Karmazsin Folyó - Második fejezet

Elöljáróban és figyelmeztetés gyanánt:
A történet továbbra sem gyerekmese, de ebben a fejezetben a történeten van a hangsúly. Ez egy eléggé nehezen emészthető pontja a sztorinak, sokan itt szoktak megállni, hogy majd tovább olvassák, ha kedvük és lelkierejük lesz.
Azért remélem, összességében ez is tetszeni fog, és nem ez lesz az utolsó, amit feltöltök nektek. ;P

Délelőtt Jeremy összehívta a lányokat a csapatszállító elé, majd bejelentette:
– Egy vásárlónk ragaszkodott hozzá, hogy itt legyetek, amikor megköt velem egy üzletet.
– Jeremy, ugye nem akarsz belőlünk kurvát csinálni? – sandított a kereskedőre Ryana.
– Nem egy rossz ötlet –
Eresztett meg egy farkasvigyort a férfi, aztán szelíden felnevetett, és legyintett.
Ryana legnagyobb meglepetésére a kuncsaft nem egyedül jött, hanem egy nagydarab, komor, bőrdzsekis és napszemüveges, fekete férfi társaságában. Maga a vevő pedig:
– Ron?
– Helló, lányok! Szeva, Jeremy.
– Üdvözöllek titeket a kereskedésemben! Bármi, amit látsz, eladó!
„Csak ezt ne mondtad volna, te aljas hiéna…” – szorította össze a fogait Ryana.
– Nagyszerű, mert mi épp híján vagyunk pár embernek!
Jeremy először köpni-nyelni nem tudott a döbbenettől, majd gyorsan megrázta a fejét:
– Sajnálom, de a testőreimet nem adom – nekem pedig vezetnem kell a boltot.
– Pedig nagyon is előnyös áron vennénk meg őket. Engem például kimondottan az érdekelne – mutatott egyenesen Ryanára, aki a döbbenettől falfehér, majd a felháborodástól rákvörös lett, de inkább nem szólt semmit.
– Nem hinném, hogy megválnék tőle, bármennyit is fizetsz.
– Mit szólnál, mondjuk ötvenezerhez?
– Te most viccelsz? Ennyiért még egy jóval kevésbé kedves testőrömet sem adnám.
– Hatvanöt.
– Na de kérlek, egy ilyen kiváló harcosért? Legalább száztíz.
– Annyira azért nem harcol jól. Hetven.

Ryana egyre dühösebb lett, azonban Ron láthatólag halálosan komolyan vette, amit csinál.
– Száz.
– Nyolcvan.
– Kilencvenhét.
– Nyolcvan, és egy liter víz.
– Kilencven, és a víz.
– Nyolcvanötnél nem adhatok többet a víz mellé.
– Hmm… Nyolcvanöt, egy liter víz, és a dzsekid.
– A dzsekim nem adom.
– Akkor nincs üzlet.
– Adok egy pár kesztyűt, egy liter vizet, és Nyolvanöt-ezer ércet.
– Rendben!
– Hogy micsoda!? – Ryana nem bírta tovább. Valamit mondania kellett erre a nonszensz baromságra.
– Ryana, az úr megvett téged Nyolcvanöt-ezer ércért, egy liter vízért, és egy pár kesztyűért.
– De… de…
– Amint mondtam, mostantól ő dönt a sorsodról.
– Hallottad, Ryana – felelte Ron, majd tekintetét a nőébe fúrta. Ellentmondást nem tűrő hanggal folytatta:
– Mostantól az én testőröm vagy, és követsz engem.
– Micsoda!?
– Ottó, magyarázd el neki.
A férfi egyszerűen felkapta a nőt a vállára, majd annak rúgkapálását észre sem véve elindult vele a megbontott tábor felé.
– R… Ryana… – szólalt meg Arina erőtlenül.
Ron azonban ismét a kereskedőhöz fordult:
– A másik háromért mennyit kérsz fejenként?
– A kicsi nem eladó. Rá igényt tartok.
– Pedig lenne rá is vagy száznegyvenem.
– J… Jeremy… – pillantott kétségbeesve a férfira Nitty.
– A másik kettőt elviheted száznyolcvanért, és visszakapod a kesztyűt. Jobban megéri neked, hidd el.
– Hmm… Százhatvan, a kesztyű maradhat, és veszek még valami kacatot.
– Nos… – fordult Jeremy az előző jelenet sokkjától még mindig értetlenül álló páros felé.
– Rendben. Legyen százhatvanöt, és a kesztyűm vissza a két nőért.
– Üzlet – vigyorodott el kajánul a férfi.

