Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Dr. Stephen P. St.John: Sok gondolatom volt, de végül...
2024-03-28 20:01
Marthy: Mmm! Lányként os imádós történ...
2024-03-28 16:03
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:47
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:46
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Interjú a kékszemű lánnyal

Elmegyógyinézet. Tompán bámuló tekintetek, szomorú folyosók. Egy sikoly- valahonnan. Nem tudom honnan. Aranyketrec? – kérdezem Benedek Istvántól gondolatban. Nem. Börtön-válaszolok helyette magamnak. A lányra nézek. Velem szemben ül. Fekete, göndör haj, hófehér bőr, félig csukott, földremeredő szemek. Törékeny alkat. Kényszerzubbony.
– Ez miért? – kérdezem az ápolót.
- Nem mertük enélkül…
-Vedd le, kérlek. Írásba adom, az én felelősségem…-Zubbony oldódik, a lány egy pillanatra rámvillantja a tekintetét, aztán visszatér az előző testtartáshoz. Nem sok anyag van róla a kartonjában…diagnózisok, üres szavak…mióta itt van, nem beszélt egy szónyit sem. Nem foglalkozik semmivel, érzelmeket nem mutat. Reakciókat se nagyon. Az igazgató csodálkozott is, mily módon szeretnék vele interjút készíteni, mikor annyi más, „beszédképes” betege is van…őszintén szólva kicsit magam is félek, hogy nem sikerül, és azt sem tudom, miért ragaszkodtam pont hozzá…újságírói hóbort: táncra kérni a sorsot, a lehetetlent.

Hátradőlök a székemen, és óvatosan végigmérem a teremtményt, és várok. Nem tudom, pontosan mire..egy mozdulatra vagy jelre, amiből elindulhatok. Ő is vizslat engem-presze, igyekszik úgy, hogy ne lássam, de az ember érzi, ha figyelik, különösen ilyen furcsa élethelyzetben. Érzem, ahogy a tekintete fölfelé vándorol a cipőm orrától az arcomig. Alig várom, hogy a szemébe nézhessek, eddig a színét se tudtam meghatározni…látom, ahogy megáll egy ponton a vizslatásban – a patkószögeket figyeli, melyek a nyakamban lógnak egy darab bőrön…Hirtelen a szemembe néz. Kishíján hanyattesek székestől, mert a szemében valami hihetetlen földöntúli szomorúságo tükröződik, az északi tenger hideg kékségéből…
- Mesélek neked egy történetet – szólal meg lágy, de érezhetően izgatott hangon. Most az ápoló esik majdnem hanyatt, szerencsére ő is támlás széken ül. - ..de csak neked. – villannak az ápolóra a jégkék szemek.
- Hagyj magunkra, kérlek…-az ápoló feláll. Lassan ballag az ajtó felé. Régóta ismer. Tudja, hogy vitázni nem érdemes, ha már döntöttem, de azért időt hagy, hátha meggondolom még.

