Katonadolog - Csábítás a kaszárnyában

Húsvét hétvége......A magányos embereknek az ünnepek lelki megrázkódtatások, engem üres falak várnak többnyire. Bérelek lakást, de erre a három napra sem akarok oda menni, inkább a kaszárnya megszokott falai vegyenek körbe. Vállaltam a felügyeletet, öt éve hivatásos tiszt vagyok, hogy milyen rangban, hadd maradjon az én titkom. Jó csapatot vezetek, mindenre elszánt, képzett katonákat, akik felesküdtek a haza zászlajára.
Eva, a volt feleségem, keresztbe tett a tervemnek, elutazott a szüleihez, nagyon szeretném látni a fiamat, valami mégsem vitt rá, hogy a volt apósomékkal ünnepeljek.  A katonaélet igazi férfivá tesz - mondják, mindenesetre családapa és férjként csődöt mondtam, Eva nehezen viselte a hosszabb, rövidebb távolléteimet, de azt hiszem túl fiatalon vettem feleségül. Fellángolt a szerelem, s közben arra nem is gondoltam, hogy nem vagyok olyan romantikus férj, ahogy a feleségem beállított képzeletében. Az élet mókuskerekében elfelejtettem a házassági évfordulónkat is, és amikor mégsem tudtam eltávra menni, a fiam születésnapján, végleg elromlott közöttünk minden.
Két éve váltam el, azóta szabadon úszom az alkalmi viszonyaim között, nem akarok egyelőre tartós kapcsolatot, harmincnégy évesen, talán még van időm...
- Elférnél itt te is - hívott fel a volt apósom, akivel tartjuk a jó viszonyt.
- Köszi Steve, de dolgom van.
- Te tudod fiam, de ha mégis meggondolnád magad, szívesen látnánk.
Az öreg Steve...jó lelkű ember, a család is, meg sem érdemeltem őket.

Egyetlen katonám maradt velem, Jenkins, újonc, alig ismerem,  magas, akár én, erős izomzatú, kék szemű. A zuhanyrózsa alól lépett ki, testén szánkáznak a vízcseppek.  Homokos–drótos terepen gyakorlatoztunk, pár kilométert kúsztunk ötven kilós hátizsákkal, edzeni kitelt az időnkből, bár a fiú biztos a pokolba kívánt, amiért a szabadnap ellenére is magammal parancsoltam.
A kék szemei megrebbennek, sután figyel. Visszautasíthatott volna, mégsem ellenkezett,  én pedig ki akarom ismerni. A mi világunkban jó tudni, kinek mi a gyengéje, és mit lehet rá bízni éles helyzetben.
- Miért nem ment haza a családjához?
- Azért uram, mert nem látnak odahaza szívesen. Két hete csúnyán összevesztem a szüleimmel. Inkább gondolkodom a jövőmön, mintsem hallgassam a fejmosást.
- Hány éves is Jenkins, mondja csak?
- Huszonhárom, uram!
- És a nők? Biztos odahaza akad csinos lány, aki örülne magának.
- Nem kívánom ilyesmivel terhelni.
Kissé felhúzom a szemöldököm, tetszik az egyenes válasz, a zárkózottság nem annyira. Jenkins addigra kész a törölközéssel, rángatja  magára a ruháit. Én még mindig a hajammal bíbelődök, a tükörben bámulom a trikóba bújtatott felsőtestem, az erős bicepszemet, a tiszta terepnadrágot, eggyel beljebb kell húznom a derékszíjat. Jenkins is engem figyel, terepszemlét tart rajtam, mintha minden porcikámat le akarná térképezni. Valamelyest zavarba is hoz, ami nálam ritkaság.
- A múltkori bevetésen összeszedtem egy jó kis gyomorfertőzést, még mindig nem jöttem egészen rendbe.
- Nyugodjon meg, jól néz ki uram. A mi munkánk sajnos nagyon veszélyes.
- Hivatásunk Jenkins. A hivatásunk.
- Igenis uram!
- Megkérhetem, hogy ne uramozzon! Nem vagyunk szolgálatban. Fújjon egy kicsit és pihenjen. A nevem tudja jól, Dean.
- Igenis Dean őrnagy! Maga Olasz származású?
- Számít ez valamit?
- Nem, csak a sötét haja, a bőre...és a zöld szeme.
Felnevetek - Valóban digó sármom van, de amerikai vagyok, mint maga.

Délután ötre jár az idő, a kantint már zárva találtam, alig lézengtek néhányan a támaszponton. A hozzám hasonló rangú kutyák mind a családjaikkal, pár őrszem, és szerencsétlen maradt a falakon belül.
- Mit szólna, ha kiugranánk a városba, legurítani pár sört?
- Nem tudom, azt hiszem, kihagynám, ha nem haragszik.
- Azt nem, de elég unalmas itt jelenleg.
- Akkor, nem bánom, de öltözzünk át civilbe, kiesnek a lányok, asszonyok szemei mind, amikor így megjelenünk a városban.
- És, az olyan nagy baj? Hozzászoktak rég a városlakók, hogy katonai támaszpont fekszik a peremvidéken, fel-felbukkanunk mindenütt.
- Nem kedvelem a feltűnést.
- Na, látja, ebben hasonlítunk. Ha csak ez kell, menjünk civilben.
Amire indulni akarunk azonban, piros riasztást adnak ki, a hírek szerint hurrikán is közeledhet, de vihar mindenképpen. A legénységi szállás ablakából figyeljük, ahogy a zászlót tépi a szél, és öklömnyi jégdarabokat vet ki magából minden felhő.
- Ez nem jött össze uram.
- Nem baj közlegény, majd olvasgatok.
- Meg...megkérdezhetem, hogy a maga pozíciójában, miért nem a tiszti szálláson van elhelyezve? - A fiú szemei megrebbennek, haptákba vágja magát, és tisztelegni kezd. Lustán elmosolyodok.
- Hagyja ezt Jenkins, mondtam már, nem vagyunk szolgálatban. Jöjjön velem, van egy kis tequilam.

A szobám, csöppnyi konyhám, nem messze van legénységi szállástól, csupán pár méter választ el a közöstől. A tisztek a főépületben éjszakáznak, csak én vagyok kakukktojás.
- Üljön le - mutatok a két székem közül az egyikre. A közlegényem körbe pillant, kíváncsi, nem csoda, kevesen jártak az ajtón belül, a magánszférámat nem szeretem megosztani az embereimmel.
Az első pohár után, ahogy várható, oldódik is a hangulat. A fiú szemei élénkebbek, megisszuk a pertut is, azon kapom magam, hogy a házasságomról beszélek.
- Ne hibáztassa magát, szerintem maga olyan ember, akire fel lehet nézni.
- Csak mert az őrmestered vagyok, nem muszáj dicsérgetned.
- Nem azért mondom, nagyszerű stratéga, és katona. Jellemes, becsüli az embereit…
- Alig ismersz, és elfelejtetted?  Pertut ittunk. Ha nem vagyunk szolgálatban, tegezz.
Közben a hűtőből két pizzát veszek elő, egyiket melegítem a másik után, az elsőt Jenkins elé tolom. Evés után fogy a cigi, kiürül az üveg, Jenkins pedig egyszer csak majdnem elbőgi magát. A szüleiről beszél, és arról, mekkora fájdalmat okozott nekik. Az ital oldotta gátlásait, felkészülök a lelki szemetesláda szerepére. Azt hiszem agyturkászként is léteznünk kell, ha jó vezetők akarunk lenni.
A fiú hirtelen a nyakamba borul, akár valami nagy gyerek, a könnyei eláztatják az ingemet, rühellem, de valahol mégis meghat.