– Hé, Ottó! – szólt oda Ron a nagydarab embernek, aki időközben alaposan megkötözte Ryanát.
– Ha egy ujjal is hozzám ér, meghal – felelte Jetta, és jéghideg pillantást vetett először Ronra, majd Jeremyre is.
– N… Nitty – emelte fel aggodalmasan a tekintetét Arina.
– Hát, ha meguntad a kiscsajt, akkor majd szólj, és elviszem. Gyakran járőrözgetünk errefelé.
– Észben tartom. De ne számíts rá egyhamar. Nitty nagy kincs errefelé, te is tudod.
– Persze. Csak gondoltam, átvenném akkor már az egész pakkot.
– Kétszázhetvenért hajlandó vagyok megválni tőle… ha ő is úgy akarja. De alább nem adom.
– Jeremy… – Nitty hangjában iszonyatos kín csendült. Kétségbeesetten fürkészte a férfi tekintetét, aki azonban kifürkészhetetlenül mosolygott rá. Nem tudta eldönteni, mit tegyen… ez az ember eladta a barátait egy idegennek. És most – kizárólag az ő érdekében – lemondana róla, ha velük akar tartani. És mit jelent az, hogy…
– Kurva borsos áron adod a cuccaidat, ugye tudod?
– Az utolsó testőröm akarod megvenni. Ez hatalmas érvágás lenne számomra.
– Úgyis csak ágyasnak használod.
– Na de…!! – Jeremy felháborodásának minden apró jelét kétszeresére nagyította.
– Ennyiért most tuti nem kell. Már így is két motort le kell terhelni. És látom, hogy még ő se nagyon akarna jönni. Majd legközelebb.
Ottó eközben megérkezett.
– Kísérd őket a többiekhez. Ha kell, vidd. Ja, és vigyázz a nagyobbikkal, eléggé harapós kedvében van.
– A nevem Jetta. És ha akár Arinának, akár Ryanának baja esik, megdöglesz.
– És ha sokat pofázik, kötözd is meg, és tömj bele rongyot.
Jetta néma dühvel és mély megvetéssel mérte végig mindkét motorost.
– Oké. Mehettek. Ja, kösz a vizet, Ottó. Én is mindjárt jövök, csak még fizetek.
– Öröm volt veled üzletelni – vette át a pénzt és a vizet Jeremy vigyorogva.

Mikor a motorosok végre távoztak olyan déltájt, Nitty zokogva borult az egyik matracra. Jeremy békén hagyta. Dolgozza csak fel a történteket. Kissé rossz szájízzel ugyan, de beült a volán mögé, és beindította a motort.

– A picsába! Eressz el, de azonnal! – üvöltötte túl a járgány huhogását Ryana.
– Ha túl sokat fészkelődsz, lezuhansz, és ledarálnak a többiek – felelte komoran Ron.
A motorok vagy háromszázzal suhantak keresztül a pusztán, lassan már két-három órája. Jetta Ottó mögött kapott helyet. A fazon nem volt valami bőbeszédű, de a nő ezt nem is bánta jelen helyzetben. Lehet, hogy akkor tényleg kinyírná.
– Hova megyünk? – kérdezte félénken Arina Markinsont, aki volt oly kedves, és a motorjára engedte.