Az ajtó halk kattanással bezárul mögötte. A kattanás végigszalad az üres folyosón, és visszhangzik a szomorú szemekben.
Várakozón nézek a lányra, nem szólok. Hagyom, had mondja, amit akar, nem sürgetem. Szemében elindul egy örvény, és a színe lassan átcsap haragos tengerzöldbe…
- Te ismered a lovakat, igaz? – kérdezi lassan, bizonytalanul. Bólintok csak…-nem, nem érted. Azt akarom tudni, láttál-e már lovat sírni, láttad-e amikor kacag a többiekkel, láttad- e úgy, hogy meg akar halni, vagy hogy büszke, mert élhet, úgy, ahogy él.- Ezeket már a patkószögektől kérdezi.
- A kedvenc lovam patkójából valók. Nem szép látvány, tudom, azért ilyenek, mert mégcsak meg se mostam őket, úgy fűztem fel…- mondom, mert úgy sejtem, ezek a szögek kulcsot jelentenek hozzá…
- Nem félsz a fertőzéstől? – úgy érzem mintha vizsgáztatnának. Csak ez most sokkal, de sokkal nehezebb, mert fontosabb vizsga, mint az eddigiek.
- Nem. – válaszolok. Nem merek többet mondani…
- Egyszer, beszéltem egy lóval. – kezd bele a történetbe, amit ígért- Egy olyan lóval, aki csodaszép volt, fekete, mint az éjszaka…és akivel alig foglalkozott a gazdája, és enni is alig adott neki, és néha inni is csak akkor tudott, ha megtelt esővízzel a dézsa, ami a karámjában volt. Nem volt istállója. Télen-nyárom, hóban és fagyban kint állt. A karám nem volt magas, bármikor át tudta volna ugrani, de soha, egyetlenegyszer sem próbálta meg. Nagyon sajnáltam, és egy napon, amikor a gazdája reggel elment dolgozni, beszöktem hozzá, vittem neki almát, és megsimogattam. Megijedtem, amikor megszólított. Hangja szomorú volt, és mély… „nem értesz, ugye?”- kérdezte halkan. „Tudod, egyszer, régen, csikókoromban anyám azt mondta, hogy szeressem az embereket…Szeressem őket, mert buták, mert nem tudják, mi a természet, mert boldogtalanok, és ezért szükségük van rá. Ez az ember, akinél élek, a második gazdám. Az első cudarul bánt velem, és amikor egy nagy verés után véletlenül ráléptem a lábára, eladott. Veszélyesen viselkedtem akkoriban. Sunyítottam, dobogtam a lábammal, vicsorogtam… reméltem, így elkerülnek majd az emberek. De az új gazdám más volt, mint a többi.

Megállt előttem, nézett, soká, aztán óvatosan felemelte a kezét, és megsimogatott. Furcsa volt. Már elfelejtettem, hogy egy ember érintése kellemes is lehet. Aztán észbekaptam, és lesunyt fülekkel elvágtattam a karám másik végébe, nem akartam, hogy a közelembe férkőzzön. Majd lassan, nagyon lassan, apró kedveskedésekkel, répával, igyekezett elnyerni a bizalmamat, volt, hogy felém se nézett, napokig,… Eleinte örültem ennek, de ahogy telt-múlt az idő, rá kellett ébrednem: hiányzik. Aztán elválaszthatatlanok lettünk. Szinte minden idejét velem töltötte, csak ült mellettem, vagy simogatott, s egy napon megkért, hogy tanítsam meg lovagolni. Megengedtem neki azt, amit még senki másnak, hogy a hátamra üljön, és elvittem magammal hegyen völgyön át, és csodálkozva éreztem, mennyire tiszteli, és féli a természetet.

Nyerítéssel köszöntem neki reggel, amikor érkezett, és este, amikor elment. És boldog voltam, mert találtam valakit, aki nem olyan, mint a többi ember. Aztán egy napon, amikor reggel üdvözöltem, megütött. Rögtön elment, de néhány óra múlva visszajött sok répával, és megsimogatott. Látszott rajta, hogy szomorú a történtek miatt. Egy hét múlva megismétlődött az egész. Utána hosszú ideig nem láttam. Nem jött ki hozzám, nem foglalkozott velem, és nem értettem, miért, hisz bocsánatot kért, és megbocsátottam neki, mert szerettem, mert fontossá vált az életemben. Nagyon hiányzott. Aztán egyre többször láttam újra. Volt, hogy simogatott, volt, hogy ütött. Egyszer nagyon csúnyán elvert, emlékszem, nem hittem, hogy felkelek a földről… teljesen összezavart. Éreztem rajta, hogy szüksége van rám, ezért minden alkalommal, amikor megláttam, ugyanolyan örömteli hangon nyerítettem neki, mint azelőtt. Néha észre sem vette, egyszer-egyszer megsimogatott, de leggyakrabban elvert. Aztán teljesen úgy viselkedett, mintha nem is léteznék. Hiszen látod: jön, és megy, néha ennem se ad, innom se… egy idő után leszoktam a nyerítésről. Sokat gondoltam a régi szép időkre, és nem értettem, mi történhetett.