- Fejezd ezt be, nem méltó olyan katonához, aki nálam szolgál! - Addigra összeér a homlokunk, rég levettem az őrnagy valómat, nem vagyok más, csak egy részeg, Jenkins meg egy másik.
- Menjünk be a szobába, elzsibbadtam egészen, majd ledőlünk, és beszélgetünk úgy. - A javaslatomat tett is követi, összekapaszkodva szédülünk az addig zárt ajtajú magánszférámba. Jenkins csuklik, tele zsák módjára eldőlünk az ágyamon, nem priccs és katonai fekhely, de nem is franciaágy, félig-meddig lelógunk róla.
- Túl sokat ittam, azt hiszem, vizelnem kell.
- Elkísérlek, főleg hogy nekem is kell.
- Tessék, előbb te.
- Nem, te vagy a házigazda, tiéd az elsőbbség.  - Végül, akár a kölykök, egyszerre toljuk le a nadrágot, egymásnak feszül az oldalunk, miközben becélozzuk a WC kagylót. Van abban valami perverz, ahogy egymás mellett csurgatunk. Jenkins már nem is a saját szerszámát figyeli, hanem az enyémet, abban is van valami mocskos. Nagyjából azonos a méretünk, és vastagságunk is. A vizeletünk lentebb összeér, felkavaró.
- Szép szerszám.
- A tiéd is.
- Le tudnám ápolni.
- Inkább kihagynám, megrögzött hetero vagyok.
- Attól még lehetne jó. - Megrázom a fejem, a mellkasomba tompa nyomás költözik.
Odakint még mindig erősen zúg a szél, az eső, hol ömlik, hol csendesebb. A viharfelhők felettünk állomásoznak, ki tudja meddig tart a cudar idő. Késő éjjel van, és fel sem fogom, Jenkinstől, miféle ajánlatot kaptam. Ha józan lennék, bizonyára itt elvágom a közös estét, de jó vele…
A fiú néz ki a fejéből, nem úgy tűnik, mint, aki menni készül, újra leheverünk, csak fekszünk csendben pár percig. A vendégem mocorog, mint akit bolha csipdes, félhomály uralkodik, a konyhából bevilágít a lámpafény, Jenkins engem bámul.
- Mi az?
- Hiányzik a …szex.
- Hm barátom, ez itt gyakorta előfordul. Holnap kimegyünk és…
- Ma is megoldhatnánk, csak mi ketten.
- Mondtam már, hogy…
- Visszautasítasz, anélkül, hogy tudnád, mit adhatok?
- Jenkins, kezdtelek megkedvelni, de ilyesmiben nem szokásom részt venni.
A fiú taktikát vált, azt mondja rendben, közben elkezd nekem mesélni egy-két élményéről, főleg arról, hogy szívja a farkat, és mennyire szeret szopni, ha úgy adódik. Felizgulok, de nem a homoszexualitás miatt, hanem az érzéstől, a szex témájától.
- Elhiszem, hogy jó vagy, de én képtelen lennék élvezni.
- Katonadolog. Tudod, mi megy éjjelenként a szállásokon, és néha nappal is.  - Jenkins fölém hajol, az arcom simítja, nekem meg nevethetnékem támad, nem értem miért jó ez nekem, totál ki lehetek ütve.
- Van róla tudomásom, mindig is akadt ilyesmi.
- Megmutatnám, hogy miről nem akarsz tudni.
- Eltöröm a kezed, ha úgy érsz hozzám.
- Kemény vagy, akár a kő – kétértelmű a megjegyzés, de Jenkins keze az ágyékomra tapad, észre sem vettem, hogy arra matat. A farkam lüktet az érintéstől, és nem kap a fiú tőlem sem egy, sem két taslit, így tovább mozgatja kezét a nadrágom elején. Nem veszem komolyan az egészet, a vibrálás mégis átterjed az ágyékomról a hasamba, majd a combomban is érzem.
- Fogalmam sincs mi lelt, ezt biztosan nem akarom, és ha holnap majd eszembe jut, megkereslek és agyonverlek.
Jenkinst nem tudom eltántorítani, hiába fecsegek, a testem elárul mindent, ahogy forrón, sóvárgón lüktet a kemény vesszőm, amint behorpad a hasam, kezem ökölbe szorul, hogy magamba rejtsem a feltörni készülő nyögéseket. A szuszogásunk elmélyül, Jenkins a nyakamba csókol, és akkor érzem: veszett ügy bármi ellenállás, mert olyan örvénybe kerülök, ami szippant magába mélyen.
- Kihasználod a vendégszeretetemet, és a részegségemet. Lebegek Jenkins.
- És még fogsz is, csak hagyd, hogy boldoggá tegyelek. - Jenkins kihúzza az ingemet a nadrágomból, felhajtja, a hasamra csókol - a köldököm fölött, ujjai ügyesen oldják a nadrágszíjat és gombjaimat. Borzongás fut keresztül rajtam, kevésszer érzett izgalom kap el. Megemelem a csípőm, lekerül az alsó ruházat, a merve vesszőm kipattan szinte a fogságból.  Egyik lábammal rugdalom le, a másik lábszáramon maradt nadrágot, Jenkins mohón simogat, előbb a combomat, majd a lábam közé nyúl, nagy tenyerével megemeli a herémet, tenyere siklik fel s alá a lábaim között.
- Ah, de jó vagy - leheli csókját, nyelve játszik a golyóimon.  Aztán a vesszőmön suhan, odahajol, illatot szív, majd elkezd nyalni hosszában. Megemelkedik a hasam, az izmaim összehúzódnak, Jenkins szuszog nálam is jobban, a makkomat a szájába teszem. Nem fogom fel, mit csinálok, forog velem minden, kéjes borzongás ragad magával, hagyom, hogy a nyelv és a száj, azt tegyen, amit csak akar.
Valami azért lázad bennem tudat alatt is, mondogatom:- Barom vagyok, úgyis ezért meglakolsz - közben pedig élvezek mindent.
- Na milyen? - emeli felém az arcát Jenkins. Már alig van valami vissza attól, hogy megremegjek az orgazmustól.
- Szar, kurva szar.
- Ah, értem.
Jenkins újra bólogatni kezd a falloszomon, én meg képes vagyok a haját túrni, mint egy nőnek, már semmi nem érdekel, vörös ömlik elém, az élvezet jön, akár a gyorsvonat. Ívbe feszül a testem, ugyanakkor a fejem az ágyba süpped, kifeszített húrként élvezek. Jenkins nyalogatja a kilövellő magomat, mormog közben, mintha valami finom nedűt kóstolna. Már semmi nem jön belőlem, ő mégis élvezettel nyalogat, puszilgat, jár a nyelve az ágyékomon. Szégyen önt el, kezeimet az arcomra szorítom, de az utójáték is jól esik, kellemes.

Hallom a papírzörgést, a fiú rendbe teszi magát, majd nekem feszül az oldalt fekvő test. A csípőmön a fallosz meleg keménysége - dörgöli nekem magát, mellkasomra hajolva keresi a mellem. A bimbóimat szívogatja, akár ha nő lennék.
- Mondj valamit. - keresi a tekintetem.
- Most semmi nem jut eszembe.
Sóhajt, a keze levándorol a lába közé, dörgölőzés, húzogatás, nemsokára meleg ömlik az oldalam felé, Jenkins hosszan nyög, amint élvez. Nem nézek rá, fejemet el is fordítom, nincs semmi épkézláb gondolatom.
Nemsokára Jenkins mellém kucorodik, takarót terít ránk, belealszok a döbbenetbe, a kielégülésbe, és csendbe.



2014. Márc. 24.