A férfi kimondottan agresszívnak tűnt, mi több, igénytelennek is, de legalább nem jött egyből azzal, hogy hálát várjon el egy kulturáltságból adódó gesztusért.
– Amerre Dingó visz minket. Ha akarod, előremehetek hozzá.
– Nem, köszönöm – felelte Arina – Ha jól hallom, most Ryana is épp elég neki.
– Jah, tüzes kis szuka, az egyszer biztos – pillantott hátra a férfi. Soknapos szőke borostáját átvilágította a nap.
– Szuka?? – kérdezte döbbenten Arina.
– Ja. Ez a női falkatagok megnevezése. Szuka. Persze szigorúan csak harmadik személyben. Ez itt nem sértés, mindenki ezt használja. A férfiakra általában a jelzőjükkel utalunk. Pl. Ron ugye a Dingó. Én a Keselyű vagyok. Markinson, a Keselyű.
– Várj… mi nem vagyunk falkatagok, minket Ron… a Dingó vásárolt.
– Ron falkatagként kezel titeket. Ő már csak ilyen. Nem komálja a rabszolgatartást. Majd este, amikor letáboroztunk, elmondja nektek a többit.
Egy darabig némán robogtak a semmiben, ameddig be nem értek egy kanyonba két fennsík között. Ott Ottó hátraszólt Jettának:
– Ez most kicsit rázós lesz.
– Kurvára nem érdekel.
– Remélem, hogy Dingó rendesen rögzítette a spinét…
– Ajánlom neki.
– Kapaszkodj erősen.
– Jetta ráfogott a férfi derekára.

A következő pillanatban sziklák kezdtek záporozni a peremekről. Az emberi fej nagyságú kőtömbök hangos csattanással robbantak szét a motorosok közt. Látszólag mindenki természetesnek vette a jelenetet, eltekintve a három nőtől: Ryana átkozódott, Jetta felszisszent minden közelebb földet érő sziklánál, Arina pedig jajongva csimpaszkodott Markinsonba.
– Baszd meg, és ti katonák vagytok? – horkant fel Ron.
– A kurva életbe! Mi a kibaszott fasz ez!? – sikította túl a hangorkánt Ryana.
A férfi kikerült még két sziklát, mielőtt válaszolt:
– Kibaszott kannibálok! Kövekkel dobálnak meg mindenkit, aki erre téved. Aztán a hullákat megeszik, a sérültekkel meg jobb nem is tudni, mit kezdenek. Nem élnek sokkal tovább, mint ameddig ivaréretté válnak, de addig veszélyesebbek, mint egy raj vérsáska.
– Vérsáska? – kérdezte Ryana, de inkább nem akarta tudni a választ. Nem is kapott. Olyan közel csapódtak be a kődarabok, hogy néha a szilánkok beleálltak a motor páncéljába.
Jetta elgondolkozott rajta, hogy vajon hány sérültjük lesz, mire kijutnak innen. Mindenesetre a félpucér kis fickók a fal kiszögellésein nagyon elszántnak tűntek. Az egyikük rosszul lódította meg a követ, és vele együtt lezuhant. A széthasadó kőre esve a teste darabokra hullott, véres tócsát hagyva a porban.
Ron motorja elcsúszott rajta, de sikerült ügyesen visszamanővereznie magát úgy, hogy Ryana se essen le. Igaz, a nő orra már-már súrolta a földet.
– A kuuurva életbeee! – sikoltott összeszorított szemekkel.

Miután kiértek a kanyonból, még vagy fél óráig utaztak, mielőtt megálltak volna pihenni és megszámlálni az áldozatokat.
Ron leültette Ryanát a földre, majd előkapott egy bajonettet, és elmetszette a csomókat. A nő a csuklóját masszírozva fordította el a fejét.
– Képes vagy megülni a seggeden?
A nő nem válaszolt, de ezek után valószínűleg kétszer is meggondolja, hogy hisztériázzon-e.
– Nem akarlak otthagyni egy hasonló szituációban. Este, a tűznél mindent megbeszélünk.
– Baszódj meg.
– Tegnap még milyen tökös csaj voltál, most meg mekkora nyuszi lettél hirtelen.
– Na tudod, mit? Azt a jó…
– Főnök! – szólalt meg Rover egy kicsit távolabb – Janetnek eltörött a lába.
– Picsába. Ryana, tudja valamelyikőtök használni az üres motort?
– Én tudom – felelte komoran Jetta.
– Akkor te fogod vinni Janetet napnyugtáig.
A nő némán bólintott.
– Akkor induljunk. Ez még mindig nem biztonságos környék. Estig el kell jutnunk azoknak a szikláknak a túloldalára. Szerencsére ott szélesebb a repedés, ezért ha középen megyünk, nem támadnak meg minket.
– Kiváló – húzta el a száját Ryana.
– Ryana… – kezdte Jetta – pofa be. Miattad vagyunk itt.

A nő köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől. Második volt a rangsorban, és Jetta csak így leszólta. És mi az, hogy…
– Miattam?
– Szerintem elég egyértelmű, mivel egyedül neked volt kapcsolatod a bandavezérrel.
– Falkavezérrel. Mi egy falka vagyunk – helyesbített Ron.
– Igen? Akkor ti mit kerestek itt? He!? – a vádak kihozták Ryanából a legrosszabbat.
– Na jó, béküljetek ki, különben egy motoron kell utazzatok táborverésig.
– Eh… igaza van – hajtott fejet Jetta – Bocs. Igazából csak zavar, hogy Nitty nem jött velünk. Még csak el se búcsúzhattunk rendesen.
– Megértelek. Tényleg, mire volt ez jó, de most komolyan?
– Higgyétek el, az a fazon úgy használta volna ki azt a civilizált lelketek, ahogyan csak akarja. A kiscsaj még ráér, a faszi valószínűleg valóban érez iránta valamit, és ahogy én láttam, a spiné is bukik rá.
– Dingó! – harsant egy kiáltás valamivel odább – Indulhatunk! Nincs több súlyos sérülés!
– Akkor, kivel utazol, Ryana?
– Én? Öö…
– Akkor velem – rendezte le gyorsan a vitát Ron, majd felpattant a motorjára, és beindította.

Este, a táborban Ron odahívta a három szerzeményt a tűzhöz, felsorakoztatta őket szemben az őket mustráló falkatagokkal, majd hangosan bejelentette:
– Ti hárman mostantól szabadok vagytok.
A hír csak Arinát nem érte meglepetésként.
– Ha akartok, akár most azonnal vissza is mehettek Jeremyhez és a kis rajongójához – itt tartott egy rövid hatásszünetet – , vagy velünk tarthattok, mint a falka teljes értékű tagjai.
– Az utóbbi mivel jár? – vonta össze gyanakvóan a szemöldökét Arina.
– Először is: portyázunk. Egy aprócska sarcot szedünk azoktól, akik a területünkön áthaladnak. Akinek nem tetszik, azt jól elgyepáljuk, és úgy vesszük ki a részünket. A kereskedőkkel más a helyzet. Azok mindig tele vannak trükkös, nem egyszer öngyilkos kütyükkel, ezért inkább megveszünk tőlük pár kacatot, és odébbállunk.
– Másodszor: a falka szent. Ezen a kegyetlen bolygón is szükség van a rendre, legalább a közösségen belül. Meg fogjátok tanulni a viták rendezésének szabályos módját, és azt is, hogy hogyan éljetek túl errefelé.
– És végül harmadszor: kurva gyorsan meg kell tanulnotok motort vezetni.
A három nő csak pislogott. A férfi kivárta, amíg megemésztik, és bólintanak egyet-kettőt.
– Akkor még egyszer bemutatkozom: Ron vagyok. Ron, a Dingó. Ránk, férfiakra a becenevünkkel szokás hivatkozni. Szóval hívjatok nyugodtan Dingónak. A nőkre, titulusuktól függetlenül csak úgy hivatkozunk, mint szuka. Esetleg odabiggyesztünk mellé valami ismertető jegyet. Például a Valkűr-szuka, Janet. Ez a falkában nem sértés, úgyhogy ebből nem akarok botrányt. Most, hogy ezen túlestünk, ideje jó kislány módjára bemutatkoznotok és ejteni pár szót arról, hogy kik is vagytok. Kezdd te! – bökött az ujjával Arina felé a férfi.
A nő előrelépett, és megköszörülte a torkát:
– A nevem Arina Foxx. E két társam felettese vagyok az Egyesült Földi Légiónál. Egy marsi csapatba botlottunk, és… csúnyán elbántak velünk. Ezután kerültünk Jeremyhez, aki idáig gondunkat viselte.
– Nos, Arina, köszönjük az esti mesét. Majd talán téged is megismerünk. Most pedig Gyere te.