Megérezte… megérezte, hogy szeretem. Hogy bármire képes lennék érte, és ezt nem akarta elfogadni. Nem akarta megengedni, hogy bárki, akár egy ló is őszintén szeretni merje őt, és elfutott, elzárkózott, mert rettegett attól, hogy fontossá váltam neki… Amikor erre rájöttem, elhatároztam, hogy vele maradok. Hátha egyszer ráébred, hogy én nem bántom, mint az emberek, hogy nem hagyom itt, hogy örökre fontos lesz nekem… abban reménykedtem, meg tudom szelídíteni, ahogy ő engem… ma már tudom, miért lehetetlen megvalósítani ezt az ötletet. Nekem csak egy gazdám volt, mielőtt megismertem őt. Neki sok- sok gazdája lehetett… aztán ahogy múlt az idő, a fájdalom, amit a hiánya és az emlékek okoztak, tompán lüktető szürke köddé vált… egyre szürkébbek lettek a fák. Egyre melegebb a hideg…és semmivé vált az éhség. Földízűvé a fű. És minden mindegy lett. Nem volt értelme, hogy felálljak, vagy lefeküdjek, mégis megtettem napjában párszor, ahogy ettem, és ittam is, ha lehetett…

Már minden mindegy, de nem megyek el. Élek, amíg élek. Itt maradok. Így.” – a lány egy pillanatra elhallgat... Mintha könnycsepp lenne a szemében, de mire újra felnéz, száraz szemgödrében nyomát sem látom könnynek – Érted, amit tett? – szegezi nekem a kérdést. Pupillái kitágulnak, szemében megelevenednek a tenger hullámai.
- Értem…- nyögöm ki nagy nehezen. Egy pillanatra összekapcsolódik a tekintetünk. Bólint, elégedetten, aztán a szeme visszaváltozik hideg kékké, a testtartása semmitmondóvá. Leveszek egy patkószöget a nyakláncomról, és a zsebébe csúsztatom. Nem ellenkezik, de nem köszöni meg. Rám se néz. Az ajtóban toporgó ápoló, ahogy meghallotta a csöndet, óvatosan kopogott, mivel nem kapott választ, most benyit, lassan besétál, visszateszi a zubbonyt a lányra, és elvezeti…üres, és nyomasztó lesz a szoba, az épület hirtelen. Olyan érzésem van, mintha a nyakamra akarna tekeredni, és megfolytani...Futni kezdek, a folyosó kong a lépteimtől. Jó látni a kaput, és becsukni magam mögött. Tudom, hogy nem merészkedem ide soha többé.
Hasonló történetek
4398
Éhséggel merült álomba ismét.
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
5262
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Hozzászólások
További hozzászólások »
PlohlViktor ·
Talán az én hibám, de nem tudom átérezni eme műalkotás remekségét. A történetet értem. Tiszta minden. De.... valami piszkál.
ÉN MIÉRT NEM TUDOK ILYET ÍRNI?

Na mindegy. Gratulálok!
Nemsokára én is visszatérek. És akkor... :angry:

Robby ·
Szép történetet írtál,ami nem egy interjú volt a lánnyal,hanem a lovak gondolkodását írtad le,ahogy te gondolod,hogy gondolkodnak. Szerintem.Mindegy.

Honnan szoktak eszedbe ötleni a storyk lényege? Kérdezem,mert már 1 hete nem írttam semmit,mert nincs inspirációm.Nem találom azt a keresett valamit. Segítenél néhány tippel? :grinning:
szöszke ·
Hmm...rosszul gondolod, és nemtudom mennyire rontaná el egy komolyabb magyarázat az egészet, de:a ló egy embert "személyesít/lovasít" meg. Egy ló nem gondolkodik így.
Tippek?
Hátt, nagy hibám, de én általában magamból írok. Figyelem a világot, és a saját, vagy a hozzám közeli emberek életszeletkéit próbálom leképezni, különös tekintettel az eszméletlenül ostoba, de ennek ellenére gyekori és fölösleges szitukra...
meg ha valami nagyon fáj...na igen , attól szabadulnék így...több kevesebb sikerrel...
na ennyit az inspirációkról.
Szia!

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: