Karácsony - Nagyi

Vastag hótakaró borítja a kertet. De azon túl is, ameddig a szem ellát, csak puha fehérség. A konyhaablaknál állok, s a tyúkudvarban káráló tyúkokat nézem, amint lábukat fázósan magasba húzva szedegetik a kukoricát. Anyu épp az előbb vitte ki nekik. Távolabb, a kert végében Laciék kutyája épp egy macskát kerget fel a kerítésoszlopra, s az, immár biztonságos magasból dühösen fújva méltatlankodik, majd szemérmetlenül elnyúlva borzolja Apport idegeit.

Csendesen havazni kezd. A tétován közeledő hópelyhek egy-egy fordulónál szinte lebegni látszanak, majd – mintha meggondolnák magukat – hirtelen ismét felgyorsulnak, s eltűnnek a fehér lepelben.
Megváltozik a világ. A kinti világ egyre távolodik, mert valami fontos történik, itt benn. Először az orrom jelez. Tekintetem még odakint jár, de én már félig idebent vagyok. Szemem sarkából még búcsút intek Apportnak, aztán fejemben egyre határozottabb képet ölt valami nagyon jó. Aztán hirtelen minden megvilágosodik.
Beigli. A karácsonyi beigli.
És most mintha már a fülem is működne. A hátam mögött hallom a sütő halk roppanásait, anyu csendes neszezését, amint a fatörzs tésztáját keveri, de mindenekelőtt mennyei illat tölti el egész valómat.
Beigli illat.
Karácsony van.

Hamarosan kisütjük a húst, anyu összeállítja a krumplisalátát, aztán “megjön a Jézuska”. Már hosszú évek óta tudom, hogy nem Ő hozza az ajándékokat, de a karácsony az akkor is karácsony.
A legszebb napok az évben. Már hónapokkal korábban elkezdődik a várakozás, s ahogy halad előre az idő, úgy leszünk egyre izgatottabbak, mi, gyerekek. Az utolsó hét már maga a Kánaán. Az iskola befejeződött, és nekünk semmi dolgunk, csak szánkózni és szánkózni. Esténként pedig izgatottan tárgyaljuk az ágyban, hogy milyen jó is lesz a karácsony, és persze, hogy mit kapunk ajándékba. Persze igazából nem az ajándékokat élvezzük, hanem a készülődést. Amikor közeledvén a Szent Estéhez, egyre jobban érezzük a “karácsonyi hangulatot”.

Amikor kisebbek voltunk, karácsony este mindig a Nagyival mentünk el sétálni, hogy otthon nyugodtan díszíthessék a fát. Mi pedig mint az őrültek rohantunk, hogy lássuk az angyalkákat és a Jézuskát a szánkón, mikor a Nagyi felkiáltott, hogy ott látta a sarkon befordulni őket.
Nagyinak legalább akkora öröm volt a karácsony, mint nekünk gyerekeknek. Együtt voltunk, jókat ettünk, talán szerettük egymást.
Talán,… mert szeretni nehéz dolog.

Ő már nincs köztünk, s most, amikor már évek óta nélküle élünk, még mindig érezzük a hiányát. Jó volt vele. Jó volt vele akkor is, amikor kiabált és szidott minket, s amikor mi is valóban mérgesek voltunk rá, mert nem azt és nem úgy csinálta, ahogy mi szerettük volna.
Jó volt vele, mert nekünk mindent megadott. Bármiről hajlandó volt lemondani, csak hogy unokáinak mindene meglegyen. És ez nagy szó. A valódi önzetlenség nagy dolog. Az már talán maga a szeretet.
Boldog karácsonyt Nagyi.