Akinek ilyen tortenelmi neve van, az nem riad vissza egy kis crucifix-tol.
(Ok elfogult vagyok, az edesanyam is Maria volt)
Mária de la Cruz ·
Hát a bikaviadalok ideje lejárt, sem matador, sem toro nem szeretnék lenni. Édesanyád biztosan remek és okos asszony volt./nem nyalok, csak ami jó, el szoktam ismerni, teljesen elfogulatlanul/ :)

Tűzmadár ·
Megszoktam a gördülékenységed, s most úgy tűnik kissé akadozva kezdted. Talán nem volt hozzá sok kedved…?
Hálistennek, magadra találtál, mármint ha ez a stílus vagy te.
Miközben olvastalak azon tűnődtem, jó volna egyben élvezni az egészet, de egyes fejezetek stílusában van akkora eltérés, - emlékszem a vulgárisabbra, - hogy nem igazán lehet összeilleszteni őket. Vagyis, ha befejezted a kisregényt, úgy vélem az egészet picit át kell gyúrni, aztán elküldhetnéd a címemre. :-)
Mária de la Cruz ·
Hm, gördülékenység. Mikor magamat visszaolvasom, arra gondolok, mi van még nem találták fel a kereket hogy trágyát talicskázok szögletes gömbölegen...
Az egyes fejezetek között fényévek, idözónák vannak.
Gyúrni. Jó ötlet. Agyamra kellene.
Ha eccer kész lesz, átdagasztom és elküldöm.:)

Tűzmadár ·
Köszönöm. :-)

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A Tortenetek csapata új oldalt nyitott a lányokkal való szex randevúzáshoz: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: