Karácsony itt is, és ott is

Egyszer volt, hol nem volt, karácsony szent éjszakája előtti estén a tájakat hó borította. Az égen megannyi csillag pislogott és várták, hogy az emberek és a Föld minden élőlénye szemük ragyogásával, tiszta és jóságos gondolataikkal és kívánságaikkal elárasszák őket. Mindenki lépte alatt ropogott a friss, puha, fehér hó.

Ha egy ember körül néz ilyenkor egy városban vagy éppenséggel egy faluban, nappal mindenfelé nyüzsgő, rohanó, néha már-már ideges tömegekkel találja szembe magát. De sötétedés után az ember tömegek fáradtan érnek haza, ahol a pihenés, a melegség és a család várja őket. Leülnek az ágyukra, és pihenés képpen elkezdenek azon gondolkozni, hogy tényleg mindent megvettek-e és előre eltervezik maguknak, hogy miket fognak csinálni az ünnepek alatt. Azonban minden nyüzsgés mögött a szeretetnek kellene állnia. Manapság már egyre ritkábban néznek magukba úgy az emberek, hogy rájöjjenek, hogy valójában ez a karácsony lényege. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a csillogás és a pompa. Ilyenkor minden fényárban úszik, és nem lehet olyan ablakot látni, ahol ne lenne legalább egy papírból készített fenyőfa vagy mikulás kiragasztva. Az emberek már csak ilyenek. Gondosan és lelkiismeretesen várják, és készülnek a karácsony eljövetelére. De mit csinálnak ilyenkor az állatok és a Télapó kis manócskái? Hogyan töltik el napjaikat e szent este előtt? Mesémből most kiderül.

A vadon kellős közepén, ahol az erdő és a mező határa húzódik, a friss hóban lábnyomok
százait lehet felfedezni, ami csak egy dologra utal, hogy az állatoknál is beköszöntött a karácsony. A nyuszi család üregéből frissen sütött mézeskalács illat terjed szerte széjjel. Az üreg bejáratánál barna, apró, fehér pamacsos farkú nyuszigyerekek játszanak és hóembereket építenek a szomszéd barnamaci bocsokkal. A felnőttek ünnepi hangulatba öltöztetik otthonaikat. A magas fákon mókusok kisebb csoportjai sürögnek és forognak. Eddig a szarvasok kuckója a legdíszesebb és a kis őzikék karácsonyi dalokat énekelnek. A madarak segítenek a magas helyekre feltenni a díszeket. Sehonnan sem hiányozhatnak a fagyöngyök, a koszorúk és az égők sem.

De túl mindettől, elhagyva az ég és a föld találkozását, az Északi-sarkon manócskák hada készíti a szebbnél szebb ajándékokat, amiket majd a karácsonyi angyalok serege oszt szét az állatok között. Elképzelni sem lehet milyen hangulat uralkodik most a Mikulás szállásán. Mivel a hosszú fülű manók külön faluban laknak, ezért nap, mint nap sétálniuk kell. Az ajándékkészítő műhely két részre van osztva. Az egyik részen az embereknek, a másik részen pedig az állatoknak készülnek a meglepetések. Az utóbbit Noé bárkájához lehetne hasonlítani. Minden állat kedvenc eledele, játékszere és bármi, ami az állatokhoz kapcsolódik megtalálható itt. Viszont ha valaki belép az előbbibe, akkor úgy fogja magát érezni, mintha egy mesébe csöppent volna bele. Mindenfelé ajándék hegyek, girlandok, karácsonyi díszek, csomagoló papírok méterei, játékok milliónyi számra, amelyek közül néhányat becsomagolás előtt a manógyerekek kipróbálnak.

Most éppen december 23-át írunk. A manócskák megállás nélkül dolgoznak, a Télapó serényen nézegeti a jók és a rosszak listáját és mindenkibe nagy lelkesedést, fáradhatatlanságot és örömet önt Télanyó. A műhelyek nemcsak a kalapácsolásoktól, a gépek zúgásától és a beszélgetésektől volt hangos, hanem az olykor felcsendülő karácsonyi énekektől is. A nap fénypontja az volt, mikor késő este, az egyik rénszarvas rossz helyre tévedt, mert a sötétségben nem találta az istállóját és a műhelyben kötött ki. Valami puha dolgot érzett a patája alatt. Úgy gondolta, hogy elérte a saját, pihe-puha kis fekvőhelyét, ezért ledőlt a kényelmes dologra, kinyújtóztatta végtagjait és elaludt. Kora reggel, azaz december 24.-én, a manócskák ijedten keltették fel a békésen szunyókáló rénszarvast, aki értetlenül nyitotta ki aprócska szemeit. Mikor körbenézett hitetlenkedve látta, hogy miért nem a fekhelyében van és mit keres ő a műhelyben. Emberi ruhák anyaga volt az, amin feküdt. ,,Elnézést – mondta végül – úgy látszik a sötétben eltévedtem.’’ Télapóval együtt mindenki csak nevetett a szegény rénszarvason, azután az egyik manócska visszakísérte az istállóba.

Az erdőben is felvirradt a 24.-i nap. A délelőtt semmiféle képpen nem telik nyugalomban. A gyerekek az esti fellépésükre próbálnak, a felnőttek pedig hol a jelmezek befejezésében, hol egymásnak segítenek, hol pedig az esti előadás helyszínét, az erdő közepét, díszítik. Viszont, amint elkezdett sötétedni, mindenki izgatottabbá vált. Az ünnepség elkezdődött. Az erdő közepén állatszülők csoportjai foglalják el a helyüket, hogy kíváncsian megnézzék gyermekük szereplését. A résztvevők felvonulását tapsvihar kíséri. Egy történetet játszanak el, ami a szeretetről, a karácsonyról, a hitről, a csodákról és mások megsegítéséről szól. Az előadásból nem hiányozhatnak az ilyenkor szokásos ünnepi dalok sem.

Mindeközben a Télapó és az angyalok serege indulásra készen várt. A csomagok már a zsákban voltak. Egy manócska megadta a jelet. A szán máris a magasba emelkedett és a rénszarvasokkal együtt tovarepült. Amikor megérkeztek az állatokhoz, az előadás éppen véget ért. A gyerekek meghajolnak, és nagy éljenzést kapnak a kitűnő szereplésük miatt. A tapsvihar közepette elkezdett zuhogni nagy pelyhekben a hó. A Télapó a magával hozott karácsonyfát az addig színpadnak használt helyre tette le. Körülbelül két méter magas, óriási csillogó fényes fa volt. A tetején aranycsillag ragyogott. A fenyő roskadásig volt díszekkel, égőkkel, csillagszórókkal és szaloncukrokkal. Az angyalok elkezdték szétosztani az ajándékokat. Mindenki együtt örült, vidámak és boldogok voltak. Körbe állták a fát és közösen énekeltek.
A karácsony összehoz mindenkit és a lelkükbe szeretet költözik. Az ünnep csodákra képes. Higgyünk a csodákban, hisz körül vesz minket, és soha nem tudjuk, hogy mikor lesz rájuk szükségünk!

Hit, remény, szeretet,
Mindez mily csodákra rendeltetett.
Az ünnep szelleme áthatja lelkünket,
Boldogság éri el szívünket.
Nem kívánhatok már most egyebet,
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!