Ryana peckesen megállt a „falka előtt”, felemelte az állát, és úgy mondta:
– Ryana Pillars. Látásból már ismertek. A seggem csakis rám tartozik, és aki az engedélyem nélkül a közelébe merészkedik, az többet nem fog kormányt.
– Azt hiszem, már csak egyvalaki van hátra… – sóhajtott Ron, és Jetta felé biccentett.
A nő előrelépett.
– A nevem Jetta Dams. Szerelő és mérnök vagyok. És katona.
Várakozó csend támadt, majd lassan mindenki tudomásul vette, hogy ennél most nem tudnak meg többet.
– Rendben. Most már elvben mindenki ismer titeket, majd holnap úgyis mindenki vöröskének, szöszinek, meg ilyesminek fog hívni titeket. Azonban nem nagyon szoktunk bekészülni újoncok fogadására, szóval, ha nem akarjátok, hogy a szar a seggetekben is megfagyjon, jobban teszitek, ha megkértek valakit, aki szimpatikus, hogy ossza meg veletek a sátrát.

Kínos csönd támadt, de Dingó kivárt egy darabig, és csak akkor szólalt meg, amikor már mindhárom nő zavarodottan méregette a társulatot.
– Akkor lehet, hogy ideje bemutatnom nektek a falka többi tagját is. Talán kezdjük veled, Rover! – intett Ron, és a tömeg közepén felállt egy iszonyatos hústorony, vörös, taréjra borotvált hajjal, csupasz felsőtesttel, kék farmerral és fekete bakanccsal. A mellkasán és a felkarján vörös tetoválások futottak végig, az orrában apró karika fityegett, fejénél is vastagabb nyakában pedig egy láncra felfűzött, jókora fogaskerék lengett. Látszott rajta, hogy nem kimondottan intellektuális alkat.
– Ööö… Üdvözlöm a hölgyeket… Öh… izé… Rover vagyok, a Barbár. A beszéd nem az erősségem, de ha valakit agyon kell csapni, nekem szóljatok – fogta rövidre mondandóját, és kényszeredetten elvigyorodott.
– Oké, most Ottó jön – biccentett a falkavezér a nagydarab néger felé.
– Ja – dörmögte végtelenül öblös hangján a férfi, majd felegyenesedett:
– Ottó, a pöröly. Fogjátok fel úgy, hogy én vagyok itt a békebíró – biccentett kimérten, majd leült.
– Markinson vagyok – pattant fel váratlanul a szőke hajú, nagyjából a harmincas éveiben járó, borostás férfi – Hívhattok Keselyűnek. Szeretem a fegyvereket, a vért, a nemi erőszakot és az a kedvencem, amikor valaki hősködik, és pörkölt lesz. Tényleg, volt egy nagyon csúnya eset azzal a…
– Markinson, ennyi elég lesz.
– De Ron…
– Helyedre – a férfi hangja nem tűrt ellentmondást, a Keselyű pedig lassan visszaereszkedett.
– Lássuk, ki van még itt? Patak!

Egy világosbarna, lágy bőrszíjakba öltözött, réz fülbevalókkal, karkötőkkel és bokagyűrűkkel teleaggatott, relatíve rövid, feketehajú, nagyjából tizenhét éves lány szökkent elő a semmiből. Az ékszerek össze-vissza csilingeltek rajta, ahogy mozgott.
– Sziasztok! Patak vagyok! – perdült a hármas elé, majd túlfűtött lelkesedéssel átölelte Jettát, aki hirtelen nem tudott mit reagálni erre a gesztusra.
– Isten hozott titeket! – felelte, majd – még mindig Jetta nyakába csimpaszkodva – Arinára mosolygott.
– Tudom, hogy most még mindenki nagynak és ijesztőnek tűnik, de higgyétek el, nagyon jól fogjátok érezni magatokat! – zengte, majd amilyen gyorsan előtűnt, lekuporodott az első sorba és éberen ragyogó szemekkel elkezdte fürkészni a nők tekintetét.
– Oké, akkor, ha már úgyis ide előre kerültél, gyere te, Vipera.
– Ha ragaszkodsz hozzá – sziszegte kaján somolygással felpillantva egy ifjú. Katonai egyenruha volt rajta. Valahogy úgy idomult hozzá, ahogy egy kígyóhoz a bőre, ráadásul a sötétbarna haj alól elővillanó világító, zöld szempár egyből kellemetlen érzéseket keltett az újoncokban. Fel sem állt, úgy szólalt meg:
– A nevem Vipera. Jobban teszitek, ha a barátaim lesztek. Ha még nem tűnt volna fel, egy genoharcos vagyok. És igen, valamit nagyon elszúrhattak nálam a „marslakók”, mert az egész osztagot felszeleteltem, már az első éjjel, amikor megérkeztünk. Hát, ez van. Lehet, hogy pacifista vagyok.
– Vipííí! – karolta át ujjongva Patak a férfit, akit láthatólag zavart, hogy romba döntötték a jelenetét – Vipi olyan kis gonosz. De épp ezért tetszik annyira! Olyan színessé teszi a csapatot!
– Szeretem a vöröst – sandított résnyire húzott szemekkel a lányra, majd egy szemmel követhetetlen mozdulattal kifordult az öleléséből, és egy méterrel arrébb ugyanolyan pozícióban leült. A lány – támasz híján – kibillent az egyensúlyából, és kénytelen volt letámaszkodjon. Értetlen, megszeppent tekintettel nézett fel a férfira.
– Khm… – köszörülte meg Ron a torkát, hogy magára vonzza a figyelmet – Azok ott hárman, a vékony, ágyékkötős kopaszok, a Triumvirátus. Mivel mindig együtt vannak, és ikrek is, ráadásul mindent közösen tesznek, egyetlen személyként kezeljük őket.

A három, tetovált férfi összenézett, majd az egyikük megszólalt:
– Üdvözlünk titeket a falkában. Mi vagyunk a Triumvirátus – a hangja misztikusan huhogott egy lágy fuvallat hátán – Ha kérdésetek merülne fel paranormális jelenségek terén, mi ismerünk alternatívákat, melyek által közelebb juthattok az igazsághoz.
– Tulajdonképpen szerzeteseknek lehetne őket leginkább nevezni – egyszerűsítette le Ron.
– Azok ketten Skorpió és Diana – mutatott egy meglehetősen szokatlan párra.
Mindketten eléggé nyúlánkak voltak, és fehér hajuk volt. Nitty is hasonlóval rendelkezett – ez egy speciális génállományra utalt, ami a Marsról származók egy részénél alakult ki, eddig ismeretlen okokból – idézte fel az emlékeket magában Arina. A férfi haja a háta közepéig ért, és befonva hordta. Csupasz felsőtestén fekete bőrmellényt viselt, hozzá hasonló nadrágot és csizmát. Az acélkék szemek fenyegetően mérték végig mindhármukat. A nő haja a válláig ért, és kibontva hordta, egy fejdísszel hátrafogva. A bal szeme alatt egy tövises indát mintázó tetoválás futott végig. Fekete topban és oldalt hasított rövid szoknyában volt, amihez ugyanolyan színű, fémmel díszített saru társult. A hátán keresztbevetve számszeríj nyugodott.

Ahogy lehunyt szemmel mosolygott, leginkább úgy festett, mint a halál angyala. Ryana nyelt egyet. Nem valami barátságos duó. A nő szeme hirtelen felpattant, és láthatóvá váltak fehéren ragyogó íriszei. Még a saját fajtáján belül is különlegesnek számított. Így viszont, ha lehet, még veszedelmesebbnek tűnt.
– Helló, lányok… – szólalt meg a férfi, és a hangjától még Patak arcáról is lehervadt a mosoly.
– Mit gondolsz, Skorpiókám? – sandított a férfira Diana.
– Talán – felelte, és egy kaján félmosollyal viszonozta a szemkontaktust.
– Akkor be kéne avatnunk őket.
– Nem kell elsietni. Mindent a maga idejében.
Jetta felsóhajtott. Tipikus pozőrködők, akiknek a fenyegetései mögött nincs semmi erő – futott át az agyán.

A bemutatkozások még vagy egy órán át folytatódtak, amíg mind a huszonkét falkatag meg nem mutatta magát. Utoljára Janet maradt, akit két férfi támogatott előre. A Valkűr valóban eléggé robosztus nő volt, hosszú, szőke haját is két fonatban hordta. Kék farmerját a kanyonban szerzett sebből kifolyt és odaszáradt vér piszkította be, fekete pólójára rálógott a nyakába függesztett apró kalapács-amulett.
– Hé – biccentett Jetta felé – kösz a segítséget. Valkűr vagyok. Általában magam is boldogulok, de ez a kurva szilánk keresztülvitte a combom. Egy pár napig még bicegni fogok. Addig viseld gondját a pacimnak, oké?
– Eh, nem egy rossz járgány, bár ráférne már egy generálozás – vakarta meg zavartan a tarkóját Jetta.
– Hé, tudod mit? Gyere az én sátramba. Akkor legalább nyugtod lesz a kanoktól.
– Kösz, de meg tudom óvni magam. Inkább Arinát fogadd be, ha meg akarod hálálni.
– Nem, én igazán… – kezdte Arina, de Jetta egy határozott mozdulattal előretessékelte.
– Rendben, csak aztán nehogy megbánd… Ismerem én ezeket, nem riadnak vissza egy kis birkózástól, ha kell nekik valami.
– Ne aggódj, az utóbbi időben van bennem némi elfojtott agresszió – ropogtatta meg az öklét Jetta.
– Rendben. Öö… szösz, te gyere velem – intett Arinának Valkűr, majd a támaszokkal az oldalán elbicegett az időközben felszított tábortűzhöz.
– Lányok, azt hiszem, ennyi volt mára. Üljetek oda a többiekhez ismerkedni egy kicsit. Ne aggódjatok, nem fognak bántani titeket. Én és Ottó vigyázunk a rendre – zárta le az ismerkedési ceremóniát Dingó.
– Öm… Ron… – kezdte Ryana – Azt hiszem, hogy nem a te sátradban fogok aludni.
– Nos… izé… Ahogy gondolod. Nagylány vagy már, tudod te, mit csinálsz! – mosolyodott el kényszeredetten a férfi, majd ahogy a három nő elindult a tűzhöz, lassan elhúzta a száját. „Nagyon kemény csaj” – gondolta – „Nagyon, nagyon, nagyon kemény…”